Folia Historica

A barcelonai nemzetközi kiállítás 1888-ban

2024-04-09T10:04:15+00:00

1888. május közepén 158 hadihajó jelent meg a barcelonai kikötőben, amelyek a világkiállítás ünnepélyes megnyitójára érkeztek. A kiállítást 1888. május 20-án a városba látogató Mária Krisztina régens királyné és a kétéves XIII. Alfonz király nyitották meg. A megnyitóról és az akörüli napok eseményeiről az Osztrák–Magyar Monarchia egyik hadihajójával a helyszínre érkező Gáspár Ferenc hajóorvos leveléből részletes leírást kapunk. A kiállítás és kísérőrendezvényei mellett a város számos látványossággal várta az idelátogatókat: bikaviadalokat, lóversenyeket, regattákat, színházi díszelőadásokat tartottak. Magyarország 110 kiállítóval, Ausztriától elkülönülten jelent meg. Elsősorban mezőgazdasági és ipari termékeket, magyarországi ásványvizeket és szeszes italokat mutattak be, de mellettük a kisipari tevékenység és a háziipar termékei is helyet kaptak, viszont képzőművészeti alkotásokat nem állítottak ki. A világkiállítás végeztével a magyar kiállítók 24 arany-, 26 ezüst- és 18 bronzéremet nyertek el, és ezek mellett legalább 10 közreműködési okmányt és 7 darab köszönőlevelet kaptak. A nemzetközi kiállítás magyar részvételét szervező bizottság tagjait pedig a spanyol Katolikus Izabella-rend vagy a III. Károly-rend valamelyik fokozatával tüntette ki a régens királyné.

Schossel András, a munkácsi vasgyár mintázó szobrásza

2024-04-09T11:00:51+00:00

A Schönbornok munkács-szentmiklósi uradalma munkácsi (ma Mukacsevo, Ukrajna) vasgyárának a 19. század közepéről származó műöntvényei a magyarországi öntöttvasművesség legszínvonalasabb alkotásai közé tartoznak. Schossel András 1848-tól volt a vasgyári öntöde mintázója; a tanulmány az ő életét ismerteti, és a neki tulajdonítható plasztikai és iparművészeti alkotásokat veszi számba. Schossel a vasgyárban nevelkedett, majd az uradalom költségén Pesten és a bécsi művészeti akadémián képezte magát. Tanulmányairól három saját kézzel írt és a függelékben magyar fordításban közölt levele számol be. Schossel öntödei munkája a kereskedelmi forgalomba kerülő öntöttvas modellek mintázásából állt, de ezeknek az iparművészeti jellegű munkáknak a nagy része ma már nem azonosítható. Akadémiai képzettsége alapján szobrok mintázásával is foglalkozott, és bár ezek közül csak kettőt szignált – a Kossuth- és a Klinkárt-szobrot –, további kis méretű, Munkácson öntött mellszobrok esetében is valószínűsíthető a szerzősége. Egyetlen nagyobb szobrászati munkája, amely Zrínyi halálát ábrázolta, mára elveszett, ahogy épületszobrászati munkái sem maradtak meg. Életműve alapján olyan vidéki kismesternek számított, aki szobrászi öntudatát végig megőrizve jelentős mértékben hozzájárult a munkácsi vasgyár öntöttvas használati tárgyainak, kályháinak és egyéb építészeti öntvényeinek művészi színvonalához.

Friedrich István miniszterelnök szerepe Cinkota történetében

2024-04-09T12:22:41+00:00

A tanulmány bemutatja, hogy Friedrich István – aki 1919 augusztusa és novembere között Magyarország miniszterelnöke, majd a Horthy-korszak egyik meghatározó ellenzéki politikusa volt – milyen szerepet játszott a Budapest melletti Cinkota nagyközség életében. A téma feldolgozását a helytörténeti források és a szakirodalom mellett (Cinkota képviselőtestületi üléseinek jegyzőkönyvei, Lantos Antal munkái) a Friedrichre vonatkozó levéltári források és a település mindennapjait bemutató napi sajtó segítette.
Friedrich 1908-ban költözött Cinkotára ifjú feleségével, Asbóth Margittal. Rövidesen megalapította műhelyét. Vállalkozása gyors fejlődésnek indult. A közélet iránt mindig érdeklődő „self-made man” először újságot, majd sportegyesületet alapított. A községi képviselőtestületbe is beválasztották. 1914-ben a Függetlenségi Párt felkérte, hogy legyen a cinkotai választókerületi jelöltjük. A tanulmány bemutatja, milyen közéleti tapasztalatokat szerzett Friedrich, mielőtt nagypolitikai karrierje elindult volna, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie egy dinamikusan fejlődő, de sok problémával küzdő agglomerációs településen, és milyen szerepet játszott abban a tizenöt évben, míg ott élt a nagyközségben.

„Hungariam Deus opposuit in propugnaculum”

2024-04-09T12:58:23+00:00

A tanulmány egy az eredeti funkciójából kiemelt, csaknem huszonöt éven át önálló rézmetszetként számba vett ábrázolás meghatározásával foglalkozik. A könyvészeti, irodalomtörténeti és művészettörténeti megközelítés együttesen vezetett el a kérdés tisztázásához. A vizsgálat alapvető tanulsága, hogy egy ilyen típusú problémaegyüttes körülírásához először érdemes magát a fennmaradt „művet” elemezni, különös tekintettel a kép–szöveg kapcsolatokra. Jelen esetben e módszer nyomán egy hosszú időn át önálló műtárgyként kezelt anonim rézmetszet kerülhetett vissza eredeti kontextusába.
A török kiűzését és a Rákóczi-szabadságharcot követő bizonytalan időszakban Mindszenti Antal magyar történelemről készített munkája számos tekintetben megújította a történelemről való gondolkodást. A rézmetszet éppúgy része és illusztrációja Mindszenti történetfilozófiájának, mint a 18. század elején már több évszázados múltra visszatekintő „antemurale”-eszmének és a jezsuita providentia-gondolatnak. A metszet hatásosan összegzi Mindszenti művének alapgondolatát, mely szerint Isten védőbástyának állította Magyarországot, szembehelyezve a pogány „ős”-ellenséggel a religio világában éppúgy, mint a hadi vitézség terén, a fortitudo által.

A „Magyarország mint a kereszténység védőbástyája” rézdúc és rézmetszet provenienciája: adalékok Jankovich Miklós gyűjteményének történetéhez

2024-04-09T13:18:24+00:00

A tanulmány az ún. propugnaculum-metszet provenienciáját vizsgálja, s arra a kérdésre keresi a választ, hogyan kerülhetett az eredetileg könyvillusztrációként készült lap önálló metszetként a Történelmi Képcsarnok gyűjteményébe, s milyen úton juthatott ugyanoda a metszet előállítására szolgáló rézdúc. Közvetett adatok alapján arra következtethetünk, hogy a rézdúc számos további, a nagyszombati egyetemi nyomdából származó, már használaton kívüli rézlemezzel együtt 1820 körül a műgyűjtő Jankovich Miklós tulajdonába, majd onnan 1836-ban a Nemzeti Múzeum könyvtárába, végül 1940 körül a Történelmi Képcsarnok gyűjteményébe került. A metszet papírján látható vízjel szerint Jankovich 1826-ban új levonatot készíttetett a rézdúcról, amely a rézlemezzel együtt került a múzeum könyvtárába.

Magyarország a kereszténység védőpajzsa

2024-04-10T08:46:58+00:00

A „Magyarország a kereszténység védőbástyája” történeti toposz változataként a kora újkorban a Hungaria est clipeus Christianitatis („Magyarország a kereszténység védőpajzsa”) szállóige is széles körben elterjedt, s több grafikai ábrázolása is született. Ezek egyike, amely talán a toposz leglátványosabb képi megjelenítése, 1902 óta a Történelmi Képcsarnok gyűjteményében is megtalálható, keletkezésének körülményeit, rendeltetését és a megrendelő személyét ugyanakkor mindeddig homály fedte. A müncheni Bayerische Staatsbibliothek régi nyomtatványainak digitalizálása nyomán derült fény arra, hogy a Történelmi Képcsarnok gyűjteményében önálló lapként őrzött mű eredetileg könyvillusztrációként készült. Ezáltal nemcsak a metszet rendeltetése, megrendelője és datálása, hanem filológiai és ikonográfiai kontextusa is ismertté vált. Ennek bemutatása, valamint a metszet képi forrásainak feltárása a jelen tanulmány tárgya. A Hungária történelmi küldetésének allegóriáját ábrázoló metszet az innsbrucki egyetemen 1702-ben filozófiai magiszteri fokozatot szerzett gróf Anton Rupert Christoph Fugger téziskönyvének második fejezetét vezeti be, melyet a szerző I. Józsefnek mint magyar királynak ajánlott. Az ajánlás szövege értelmezi is az azt illusztráló metszetet, s hangsúlyozza, hogy az 1687-ben magyar királlyá koronázott I. József alakjában „villám támadt”, és lesújtott a gonoszra, amelyet a törökök és a protestáns felkelők testesítenek meg.

A Bláthy Ottó Titusz nevére vert Wahrmann-érem

2024-04-10T09:12:11+00:00

A Magyar Tudományos Akadémia fennállásának két évszázada során jelentősen segítette a műszaki tudományok kibontakozását is. E tevékenység fontos része tudósaink, mérnökeink és szakembereink munkásságának díjazása. A kereskedelem és az ipar területén elérhető legrangosabb akadémiai elismerés az 1897-ben alapított Wahrmann-díj. A mecénás Wahrmann Mór a dualizmus korának egyik legjelentősebb nagykereskedője és politikusa volt. Végrendeletében nagy összeget hagyott közérdekű célokra, és ennek egy részét alapítvány formájában a Magyar Tudományos Akadémia kezelte. Az 1897 és 1933 között háromévente adományozott díjhoz pénzjutalom vagy az azzal egyenértékű, névre szóló, nagy méretű aranyérem járt jutalmul. Az érmet mindössze négy díjazott kérte, de ezek közül jelenleg csak a kiváló gépészmérnök, Bláthy Ottó Titusz számára 1909-ben adományozott példányt ismerjük. Az unikális érem 2021-ben, vásárlás útján került a Nemzeti Múzeum Éremtárába.

Pincéből a múzeumba

2024-04-10T09:33:24+00:00

Egy budai ház pincéjéből előkerült falerisztikai anyaggal gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának gyűjteménye 1962-ben. Az ügyben eljáró muzeológus, Huszár Lajos valószínűsítette, hogy az anyag dr. Matuska Péter egykori követ és meghatalmazott miniszter tulajdonát képezte.
Matuska Péter 1885-ben született Budapesten. Közép- és felsőfokú tanulmányai befejezése után évtizedeken át szolgálta a magyar külügyi törekvéseket, előbb prágai, majd madridi ügyvivőként, varsói, szófiai és végül a második világháború során stockholmi követként. Pályája során szinte minden állomáshelyén kiemelkedő elismerésekben részesült, továbbá tulajdonosa volt a jelentősebb magyar kitüntetéseknek is. A világháború után kivándorolt Franciaországba, ahol 1956-ban hunyt el.
Jelen tanulmány kísérletet tesz Matuska Péter – a hazai történetírásban ez idáig feldolgozatlan – pályájának vázlatos ismertetésére a Budán előkerült falerisztikai anyag részletes bemutatásán keresztül.

"Lenne pedig véleményem szerint ezen Salamontoronyból keletkezendő épület legczélszerűbben régiségtárrá átalakítandó…”

2024-04-08T11:53:04+00:00

Visegrád, az egykori király székhely újrafelfedezése a reformkorban történt meg, amikor a település a szépirodalomban és a képzőművészetben mint a dicső múlt jelképe jelent meg. Ez a felfogás szerencsés módon találkozott a műemlékek megóvására irányuló korai törekvésekkel, amelyek kezdeményezésében a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága járt elöl. 1866-ban került Visegrádra plébánosnak Viktorin József (1822–1874), aki komoly szervez tevékenységbe kezdett a visegrádi vár helyreállítása érdekében. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterhez írott emlékiratában vetette fel, hogy a Salamon-tornyot „régiségtárrá” kellene alakítani, amely a Nemzeti Múzeum részeként működne. Az első világ-háború után a visegrádi régészeti és műemléki munkálatok irányítója Schulek János építész (1872–1948), aki 1934-től leltárba vette az előkerült leleteket, és megkezdte azok restaurálását. Halála előtt, 1948-ban összefoglalta elképzeléseit a leendő múzeumról. A visegrádi múzeum meg-szervezése Héjj Miklósra (1922–1996) maradt, aki már 1948-tól részt vett az ottani régészeti feltárásokban. 1951-től a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusaként, majd az 1950-ben létrejött Mátyás Király Múzeum igazgatójaként végezte régészeti, műemlékvédelmi, múzeumszervezői és közművelődési tevékenységét egészen 1984-es nyugdíjazásáig. A királyi palota, az alsó- és fellegvár, a középkori város régészeti kutatása, a sibriki és a várkerti feltárások szervezése mellett a visegrádi múzeum egységeinek kialakítása is az ő munkáját dicséri. A Visegrádra vonatkozó 16–20. századi kép- és dokumentumanyag begyűjtésével ő teremtette meg a múzeum helytörténeti gyűjteményét. Neki köszönhető, hogy a Duna-kotrásból előkerült számos értékes fémtárgy a múzeum gyűjteményét gazdagította. Munkásságáról 2022-ben, születésének 100. évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma konferenciával emlékezett meg.