TELEPÜLÉS-MORFOLÓGIAI KUTATÁSOK MENDÖL TIBOR ÓTA NAPJAINKIG

Szerzők

  • Tamás Csapó

Absztrakt

A települések, vagy inkább a városok alaktanával és szerkezetével foglalkozó településföldrajzi kutatások sorsa nagyon különböző volt hazánkban az elmúlt 100 évben. Kezdetben, a II. világháborúig, a településmorfológia a településföldrajz egyik legfontosabb kutatási irányát jelentette, majd az államszocializmusban, a központi ideológiai elvárásoknak megfelelően szinte teljesen háttérbe szorult, ám a rendszerváltozást követően a főnixmadárhoz hasonlóan újjáéledt, részben visszatért a „mendöli” alapokhoz, részben pedig új vizsgálati módszereket és célokat megvalósítva új alapokra helyeződött.

Jelen tanulmány – tisztelegve a magyar településföldrajz atyjának, a 110 éve született Mendöl Tibornak – az elmúlt, mintegy 100 év településmorfológiai kutatásainak céljait, módszereit és jelesebb képviselőit kívánja bemutatni, de – a terjedelmi korlátok okán – nem törekszik/törekedhet a teljességre. Megírására egyértelműen hatott Jankó Ferenc 11 évvel ezelőtti kiváló tanulmánya, amelyben a szerző alapos történeti áttekintést adott a települések belső szerkezetének hazai vizsgálatairól (Jankó 2005).

##submission.downloads##

Megjelent

2022-01-10

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek