Beszélgetés Péteri Zoltánnal, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete Jogösszehasonlító Osztálya első és utolsó vezetőjével

Szerzők

  • Csaba Varga

DOI:

https://doi.org/10.59558/jesz.2024.2.123

Kulcsszavak:

Vas Tibor, Szabó Imre, jogtudomány, jogösszehasonlítás, szocialista kényszerek oldása

Absztrakt

A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete Jogösszehasonlító Osztályának egykori – első és utolsó – vezetője az intézmény formálódása legkorábbi időszakától foglalkoztatott kutatóként tanúja, majd lassan alakítója is volt a tudományos profil alakulásának, Szabó Imre akadémikus igazgató nemzetközi tájékozódásának s egész tudománypolitikájának, akinek szovjetunióbeli személyes súlya okán a jogtudományok helyzete másként alakult e korai szocialista időkben Magyarországon, mint a többi tudományé. A hidegháború két súlyos évtizede jogtudományi útnyitásának krónikája ez Kelet és Nyugat közt, s egyúttal a jogösszehasonlítás fejlődéséé. Beszámoló egy olyan útról, amely tudományművelése tudományszerűségét sztálinista környezete ellenére meg tudta őrizni s a térség szellemi zártságát is valamelyest oldani.

##submission.downloads##

Megjelent

2024-07-05

Folyóiratszám

Rovat

Interjú