Információk

Folyóiratunkról

Az Ókor. Folyóirat az antik kultúrákról 2002-ben jött létre, és 2005 óta a Gondolat Kiadó gondozásában jelenik meg. Célunk a kezdetektől fogva a mai napig változatlanul az, hogy az ókortudomány eredményeit ne csak a szakma képviselőihez, hanem a szélesebb olvasóközönséghez is eljuttassuk – magas tudományos színvonalon, ugyanakkor közérthető, sőt lehetőleg olvasmányos formában. Az elmúlt több mint két évtizedben folyóiratunk a magyar ókortudomány egyik legfontosabb fórumává vált: számos tematikus számunk – például a Nemzet és antikvitás, az Ókori Kelet, a Modern Ovidius, az Antik romok, az Aktuális assziriológia, a Mítoszok képben és szóban, az Állatok Egyiptomban, vagy éppen az Alvilágképek, a Határ, a Város, az Állat és rengeteg további összeállítás – bizonyítja, mennyire termékeny lehet az ókor vizsgálata különféle diszciplínák és korszakok metszéspontjában, és milyen szervesen kapcsolódik ehhez az antikvitás recepciójának, illetve kortárs kulturális relevanciájának kutatása.

Az Ókor kezdettől fogva kettős szerepet tölt be: tudományos folyóiratként szakmai orgánum, ugyanakkor az ismeretterjesztés fóruma is. Amikor egy klasszika-filológus, egy történész, egy régész vagy egy egyiptológus úgy ír, hogy gondolatmenete más területek művelői, sőt a szélesebb olvasóközönség számára is követhető legyen, akkor épp az ókortudomány közös nyelvét formálja. Ez a törekvés határozza meg folyóiratunk szellemiségét. Lapunk kulturális pozícióját a magyar ókortudomány „kegyelmi időszakához” kötődő hagyomány is alakítja, amikor a két világháború között Kerényi Károly és kortársai egyszerre tudtak nemzetközi mércével is kiemelkedőt alkotni és a hazai szellemi életet új impulzusokkal gazdagítani; éppen az e hagyományhoz való kapcsolódásunkat ismerte el az Ókortudományi Társaság az Ókornak ítélt Marót Károly-díjjal már 2011-ben. Folyóiratunk számos intézmény – egyetemi tanszékek, kutatóintézetek, múzeumok, szakmai egyesületek és független műhelyek – kutatóival működik együtt, és a szerkesztők személye révén természetesen szoros kapcsolatot ápol az ELTE-vel, amelyhez új honlapunk intézményesen is kapcsolódik.

Tapasztalataink szerint az ókor ma sokakat vonz: hol idegensége, hol ismerőssége, hol a kettő kombinációja révén. A régészet, az irodalom, a művészet, a zene és a színház sokféle kapcsolódási lehetőséget kínál az ókorhoz a szakmabeliek számára is, és e kapcsolódások mélyítése és értelmezése a feladataink közé tartozik. Különösen fontosnak tartjuk a vizuális kultúra bemutatását: lapszámaink minden esetben gazdag illusztrációs anyagot tartalmaznak, és négy színes borítóképük is az ókor változatos és inspiráló világát idézi meg. Az elmúlt években emellett arra törekedtünk, hogy az antik kultúrák sokszínűségét és kortárs relevanciáját kiemelten jelenítsük meg – akár olyan tematikus számokkal, mint a Propaganda az ókorban, a Popkultúra és antikvitás vagy a Zöld ókor, akár olyan új rovatokkal, mint a Palladion Műhellyel együttműködésben indított Dualis, amely az antik művészet mai jelentőségére irányítja a figyelmet. 2025-ben, az új honlap indulásával folyóiratunk új korszakba lép: az Ókor immár azonnali, korlátozás nélküli open access formában válik elérhetővé. Ez biztosítja, hogy tartalmaink nemzetközi szinten is szabadon hozzáférhetők, kereshetők és hivatkozhatók legyenek, magyar és angol nyelvű absztraktok és kulcsszavak kíséretében. Ezzel is erősíteni kívánjuk az ókortudomány hazai és nemzetközi közösségének párbeszédét.