KÖZPONTI-, EGYÉB BELTERÜLETEK ÉS KÜLTERÜLETEK NÉPESEDÉSI TRENDJEI MAGYARORSZÁGON 1960-2011 KÖZÖTT

Absztrakt

A hazai közigazgatási rendszer sajátossága, hogy az önálló közigazgatási egységként szereplő települések (városok és községek) területe további részekre bontható. A településeken belül megkülönböztetünk belterületet és külterületet, melyek mindegyikén élhet népesség. A belterületek két további típusra, központi, illetve egyéb belterületekre oszthatók. A belterület-külterület megosztás már a korai népszámlálásoknál is megjelent, az ország jelentős területein a népesség kisebb-nagyobb része külterületeken élt, melyek azonban a legtöbb esetben nem tekinthetők szórványtelepüléseknek, hiszen egy csoportos településhez tartoztak. Az Alföldön a tanyák, a Dunántúlon a majorok és a szőlőhegyek voltak a leggyakoribb külterületi településformák, de emellett erdésztelepek, ipar- és bányatelepek, cigánytelepek, őrházak is jellemzőek voltak az ország számos pontján. A külterületi népességszám maximumát a 20. század első felében érte el Magyarországon, azóta hol lassan, hol gyorsan, de fogyott a külterületek népessége. Az 1950-es évektől felgyorsult a kisebb települések közigazgatási önállóságának megszűntetése, illetve a közeli települések városokhoz csatolása (Bajmócy – Makra – Vasárus 2014). E települések korábban természetesen belterületi státusszal rendelkeztek, ám a csatolással ezt elvesztették volna. Így létrehozták az egyéb belterület kategóriát, mely általában a központi belterülettől távolabbi, csoportos jellegű településeket jelentik. A későbbiekben más, esetleg korábban nem önálló, de csoportos települések is egyéb belterületi státuszt kaptak.

A kutatás aktualitását az adja, hogy 1990 után megtört az a trend, hogy a népesség a központi belterületek felé koncentrálódik. Az egyéb belterületek jelentősen, a külterületek kis mértékben növelni kezdték a népességszámukat, miközben a központi belterületek népességszáma fogyott. E folyamatok mögött azonban fekvés, jelleg, típus szerint jelentős differenciák állnak. Ráadásul az egyéb belterületek, illetve külterületek jelenlegi helyzetét bemutató szakirodalmak száma igen alacsony a hazai településföldrajzban. Miközben egyes településtípusok (tanya) 1990 előtti állapotáról számos tanulmány íródott, a külterületek mai helyzete kevésbé ismert (Bajmócy 2003, Balogh 2012a, 2012b, Balogh – Bajmócy 2011, 2014, Becsei 1988, Majdánné Mohos 2008, Pócsi 2009).