Szabhat-e egy királyság a másiknak törvényt? – Horvát-magyar közjogi viták 1790-1848 között

Absztrakt

A tanulmány az 1790 és 1848 közötti horvát-magyar közjogi vitákkal foglalkozik. A horvát-magyar kapcsolatok az államközösség 1102. évi létrejöttétől a 18. század közepéig többnyire békések voltak. A 18. század második felére Horvát-Szlavónország korábbi önállóságának jelentős részét Bécs elvonta, ami arra késztette a horvát nemességet, hogy a szövetségre lépjen a magyar elittel. Az 1790-91-es országgyűlés azonban a várt szövetség helyett a horvát-magyar kapcsolatok első komolyabb feszültségeit eredményezte és az országgyűlésen felmerült viták a 19. század első felében is tovább folytatódtak. Horvát-Szlavónország ellenezte a Magyar Királyság egyre erősödő központosító törekvéseit, ehelyett a történelmi alkotmány alapjain nyugvó, egyenlő státuszt szorgalmazott. A legfontosabb viták a horvát és magyar nyelv Horvát-Szlavónországon belüli státuszáról, a vallásgyakorlási jogokról – ezen belül is a horvát-szlavónországi protestánsok jogairól– és Alsó-Szlavónia és Fiume hovatartozásáról szóltak. Az addig hivatalos latin nyelv magyarral való felváltásának szorgalmazása azt az aggodalmat keltette a horvátok körében, hogy országukat a közeljövőben Magyarország bekebelezheti. A horvát-magyar kapcsolatok romlása oda vezetett, hogy Horvát-Szlavónország az 1848–49-es szabadságharc során az osztrák oldalt támogatta, ami az államszövetség kilencszáz éves történetének az első és egyetlen fegyveres konfliktusa volt.