HAZÁNK APRÓFALVAINAK KRIMINOLÓGIAI PROFILJA

Absztrakt

Magyarország településhálózatának legkisebb népességű, de egyre növekvő számú elemeit, az aprófalvakat, a hazai geográfia az elmúlt évtizedekben meglehetősen behatóan tanulmányozta. Nem meglepő, hiszen a településállományunk több mint egyharmadát kitevő, 500 főnél kisebb lélekszámú települések számos – főként a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szférákban jelentkező – hátrányt halmoztak fel és termeltek újra történelmük során. Főként e hátrányokból és a térszerkezetben elfoglalt speciális helyzetükből fakadóan a legkisebb települések kriminológiai profilja (is) meglehetősen egyedi. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása a bűnügyi mutatóik mennyiségi és minőségi jellemzőinek jelentős eltérése mind az országos átlaghoz, mind a nagyobb települések értékeihez viszonyítva.

A kriminológiai motívumok, összefonódva a deprivációk széles körével, lehetővé teszik, hogy a szociológia (Giddens 2003) és a kriminológia által egyaránt megfogalmazott újratermelődési ciklusok kialakuljanak (Gönczöl 2012, Adler et al. 2005). Ennek során a szociális és gazdasági hátrányok kriminogén tényezőkké lépnek elő és generációról generációra továbböröklődnek, vagyis a bűnözés, illetve annak bizonyos típusai újratermelődik. Mindez végül elvezet ahhoz, hogy az aprófalvak (vagy pontosabban fogalmazva az aprófalvas térségek) lefelé tartó spirálba kerülnek, melyből egyre nehezebb megtalálni a kitörési pontokat.