The Clash of Civilizations and Game Theory

Absztrakt

A tanulmány a hidegháború utáni világrend két meghatározó geopolitikai paradigmáját, a „történelem végét” és a „civilizációk összecsapását” vizsgálja, majd utóbbira egy játékelméleti modellt mutat be. A szerző, Málik József Zoltán, először felvázolja a bipoláris világrend felbomlása utáni bizonytalanságot. Ezt követően részletesen ismerteti Francis Fukuyama „történelem vége” tézisét, amely szerint a liberális demokrácia jelenti az emberi történelem ideológiai végpontját, és a főbb ideológiai harcok (a fasizmussal és a kommunizmussal) lezárultak. A cikk kitér a tézis kritikáira, és bemutatja Anne Norton kapcsolódó gondolatait az iszlamofóbiáról, mint a nyugati civilizáció belső félelmeinek kivetüléséről. A tanulmány fő fókusza Samuel P. Huntington „civilizációk összecsapása” elméletén van. Eszerint a jövőbeli konfliktusok elsődlegesen a nagy civilizációk (nyugati, konfuciánus, iszlám, stb.) közötti kulturális törésvonalak mentén fognak zajlani. A szerző Huntington érveit (a civilizációs különbségek fundamentalitása, a világ multipolárissá válása) és példáit (a jugoszláv háború, az ukrán válság előrejelzése) is ismerteti. A cikk utolsó, leginkább eredeti része egy játékelméleti modellt alkalmaz a Nyugat és a vallási fundamentalizmus közötti feszültség elemzésére. A helyzetet a „nemi szerepek harca” (Battle of Sexes) játék egy variációjaként modellezi, ahol a liberális Nyugat (maximális szólásszabadság vs. önkorlátozás) és a fundamentalisták (szent tanok érvényesítése vs. engedmény) stratégiái ütköznek. A modell elemzése arra a következtetésre jut, hogy a lehetséges egyensúlyi állapotok (egyik fél egyoldalú engedménye) nem demokratikusak, és Amartya Sen tételére hivatkozva kimutatja a „kíváncsi preferenciák” (nosy preferences) okozta paradoxont. A végső konklúzió az, hogy a kölcsönös engedményeken alapuló spontán együttélés a Nyugaton belül is törékeny, így Huntington civilizációs összecsapás paradigmájának valamilyen formáját komolyan kell venni.