„Lehet egy jó jogász jó ember?” A jogi etika erkölcsfilozófiai megközelítései

Absztrakt

A jogászi hivatásetika elméleti alapjairól szóló tudományos diskurzus az Egyesült Államok akadémiai köreiből indult ki az 1970-es években. Első évtizedeit – amely időszakot az elméleti jogi etika első hullámának szokás nevezni – az erkölcsfilozófiai megközelítések dominálták. Képviselői az individuális jogászra, mint morális ágensre összpontosítottak és elsősorban arra kerestek választ, hogy hogyan egyeztethető össze az ügyvédi szerepmorál és a hétköznapi vagy általános erkölcs, amikor ezek láthatólag ellentétben állnak egymással. Élhet egyáltalán erkölcsös és tiszteletreméltó életet az, aki a hagyományos, amorális jogászi szerepfelfogás – az úgynevezett sztenderd koncepció – szerint gyakorolja a hivatását? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések két táborra osztották a jogi etikusok körét: a sztenderd koncepció kritikusaira és annak védelmezőire. Jelen tanulmány az általuk folytatott évtizedes vitákba nyújt betekintést, a releváns angolszász jogirodalom feldolgozása révén. Az I. rész tisztázza az elméleti jogi etikában használatos „jogászi szerep” fogalmát; a II. rész ismerteti az elméleti jogi etika kulcsfogalmait és az első hullámra jellemző módszertani megközelítést; a III. rész bemutatja az elméleti jogi etika kialakulásának történeti hátterét; a IV. és V. részek áttekintést adnak a sztenderd koncepció meghatározó kritikusainak, illetve támogatóinak a főbb érveiről; a befejező VI. rész összegzi a jogi etika első hullámának eredményeit és utal arra az ezredforduló környékén bekövetkező perspektívaváltásra, amely az elméleti jogi etika második hullámának kialakulásához vezetett.