„Mindenki más nyelvet beszél, mint amit tanulunk!”

Dialektusok a norvég és a német nyelv oktatásában

Absztrakt

Számos nyelvtanuló az osztályteremből kilépve azzal szembesül, hogy az élő beszédközösségben használt nyelv jelentősen eltér a „laboratóriumi körülmények” közt megtanult sztenderdtől. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a nyelvközösségek nagy része nem homogén, a beszélők a hétköznapi kommunikációs helyzetekben nem az egyezményes sztenderd nyelvet használják, hanem a primer nyelvi szocializációban elsajátított, területenként eltérő változatot: a dialektust. Bizonyos országokban a dialektusokhoz negatív értékítélet társul (a kevésbé iskolázottak nyelvhasználatával azonosítják), ám a dolgozatomban tárgyalt Norvégiában és Svájcban éppen a dialektusok jelentik az értékesebb variánst, amelyet társadalmi osztálytól és iskolai végzettségtől függetlenül mindenki használ nemcsak a hétköznapi beszédhelyzetekben, de az oktatásban, a médiában és az egyházban is.
Míg Svájcban a dialektusok a sztenderd (Hochdeutsch) mellett léteznek (diglosszia), addig Norvégiában nem alakult ki egyezményes beszélt nyelvi norma. A két ország sajátos nyelvi helyzete, az anyanyelvű beszélők sztenderdhez (ill. norvég esetében sztenderd közelihez) való negatív viszonyulása azt eredményezi, hogy a norvégot és (sztenderd) németet tanuló diákok a valós beszédhelyzetekben gyakran használhatatlannak érzik a megszerzett nyelvtudást. Dolgozatomban bemutatom: a kódváltás a dialektusról a sztenderdre miért nem történik meg akkor sem, amikor a norvég és a svájci beszélők nem anyanyelvű beszélővel kerülnek kommunikációs kapcsolatba. Majd norvég és német nyelvkönyvek elemzésével rávilágítok: a kommunikációközpontú nyelvoktatás nem szentel elég figyelmet annak, hogy a nyelvtanulót felkészítse a dialektusokkal való találkozásra, a valódi norvég és svájci beszédhelyzetekben való helytállásra.
Részben a szakirodalom, részben saját tapasztalataim és kutatási eredményem alapján javaslatokat fogalmazok meg arra vonatkozóan, milyen tudásszinten, milyen módszerekkel és mely készségek tekintetében lehetne a dialektusokat integrálni a norvég és a német nyelv oktatásába. Dolgozatom utolsó fejezetében, amelyben egy norvég dialektust megtanuló, francia anyanyelvű beszélővel általam készített interjút elemzek, rámutatok, hogy egy dialektus aktív megtanulása nemcsak szükséges a helyi beszédközösségbe történő integrációhoz, de egyes esetekben egyszerűbben és autentikusabban elsajátítható, mint az általánosan oktatott, sztenderd közeli beszélt nyelv.

Many language learners face the fact that the language used in a speech community differs significantly from the standard variety taught on language courses. One possible reason for this is that most speech communities are not homogeneous, and speakers do not use the standard variety of the language in everyday communication, but they use their own dialect. In some countries, dialects are associated with a lower value (they are identified as the variety spoken by
less educated people). However, in Norway and Switzerland, dialects are considered the more valuable variant of the language, and native speakers use them not only in everyday situations, but also at school, in the media and in the church.
While dialects and standard German (Hochdeutsch) exist side by side in Switzerland (diglossia), there is no standard spoken language in Norway at all. The peculiar language situation of the two countries, the negative attitude of native speakers towards the standard (or in the case of Norwegian, the so-called “standard-close”) results in that students learning Norwegian and (standard) German often find the acquired language skills unusable in communicating with native speakers.
In my paper, I present why code switching from dialect to standard does not occur even if Norwegian and Swiss speakers get in contact with non-native speakers. By analyzing Norwegian and German language books, I highlight that  “communicative” language teaching does not pay enough attention to prepare learners for the “challenge” of dialects used in real speech situations with Norwegian and Swiss native speakers.
Based on the literature and partly on my own experience and research results, I formulate suggestions on how to integrate dialects into Norwegian and German language teaching. In the final chapter of my paper, I present the result of an interview I have made with a French native speaker who has learnt a Norwegian dialect. In this analysis, I point out that active knowledge and use of a dialect is not only necessary for integration into the local speech community, but can
sometimes be even easier than learning the standard variety.