FEJLESZTÉSPOLITIKAI TÁMOGATÁSOK ÉS A TELEPÜ-LÉSEK GAZDASÁGFÖLDRAJZA. FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÉS VÁLTOZÓ TELEPÜLÉSI POZÍCIÓK VAS MEGYÉBEN

Szerzők

  • István Palkovits

Absztrakt

A településrendszer egésze folyamatos változásban van, azok elemei egymáshoz képest is állandó mozgást, átrendeződést mutatnak, aminek okai természetesen szerteágazóak. Bizonyos időszakokban, amikor jelentős külső hatások nem gerjesztenek markáns és egyedi impulzusokat a rendszerre inkább a stabilitás, evolúciós fejődés jellemző, bizonyos időszakokban azonban a külső környezet olyan lehetőségeket nyújt, ami a rendszer egészének vagy bizonyos részrendszereink új fejlődési pályát kínál, egyes szereplőknek saját perspektívákat ígér, egyúttal jelentős belső átrendeződéseket eredményezhet.

A rendszerváltás időszaka – hogy korábbra ne menjünk az időben, és a változa­tos okokat se részletezzük itt – is olyan periódus volt, ahol szélesre nyíltak a lehetősé­gek a (jelentős önállósághoz jutó) települések számára, egyszersmind polarizálódtak is az esélyek, s néhány év alatt, a kilencvenes évek közepére regionális egyenlőtlenségek és sokdimenziós települési differenciáltságok jöttek létre, tartósnak ígérkező fejődési pályákat kijelölve győzteseknek és veszteseknek egyaránt. A korábbi évtizedektől eltérően itt dominánsan gazdasági hajtóerők (és elsődlegesen piacgazdasági logika) álltak a differenciálódás hátterében, s különösen a jövedelmek és a foglalkoztatás terén élesedtek ki, s váltak mérhetővé a szétnyíló ollók. (vö. pl. Enyedi 1996).

A változások nyerteseit és veszteseit részben az objektív adottságok (kelet-nyugat, településhierarchiában elfoglalt hely, egyedi körülmények, stb.) jelölték ki, kimutatható mintázatokat létrehozva az ország térszerkezetében, annak mozgásaiban (Németh - Kiss 2007), részben az újkeletű önállóságból származó (polgármesterek, önkormányzatok, helyi civilek döntő szerepét kiemelő, egyéni stratégiákat mozgásba lendítő) „óriási felhajtóerő” (Ferge 2008) jobb, vagy kevésbé jó kihasználása áll a napos, vagy árnyékos oldalra kerülések hátterében. E kettős dinamika következmé-nyeként rögzíthetik a folyamatok elemzői, hogy a fejlődésben élen járó régiókban is kialakultak vesztes térségek, míg a lemaradó országrészben is vannak sikeres települések vagy területek (Pénzes 2012).

A környezeti impulzusok 90-es évek elejére jellemző ereje, a változások nagyságrendje és a differenciálódás – azoktól nem független - intenzitása az átrendeződések, pozícióváltozások terét, lehetőségét erősen befolyásolhatta, s ezen összefüggés a külső hatások alább tárgyalt – hipotetikus - újabb hullámánál (megjelenő EU-források) is feltételezhető volna – az érzékelhető változások azonban az utóbbi negyedszázadban inkább csillapodni látszanak.

A rendszerváltással összefüggő egyértelmű differenciálódás, mint általános jelenség az ezredforduló körül (törvényszerűen?) véget ért és ellenkező irányba fordult, összhangot mutatva a - fejlettség és területi egyenlőtlenségek közti „fordított U” alakú összefüggést vázoló - Williamson-hipotézissel, illetve annak posztszocialista modelljével (Nemes Nagy 2005). Ez a megfigyelés a konszolidálódásra, a mozgástér beszűkülésére, a viszonyok rögzülésére utal (ugyan annak tartósságáról, a haranggörbe jobb oldalának alakulásáról a hipotézis sem ad egyértelmű útmutatást, ha e teoretikus háttérhez ragaszkodnánk is). Másfelől azonban a kialakult pozíciók és körvonalazódó perspektívák módosítására az évtized közepétől egyre inkább esélyeket ígértek a fejlesztéspolitika folyamatosan kialakuló új keretei, különösen pedig az e keretekben egyre nagyobb összegekkel megjelenő uniós források. Felmerül az a kérdés, hogy az elmúlt időszakra (több-kevesebb megbízhatósággal) kimutatott konvergencia minden szinten és relációban érvényesül-e, vagy a nagy kép mögött árnyaltabbak a viszonyok, s a kisebb területi egységek eltérő jellemzői mosódnak össze egy országos „tendenciává” (Lőcsei 2010). Kézenfekvő módon merül fel ugyanis az a hipotézis, hogy a megnyíló jelentős forrásokat egyes települések hatékonyabban, tehetségesebben, szerencsésebben felhasználva dinamizálni tudták fejlődésüket, míg mások elszalasztották lehetőségeiket – s ezen ellentétes mozgások eredője formálta a tágabb tér aggregált folyamatait.

Az alábbiak egy kisebb területi egységre vonatkozóan vizsgálják meg azt, hogy a „nagy divergencia” lecsillapodását követően, s lényegében a nemzeti fejlesztési tervek illetve az abba illesztett projektek sorának beindulásával, egyidejűleg milyen trendek rajzolódnak ki a települések között. Az elemzés egy megye példáján – de a megye településhálózati sajátosságai miatt az általánosíthatóság korlátozottságával - és az SZJA alapot képező jövedelmek alakulására fókuszálva történik – inkább esettanulmány jelleggel és jobbára inkább heurisztikus módon, mintsem kifinomult modellek alkalmazásával, a komplexitás igényével és általános érvényű következtetésekre törekedve (Kocsis 1996). A területi szint választását az áttekinthetőség, a személytelen statisztikák mögötti egyediségek mérlegelhetősége, illetve az egység megerősödött területfejlesztési funkciója magyarázza, a jövedelmek középpontba állítását a településszintű rendelkezésre állás, a gazdasági tartalom és a fejlettséggel/jóléttel való szoros kapcsolat indokolja – az e választásokhoz tartozó elméleti-módszertani kockázatok tudatában.

 

##submission.downloads##

Megjelent

2022-01-10

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek