AZ 1971. ÉVI ORSZÁGOS TELEPÜLÉSHÁLÓZATFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ HATÁSA GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE TELEPÜLÉSHÁLÓZATÁRA

Szerzők

  • Zsolt Kocsis

Absztrakt

Az 1971. évi Országos Településhálózatfejlesztési Koncepció egyik „rétege” a várossá válás szabályozása volt, amennyiben kijelölte a rövid-, közép- és hosszútávon várossá fej­lesztendő, illetve fejleszthető települések körét. Tanulmányom egyik célja ezért an­nak vizsgálata, hogy Győr-Moson-Sopron megyében ez hogyan történt, mennyire „tel­je­sült” a terv. A közigazgatás modernizálása (de leginkább racionalizálása) egy má­sik ré­tege volt a koncepciónak, melyben az igazgatási egységek (tanácsok) számának csök­kentése mellett a községek számának csökkentése is szerepelt (utólag azt mond­hat­juk, inkább célként, mint eszközként). Ezért megvizsgálom a falvak városokkal vagy más falvakkal való egyesítését is, igyekezve feltárni az OTK logikáját és be­mu­tatni a következményeket.

##submission.downloads##

Megjelent

2021-12-08

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek