A VÁROSHATÁRON BELÜLI NÉPESSÉGMOZGÁS VIZSGÁLATA ZALAEGERSZEG PÉLDÁJÁN

Absztrakt

Magyarországon településföldrajzi szempontból a rendszerváltást követően alapvetően néhány, egymástól térben és időben nem elkülönülő folyamat volt megfigyelhető. Az egyik ilyen a szuburbanizáció, amely bizonyos motivációk szerinti népességmozgást jelent, a városból a vidék irányába történő vándorlást, és egyben a városi népesség dekoncentrációját is magába foglalja. A motivációs tényező lehet a nyugodt, természetközeli lakóhelynek az igénye, menekülés a belváros zajos miliőjéből, vagy saját családi ház iránti igény. A vizsgálatok egy részében statisztikai feltétel is fenn áll, mégpedig az, hogy a központi város területét a költöző lakosság elhagyja, városhatár átlépés történik a környező településekre való költözés során (Enyedi 1984, 2011; Bajmócy 1999, 2000; Benfield et al. 1999; Dövényi et al, 1999; Tuna et al. 1999; Hardi 2002, 2010;  Kondor et al 2009, 2010; Lampl 2010; Zubriczky 2010). Hazánkban olyan megközelítés is megtalálható, miszerint a Zalaegerszeg településszerkezetéhez hasonló alföldi települések példáján a szuburbanizáció során nem történik településhatár átlépés, csupán egy népesség dekoncentráció ment végbe a város egybefüggő központi belterületén, az egyéb belterületek javára (Timár, 1999). A városi területek burjánzása, a zöldterületek a városi beépítés általi eltűnése, csökkenése ezzel átfedésben és egyidőben végbemenő folyamat. A jelenséget a nemzetközileg sokszor használt „urban sprawlnak” vagy „Zersiedlungnak”, a magyar szakirodalomban városi szétterülésnek nevezzük. Ez a fogalom a városias térszín fizikai terjedésének leírására szolgál, amely elindítója lehet közgazdaságtani tényező, vagy társadalmi igény is (Mieszkowski et al. 1993; Ewing 1994; Pendall  1999; Brueckner 2000; European Environment Agency (2006); Razin et al. 2000; Peiser 2001; Salamin  et al. 2009; Cattan 2011, Reeh 2011; Szirmai 2011; Borsdorf 2012).

Zalaegerszeget azért választottam a kutatás mintaterületéül, mert fejlődése eredményeképpen mozaikos szerkezetet mutat, a városrészeket egykoron önálló települések alkotják (Csapó et al 2012). Ezek a területeket egymástól és a városközponttól szántók választják el, a kapcsoltságuk a városmaggal bekötőutak biztosítják, az városrészek között pedig szántók, legelők, zöldterületek találhatóak, amelyek csökkenésnek indultak az utóbbi évtizedekben (1. ábra).

További fontos szempont az, hogy a beépülés pontosan milyen térszerkezetben és térszínen megy végbe. A nemzetközi -és a hazai szakirodalom sokat foglalkozik a témával, és annyi bizonyosnak mondható, hogy ez a beépülés pontosan a város-vidék peremzónájában, tehát az „urban-rural fringe” területén zajlik (Pócsi 2009).