EMBERKÖZPONTÚ KÖZTÉRFEJLESZTÉSI GYAKORLATOK ÉRTELMEZÉSE KRITIKAI TÁRSADALOMELMÉLETI GONDOLATOK MENTÉN

Absztrakt

A legtöbb aktuális társadalmi, igazságossági kérdést megfogalmazó megközelítés a kritikai társadalomelméletre építkezik. Ilyen többek közt David Harvey értekezése a közterek termelésének gazdasági meghatározottságáról, Don Mitchell érvelése a közterek közjellegének és demokratikusságának esetleges végéről, valamint például Boros Lajos kritikai köztér kutatás magyar kontextusnak megfelelő adoptációja (Boros 2006, Harvey 2006, Mitchell 1994). A kritikai társadalom elmélet fontos, általános jellemzői a reflexivitás, a tudományos értéksemlegesség tagadás, törekvés a struktúra és a szubjektum dialektikus kapcsolatának megragadására, valamint a fennálló hatalmi viszonyok megváltoztathatatlanságának tagadása és az alternatívák megfogalmazása. Ezek teszik különösen alkalmassá a városi térben zajló társadalmi folyamatok rendszerszintű összefüggéseinek megértésére (Timár 2003). Az irányzat képviselői felvállalják a konfliktusokat, közreműködnek alternatív társadalmi modellek kidolgozásában, és az azokhoz vezető út keresésében.  A hátrányos helyzetű társadalmi osztályok, csoportok érdekeit képviselik, közpolitikai szerepet is betöltve (Brenner 2009, Fuchs 2014, Timár 2003). A fennálló, komplex társadalmi struktúrához mérhetően összetett háttértudással rendelkező kritikai társadaloméletek átültetése a gyakorlatba azonban nehéz feladat. A városvezetési apparátusok feladatorientáltságuk miatt ezzel nem tudnak foglalkozni. Hatványozottan nehéz helyzetben vannak a hátrányos helyzetű, marginalizált, periférikus települések, ahol a működés fenntartása is komoly feladat, pedig az ilyen helyeken lenne a legnagyobb szükség az alternatív, egész közösséget szolgáló megközelítések, módszerek alkalmazására.