Beküldések
Ellenőrzőlista a benyújtás előkészítéséhez
A benyújtási folyamat része, hogy a szerzők ellenőrizzék le a benyújtandó anyaguk mindenben megfelel az alábbi listában szereplő elvárásoknak, és azokat a beadványokat, amelyek nem tartják be a az útmutatóban leírtakat, azokat vissza lehet küldeni a szerzőnek.- A beküldött anyag nem lett korábban publikálva, és jelenleg nem áll más folyóiratnál elbírálás alatt (vagy ezzel kapcsolatban részletes indoklást nyújtottak be a főszerkesztőnek).
- A kézirat DOCX formátumban kerül benyújtásra.
- Ahol rendelkezésre állt, a hivatkozásokhoz az URL és DOI azonosítók is megadásra kerültek.
- A szöveg másfeles sortávolságú, Times New Roman betűtípussal és 12-es betűmérettel készült. A szerzők a kéziratot a honlapon elérhető sablonnal készítették el. Az összes illusztráció, ábra és táblázat a szövegtörzs megfelelő szakaszában található és nem a dokumentum végén.
- A szöveg betartja, és megfelel a Szerzői Útmutatóban felvázolt stílus- és bibliográfiai követelményeknek.
- A kézirat terjedeleme nem haladja meg a Szerzői Útmutatóban közölt karakterszámot.
- A kézirat beküldésével egyidőben a szerzők három szakértő lektort is javasolnak.
Rovatok
-
Empirikus tanulmányok
Eredeti kutatások vagy másodelemzések, esetleg metaelemzések korábbi kutatások összegzéseként (maximális terjedelem: 60 ezer karakter szóközökkel, absztrakttal, irodalomjegyzékkel és mellékletekkel együtt).
-
Műhely
Kutató- vagy gyakorlati műhelyek tevékenységének bemutatkozása; “kutatás közben” beszámolók, jó gyakorlatok, képzési programok bemutatása és/vagy hatásvizsgálata, elméleti összefoglaló /review/ tanulmányok olyan alkalmazott területekről, amelyeknek Magyarországon még nincs széles körben ismert és hozzáférhető szakirodalma (maximális terjedelem: 80 ezer karakter szóközökkel, absztrakttal, irodalomjegyzékkel és mellékletekkel együtt).
-
Módszertani áttekintések
Kutatási stratégiák, módszerek és eszközök bemutatása; kérdőívek adaptálásának tapasztalatai, adatelemzési technikák és eljárások ismertetése, összefoglalók olyan módszerekről, amelyeknek Magyarországon még nincs széles körben ismert és hozzáférhető szakirodalma és/vagy kidogozott alkalmazott módszertana (maximális terjedelem: 40 ezer karakter szóközökkel, absztrakttal, irodalomjegyzékkel és mellékletekkel együtt).
-
Könyvismertetések és konferencia-beszámolók
Főként recens, a tágabb szakmai közönség érdeklődésére számot tartó hazai és nemzetközi kiadványok bemutatása, kiemelten kezeltek a kritikai bemutatások, fontosabb konferenciák összefoglaló bemutatása, értékelése (maximális terjedelem: 15 ezer karakter szóközökkel, absztrakttal, irodalomjegyzékkel és mellékletekkel együtt).
-
Közlemények
Köszöntők, beszámolók (korlátozott számban, szokásos terjedelem maximum 5 ezer karakter szóközökkel, absztrakttal, irodalomjegyzékkel és mellékletekkel együtt).
Szerzői jogi közlemény
Az Alkalmazott Pszichológia csak a profiljába vágó, eredeti, másutt nem publikált, magyar vagy angol nyelvű írásokat közöl. A későbbiek során az írás – természetesen az eredeti publikáció adatainak feltüntetésével – másutt (pl. szöveggyűjteményben) is közreadható a Szerkesztőség írásbeli tájékoztatását követően. A folyóiratban közölt tanulmányokért, cikkekért tiszteletdíj nem jár.
Adatvédelmi nyilatkozat
A folyóiratnál megadott nevek és email címek kizárólag a folyóiratnál ismertetett céllal lesznek felhasználva. Egyéb célokra, harmadik félnek nem kerülnek átadásra.