BESZÁMOLÓ A XVII. TELEPÜLÉSFÖLDRAJZI KONFERENCIÁRÓL

Szerzők

  • Andrea Pozsgai

Absztrakt

Az idei évben a COVID-19 vírus (koronavírus) miatt kialakult járványügyi helyzet
nagymértékben megnehezítette a rendszerint tavaszi szemeszter során
lebonyolított Településföldrajzi Konferencia megtartását. A kitartó hozzáállás
azonban meghozta gyümölcsét, bár rendhagyó módon az ősz kapujában, 2020.
szeptember 17-18-án került sor a 17. Településföldrajzi Konferenciára, a
megszokott helyen: Bük város Művelődési Házában. A rendezvény szervezését, a
megfelelő intézkedések betartása mellett (maszk viselése, távolságtartás,
fertőtlenítés), kis létszámban engedélyezte a település polgármestere, Németh
Sándor. A konferencia szervezőbizottsága ezúton is köszönetét szeretné kifejezni
polgármester úrnak, hogy lehetővé tette és támogatta a tudományos eszmecsere
megvalósítását.
A konferencia központi témája a magyar települések külterülete volt, mely
kérdéskörbe különböző szakterületek képviselőitől kaphattunk betekintést a
plenáris előadások során, a rendezvény első napján. Novák Zoltán statisztikus a
2011. évi népszámlálás adataira támaszkodva adott egy széleskörű áttekintést a
külterületek számáról, nagyságáról, az ott élők számáról, demográfiai
jellemzőiről, a háztartásokról és a lakáskörülményekről országosan és megyei
bontásban. Ezt követően Lakézi Gábor Szombathely főépítésze szólt a rendezési
tervekről, s azokban a külterületek megjelenéséről. Beszélt a belterületbe vonás
lehetőségéről és szabály

##submission.downloads##

Megjelent

2022-03-29

Folyóirat szám

Rovat

Beszámoló