Mitől szent egy szöveg?

Absztrakt

Bár az elterjedt vélekedés szerint az ókori görög-római vallásoknak nem voltak normatív „szent szövegei”, a valóságban tetemes mennyiségű textus kapcsolódott a különféle kultuszokhoz. A cikk azt vizsgálja, hogy milyen értelemben tekintették ezeket „szentnek” az ókorban. A szakralitás fogalmát a rómaiak elsősorban jogi szempontból közelítették meg, például a császári leiratokat a res sacrae kategóriájába sorolták. A Sibylla- és más jóskönyvek, szertartásszövegek, a misztériumokhoz kapcsolódó hieros logosok szentsége azonban külsődleges volt: a (legtöbbször fiktív) szerzőség mellett a megtalálás és őrzés különleges körülményei tették azzá, szövegüket általában csak kevesen ismerték, és a „változtathatatlanság” dogmája sem merült fel velük kapcsolatban. Ezzel szemben Homéros (és a rómaiaknál Vergilius) műveit már az archaikus korban is „belsőleg szent”, vagyis inspirált szövegeknek tartották. A héber és görög Biblia könyveit is az inspiráltság tette „szent szöveggé”, bár a „külsődleges szentség” bizonyos elemei is kapcsolódtak hozzá.