Bibó, a civil társadalom és a rendszerváltás

Absztrakt

A tanulmány a magyar civil társadalom rendszerváltás körüli és azt követő helyzetét vizsgálja, különös tekintettel arra, hogyan alakultak ki – és hogyan maradtak fenn – azok a történelmi, társadalmi és diszkurzív keretek, amelyek korlátozták a szélesebb társadalmi részvételt. A szöveg kiindulópontja, hogy a nyugati eredetű civil társadalomelméletek – például Jürgen Habermas és Nancy Fraser munkái – gondolati keretet adnak a civil társadalom vizsgálatához, ám implicit módon ezek egy konszolidált, nyílt társadalmat feltételeznek. Ezzel szemben a magyar társadalom történeti fejlődése gyakran megszakított, traumákkal és függőségi viszonyokkal terhelt, így a demokratikus intézmények fejlődését és a civil terek kiépülését ezzel együtt kell értelmezni. A tanulmány középpontjában Bibó István elméletei állnak, különösen a szabadság fogalma és az „igazságalap” problémája. A tanulmány amellett érvel, hogy a rendszerváltás során nem alakult ki valós társadalmi konszenzus az alapvető érdekképviseleti kérdésekben – mint például a tulajdonviszonyok, a lakhatás vagy a szociális biztonság. A politikai tematizáció elsősorban elitpozícióból történt, a civil szerveződések korlátozott társadalmi beágyazottsággal működtek.