Járulékosság a kora újkori zálogjogban

Absztrakt

A zálogjog járulékosságát a legutóbb behatóan, történeti kontextusban is vizsgáló Bodzási Balázs a magyar rendi magánjog zálogjogáról azt állapította meg, hogy az nem-járulékos konstrukció volt, sőt, mai fogalmaink szerint zálogjognak sem igazán nevezhető. Hasonló véleményen voltak korábban Ágoston Péter és Zalán Kornél jogtudósok is. Mivel azonban megállapításaik megfogalmazásakor e kutatók nem támaszkodtak a korszak levéltári anyagára, így például eredeti zálogszerződéseket vagy peres iratokat nem vizsgáltak, ezért a kérdés megnyugtató tisztázására szükségesnek látszik a Hármaskönyv és a 18-19. századi jogtudósok elméleti munkái mellett e források kutatásba való bevonása is. Tanulmányomban a 16-17. századi erdélyi levéltári anyagban végzett kutatómunkám alapján mutatom be következtetéseimet számos forrásrészlet segítségével. A vizsgálat keretéül az a Dieter Medicus német jogtudós által kidolgozott tipológia szolgál, amelyet Bodzási Balázs is átvett. E szerint a járulékosság megjelenési formái a jog létrejöttéhez kapcsolódó járulékosság, a jog terjedelméhez kapcsolódó járulékosság, a jogosulti legitimációhoz kapcsolódó járulékosság, a jogérvényesítéshez kapcsolódó járulékosság és a jog megszűnéséhez kapcsolódó járulékosság. Véleményem szerint az eddigi szakirodalmi konszenzussal ellentétben a rendi magánjog zálogjoga valójában járulékos jog volt, s a zálogjog sorsa annak keletkezése, fennállása és megszűnése tekintetében is elválaszthatatlan volt attól a követeléstől, amelynek biztosítására szolgált.