Időskori szociális ellátás a nyugat-dunántúli régió aprófalvaiban

Absztrakt

Magyarország korszerkezetére az idıskorúak arányának évrıl-évre történő emelkedése
jellemzı, ami egyre komolyabb kihívást jelent a szociális ellátórendszer számára. A
Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011-ben a népesség 16,7%-a tartozott a 65 éves vagy idısebb korosztályokba. Az elöregedés tartós adottságnak tekinthető,
ami a népesedési folyamatok egyenes következménye (PERCZEL GY. 2003). A folyamat
ugyanakkor eltérı mértékben jelentkezik a településhierarchia különbözı szintjein:
hangsúlyosan van jelen a fıvárosban, valamint a falvakban, s azokon belül is kiváltképp
az alacsony lélekszámú községekben. Tanulmányunkban a Nyugat-dunántúli régió
aprófalvaiban élő időskorú népesség szociális ellátásának térbeli sajátosságait vizsgáljuk,
azt, hogy a régió három eltérő fejlettségő megyéjében, az aprófalvak különböző
típusaiba tartozó 500 fő alatti települések esetében milyen elınyök, illetve hátrányok
tapasztalhatóak a szociális intézmények, illetve azok elérhetısége tekintetében.
Keressük, melyek azok a kisközségek, amelyek a szociális ellátásban hátrányban vannak
a régió többi aprófalvához képest, s megkíséreljük a miértre is megtalálni a válaszokat.