MULATTSÁGOS NAPOK
3

Mulattságos Napok.
5


AZ ELEONORA DE VALESCO. HISTORIÁJA
8


A RÁKIMA HISTORIÁJA
27


A PONTHIÖI FEJDELEM ASZONYNAK HISTORIÁJA
45


A DONA ELVIR DE ZUÁRÉ HISTORIÁJA
61


AZ ÁNGLIAI KIRÁLYNAK. ETELREDNEK HISTORIAJA
97


A Cleodon historiája, a ki is maga eszerent irja le a historiáját.
123

A KERESZTNEK KIRÁLYI UTTYA
137




MULATTSÁGOS NAPOK

Rodosto 1745.

18 8bris

Kegyes olvaso. ha az ételt, az italt, melyek testi tselekedetek, az Isten ditséretire, és lelkünk hasznára kell forditanunk. szent pál szerént, ebböl következik hogy a beszédinknek, és még a mulattságinknak is ollyanoknak kell lenni, a melyekben ditsértessék az Istennek szent neve, mind pedig magunknak. és másoknak lelki vagy testi hasznokra szolgállyanak. ugyan ezen vegre is adom elödbe, ezen hat uri szemelyeknek hat napig tarto beszélgetéseket, a melyek mind az elmének mulattságára, és hasznára mind a szivnek meg jobbitására lehetnek. meg láthatni ebben a konyvben, hogy mitsoda szép dolog ajó erkölcsel valo hajlandoság, és tselekedet, és mitsoda gyalázatos arendeletlen indulat, és tselekedet. a jó erkölcsöt sokszor az Isten homályba szokta hagyni, egy kevés ideig, de tsak azért. hogy a ki tessék azután nagyob fényeségel. és hogy azt mindenek tsudallyák, szeressék. és kövessék, és ennek jutalmát. két féle képen veszik, ebben a könyvben sok szép jó erkölcsüeket. és nemesi indulatuakot látz, a melyek még ez életben hasznokra vált. és az olyanokot kövessed. ellenbe pedig, sokaknak rosz hajlandoságok szégyenekre, és veszedelmekre fordult. és ezeket kerüllyed. kérem az Istent adgya, hogy ne tsak mulattságal. de haszonal olvassad.

Mulattságos Napok.

Minek elötte hat fö renden lévö személyekröl szollyak, szükséges elsöben hogy meg üsmértessem, ki légyen az a fö renden lévö aszszony. akinek házához gyülekeztek rend szerént, azok az uriszemélyek, ezt az uri aszonyt hitták Honoriának, aki is negyven esztendös korában, két esztendös özvegy lévén, nem tsak sok joszágal. de még nagy okoságal, és jó erkölcsökel bövölködött. joszágit, házát, tselédit, igen szép rendbe tudta tartani. és mint hogy az ö okos és betsületes maga viselése mindeneknek tettzet. azért minden féle fö renden lévö urak. és aszonyok. az ö udvarlására igen gyakorta el mentenek. és nála tisztességes mulattságokot találtanak. egy szoval az ö szép rendbe valo háza, példája volt az egész tartománynak. ez az uri aszony, nem hejában hordozta a maga nevét. mivel ha másokot meg tudot betsülleni. a tiszteletet. és a betsületet másoktol igen meg várta.

Ennek az uri aszonynak. nem volt több gyermeke egy leányánál, akiben volt minden gyönyörüsége, ezért is minden okoságát, és elméjit tsak arra forditotta. hogy azt, a jó erkölcsokel fel ékesithesse, és a mindenkori foglalatossága a volt. hogy a leányát meg tanithassa. mind arra, a mi kivántatik egy uri személyhez, és egy jó gazdaszszonyhoz.

Ennek a kis aszonynak neve volt hilária, tizen négy esztendös lévén, jegyben is vagyon. az ö szépsége ha felyül nem halad is mindeneket, de az ö jó erkölcse, okossága, sokakot felyül halad. az ö kegyes, és értelmes beszédit mindenek tsudállyák. olly iffiu leányba, de az vigg, nyájas, és tréfás termeszetiért, minden kis aszonyok szeretik. és mindenek tisztelik. jól is viseli a maga nevét.

Ne tsudállyuk tehát hogy ha az illyen házat sok iffiu urak, és kis aszonyok gyakorolták. de atöb fö renden lévö kis aszonyok közül, kivált kettö legg nagyob baráttságban valának hiláriával. és az ö egymáshoz valo hajlandoságokot., leg inkáb az egy másal valo atyafiság inditotta fel bennek.

Az egyikét ennek a kettönek hitták, Constantiának, ennek a szépségit tsak a kép iró irhatná le, mivel mása nem volt a tartományba. ennek minden maga viselése természete, jó erkölcse, szeretetre, és tiszteletre méltó volt, keveset beszélt, de okosan. és minden szavára igen vigyázot., eméltán viselte a maga nevét, mert minden szavában, és tselekedetében álhatatos volt.

A másodikát hitták Victoriának, erre valoságal illet ez a név, mivel ennek szépsége, szép természete, és jó erkölcse, minden szivet meg gyözöt, és rabsága alá vetette,

Ez a három kis aszony mint hogy együt laktanak kivált télben, a szamos mellet lévö szép városban. azért minden nap a hilária anyához jártak, dolgozni, és magokat mulatni. de mint hogy ez a három kis aszony mindenik jegybe volt, a mátkájoknak is szokások volt minden nap ugyan azon idö tályba a honoria házához el menni, és ótt mátkájoknak udvarlani,

A hilária mátkáját. nevezték. juliusnak, a Constantiájét octáviusnak, a victoriájét, váleriusnak, ezek mind olyan nagy fö renden lévö iffiu urak valának akik mind az iskolájokot el végezvén. mind más tudományokban részesek lévén, alkalmatosak valának az ország szolgálattyára, ezekben mind a jó erkölcs, mind az okoság bövölködöt.

Illyen ritka szépségü, és jó erkölcsü személyek töltének el tehát. egy telet, és a tavasznak felét az egy más közöt valo mulattságban. a honoria házánál, de ezt a társaságot, nem tsak ahajlandoság. és a szeretet foglalta esze, hanem még az atyafiság is. mivel ugy eset. hogy a férfiak is atyafiasok voltak egy másal, ezen szemelyeknek társaságokban. igen gyönyörködöt honoria. és kedvesen halgatta. nyájas beszédgyeket, és mint hogy tanult aszony. sokszor olyan beszédeket hozott elé, a melyekböl tanulhattak., és elejekbe adta az életnek modgyát. a sok nyájas beszelgetés és mulattság után. atél. és a tavasznak fele el telvén. de aszeretet meg maradván, azon gondolkodának, hogy miképpen vehetnék reá honoriát, hogy avaroshoz leg közeleb valo joszágában ki vinné öket, ahol együt tölthetnének ha tsak egy hetet is lakadalmok elött, mivel tizen ött nap mulva együt kelletet meg lenni lakadalmoknak. és lakadalmok után. el kelletet válni egy mástol; Constantia. és viktoria mondák erre. mint egy keservesen [egy-keservesen], édes hiláriám mindnyájan ki mehetnek.. de mi it maradunk. mert talám az anyáink el nem botsátanak minket, oh! édes nénem azon ne busuly. mondá hilária. mert minden sebemböl ki szedem az eszemet., és azon leszek hogy mindnyájan ki mehessünk. ha lehet, hanem holnap azon tanátsot tarttsunk, hogy miképpen vihessük végben ezt a nagy országos dolgot., és ha engemet tenne az egész gyülekezet fö tanácsnak. reménlem hogy hasznos tanácsot adnék. erre mindenik reá álla, de kivált julius neveté beszédit.

Másnap esze gyülvén, szerentséjekre ugy történék hogy honoriának valamel dolga érkezék, és ahoz kelleték látni, azomba atanátsok. el kezdék avégezést, ki egy tanátsot, ki mást monda, hilária pedig nagy vigan fel kele tanátsi székiböl. és mondá. mint hogy az egész tanács engemet választot fejének, és hogy idöt ne veszesünk, mivel ha honoria bé talál jöni, a tanácsnak félben kell szakadni. hanem itt két dologrol vagyon akérdés. az egyike, hogy kit válaszunk követnek, aki meg jelentse az anyámnak nagy szándékunkat. a második. hogy lehet végben vinni hogy Constantiát, és victoriát él botsása az anyok, de ezt az utolso dolgot én magamra válalom,, hanem, ha a nemes gyülés jónak talállya. arra igen jó leszen ö kegyelme. mutatván kegyesen juliusra. azon kivül is fö tanatsosa honoriának. ezt mindnyájan helyesnek találták. fö képpen julius. a ki mindenben kedvit akarta keresni hilariának. julius jó szivel magára válalván akövettséget. ugyan azon estve meg is jelenté adolgot honoriának. és meg is nyeré.

Más nap mindnyájan együt lévén., honoria, aki az emberséget igen tudta. mondá. értettem örömel. hogy a szép társaságnak a legyen kedve. hogy ki vigyem valamely joszágomba. egy nehány napig valo mulattságra. én azt nem tsak örömmel. de jó szivel meg is tselekeszem. nagy betsületnek tartván. ha illyen uri személyeknek valamiben kedvit találhatom. azért mindgyárt. rendelést is teszek. hogy a tisztartomnak mindenre gondgya légyen, vagyon nékem két orányi földre szép házam, és kertem. gondolom hogy oda jó lesz ki mennünk, és meg parantsolom hogy mindeneket készen tarttsanak. hanem már azt lássuk hogy mikor. tettzik, és mely napra a nemes tarsaságnak ki menni, hogy pedig az idöt hejában ne tölttsük a mely igen rövid a lakadalmokig, az én gondolatom a, hogy ma péntek lévén., holnap mindent el készitetek. vasárnap. az Isteni szolgálatot végbe vivén. és együt ebédelvén., negy orakor meg indullyunk. és idején oda érkezünk. ót vatsora készen fog várni, az egész hetet ót töltthetyük. és innep nem lévén ajövö héten. az Isteni szolgálatot sem mulattyuk el. azegész szép. társaság ezt nagyon meg köszönvén honoriának, hilária mondá az anyának. de még it nagy akadály vagyon hátra, mitsoda. kérdé honoria. hilária tsak mint egy félben kezdé meg mondani adolgot, ugy hogy az anya nem érthette meg, mond meg hát mondá honoria. mitsoda akadály a had tudgyam. nám örömödben nem is tudcz szolni. ha meg kell a dolgot mondani aperte. mondá hilária. édes anyám a nem egyéb. hanem Constantia, és victoria attol tartanak. hogy az anyok el nem botsáttyák öket. oh! ha tsak a. mondá honoria, a leg kisseb. nagy dolog volna. a. ha én azt végbe nem vihetném. abban pedig bizonyos vagyok hogy végbe viszem. azok az uri aszonyok tudgyák. hogy ugy szeretem leányokot és ugy vigyázok reájok. valamint reád. azért mindgyárt el is megyek hozájok. és el kérem öket, honoria ezt is szerencsésen véghez vivén, tudtára adá az egész társaságnak hogy vasárnap. ki ki készen légyen, noha a kis aszonyok azt akarták volna, hogy mindgyárt meg indulhassanak. mivel péntektöl fogvást. az vasárnapig valo idö nékik igen hoszunak tettzék. mind azon által. kételenek valának békeséges türésel lenni.

Vasárnap, az az igen várt idö el érkezvén. az Isteni szolgálat után. az egész társaság ebéd tályba honoria házához gyülekezvén, a jó ebédhez le ülének. és vigan ettenek, a kis aszonyokon kivül. a kik nem ehetének örömökben, és alig várhaták az idöt hogy a hintoba ülhessenek, az az idö is el érkezvén, honoria leg elöbször. sok kinálkodás után, a hintoban üle, azután a férfiak segitték. ki ki a maga matkáját. a hintoban fel hágni. leg elöbször Constantiát segitté octavius, victoriát. valérius, és ajó kedvü hilariát julius, a férfiak azután lora ülének. és tsak annyi tselédet vittek el magokal. a menyi tsak szükséges volt.

Ött ora tályba, ez a szép társaság. a honoria házához érkezvén., és mint hogy. már. májusnak a közepe felé anapok. elegendö hoszak, azért nagy siettségel mindnyájan a kertbe menének. a kert elegendö nagy. a fel oldalát a szamos mosa, a sok szép gyümölcs fák. mind uttzákra vannak ültetve. akert két részben vagyon. az egyik része. a ház felöl. mind virágokal. vagyon bé ültetve. a második része. minden féle. kerti veteményel. a kert közepiben pedig. egy nagy lugos. a melyet a szöllö levelek egészen bé fedték, és ollyan volt valamint egy levélböl valo palota. de még a szöllö fáknak. a melyekböl állot az a szép lugos. mása talám nintsen erdélyben. mivel. honoria. azokat. mind rodosztorol, a mármora tengerének a parttyán lévö városbol hozatá. ezek a szöllö fák pedig hétszer hoznak szöllöt esztendöben. de még narancs, fái. és laurus fáji is valának kertében. honoria nagy örömel. el hordozá kedves vendégeit. mindenüt akertben, és ki ki nagy gyönyörüségel. nézte. a sok szép virágot, a sok zöldséget, szép virágos fákot. a melyeknek árnyékában nagy vigasságal sétáltanak. hét oráig.

Azután honoria a szép házait meg mutatá. és a felsö házakban, a férfiaknak, kinek, kinek el rendelé szállását. az also házakot. magának a kis aszonyokal meg tartá. és ezt is el rendelvén, mindnyájan az ebédelö palotára menének. ahol az asztalt teritve találák, octávius mondá honoriának. itt mi az aszony földén lévén. mindnyájan az aszony hatalma alat vagyunk, azt tudgyuk hogy az aszony mitsoda rendbe tarttya házát, azért mi is azon rend alá akarjuk vetni magunkot, én, mondá honoria. valo arend tartást szeretem. de illyen uri személyeknek rendet nem szabhatok. hanem tsak azon igyekezem hogy kinek kinek kedvét találhassam. ugy tettzik mint ha az aszony minket, mondá válerius. idegeneknek tartana. ha nem akarna bennünket. a házánal lévö rend alá vetni, mint hogy tellyeségel azt akarja a társaság hogy törvényt szabjak. mondá honoria. az én gondolatom a, hogy a férfiak idején fel kellyenek. és ebédig. vagy a vadászattal. vagy a halászattal mulassák magokat. az ebéd tizen egy orakor légyen. és a vatsora hét orakor. ennél. se hoszab. se nehezeb törvényt nem tsinálhatok. hát a leányoknak. kérdé Constántia, a kis aszonyok. felelé honoria 11 oráig a házba vagy dologal. vagy egyébel el tölthetik az idöt. hát ebéd után. mitsoda foglalatoságunk lészen kérdé victoria. arra már nekem kell tsinálni törvényt mondá nevetve hilária, hogy ha az aszony azt nekem meg engedi. tekintvén honoriára. én nem bánom hilária, és ugyan nézük mitsoda féle törvény leszen a, mert én is atöbbivel meg akarom azt tartani. az én törvényem abbol áll. hogy ugy mint törvény tsinálo azt hagyom az egész társaságnak. hogy ebéd után. egy oráig az ebédlö palotán beszélgessünk. jó és hasznos dolgokrol. az után ki ki el oszolhat három oráig harom orakor ki ki tartozék. nagy birság alat akertbe jöni, ót mulathattyuk. magunkot; historiát beszelhetünk. őtt oráig. ött orátol fogvást. hét oráig eleget léphetünk a kertben. vatsora után pedig ki ki akor fekhetik le, amikor tettzik, és anyit alhatik amenyit akarja., ha a kedves gondolatok meg engedik. erre mindnyájan mondák. hogy mínd a két törvényt meg akarnák tartani. hát ha hillária a ki atorvényt tsinálta, mondá victoria., valamiben vét meg büntetiké. igen is meg. mondá honoria. és egy nehány nap mulva juliusnak. arra szabadsága lészen.



Héttfö.

A honoria törvénye szerént. tizen egy ora felé. az egész társaság az ebédlö palotára gyülekezék. és a még ebédhez le ülének. ki ki elé beszéllé, hogy miképpen töltötte volna el az idöt. a ferfiak elé beszéllék vadászattyokot honoriánok, a kis aszonyok pedig ki ki a maga mátkájának meg mondá hogy miben foglalatoskodot, mi ma eleget varottunk, olvastunk. mondá a jó kedvü hilária. de nevettünk is. mert az ablakrol láttuk. hogy julius leg utollyára ment ki vadaszni. és leg elöbször jött haza. azért semmit nem is hozot. talám félt a büntetéstöl ha a tizen egy orát el mulattya. julius kedvesen halgatván ahilaria tréfáit. kezdé magát mentégetni. de félben kelleték hagyni, mivel asztalhoz ülének

Három orakor pedig a hilária törvénye szerént az egész társaság a kertbe gyülekezék. és a szöllö lugosok alá. a pásintra szönyegeket teritének. és elegyesen kerekben le ülének. és hilária mondá, nem tsak a nagy országos dolgokra, de még a mulattságra is kel törvényt szabnom. mint hogy már törvény tsinálonak tettenek, atörvény pedig abbol áll, hogy a ki ajátékot el veszti, annak zálogot kell adni; és addig ki nem adgyák az zálogat. a még azt egy szép historiával. ki nem válttya. erre a férfiak reá állának, de a kis aszonyok egy kevesé vonogatni kezdék magokat. de azok is reá állának..

A játékot el kezdvén. ugy esék. hogy leg elöbször octavius veszté el, a zálogot pedig a mátkájának. Constántiának kelleték adni: ennek mindenik örüle hogy ö vesztette volna el, tsak az egy Constantia mint egy szánta egy kevesé octaviust, octavius pedig azt semminek tartván. minden halogatás nélkül igy kezdé. el.


AZ ELEONORA DE VALESCO. HISTORIÁJA

Minek utánna Cromvel. ez az usurpator. meg erösitette volna hatalmát. az ö urának. az angliai királynak elsö károlynak halálával, minden tehettségivel azon volt hogy a szomszédságban lévö országok tölle tarttsanak, és hogy hasznára fordithassa a franczia, és az austriai ház közöt valo haboruságot, és az alat a még ezen két monárkának a követtyeket kik londinumban valanak szép reménségek alat biztatá, és el-hiteté,. akik is azon valának, hogy ötet, a magok részekre fordithassák, ö az alat olyan dolgokrol gondolkodot, a melyeket azok meg nem tudhatták, de söt még Cromvel anyira kedvezet a spanyol követnek., és olyan igéreteket tett néki, hogy azt gondolák., hogy egy követ sem lészen nyerteseb nálánál. de az ígeretit meg nem erösitté néki.

De azonba Cromvel alatomban. hatvan hadi hajot készitette. és azokot meg raká nyolcz ezer emberel. mind olyanokal. kik ö alatta sokszor gyözedelmesek voltanak, ez a hadi készület az egész europát nagy gondba hozá, a spanyolokon kivül, akiket el amitotta volt. a Cromvel szines baráttsága, de mely igen el álmélkodának ahiren. a midön meg tudák. hogy ennek a flottának, a kinek vicé admiralisa pen, a kánária szigetéhez kellene gyülekezni, és hogy a barbádos szigetében. még két ezer embert kell fel venni., akor észre vévék a cromvel tsalárdságát., és által láták, hogy ámérikában valamely eröségeket akarna el venni.

Erre valo nézve nagy siettségel küldének posta hajokot, kik hirt adnának mindenüt az eröségekben, és ezek ollyan szerencsések valának hogy elöb érkezének amérikában mint sem az anglus hajok, az anglusok pedig sok helyt ki szállának, de sohult nyertesek nem lehetének. a spanyolok mindenüt olyan készen várták, és oly vitézül viselték magokot,. hogy az ellenség látván hogy semmit sem nyerhetne rajtok. a jámaik szigetére menének, és meg vevék a port rojál nevü eröséget. ugyan ezen szigetben., a buenos ayres nevü város mellet egy spanyol urnak, dom bernardo válesconak a házát fel prédálák. és szerencsétlenségére, az ö leánya Eleonora de valesco ót találkozék, egy nehány tselédivel együt. akiket meg ölték, vagy rabbá tették az ánglusok

Eleonora de valesco. lehetet akor. mint egy tizen hat. vagy tizen hét esztendös, a ki is szép nagy szál termetü és igen szép személyü volt. de az ö esziért, és jó erkölcsiért, még méltób volt a szeretetre., mint sem az ö nagy szépségiért. volt ugyan azon tartományban. egy spanyol iffiu ur, marquio dom fernándnak hitták. ehusz esztendös lévén. szép termetü. okos. jo erkölcsü, es nagy bátorságu volt, nem is volt nálánál gazdagabb a tartományban. ez igen szerette a szép éléonorát, eleonorais hasonlo szeretettel volt hozája. annál inkáb, hogy az ö attya valesco, jová hagyván egy máshoz valo szereteteket. tsak azt várta. hogy az akori zene bona. a melyet az anglusok inditottak vala a szélyeken le tsendesedgyék. és esze adhasa öket, mint hogy pedig dom fernand, a dom válesco táborán volt. erre valo nézve kételen is volt távul lenni éléonorátol. éléonora pedig az alat ki szokot volt menni némelykor az attya házához hogy magát mulassa, és hogy nagyob szabadságal gondolkodhassék a dom fernándal valo házaságárol, ugy történt, hogy a mely orában szokot volt rend szerént beszélgetni beátrixal, egyik a leányi közül valoval. akiben leg több bizodalma volt. ugyan orában verték fel a házát az anglusok. éléonora le heveredet volt egy kerevetre., halgatta beátrixot hogy mit beszélt. a ki is vig, és tréfás természetü lévén. olyan szerelmes szokot mondot néki., mint a mitsodásokot gondolta hogy fog mondani dom fernand. eleonorának. midön viszá fog térni, az illyen beszelgetés éléonorának szivét meg hatván, és mint egy meg vigasztalván. ugy tettzet mint ha az ábrázattyán is ujjab szépséget lehete látni., illyen kedves beszélgetést ugy tettzik hogy nem kelletet volna félben hagyatni mind azon által felben hagyaták. és eleonora aki igen bátor volt, a zajra a házbol ki mene., és nagy kevélyen az ellenség eleiben mene., a ki látván nagy szépségét., tisztelettel lön hozája.

Mind azon által ha tsudálak is az ö szépségét., de a meg nem menté. hogy rabjok ne lenne. beatrixal együt. mint hogy pedig látá, hogy se magát meg nem oltalmazhatná. se senki meg nem segitené. azért rabul meg adá magát, remélvén azt, hogy még meg szabadulhat. vagy más rabért ki válttyák. vagy pénzért., és azomba, az anglus hajora vivék, a kapitánynak, aki azon a hajon parancsolt kerm volt a neve. aki mihent meg látá éléonorát. el álmelkodék szépségin, és azt a prédát sokal nagyobra betsüllé, mint akár mit nyert volna mast a spanyoloktol; emint egy harmintz ött esztendös ember lévén, mind hirtelen valo természetü volt. mind pedig sokat állitot maga felöl., de azal, nemesi modra tudta másokban meg betsülni, és tisztelni a jó erkölcsöt. mikor kivántatot. emihent éléonorát meg látá azonal fel gyulada hozája valo nagy szeretete. de magát meg türköztetvén. mondá néki. meg botsás hogy eröszakosan hoztanak el házadtol. abban bizonyos lehetz. hogy a hozád valo tiszteletet. meg nem sértik, kérlek is azon hogy ne szomorkodgyál. szerencsétlenségeden. mivel minden tehettségemel azon leszek. hogy meg enyhittsem annak keserüségét.

Meg nem ijedtem az eseten. a mely rajtam történt felelé neki eleonora, nagy kegyeségel. és maga rea tartásal. és noha nem kelletet volna esnem illyen szerencsétlenségben. de ellene nem állok annak aki ezt igy rendelte., és reménlem. hogy azal atisztelettel lész egy nagy urnak leányához, mint a melyel tartozik minden betsületes ember. lenni az aszszonyi rendhez, ezekre a szokra kerm kezét nyutván néki bé vivé aházban. és ót hagyá beátrixal együt. és ki menvén. rendelést tett mindenekröl. de fö képpen mindeneknek meg tiltá ki nyilatkoztatni. hogy eleonora az ö hatalmában volna. akar menyit tudakoznák is öket., nem lön haszontalan ez a meg tiltás, mivel dom bernardo de valesco egy sereg lovasal. a szélyeken vigyázot, igen el álmélkodék ezen a szomoru hiren, nem gondolhatván azt. hogy az anglusok anyira el távozanak a tenger széllyitöl, azt meg engedte volt éléonorának hogy a kastélyában menyen. a mely mesze lévén atenger parttyátol. éppen nem gondolhatta hogy ót veszedelemben lehesen. igen nagy keserüségben is esék leányáért, de a dom fernand keserüségét ki nem mondhatni. mivel iffiu lévén. nem tartoztathatta ugy meg magát mint dom valesco. a ki noha nagy szivbéli szomoruságban volt is. de azon igyekezék hogy meg vigasztalhassa dom fernandot. olyan szokal. a melyek talám más idöben és más féle dologért. hasznosok lettek volna

El küldenek mind azon által levélel az ellenség flottájához, az anglus generalis nagy betsülettel vevé a dom valesco levelét. mindgyárt parancsolatot is ada ki, hogy fel keresnék éléonorát., de kerm mindennek eleit vette volt, és a szeretete minden nap nagyobodék, az ö titkát pedig anyira meg tartották, hogy ollyan hirt botsátván ki, hogy éléonora el veszet volna. a midön a valesco kastellyát fel verték, ez a hir kézröl kézre menvén, és senki az ellen semmit sem mondván, mindenek igaznak tarták. és dom valesco embere viszá tére ezel a szomoru hirel, de a mi itt leg méltób atsudálatra., a hogy, valesco bátor szivel vette a leánya el vitelének hirét. remélvén azt. hogy vagy pénzen, vagy más rabon ki válthattya, de mihent el vesztét hallá, kéttségben esék, és nagy keserü szokra fokada, dom fernand pedig a ki nagy keserüséget mutata, mikor meg hallá el vitelét eleonorának. igen meg kezdék bátorodni mikor meg hallá halálát, ne fély uram. ne fély mondá valesconak, mert eleonora el nem veszet, az ö szépsége valakit társul adot nékem, ötet el vitték, és el rejtették, én magamban érzem a boszu állást. a gyülölséget és a féltést. a mely meg nem egyeznék akeserüségel., a melyet az ö halála okozna, ha az igaz volna. dom válesco. akinek atermészet más féle gondolatokat sugarlot. és aki nagy törödéseket érzet magában, az ö kedves leányáért, meg kerestette mindenüt az eleonora testét, hogy pedig az dom fernand gondolattyának is eleget tegyen. akit ugy szerette mint fiát, az egész tartományban ki hirdeteté. hogy a ki valamit tudna mondani felölle., meg jutalmaztatná, ennek nagy haszna lön, mivel egy iffiu, a ki válesconal neveltetet volt fel, és aki atöb tselédekel ótt volt, mikor eleonorát el vitték, ö az alat valami formában el szaladot, a még az anglusok fel prédálták a kastélyt, ez az iffiu dom valescohoz menvén, tudtára adá, hogy a leánya életben vagyon. és hogy minden bizonyal. az anglus hajora vitték, ez a hir egy kis reménséget ada az atyának., a szeretö pedig által látá, hogy veszedelmes társa volna éléonora mellet., azért minden gondolattyát. tsak a boszu állásra forditá. és halálos ellensége lön az anglusoknak.

Azonba pedig ugy tettzék, hogy minden kedvezet a kerm szeretetének, és szándékának, mivel ajamaik fö városi meg vételek után, az anglus hajoknak parancsolattya érkezet, hogy viszá térjenek angliában. ez igy lévén, kerm is viszá tére az ö rabjával. akinek is nagy keserüségben vala szive. mivel azt reménlette. hogy az attya, és a szeretöje azon lésznek. hogy ötet viszá vehessék, mind azon által, szomoruán látá hogy az ellenség földire kelletnék menni, és egyikének sem halhatná hirét, noha nagy bátor szivü volt is, de meg nem tartoztathatá magát, és keserüségel mondá beátrixnak

Ah! az én atyám, aki oly kegyességel nevelt engemet. és akinek ugy tettzik. hogy gyönyörüségire voltam, engemet el hagyot., és tsak leg kissebben sem igyekezik meg szabaditásomon. hogy ha a természet el felejtet engem az atyám szivében, a szeretet is el alut a szeretömnek szivében. noha azt gondoltam, hogy én vagyok az ö boldogsága. dom fernand engemet el felejtet. dom fernand tudgya hogy az anglusok kezében vagyok. és semmit sem tselekeszik hogy onnét ki vegyen. ezek a szomoru gondolatok. anyi sok köny hullatásra. inditták., hogy a leg kegyetleneb is meg szánta volna,

Noha beátrix vig természetü volt is. de látván szép aszonyának keserüségét, ö is ahoz akará alkalmaztatni magát. mind azon által. el akarván üzni szomoru gondolatit. minden képen azon vala hogy valami kis vigasztalást adhatna néki, erre valo nézve mondá. nem tudhatván. hogy miben vagyon adolog. itéletet sem tehetz. se az atyadnak. se a szeretödnek szeretetekröl, az atyád halgatása, meg mentheti elötted. adom fernánd halgatását, mert ugyanis ha egy szeretönek álhatatlanságátol lehet tartani. de semmit sem felhetni egy atyának meg változásátol. ha szinte dom fernand hüségtelen volnais, de dom valesco. nem aláb valo szeretettel szeretne, és azért nem volna keveseb szorgalmatoságal meg szabadulásodon, de nékem ugy tettzik, hogy illendöb azt gondolni, hogy mind azatyád, mind a szeretöd. hozád valo szeretetekböl munkálodnak meg szabadulásodon. de itt olyan titkos dolog vagyon. a mely nem engedi hogy meg tudhassad hogy ök mit tselekesznek éretted. látván hogy erre a szavaira eleonora meg tüzesedék, ismét mondá nékie, ate hozád valo hüségem hoza magával hogy mindenre vigyázak. azért észre is vettem. hogy kerm tégedet igen szeret. és abban nem kell kételkedni. hogy az ö szeretete el ne titkolya elötted mind azt. valamit az atyád. és a szeretöd tselekesznek éretted.

Mely méltó vagyok a szánásra kedves beátrixom mondá éléonora., hogy ha avalo hogy kerm. olyan gondolatal légyen hozám. magam is sajditottam én azt de ki akartam verni az elmémböl. hogy még jobban ne szaporittsam szomoruságimot, mind azon által látom hogy az ugy vagyon. mivel te magad is azt észre vetted, de akár mint légyen, légy hüségel hozám, és soha el ne hagy engemet. de mindenek felet ki ne nyilatkoztassuk kermnek a szivem titkát. hogy meg ne tudgya társának nevét. aki is én nálam oly kedves. hagyuk a menyekre gondunkat, gondviselöje lészen a jó erkölcsnek. és várjuk bátran meg szabadulásunkat, illyen beszélgetésekel vigasztallya vala magát a szép éléonora, azon idö alat. hogy el távozék dom fernándtol. és közelgetni kezde angliához. mihent pedig oda érkezék, kerm a maga joszágában vivé ötet, kent nevü tartományban. a tenger szélyin.

Ugyan ót is jelenté meg kerm. éléonorának nagy félelemel valo tisztelettel. hogy az egy szabadságon kivül. mindenekben kedvét fogja tölteni. a hozája valo szeretetét is meg jelenté néki egyszers mind, azt is eleiben adá. hogy egyedül tsak, a hozája valo engedelmeségével, kedv keresésével,  igyekezik ö tölle magátol szivét el nyerni. noha éléonora azt elöre el láthatta, hogy igy fognak nékie beszélleni., mind azon által azon meg szomorodék, de okos lévén. értelmes feleletet ada nékie. meg értetvén véle. hogy nem ugy kellene ötet tekénteni mint egy rabot. és hogy az attyátol fügvén. ugyan attol is lehet ötet meg nyerni,. és hogy nintsen olyan törvény, a mely ötet az atyához valo. engedelmeség alol. ki vehesse.

kerm. aki valoságal meg akará nyerni szivét. és azt, tisztességes, és betsületes uton. és modon. meg igeré néki, hogy azal a tisztelettel lészen hozája., mint a melyel kell lenni egy uri jó erkölcsü személyhez. azután szolgálokot rendele meléje. kik szolgállyák. beátrixal együt. és meg parancsolá, hogy ugy betsülnék, mint a háznak aszonyát. mindent el is követe, a mitsak az ö maganoson valo életét meg vidámithatná.

Eleonora. mind igen bátor, mind kegyes természetü lévén, és a szép nemesi tselekedeteket igen szeretvén, nagy jó neven vévé kermtöl. hogy igy bánnék véle, annál is inkáb. hogy azt észre vévé, hogy azö nagy szeretete. ajó erkölcsét. semmiben meg nem sértené., mind ezekben bizonyos lévén., tsendeseb elmével kezde lenni. és noha szüntelen eszében volt dom fernánd. és atölle valo meg válása nehezen eset. mind azon által. nem volt olyan nagy nyughatatlanságban. remenlvén azt. hogy a hatalom a melyet már kezdet venni magán kermen, és a házán. valamely alkalmatoságot mutathat még. hogy könnyebben meg szabadulhason.

kerm a ki minden tselekedetére vigyázot, látá hogy tsendeseb elmével volna, és mint hogy ö a tengeren valo járásnak mesterségét igen jol tudta. rend szerént. a geometriában, és mathematikában foglalatoskodot. azt észre is vévé, hogy éléonora értene valami keveset azokhoz. atudományokhoz, és egy kevesé kedvellené is, azért mondá néki hogy ha tettzenék még jobban meg tanulni, ö meg tanitaná. éléonora reá álla, gondolván hogy az alat nem fogna szeretetiröl beszélleni néki, és talám el is felejtené.

De a még, mind ellenkezö dolgot okoza, mivel eleonora. oly jól meg tanulá ezt a két tudományt., hogy kerm tsudálkozék rajta. és mentöl inkáb látá szép elméjét: annál nagyob szeretettel. volt hozája. de az alat a még éléonora azon igyekezék. hogy enyhithesse rabságának keserüségit. az illyen ártatlan foglalatoságokal., a szegény dom fernand tudván hogy az anglus hajok viszá tértek volna. országban, azon volt hogy spanyol országban mehesen, ámérikábol. és onnét ángliában., hogy kereshesse eleonorát, dom valesco is igen ohajtván leánya fel találását, ellent nem tarta jó szándékában, és meg esküvék dom fernándnak, hogy akár hol légyen éléonora, de övé legyen, és akár hol ha fel talállya. el veheti feleségül, ö nékie adgya, erre meg ölelék egy mást. és dom fernánd hajora ülvén szerentsésen spanyol országban érkezék, és madridban mene az udvarhoz. ót passust nyervén, angliában mene. és ót mindent el követe. hogy eleonora felöl valamit halhasson, de tsak haszontalan volt minden fáradsága, és mint hogy kerm ritkán ment udvarhoz. és azt sem tudta senki hogy az ö kezénél legyen, azért dom fernand semmit ki nem tanulhata. és kételenitteték tsak haszontalanul viszá térni madridban, de mint hogy tsak abban a gyanoságban volt hogy az anglusok kezénél vagyon eleonora. ezért igen kezdé gyülölni az anglusokot, és a spanyol. udvarnál. azt kezdé kérni, mind maga. mind attya fiai által. a kik is nagy tekéntetben valának udvarnál. hogy az udvar adna néki hatvan álgyus hajot keze alá, és hogy ö. a hajon lévö Vitézeket mind el tarttya, mind meg fizeti a magáébol.

Az udvar tekéntetben vévén, azö hasznos ígeretit., meg adá kérésit. és egy tanult tisztet ada melléje, azon kivül. több aláb valo jó tiszteket., és tanult vitézeket. a hajo készen lévén. parantsolatot vett., hogy menne anglia szélyire, és ót vigyázna az ellenségre. meg indulván nagy bátorságal, nem kivánván anyira ditsöséget szerezni magának., mint boszut állani az anglusokon eleonoráért, el indulása után. két nap mulva., sok anglus kereskedö hajokot talalá elöl. akik lisbonaban akartak volna menni. és a kiket két fregata kisérte, mindeniken öttven, ötven algyu, dom fernánd a közeleb valo fregátával a hartzot el kezdé. a mely is egy oráig tartván, a fregáta a sok lövés miat. el merüle, a második fregáta segittségére akarván menni az elsönek., de látván hogy el veszet volna, szaladásra vevé a dolgot. a szél ellenkezö lévén, hartznak kelleték állani, de dom fernand oly keményen kezde rea lötetni. hogy a fregata fejér zaszlot teve ki,. a vitorláit mind le botsátatá. és magát meg adá. dom fernand mindgyárt spanyol tiszteket, és vitézeket külde. beléje, és élvén a jo széllel, kergetni kezdé a kereskedö hajokot., azokot is el érvén, a tág vize torkában, mind el fogá, és spanyol országban vivé.

Ezt a gyözedelmit tudtára adván az udvarnak, atöb tisztek. nagy ditséretel beszéllék elé azö nagy okoságát. és bátorságát, ugy anyira, hogy az egész madridban, tsak felölle beszéltenek. amég pedig ujjab parantsolatot vön udvartol. addig tsak abban foglalatoskodék. hogy meg jutalmaztassa a tiszteket, a vitézeket. ahajosokot. és ezt ollyan formába vivé végben. hogy mindenike szerette. és tisztelte érette, azután a hajoját el készitté, és meg rakatá éléssel, és azal ami kivántatot. gondolván hogy az udvar nem hagya tsak hejában heverni. a mint hogy, tsak hamar parantsolatot vet. hogy amérikában menyen és segittse meg a jamaik szigetében levö hadat, a kik még oltalmazák vala magokat, az anglusok ellen

Az alat, a még ez az iffiu vitéz ezt a parantsolatot követi, kermnek is parancsolattya menyen. hogy el kisérje azokot a hajokot. a melyeket Cromvel akart küldeni sok segittségel. a jamaik szigetéhez, kerm pedig már esztendötöl fogvást tartván éléonorát fogságban., anyira meg szokta vala azon idö alat mindenkor szeretetéröl beszélleni neki, hogy nagy keserüségel érté, hogy el kellene tölle távozni. de még attol is kezde igen tartani, hogy a még oda. lészen, addig éléonora valamely alkalmatoságot találhat a meg szabadulásra, mind ezek olyan szomoru gondolatokban ejték, hogy ugyan meg változék ábrázattyában, éléonora ezt észre vévén. attol tarta hogy talám valami hirét hallotta volna a dom fernándhoz valo szeretetének, és az okozná szomoruságát,

Erre valo nézve. hasonlo szomoruságban esék valamint kerm. a ki is nem sokáig hagyá ebben a gondolatban, és akinek tsudálatos dolgot adot volt elméjiben a szeretete, nagy tusakodásában, nem tudván mitsoda tanátsot adni magának., végtire, az eleonora házában menven, ót lábaihoz borula. mondá neki ezeket a szokot, ide azert jöttem hogy meg jelenttsem néked, hogy a köteleségem arra kötelez. hogy el távozam tölled. de a nagy szeretetem nem engedi hogy azt tselekedgyem, azután elé beszéllé néki hogy mitsoda parancsolatot vett, azt is meg vallá neki. hogy fel tette volna magában, hogy magával el vigye. de hogy mind a szeretetnek. mind a betsületnek eleget tehessen. és a mások bal itéleteket el kerülhesse. azért férfiu köntösben akarja hogy öltözék. és férfiu nevet visellyen. hasonlo képen beatrix is igy fog tselekedni. ezt én már szép eleonorám el végeztem magamban. vagy pediglen ha reá nem állasz. elötted meg ölöm magamot

Mitsoda nagy tsudálkozásal hallá mind ezeket éléonora, ezt mi követheti által látá, de kermet is üsmérte, hogy a mit mond, véghez is viszi. magában térvén. meg gondolá hogy az út a melyre akarják vinni. a jamaik szigetében viszi., mely az ö hazája. azért reáis száná magát. azután nagy kevélyen tekintvén a kapitányra. a ki félelemel halgatá, ha vitéz volt is. és mondá néki, kerm. sok száz helyes okom volna., a melyekért végben nem kellene vinnem a mit töllem kivánsz, mind azon által reá állok, és el megyek veled kivánságod szerént, hogy ezen tselekedetemel mint egy meg hálállyam néked azt a tiszteletet a melyel voltál hozám. a miolta a hadakozás kezedbe adot engemet. tsakugyan ezen az egy okbol tselekeszem éretted a mit tselekeszem. mert azt ne reménlyed. hogy azidö vagy azalkalmatoság meg gyözetessék veled szivemet, tegedet betsüllek, de nem szerethetlek. mind ezekböl meg láthatod. hogy egyenesek az én szándékim. mivel igazán meg vallom gondolatimot, mind azon által el megyek veled, de ugy, hogy nékem meg esküdgyél a menyekre. hogy a tiszteletet, a melyel nékem tartozol. által nem hágod. kerm ezekre aszokra oly igen meg örüle, hogy el felejtvén azokat a melyek kemények valának. tsak éppen azokra figyelmeze, a melyekel meg igéré néki. véle valo el menetelét. és mint hogy a nyomorultakot a reménség soha el nem hagya, föképpen a szeretetben, magának azal hizelkedék. hogy ha egyet meg nyerhetet., idövel atöbbit is meg nyerheti, azután meg esküvék. és fel fogadá eleonorának, hogy ezen uttyában ugy fogja ötet tekinteni mint kedves egy testvér öttsét, azután ki mene aházbol. hogy rendelest tenne. és egyedül hagyá beátrixal. aki is nagy tsudalkozásban lévén mondá. hát ugyan aszonyom el akarszé menni kermvel., a te hazádnak ellenségivel, és fernand társával, de hogy akarsz véle el menni, még pedig férfiu köntösben. mitsoda ate szándékod, gondolodé azt mitsoda veszedelemre adod magadot, leheté arrol gondolkodni irtozás nélkül. kedves beátrixom. mondá erre eleonora én még elöre tudtam hogy ezeket fogod nekem mondani. de kérlek, mit tsinállyak én itt, ugy legyek mint a tömlöczben. reménségem sem lehet meg szabadulásomrol., it mindenik meg visgállya a leg kiseb tselekedetemet is. nem hogy félnék a hadakozásnak veszedelmétöl; de azal szembe megyek, tsak. az atyámhoz, és dom fernandhoz közelithesek, ugyan ezen reménség alat is akarok el menni kermvel., a ki jamaik felé veszi uttyát. leheté ennél szeb alkalmatoságot találnom a meg szabadulásra.? a férfiu köntöst melyet fel akarok venni, olyan könnyebséget ád nekem arra. a melyet nem kereshetném a magaméban, és oly üsmerettséget tehetek abban a köntösben. a mely veszedelmes volna a mostani állapotomban, egy szoval, attol nem fogok félni hogy valakiben szerelmet gerjeszek, és belsö képen., valami rend kivül valo dolog biztat azal. hogy ez a tselekedetem, végit veti rabságomnak. és meg találom akit szeretek.

Beátrixnak. esze lévén, könnyen reá álla a éléonora okos beszédire, és vig kedvü lévén, azon igyekezék. hogy az aszonyának is vigaságot adhasson., és mondá. meg vallom hogy olyan bátornak kell lenni mint magad vagy, hogy illyen nagy dologhoz akarsz fogni. de én, mondá nevetve. a kinek. se attya, se szeretöje a kihez siessek. kérlek igen szépen, mond meg nékem. mitsoda féle ember formája lesz belöllem annyi hadi emberek közöt, akik tsak a vér ontást szomjuhozák, látom én azt aszonyom hogy magad szintén ugy fogsz tselekedni valamint mások, de a természet nem öntöt mindenikünket egy aránt, és tellyeségel nem érzem magamot arra alkalmatosnak. hogy vitézi modon meg forgassam a kardot melyet kerm fog nékem adni, éléonorának nem lehete ezen nem nevetni. azt fogadá néki, hogy kermet arra kéri, hogy olyan helyre helyheztesse, ahol nem lészen veszedelmes. három napot illyen formában töltének el. azután kerm. éléonorának. egy szép férfiu köntöst külde. ugy beátrix számárais. és kereté. hogy venné fel. hogy had szokjék hozája, mivel tsak kevés idö mulva meg kellene indulni. éléonora a köntöst mindgyárt fel vévé, és ollyan szépnek tettzék beatrixnak, hogy minek utánna fel öltöztette volna, maga is siete fel venni a magáét, tsak azért mondá., hogy valamely kisértetben ne essem, mivel aszonyom nekem ugy tettzik. hogy leg szeb iffiu legény vagy evilágon, hogy pediglen magamal el felejtessem hogy leány vagyok, mentöl hamaréb hasonlo köntösben kel öltöznöm a magadéhoz, a midön egészen fel öltözének kerm bé mene hozájok, de ha beátrix szépnek találá éléonorát. a szerelmes kerm. nagy tsudálkozásal nézé, és meg vallá. hogy soha semmit sem látot volna szebet nálánál, egész életében. a mint is hogy. hogy eleonora magos szép nemesi termetü lévén, aza köntös még inkáb ki mutatta termetét., egy szoval az ö személye, és termete. mind szeretetre, mind tiszteletre inditotta másokat

kerm pedig nagy gyönyörüségel nézé éléonorát. de szorasan meg tartván fogadását. ujjontában fel fogadá hogy tsak ugy fogja tekinteni eleonorát. mint ötsét, eleonora pedig már jol tudván az anglus nyelvet., mindenek anglusnak tarthatták. a mint is kerm plimuthban érkezvén. ahol ahajok várták ötet. eleonorát, lunlei nevü attyafia gyanánt mutatá bé a hajokon lévö tiszteknek, a kik mindnyájan tsudálák ötet, kerm avitorlákot fel vonatván. meg indula, mellette pedig ötven álgyus fregáta volt, az ö parantsolattya pedig evolt. hogy mihent a flottát. a jamaik szigetéhez kiseri., ebben a szigetben port rojálban lévö két hatvan álgyus hajokot, és két frégátakot haddal és élésel meg rakván, azokal a spanyol hajokra vigyázon, kik europában mennének, az ö uttya pedig szerencsés volt. mind addig valamég közel nem érkezék jamaik szigetéhez. mivel akor az idö egészen bé borulván, rettentö szélvész támada, ugy annyira. hogy az egész flottának el kelleték széllyedni, és a maga hajoja is egy nehányszor tsak kevésben hogy el nem veszet. minden bizonyal el is veszet volna, ha oly értelmes nem lett volna, harmintz ora mulva a szélvész. meg szünvén, és az idö fel tisztulván. kerm egyet sem láthata a hajoji közül., egy nehány álgyut ki lötete jelül, hogy a többi azt meg halván, tudnák hogy hol volna, de tsak haszontalan volt. erre valo nézve azt végezé el magában, hogy a jamaik szigetében lévö port rojálhoz igyekeznék, gondolván, hogy mind a fregátot, mind a flottát. ót meg talállya, noha a szél egy kevesé ellenkezö volt. mind azon által, arra felé közelgetvén., látá hogy egy spanyol hajo a frégátáját igen meg szoritotta volna, igyekezék segittségére menni, de oda nem érkezhetvén hamarjában. a fregátának fel kelleték magát adni. végtire annyira meg szaporittá vitorláit. hogy a spanyol hajot bé éré, az a hajo pedig a dom fernand hajoja volt. egész estig álgyukal lövödözének egy máshoz, de egyik sem sokat árthata a másikának. és éjfél tályban. egy nagy szélvész el választá öket egy mástol. és kerm bé mene port rojálba. és a spanyol hajo. buenos airesben. ahol érdeme szerént valo nagy vigasságal fogadák, dom valesco. azt meg tudván. nem gyözte elégé ölelgetni. mivel az olta nem látta volt. a miolta el indult volt spanyol ország felé. dom fernánd mindeneket elé beszélle neki. azt is meg mondá hogy mitsoda haszontalanul járt volna angliában. és azután mindenike keserüségben esék éléonora után. az én keserüségem mód nélkül valo uram, mondá valesconak, és noha attya légy éléonorának, de lehetetlen nagyob keserüséget érezned mint én érzek, mind azon által az én szivem tsak reménli hogy még meg találom, és ugyan ezen végre semmit el nem mulatok hogy tudakozodhasam felölle, a mely fregátát el fogtam., a rajta lévö tiszteket egy mástol mind különösön tettem. hogy töllök tudakozodhasam. mivel agyanoság nem ád nyugodalmat. mindgyárást ide hozák elödbe öket, talám azö beszédekböl láthatunk valami kis nyilást a melyböl. meg láthatom mit kellesék tselekedni.

Alig végezé el beszedét. hogy a rabokot eleiben vivék, a többi közöt találközék egy, akinek oly szép és nemesi ábrázattya vala, hogy azonnal hajlandoságal lön hozája dom fernánd. és mondá néki, ate ábrázatodbol. meg üsmérhetem. hogy néked leg jobban kell tudnod., az ellenségnek szándékát, azt jól tudod hogy a hadakozásnak törvénye mitsoda hatalmat ád nékünk te reád. azért semmit se titkoly el elöttünk, kérlek is hogy mond meg magad ki vagy, és a nevét annak a hajos kapitánynak a kivel annyit lövöldöztünk egymáshoz.

Ez a tiszt hasonlo hajlandoságot érezvén magába dom fernándhoz. mondá néki nemesi bátorságal. hogy écossai volna. és a neve montros. a neve annak ahajos kapitánynak kerm. akinek is az a parantsolattya, hogy a port rojálba, egy nehány hadi hajokot fel fegyverezvén. azokal a spanyol hajok ellen mennyen. ezt a hirt tudtára adván a spanyol generalisnak. és onnét viszá térvén. sok féle nyughatatlan gondolati valának. és mondá ugyan azon tisznek. nagy barátságal. olyan helyröl valo vagy, ahol hüségel vannak avaloságos királyokhoz. tsudálom azt. hogy még is Cromvelt szolgálod, montros erre nagyot suhajta. és mint hogy valoságal kezdé ötet szeretni. azért eszerént is kezdé magát menteni mondván. hogy nem egyéb hanem a szükség viszi reá, hogy Cromvel szolgálattyára adta magát. mivel azö hazájában tsak ez elsö fiakra szál ajoszág. de ha valami alkalmatoságot találhatna, örömest el hagyná a Cromvel szolgálattyát. gyalázatnak tartván. olyanért veszedelemre tenni életét. a ki amaga királyáét el vesztette. dom femánd ezt örömel halgatván. nagy baráttságal meg ölelé. és azt igéré néki, hogy ha arra volna kedve. a spanyol tisztek köziben számlálhatná magát, és hogy a maga sorsával meg fogna elégedni. azt is szerencséjinek tartaná. ha olyan érdemü. és nemzetü embernek valamiben szolgálhatna.

Montros. nagy háláadásal meg köszönvén jó akarattyát, reá álla beszédire. de hogy meg mutassa dom fernándnak hozája valo igaz köteleségét elé beszéllé néki minden titkát, dom fernand is látván hozája valo igaz szivét, ö is elé beszéllé néki minden dolgát. és azt is hogy mitsoda keserüségben vagyon hogy eleonorának semmi hirét nem halhattya, montros, fris és bátor természetü lévén. ajánlá magát. hogy ha valamiben. szolgálhat néki, ö arra. kész volna, én, mondá néki dom fernánd. mikor londinumba voltam. az egész tiszteket láttam, akik jamaik szigetinél voltanak. tsak épen azt a kermet nem láthattam akinek a nevét ki sem mondhatom fel haborodás nélkül. és ha ugyan kedved vagyon nékem abban szolgálni. én tégedet aport rojálba küldelek, olyan szin alat. hogy ót végez aveled el fogatot tisztek válttságárol. és azomba tudakozodgyál éléonora felöl. montros mindenekre ajánlá magát. mondván. ha szinte kerm hatalmában volnais, de én azt meg tudom.

Ez az igéret nagy reménséget adván. adom fernánd szivének, azért mindgyárt elis indittá montrost. a port rojál felé, aki is oda érkezvén. nagy örömel fogadák, mivel az ót lévö tisztek mindnyájan szerették. ötet, azután azon dologhoz foga, a melyért küldetet volt. de mint hogy nehez volt azt hamarjában el végezni.. azért elegendö idejevolt eleonorárol tudakozodni. a ki felöl senki semmit sem mondhata, látván hogy reménségeben meg tsalatkozot volna. azon meg szomorodék. végtire azt gondolá hogy lunleivel is beszéllene ez iránt, és mint hogy lunlei meg hallotta volt. hogy valamely tiszt érkezet volna buenos ayresból, ahol gondolá lenni atyát. és szeretöjét. azért leg elöbször is ö szolittá meg ezt a tisztet. és nem mervén neki szollani se az attyárol, se a szeretöjéröl, kérdé hogy mit tsinálnak. buenos ayresben. montros nem felelvén néki ugy a mint kelletet volna, mondá hogy ót nincsen semmi olyas hir. egyéb, hanem hogy. ót igen beszélnek valamely szép leányrol. a kit is eleonorának hitták, és nem tudgyák hová lett. lunlei ezen a szón annyira fel haborodék. és el változék. hogy montros. ezt jol észre vévén. azt gondolá hogy talám rea talált volna. adom fernánd szerelem társára. de még is jobban meg akarván szivének hajlandoságát üsmérni, mind az örömben. mind a szomoruságban monda ismét néki. valo hogy eleonorát sokat siratták. de a sirást vigasság fogja követni. mivel dom fernand eleonorának egy szép attya fiát fogja el venni. ez a váratlan hir. annyira meg hatá a lunlei szivét. hogy elsöben meg tüzesedvén orczája, azután egészen el haloványodék. montros pedig ezeket a változásokot mind másra magyarázá, és tellyeségel el hiteté magával. hogy lunlei kezinél volna eleonora.

lunlei pedig nem halgathatván továb olyan rettentö beszédeket. melyek szivét szorongatták. el hagyá montrost nagy sziv béli keserüségel, montros pedig minden változásit. az eleonorához valo szeretetinek tulajdonitá. és el hitetvén magával hogy ö rejtegetné. kezdek tudakozodni. hogy ki volna lunlei. és mint hogy azt mondák. néki. hogy más képen nem üsmerik. hanem hogy azt az iffiat. kerm igen szereti, és nagy betsületben is tarttya. erre valo nézve tellyeségel elhiteté magával. hogy ez az iffiu, a kerm segittségével rejtegeti eleonorát, az alat a még montros mind ezekröl tudakozodék, a szép lunlei a rettentö keserüségnek adá egészen magát.

látod már most beatrix. a kinek is neve volt uesbi. látod. mondá lunlei. hogy volt okom suhajtozni. ahálá adatlan dom fernandnak hozám valo kevés szeretetiért, aza tsalárd meg szegte volt hihetö hitét. még minek elötte engemet el vesztet volna, és az én eltávozásom segitette meg változását. nem hogy engemet szánna, vagy keresne. de söt még azon örül hogy meg szabadulhatot olyan szeretötöl, aki néki alkalmatlan volt, és talám anyira fél viszá valo menetelemen, valamint én azt ohajtottam gyengeségböl, uesbi ezen ahiren anyira el álmelkodék, hogy nem adhatván ennek hitelt. nagy siettségel kezdé keresni a tisztet, hogy had beszélhesen véle világosan mindenekröl. de az a tiszt elvégezvén dolgát. kerm viszá küldötte dom fernándhoz, és igy lunlei a nagy keserüségre adá magát. nem is reménlhete semmi vigasztalást. az alat pedig kerm nagy siettségel el készitté mind ahadi hajoit. és oly nagy hamarságal. hogy a spanyolok. akik lassuak minden tselekedetekben. még esze sem gyültek volt,

kerm a portusbol ki menvén. a sziget körül járt. és a spanyolok láttára hajokot is nyert. fernand azt látván nagy türhetetlenségel várta hogy a spanyol hajok is ki mehessenek, montros pedig viszá érkezvén, meg beszélle mindeneket, de fö képpen, a mit lunlei felöl monda néki. az igen nagy haragra gerjeszté ellene. és nagy gyülölségel lön. mind kerm. mind lunlei ellen, azon is gondolkodék. hogy mint láthassa veszedelmit mind a kettönek.

Kétt dolog. sok veszedelemtöl meg menté a spanyolokot. mivel egy nagy szélvész egészen el szélyeszté az ánglus hajokot egy mástol. a kerm hajoját a kuba nevü sziget mellé vivé a szélvész. ót amidön ahajojat visgáltatná. és jó rendbe akarná tenni. az árbutz fa tetején lévö strása kiáltá, hajo, arra kerm vévén aperspectivát, spanyol hajonak gondolá lenni. a mint hogy a hajo spanyol munka volt. a szél jó lévén, kerm utánna ereszkedék. bé éré, és anglus Zászlot teve fel. de el tsudálkozék rajta hogy negyven álgyus fregáta szemben mérne véle állani.

A maga viseléséröl kerm vévé észre. hogy tengeri tolvajok volnának benne. azért keményen is rajtok mene, a mint kezdék pedig magokot viselni. abbol által látá hogy nehezen adnák fel magokat, ollyan nagy vitézségel is viselék magokot, hogy azt meg mérék probálni. hogy vas horgokot hajigálának a kerm hajojára. hogy megtartoztassák. és ostromal belé mehessenek. a hartz akoron el kezdödvén. kinek kinek a maga személyében kelleték hartzolni. az anglusok igen jól viselvén magokat az ellenséget egy nehány szor viszá nyomák. de a többi közöt, leg inkáb kezdék tsudálni lunleit. a ki is egy kardal. a leg veszedelmeseb helyeket keresé. meg ölvén mind azt, aki elötte találkozot. és a ki egy nehányad magával., akik leg vak meröbbek valának. azokal. az ellenség hajojában ugrék. akik is látván azt a nagy merészséget. oly igen meg rémülének. hogy el veszték sziveket., a vitéz eleonora pedig keserüségében. nagy mérész dolgokot viszen vala végben. el szánván tellyeségel életét. látván dom fernándnak hüsegtelenségit., kerm nagy rettegésel látván lunleit az ellenség hajojában. annyi segittséget külde utánna. hogy atolvajok, akik vitézi modon viselek magokot. végtire fel adák magokat.

Akoron az anglusok mindnyájan örömökbe kiáltani kezdének, a tolvajok közül, akik életben meg maradának. azokot lántzra tevék. azután száz féle ditséreteket mondának a tisztek. a hajosok. és mindenek lunlei felöl. mindenik tsak az ö vitézi tselekedeteit beszéllette egyik amásikának. atolvajok magok meg vallották. hogy e nélkül a vitéz iffiu nélkül ök gyözedelmesek lettek volna. kerm pedig nem tudta mit mondgyon tsudálkozásában. és gyönyörüségében. halván hogy mitsoda ditséreteket tesznek felölle. ö is atöbbivel együt fel magasztalá. nagy vitézségét. és okos maga viselését. lunlei pedig ezeket tsendeségel halgatá. mivel az ö keserüsége meg nem engedé. hogy valamely kis örömel halgassa ezeket adicséreteket, desöt még inkáb ohajtotta volna veszedelmét. mint sem a ditséretet

kerm, igen nagy gazdagságot találván a tolvajok hajojában, mind a hadi embereket, mind a hajosokot esze gyüjté. és mondá nékik, mint hogy oly vitézül viselték volna magokot. az igasságos dolog hogy vérek ki ontásának jutalmát vegyék. de mint hogy senki ugy nem üsmeri az ö vitézségeket mint lunlei, azért arra is kéri ötet, hogy osza el kinek kinek érdeme szerént. erre mindenek örömest reá állának, és noha lunlei egy kevesé kezdé magát mentegetni. mind azon által annak örüle, hogy egy kevesé arra eröltetnék, el oszta tehat tsak nem mindeneket, de olyan okoságal. és igasságal. hogy mindenek jová hagyák, a hajoban lévö tisztek közöt pedig senki ugy nem tsudálá a lunlei tselekedetit. mint egy ivon nevü Colonelus. etitkon papista lévén. irlandiai nemes ember volt. és mint hogy benne fel találtatot avaloságos bátorság. az okoság. és mind az értelem., azért lunlei, a mikor az alkalmatoság hozta magával, mindenkor nagy betsületet mutatot hozája, ivon pedig meg nem foghatván. hogy oly iffiu korban azt tselekedgyék amit az az iffiu vitéz tselekedet, valoságos ditséreteket ád vala néki. és ugy tekintette mint fiát, lunlei pedig semmit sem tselekedik vala az ivon hire nélkül, kerm, atolvajoktol nyert negyven álgyus fregátát meg visgáltatá. a mi heja volt meg igazitatá. élésel. és hadi emberekel meg raká. lunlei már azt jol tudván. hogy a midön alkalmatoság adatot. kerm mindenkor tsak a maga szerelméről beszéllet néki, és latván hogy mindenek vigasságban volnának. az alkalmatoságal akart élni. és kérni kezdé kermet, hogy engedné meg, had ö parancsolna anyert hajon a melyben ö ugrot volt leg elöbször, ez által el akará kerülni, hogy egy hajoban ne lenne kermvel. de kermnek nem tettzvén kérése. szép szoval eleiben adá. hogy sokal jobban volna az ö hajoján. és hogy gyönyörüséget tselekednék néki ha jelen valo lététöl meg nem foszttya ötet.

Lunleit ezek a szok igen meg háboriták, ö is keményen felelvén néki. mondá. talám irigyeled a betsületet melyet nyertem. és ezel el fordula tölle. ivon aki igen szerette lunleit. halván ezeket. tarta attol. hogy esze ne veszenek egy másal. eleiben kezdé adni kermnek. hogy ollyan jó barattyának akit oly igen szeretne. és aki oly értelmes. és okos, abban kedvét nem szeghetné, kerm sokáig kezde gondolkodni, nem tudván mi tanácsot adni magának. de végtire azt is meg gondolá hogy mitsoda haragal fordult volna el tölle lunlei, az ö haragjátol pedig igen tartván, azert reá álla kérésére. azután meg ölelé ivont, és kéré hogy el ne hagya. lunleit, mert én ate kérésedre ugy botsátom el hogy véle légy, a hajoban, tanátsodot kövesse. és hogy kivált képen valo gondod légyen reája, ezt a hirt mindenik meg mondván lunleinek., erre egészen meg tsendesedék. elméje. más nap a vitorlákat fel vonván. a jamaik szigete felé indulának.

Lunlei pedig szabadságban lévén a maga hajojában, ót minden meg tartozkodás nélkül anagy keserüségnek adá magát. ugy anyira hogy a Colonelus ivon, aki mellette volt, azon igen tsudálkozék, és mint hogy ötet igen szerette, és mindenkor tsak szomoru elmével látta, lenni a mioltátol fogvást üsméri. azert alkalmatoságot akara arra keresni hogy valamiképen meg tudhassa szomoruságának okát. ugy történék hogy tsak magánosan lévén lunleivel. mondá néki. én azon eleget nem tsudálkozhatom hogy minek utánna olyan ditsöséges hirt nevet. szerzettél volna magadnak. és hogy a természet. tégedet minden féle szépségel fel ékesitet volna, még is mindenkor szomoruságban vagy, mitsoda bajod vagyon. valaki meg bántoté. ne kételkedgyel a hozád valo igaz köteleségemröl. amely szem pillantásban kezdettelek látni, ugyan azonban. ugy kezdélek szeretni mint fiamot, a te szép tselekedetidért. bátorságodért. és szemérmeteségedért. oly igen betsüllek tégedet, hogy ha kivantatik. a véremet ki ontom éretted, szoly tehát vitéz lunlei. nyisd fel szivedet. ha boszut kell állani éretted parancsoly akaromnak., ha valamiben kivánod szolgálatomot, én ollyan jó akarod vagyok. a ki hozzád tellyeségel köteles. hogy ha pedig titkot kivánsz. töllem, arra esküszöm. néked. azt ne gondollyad hogy tsak a titkod meg tudásáért beszéllyek igy, nem, hanem ahozád valo igaz. és tiszta baráttság, és betsület kénszerit engem erre. mivel azt tudom magamrol., hogy meg enyhittik akeserüséget. a midön másokal közlik

Lunlei halván Ivonnak. igaz szivel valo szavait. azokba nem kételkedheték. mint hogy a maga sziveis tsak azt kereste, hogy ki nyilatkoztathassa keserüségit. nagy örömel érzé magában, hogy azt közölheti olyan emberel a kinek okossága mindeneknél tudva lévén semmitöl nem tarthatna, de mint hogy tarta ugyan azon okoságátol, hogy rosznak ne találná maga viselését. azért egy kevesé meg tartozkodék. a feleletre. mind azon által. eröt vévén magán., ate hozám valo jó akaratod mondá néki. suhajtva, anyira meg hatotta szivemet. hogy háláadatlan volnék, ha el tagadnám elötted a mit kivánsz meg tudni, igen is vitéz Ivon szükségem vagyon karodra. tanatsodra. és titkodra, de minek elötte ki nyilatkoztassam néked életemnek leg nagyob titkait, kérlek hogy mutassad azt a jó akaratodot hozám, hogy mond nékem, valamely titkodot hogy had mondhassam meg bátraban azután néked az enyimet magad Irlándus vagy, nem vagy é pápista? noha veszedelemben forog az ollyan aki ezen avalláson vagyon a Cromvel szolgálattyában. felelé Ivon, de mint hogy a szükséges néked, és mint hogy azt fogadtam hogy tiéd az életem. te elötted el nem titkolom hogy ezen avalláson ne legyek. és más vallást nem tartok.

Mint hogy ez igy vagyon mondá lunlei, meg mondhatom néked vitéz Ivon. hogy a férfiu nev és köntös alat, ollyan aszonyt látz, a ki evilágon leg méltób a szánásra, Ivon ezen tsak el tsudálkozék. valo hogy azt tsudálhatod mondá néki. de mint hogy azt meg mondottam hogy ki légyek., az én szerencsétlenségemet is elödbe kel adnom, hogy meg menthessem valamenyire, a magam el titkolását. a melyet ate jó erkölcsöd rosznak találhatná. akoron elö számlálá néki a maga familiáját, dom fernandal valo szövettségit. rabságban valo esésit, a kerm szeretetit. hogy mitsoda szoros fogságba tartotta ötet, hogy mitsoda tisztelettel volt hozája. hogy mitsoda szándékal vette fel a férfiu köntöst, remélvén hogy meg szabadulhat. jamaik tartományában lévén. azt is meg mondá néki. hogy mitsoda hirt hallot volna dom fernand hüségtelenségéröl, és hogy azt is fel tette volt magában, hogy rabságát el végezné életével együt. a midön atolvajokkal hartzolt, de a menyeknek nem tettzet hogy fegyver által veszek el., mind azon által most a jamaik szigetében viszá térünk, szemeimel kel néznem a hazám ellen valo hartzokot. talám még azt is akarják. hogy magam is hartzollyak ellene. a melytöl irtoznom kellene., mindenüt a széllyeken az atyám parantsol. ha szinte olyan idegenségel láttatik is hozám lenni. de alig várom hogy meg ölelhessem lábait, és azon kérjem. hogy valamely klastromba zárjon engemet. és ha szinte dom fernánd oly hálá adatlan is hozám. de kermvel továb nem maradhatok., látod vitéz Ivon. hogy vagyon szükségem karodra. ki engem meg segittsen. az el szökesre valo szándékomban. a midön a port rojálba érkezünk. tanátsodra is vagyon szükségem. hogy ahoz alkalmaztassam magamot, és a titokra. a melyen áll boldogságom. és életem.

Eleonora. még továb is beszélhetet volna, hogy Ivon félben nem hagyatta volna beszedit. anyira tsudálta. tisztelte, szerette. szánta ötet, hogy nem szolhata. végtire magához térvén. mondá. hogy ha ugy szerettelek mint fiamot mikor lunlei voltál. mostanában hogy eleonora vagy ugy szeretlek mint leányomot, és ugy tisztellek, és tsudállak, mint az aszonyok közöt legg méltobbat. és tekéntetessebet, de abban ne kételkedgyél. mert ki veszlek akerm keze közül. és a válesco kezében adlak. azt pedig nem gondolhatom dom fernánd ellene mondana annak az álhatatoságnak. a mely természete a spanyol nemzetnek. és hogy meg szegné hitit, a mely nem illenek a betsületet szeretö emberhez. ezekre a szokra sokat suhajtozék eleonora, de egészen, a Ivon tanátsát akarván követni. egy kevesé meg tsendesedék elméje.

Azon a napon olyan szép idö volt. és olyan jó szél fút, hogy szerencsés utozásokot gondolták lenni, és éléonora azt igen reménlé. hogy tsak rövid idö mulva végbe viheti szándékát, de azon az éttzaka oly rettentö szélvész támada. elegyesen nagy Zápor esövel, és meny dörgésel. hogy az anglus hajokot. tellyeségel el szélyezté egy mástol.

Ez a rettentö szélvész, két nap. és két éttzaka tarta, a harmadik napon az idö fel tisztulván, kerm tsak egyedül látá a maga hajoját. és azon igen meg ijede hogy talám el veszet volna a lunlei hajoja. azután jelül álgyukbol lötete. és igy tselekedék. minden ora után. azonba közelgetet jamaik szigetéhez. az alat pedig sokan ahajoji közül. ö hozája gyülekezének. de senki hirt nem tuda mondani a hajorol. amelyen volt lunlei, egy nehány napig szüntelen lötete álgyukbol. hogy meg tudnák hol létit. de tsak haszontalan volt., akoron anagy keserüségnek adván magát. ezerszer meg bánta. hogy maga mellöl el botsátotta volna, ebben a nagy bajban lévén, tudtára adák néki, hogy hajokot látnának., a melyek feléje közelgetnének. meg üsmervén. hogy spanyol hajok. azért a hartzhoz készüle.

A mint is azok ahajok, a dom fernand parantsolattya alatt lévén, nem tsak boszu állásbol. de még a montros beszédiért is, aki már a spanyolok közi állot volt, igen ohajtá. a kermvel valo hartzot, gondolván, hogy véle együt talállya társát. mihent meg üsmeré a kerm hajoját, azonnal hozája közelgete mint egy fél álgyu lövésnire, és rettentö képen kezdének egy máshoz lödözni. atöb hajok is hasonlo képen tselekedének egy más közöt, hogy pediglen egy mást láthassák fáklyákot gyujtának étzaka. és hajnalban ismét el kezdék azon keményen a hartzot,

Dél felé adom fernand hajojában valo árbutz fát lelövék, az anglusok arra gyözedelmet kiáltának, de egy kevés idö mulva, a kerm hajojának a leg nagyobik árbutz fáját egy álgyu golyobis két darabbá törvén, a spanyolok is nagy örömbe valának, és közeleb menvén az ánglus hajohoz. oly rettentö. álgyu, és puska lövés volt hogy se egy mást nem láthatták. se nem halhatták.

kerm, és dom fernánd azon igyekezének. hogy egy máshoz horgolhassák hajojokot. azt végben vivén. akor el kezdödék közöttök arettentö hartz, a mely méltó örökös emlékezetre. kerm tsak dom fernandot kereste. és dom fernánd, tsak kermvel. akart viaskodni. az anglusok egy nehány szor az ellenség hajojában ugrandozának. de mindenkor onnét ki üzetének veszedelemel. dom fernand is hasonlo képen tselekedet. az anglusok hajojában., de nem volt nagy haszonal. kerm sok féle sebekben esvén, sok vérit is vesztette el. de még is nem akara el távozni a helytöl, hogy magát bé kötesse. dom fernándnak is által volt löve. atzombja, és három. vagy négy vágás is volt rajta, de még is tsak biztatá a vitezit.

Végtire atüz meg lassudék mind a két részröl. és anyira meg tsendesedék., hogy tsak némelykor hallaték. egy nehány puska lövés. ez a kemény hartz. három oráig tarta. és mind egyik. mind a másik hajoban, tsak holt testet, és sebeseket lehete látni. a hartznak alig lett tellyeségel. vége, hogy látának nagy sebeségel feléjek jöni. egy hajot. a mely hajonak anglus Zászloja volt. a hajo pedig. alunlei hajoja volt. a ki is nagy tsudálkozásal látván. azt a szomoru dolgot., akét hajohoz közelgete. hogy segedelemel légyen hozájok. atöb spanyol hajok látván ötet, gondolák hogy dom fernánd el veszet volna. a szélnek ereszték vitorlájokot. tarván attol. hogy az anglusok utannok nemenyenek. akik is ollyan nyomorult állapotban valának. hogy szerentséseknek tarták magokot, hogy a spanyolok nyugodalomban hagyák öket.

Lunlei pedig leg elöbször is a spanyol hajoban szálván. ót tsak holt testeket. és haldoklo embereket talála. de mitsoda nagy ijedségben nem esék. amidön meg üsmeré dom fernandot a többi közöt fekünni. a ki eszén nem lévén. avér igen fólyt belölle. soha a vitéz eleonorának. nem volt olyan nagy szüksége a bátorságra és az okoságra, mint azon alkalmatosagal. tsak alattomba Ivonra tekinte, aki is észre vévé hogy miben vagyon adolog mindgyárt a maga hajojában viteté dom fernandot, és bé kötözteté sebeit. azutan által mene akerm hajojára. akit is hasonlo. állapotban talalván. ugyan hasonlo gondgya is lett reája.

Lunlei ezeket különös helyre tétetvén. azután dom fernandhoz mene. nagy sziv fajdalomal. amely annál is nehezeb volt. hogy el kelleték titkolni. a borbélyok meg álitván vérit, és bé kötözvén sebeit. azzal vigasztalák. hogy egy sebe sem volna halálos. ez egy kevesé meg tsendesitté elméjit. aki is mind végig nemesi modon akarván magát viselni. hasonlo figyelmetességel volt kermhez. a kiröl is hasonlot mondának aborbélyok.

Eleonora illyen szorgos dolgokban fáradozván, és azon kivül is elméje, nagy tusakodásba lévén, Ivon tarta attol hogy meg ne betegedgyék, azon kéré igen szépen, hogy minden gondgyát bizná reája. és tsendeségbe lenne. mint hogy dom fernánd életbe volna, mivel azt látod, mondánéki. hogy az Isten rendelése olyan boldogságra. vezet. a melyet nem reménlhetted volna, kérlek vessed abban bizodalmadot., és enged meg had munkálodgyam helyetted. mivel ez az alkalmatoság meg mutattya néked hogy mitsoda buzgoságal valo jó akarod vagyok, a mitsoda modot gondoltam ate dom fernándal valo meg szabadulásodra. szükséges hogy a lunlei nevet visellyed. és az anglusok ugy tekintsenek mint eddig. hanem nyughatatlanságodot mérsékeld meg. szivednek tusakodását titkold el. és nyugodgyál meg az én igéretemen. és hüségemen a melyet hittel fogadtam néked.

Ezeket a szokot halván olyan embernek szájából. a kihez eleonora nagy tisztelettel volt. ugyan az Ivon akarattyához is alkalmaztatá magát, én minden kételkedés nélkül. követni fogom tanácsodot felelé néki eleonora ugy is tekintelek mint atyámot, kezedben vagyon minden betsületem. és boldogságom. mindent a te okoságodra, és jó erkölcsödre hagyok. tsak azt tud meg, hogy valamit eddig tselekedtem. arra tsak a gyanakodás. és a halál keresés vitt engemet, és hogy a dom fernánd jelen valo léte. az én aszonyi gyengeségemben viszá tett, szükséges is még egy darab ideig. hogy ne az eleonora. hanem a lunlei személyét viselyem. ezen beszelgetés után elválának egy mástol. eleonora a sebeseket mene látogatni, és Ivon. a fel tett. szándékát mene végben vinni. mint hogy se dom fernánd, se kerm nem voltak abban az állapotban hogy szolhassanak. se hogy a szót érthessék. lunlei látogatásokra menvén. nem mutatá meg magát nékik. uesbit dom fernand melléje tette volt. meg parancsolván néki. hogy se melölle el ne menyen. se néki valamiröl ne szollyon. a midön magához fóg térni, de hogy semmit se mulasson ollyat el. amit még a maga szemére hanyhatna. ollyan szorgalmatos gond viselésel volt kermhez. mint ha egész szeretettel lett volna hozája.

Ivon. pedig az alat. egy hajora ülvén. mind rendre el járá az anglus hajokot. kik vas macskán voltanak, és kiket mind nyomorult állapotba találá, akoron elejekbe tévé hogy mitsoda veszedelmes dolog volna hogy ha fejek nem lévén. a spanyolok reájok ütnének, azért azt tanácsolá nékik. hogy tegyek fejeknek. lunleit. a kinek mind vitézségit. mind okoságát üsmérik, és hogy egyedül. ö oltalmazhattya meg öket, ezt a tanácsot olyan embertöl halván. a kinek régtöl fogva üsmérték nagy eszét. és okoságát. azon kivül is lunleit mindnyájan szeretvén. mindnyájan reá állának, és lunleit fejeknek kiálták, Ivon hogy idöt ne veszesen. azt jovallá lunleinek, hogy a hajojával. menne akét ahajo mellé a kik még esze valának kaptsolva, a honnét Ivon. a sebbe lévö spanyolokot mind a lunlei hajojára tevé, és az anglus sebeseket atöb anglus hajokra. a mi gazdag portéka volt azt is mind a lunlei hajojában téteté, az álgyukot, és a vegyvereket. el osztá az anglus hajokra. Ivon azután azt jovallá lunleinek hogy az anglus hajokot mind küldene a jamaik szigetében. amelyen igen örülének az anglusok. lunlei pedig mindnyájoknak tudtára adá. hogy ö maga. a spanyol hajok után akarna menni, mivel a mitsoda állapotban vannak, ha ö elöl találhattya könnyen el foghattya öket. ez igy lévén. a két esze kaptsolt hajoknak, mint hogy többé hasznát nem veheték. el is égeték. és mindnyájan meg indulának. A midön már az ánglus hajok anyira valának hogy nem lehete öket látni. lunlei kérdé Ivontol. hogy mi volna a szándéka.? és hogy mi formában lehetne a spanyol király birodalmának széllyein ki szállani. Ivon régi. hadakozo ember lévén, és okos abban a mesterségben. mondá néki. hogy buenos ayres mellé kel közelgetni. olyan szin alat. hogy ki szálván. a tenger széllyin lévö helyeket fel prédállyák, de semmire egyébre ne legyen gondgya, hanem tsak azt parantsollya a mit ö fog néki mondani titkon. lunlei tellyeségel reá hagyván magát. meg parancsolá hogy buenos aires felé tarttsanak a hajoval. azomba tudtára adák néki hogy dom fernánd egészen magához tért volna, és hogy akarna beszélleni a hajon lévö fö tisztel, arra keré Ivont. hogy menne le hozája. nem érezvén még magában anyi eröt. hogy eleiben mehessen. és arra is kéré. hogy visgálná meg jól minden szive titkát. és hogy mitsoda reménségben kel néki lenni iránta azután kerm látogatására mene. a reménség, és a félelem haborgatván elméjét. Ivon dom fernandot elegendö jó állapotban találván. monda néki, engemet a mi Comendánsunk küldöt hozád, hogy meg adgya néked a tiszteletet, a melyet érdemel egy olyan vitéz ember mint magad. és abban is bizonyos lehetz hogy maga is el jöt volna ha attol nem tartana, hogy talám a maga jelen valo léte. alkalmatlanságodra volna, és maga meg mutatta volna, hogy mitsoda szánakodásal vagyon illyen állapotban valo létedért. gondolom, mondá dom fernánd. hogy a magad Commendása sintsen jób állapotban mint én. és hogy nehezen vihetné azt végben amit mondasz., Ivon észre vévén hogy kermröl akarna szollani. felelé néki, az iránt kivánságod bé tellyesedet, mert kerm még sokal roszab állapotba vagyon náladnál. de engemet lunlei küldöt hozád. a ki is kerm helyet a fö. hogy hogy fel kiálta dom fernánd hát lunlei. el nem veszet. se sebbe nem eset. és ö parancsol a hajoban? mindnyájan szerencsétlenek volnánk. felelé Ivon hogy ha az a vitéz iffiu. abban az állapotba volna amelyben ugy tettzik kivánod. hogy volna, de uram nem vagy most abban az állapotban hogy a ditseretit halgassad. se abban hogy arra vigyáz mitsoda gondgya vagyon reád. én pediglen helyette. gyakrabban el fogok jöni, látogatásodra és amidön jobban keszdesz lenni. reménlem hogy meg mutathatom azt néked, hogy nintsen evilágon olyan ember aki ugy meg érdemelye a Vitéz dom fernánd tiszteletét. és szeretetit. mint lunlei. dom fernánd ezekre nagyot suhajta és egy keveset gondolkodván, arra kéré Ivont. hogy mondaná meg néki. miben volnának adolgok. Ivon azokot mind elö beszéllé. de a beszéd közben mindenkor valamely ditséretes dolgot elegyite lunlei felöl. ate beszédedböl azt látom mondá néki dom fernánd, hogy én az anglusok rabja vagyok. Ivon látván hogy az elméje nagy nyughatatlanságba volna, és tartván attol. hogy a meg ne ártana néki, hozája közelitte. és mondá néki tsak lassan hogy senki meg ne halya, ate lunleihez valo baráttságod lészen dija meg szabadulásodnak. és ezen az árron meg nyerheted a szabadságot ha akarod. a ki is egy tisztet rendelt melléd. a ki ö elötte kedveségben vagyon. azért annak szabadosan beszélhetz. és amidön valamit akarsz izenni lunleinek. ö meg fogja néki mondani. akor eleibe vivé uesbit. a kire nem is tekinte dom fernánd. és Ivon látván. hogy nem akarna többet beszélleni, el mene melölle. de elsöben mindenekre meg tanitá uesbit. hogy mint kellesék szolni. lunleit pedig kerm mellet találá. a ki is még magához nem tért volt. Ivon mindeneket meg mondván lunleinek, aki is tsudálkozék azon hogy dom fernánd miért gyülölné anyira lunleit. és ezert sok szomoru gondolatok jövének elméjiben, de Ivon. holmi tanácsot adván néki ameg vigasztalá. egy kevesé. és egy nehány napokra halasztá. hogy maga beszéllene dom fernándal, dom fernand pedig gondolkodván mind arrol. a miket Ivon mondot vala néki, szóllittá uesbit. és maga mellé ültetvén. mondá néki. mint hogy olyan bent vagy a lunlei kedvében. meg nem sértvén. hozája valo hüségedet., nem mondhatnálé valamely olyan különös dolgokot. a melyek ötet tekintik. és a melyekben részes vagyok. vagyoné felesége. vagyoné valamely szeretöje. ángliában. és azt is szeretném tudni. ha jelen volté a midön az anglusok leg elöbször a jamaik szigetében ki szállottak volt.

Mind ezekre meg felelhetek néked mondá uesbi. és meg sem sértem a hozája valo hüségemet lunlei még akor szolgálatban nem volt amidön az anglusok a szigetre ütöttek, ö néki se felesége, se szeretöje ángliában nintsen, noha meg érdemli a szeretetet, mind azon által mondá dom fernánd. azt mondották volt nékem. hogy igen szeretne bizonyos spanyol uri személyt. a ki is keze közöt volna, de azt tudom hogy te el nem árulod az ö titkát, hogy meg mutassam néked mondá néki uesbi. hogy ez iránt nintsen semmi titka. azt meg mondhatom. néked igazán. hogy eleonora a kinek társa nincsen szépségben. már két esztendötöl fogvást a kezinél vagyon. de semmi szerelemel hozája nincsen. és azt meg tudván hogy mitsoda köteleségel voltál ahoz a leányhoz. azért minden alkalmatoságot kereset arra hogy néked viszá adgya. de azt is meg hallotta egy montros nevü embertöl. hogy te ötet el felejtetted. és hogy egy atyafiához kötötted magadot

Mit kell hallanom. mondá nagy suhajtásal dom fernánd, eröltetvén magát hogy az ágyában fel ülhessen. kövessed beszédedet nemes uesbi, és hozz viszá az életre. engemet. hogy én házas volnék. hogy én meg szegtem volna eleonorának ahitemet, oh leheté illyen gondolatot ki gondolni. eleonora még életben vagyon, és hiv. és lunlei ötet nem szereti. oh’ boldog hartz. és kedves rabság. enékem ditsöségeseb mint ha ezer hartzot nyertem volna. dom fernánd olyan nagy buzgó szivel mondá mind ezeket. hogy uesbi a ki alig titkolhatá el köny hullatásit. tarta attol. hogy a sebeinek meg ne ártana, uram oly örömel látom fel háborodot elmédet, hogy ezenel meg mondok mindeneket a fö tisztemnek. de ugy hogy magad is meg tsendesittsed elmédet. és mint hogy szereted eleonorát. tarsd meg magadot ö érette, lunlei pedig mind ezekröl. maga, többet mondhat néked mint én, de azt el mondhatom, és bizonyos is lehetz benne, hogy eleonora náladon kivül soha senkit sem szeretet.

Nem lehetet volna olyan orvoságot találni, a mely oly hirtelenségel használhatot volna. dom fernándnak mint ezek a szavai uesbinek. azonnal kezdé érezni ujjulását, erejének. és tellyeségel magához térvén, el álmélkodék az uesbi szavának hangján. és nagy figyelmeteségel nézvén reája. mondá néki, ugy tettzik hogy üsmérlek tégedet, amentöl többet hallom szodot. és reád nézek. annál inkáb ugy tettzik hogy láttalak. kérlek azért. nehagy ebben a kéttséges állapotban sokáig, hanem mond meg miképpen. és kitöl tudod mind azokot amiket mondasz.

kérlek uram én is tégedet mondá uesbi, ne kivánnyad hogy azt tselekedgyem a mit kivánsz töllem. ez ollyan titok. a melyet tsak lunleinek kel meg mondani, mindgyárt el megyek. és meg mondom néki szivednek kivánságát. és azon igyekezem hogy ide hozhassam hozád. erre helyéböl fel kelvén nagy siettségel mene eleonorához és Ivonhoz. akiknek elé beszéllé adolgot. ez a vitéz leány. aki oly nagy bátorságal. és vakmeröségel kereste anyiszor halált. tsak nem meg hala a uesbi beszédin, a keserüség. az öröm. a szeretet. és a szánakodás. oly igen tusakodának szivébe. hogy el ájulván. az Ivon. és a beátrix karjokra esék. tsak hamar magához térvén. eleiben adák néki. hogy nem kellene magát anyira el hagyni. látod vitéz Ivon  mondá néki, pirulva. hogy valoságal aszony vagyok. Ivon erre nem felele, hanem tsak arra vigyáza hogy miben szolgálhason néki. viszá küldé uesbit dom fernand mellé. és meg hagyá néki. hogy mindeneket küldene el melölle. olyan szin alat, hogy lunleinek. nagy beszéde volna véle. a mely az anglusokot tekénti, uesbi ezt véghez vivé, és meg jelenté dom fernándnak, hogy lunlei mindgyárt. oda érkezik. lunlei pedig Ivonal, a dom fernánd házában érkezvén mint egy reszketve, de mint hogy a hajokban lévö kis házacskák. nem világosak. azért dom fernánd is mindgyárt meg nem üsmérheté, ugyan öis kezdé el a beszédet mondván. vitéz lunlei. elötted látod azt. aki annyi tisztelettel és tsudálkozásal vagyon hozád. mint a menyi gyülölségel. és gyanakodásal volt. uesbi gondolom hogy meg mondotta néked az okát. hanem felejsd el amiben véthettem ellened, és mond meg az én kedves eleonorámnak, miben vagyon dolga. akiért kész voltam meg halni, és akiért kivánom eletemet. ezekre a kezét nyujtá. és lunlei közeleb menvén. hozája, felelé néki. kedves dom fernandom. az igasságos dolog hogy viszá adgyam néked eleonorát. de miben legyen azö állapottya azt néked kell mondani., dom fernánd könnyen meg üsmervén a szavát. és nem kételkedvén abban hogy nem ö volna a dom valesco leánya. a kezét meg szoritá. és fel szoval mondá. eleonora. kedves éléonoram. ugyan magad vagyé az akit én ohajtok. ezeket a szokot szaszor el mondá. és nagy örömében, sirásában, soha sem tudta hogy mit mondgyon. de végtire azt akará meg tudni. hogy mitsada szem fény vesztésböl lehet a. hogy lunlei egy személy legyen eleonorával. és száz féle kérdést teszen vala tölle egy szers mind.

Eleonora észre vévén. dom fernándnak minden tselekedetiböl., hozája valo nagy buzgo szeretetét., nem kételkedheték hüségében. keré is ötet nagy szeretettel. hogy tsendesitené meg magát. ne hogy valamely ártalmára légyen. és minek utánna Ivont bé mutatta volna neki, mint olyat. aki méltó volna betsületére. és meg üsmértette volna véle beátrixot. uesbi helyet, elé beszéllé néki minden historiáját., a melyért nagy szeretetben. és tsudálkozásba esék. dom fernánd is azután elé beszéllé hogy miket tselekedet azért hogy meg találhassa. és hogy montros a miket mondot volt nékie felölle. tsak arra valo volt. hogy ki vehesse belölle, hogy ha eleonora nem volnaé keze közöt, és mint hogy az eleonora nevére sokszor meg változtatta ábrázattyát. arra magyarázták. hogy ö rejtegetné. ugyan ezen okbol is gyülölte anyira lunleit. és kermet, de mint hogy anyi jót mondasz felölle, ketelenitetem betsülettel lenni hozája, és ha szinte ate jó erkölcsöd meg nem engedi is. hogy ugy tekintsem mint társamot, mind azon által ate hozád valo nagy szeretetem arra kénszerit. hogy tartsak olyan nagy érdemü embertöl.

De akár mint légyen. felelé erre szerelmetesen eleonora. kermtöl nem félhetz. és noha semmiben sem akarom el mulatni a háláadoságot a melyel néki tartozom. de tsak rövid idö alat meg látod kedves dom fernándom, hogy eleonora tsak téged szerethet. és tsak tégedet is tud szeretni. Ivon azután dom fernand eleibe tévén adolgot a melyet követni kellene. dom fernand azt igen jonak találá, és meg ölelvén Ivont. ígazán valo barattságát igéré néki, Ivon azt is jovallá azután, hogy eleonora menne fel házában. ne hogy a hoszas beszélgetésért, mások valamely gyanoságban nevegyék. ez két szeretö el válván egymástol. mind tsendesebbek valának. mind inkáb is szereték egymást. eleonora beatrixot Dom fernand mellet hagyá, és Ivonal együt. a maga házában mene. de az alat a hajo közelgetet buinos ayreshez. hogy pediglen el kezdgyék a fel tett dolgot. lunlei a vitézit ki küldé a szélyekre. és ót fel prédalák aparaszt embereket, etettzék. mindeneknek., és igy tselekedtete egy nehány szor. hogy a vitézit ehez szoktassa, a kik is nagy dolgot gondolák tselekedni. egy szer atöbbi közöt, Ivon ki válogatá mind azokot, akiktöl lehete tartani., és el külde a szélyekre prédálni, ezek örömest ki szállának a hajobol., de a midön már jó távul voltanak a vas macskát. fel vonatá, ugy a vitorlákot is. és buenos áyres varosa felé indula. a kormányos a ki a hajot igazgattya. anglus lévén. és gyanakodván valamiröl, nem akara engedelmeskedni, Ivon egy pistolyt fogván. a fejiben löve. és a kormányt. egy irlándusnak adá. kezében, a ki ahoz igen jól tudot. és a többit a ki nyakaskodni akara az ánglusok közül. mind meg kötözteté. és spanyol Zászlot tétetvén fel. szerencsésen érkezének a buinos aires várossa mellé. dom valesco. aki mindenkor tsak arra vigyázot mikor valamely hajó érkezet. hogy halhason valamit dom fernand felöl. mint hogy pedig ö vigyázot a széllyeken; ugyan ö is mene leg elöbször meg visgálni a lunlei hajoját. de mint el tsudálkozék azon, hogy mind olyan embereket láta. akiket nem üsmért. és akik meg ölelték lábait néki. és kivált azon. hogy egy szép iffiu könyves szemekel tsokolgatná kezeit.

Nem tudván mire vélni mind ezeket figyelmetességel tekinti vala fökeppen azt az idegen szép iffiat, a kinek is tselekedetin meg eset vala a szive. a természet pedig jobban meg nyitván szemeit. és meg üsmérvén eleonorát. tsudálkozásában, és örömében nem tudá hogy mit tselekedgyék. meg ölelé leányát. és tsak nem egy oráig tartá ölelve, nem mondhatván egy szot is néki. mind azoknak. kik ót jelen valának. a szivek meg esvén rajta. senki sem szolhata. és minden várá mint lenne vége, ennek adolognak. végtire dom valesco magához térvén, mondá. eleonora kedves leányom. leheté a. hogy én tégedet ismét meg láttalak, ezeket a szokot halván mind azok. akik a tenger parttyára gyülekeztenek volt, az eleonora nevet mindenek kezdék nevezni., és mindenek köszöntésére jövének. és mindenek részt vettek az dom valesco nagy örömében. a ki is a temérdek sok nép közöt. nehezen mehet vala eleonora után a hajojáig., ahol akará az attyának elé beszélleni historiáját., a melyet olyan nagy észel, és szemérmetességel beszéllé elé, hogy dom válesco egy nehányszor félbe hagyatá véle ölelgetésével. és ditseretivel, de a midön meg mondá néki hogy viszá hozta volna dom fernándot, is. akor tellyes öröme lön.

Azután szép igeretekel meg köszöné Ivonnak szép nemesi tselekedetit. és meg igéré azt éléonorának. hogy meg fogja nyerni afö generalistol. hogy kermet hagya meg hatalma alat. azután dom fernándhoz viteté magát. dom fernánd. nagy örömel. és szeretettel fogadá. és minek utánna egy mást köszöntötték volna dom valesco. a maga házához viteté dom fernándot és kermet., Ivonra bizá hogy lenne gondgya a hajora és a sebesekre. a kik közöt meg üsmeré eleonora montrost. a kit is az attya házához viteté. és azt el mondhatni. hogy nagy gyozedelemel. mene bé avárosba., a midon válesco mindenekröl rendelést tett volna a maga házánál. mind ezeket a fö generalishoz ment meg beszélleni, mint hogy pedig dom fernand nagy tekintetben volt spanyol országban. és hogy mindenek tudták. dom valescoval valo szövettségit. a kit mindenek tisztelték, a generalis ötet szerencseltetvén. igen örüle ezen az alkalmatoságon, hogy mindenikének meg jutalmaztathatná. szolgálattyokot. azért, éléonorának nem tsak kermet adá, hatalmában, hanem még szabaddá hagyá mind az egész gazdagságal. mely a hajojában találkozék,

Dom válesco viszá térvén. meg mondá éléonorának a hirt, a ki is amaga rend szerént valo köntösét fel vévén, beátrixal együt. ujontában kezdé ölelgetni az attyát. örömeben. az attyához valo köteleségit végben vivén. kerm látogatására mene, a ki is a hajobol, a városban vitelekor valo rázodásban magához térvén beszélleni kezdet. de azon igen el tsudálkozék. hogy magát szép ágyban látna fekünni, és uri palotákban, de azon még inkáb kezde tsudálkozni, a midön eleonorát. beátrixal látá hozája menni, a ki is az ágyához közelgetvén. melléje. üle. és ezeket mondá néki.

Nem tudom hogy ha vagyé abban az állapotban hogy halgathassad mind azokot. amiket tudtodra akarok adni, és hogy ha az a nagy nemesi sziv. a melyet mindenkor mutattál hozám, nem változotté meg, ate dicsöségedet anyira szeretem hogy el várom azt az orát a melyben a te egésséged anyira valo erött adhasson néked. hogy segittségedre hihassad jó erkölcsödöt, egy olyan alkalmatoságban a melybe tudom hogy lészen szükséged segittségére. eleonorának ezek a beszédi. az ö köntöse. és minden valamit kerm látot, eszében véteték véle. hogy mi légyen az ö sorsa, akár mitsoda állapotban legyek felelé kerm. de meg halgatom beszédidet. nagy tisztelettel. mint olyan. akinek kedveseb vagy a nap világoságánál. és noha holmiben. által lássam is a magam szerencsétlenségét., mivel látom hogy a spanyolok rabja vagyok, a félelemnél a melybe voltam hogy talám el vesztettem volt a vitéz lunleit. nagyob az örömöm hogy láthatom a szép éléonorát. semmitöl nem tarthatok, és tsak egyedül. a te halálodon veszthetném el az okoságot. és a bátorságot. de mint hogy életben vagy, a nékem elég. eleonora azután nékie mindeneket elé beszélle. azt sem titkolá el elötte. hogy dom fernand ötet szeretné. és hogy mitsoda köteleségben volnának együt. mitsoda nagy hálá adásal tartoznék Ivonnak. montros mitsoda részre állot volna, és mitsoda formában volna az attya házánál. azt látod mondá néki. hogy az én atyámnak öléböl és a mátkámnak karjárol ragadtál volt el engemet, és hogy tellyeségel lehetetlen volt nékem hogy szeretetednek meg felellyek. a te gondviselésidért, és tiszteletidért. hozád betsülettel. és háláadásal kel lennem. tegedet semmiben el nem árullak, mivel azokot jöttem keresni. a kikhez mind a köteleség. mind a szivem kötöt volt gyermekségemtöl fogvást. ez igy lévén, nemes szivü kerm. reménlem, hogy tudtodra adván azt hogy szabad vagy. és hogy én tsak dom fernándal lehetek szerencsés. annyira valo szereteted lészen hozám. hogy örömel meg fizeted szabadságodot olyan áron. a mely oka boldogságomnak

Igen jól mondád azt az eléb felelé kerm, hogy szükségem leszen a bátorságra, hogy halgathassam mind azokat amiket mondottál nekem. nem gondoltam volt, hogy olyan nagy szerencsétlenségben legyek, a szabadságomnak. és a kezem alat lévö hajoknak el veszések. én elöttem semmik valának, mivel láttalak. de azt mondod hogy nem foglak ezután látni, és az én társam szüntelen fog tégedet látni, hogy gondolkodhatnám erröl nagy keserüség nélkül, hogy ha pedig az igaz, hogy valamely betsületet nyertem volna elötted, azt nékem meg kellet volna mutatnod, nem azal a gondviselésel. a melyel viszá hoztad szerencsétlen életemet, hanem azal. hogy meg hagytál volna halni. mind azon által, dom fernándnak rabja lévén. és dom valesco házában feküvén, azt nem tselekedhetem. se azt nem kellene tselekednem, hogy meg gátollyam szerencsédet, de ha szinte mind ezek fájdalmasok legyenek is nékem. de nem lehet hogy meg ne köszönnyem., hogy hozám. jöttél ezeket meg mondani. és magadot menteni, olyan dologrol. amely nékem keserüség.

Eleonora. látván kermnek nagy szomoruságát, maga sem türköztethetvén magát. nagy szánakodásal. lön hozája. és azomba azt fogadá néki, hogy mindenkor nagy tisztelettel. és betsülettel lészen hozája. és nyugodni hagyá.

Eleonora. nem akarván leg kisebbet is el mulatni a mi kedves lehetet dom fernand elött. montros látogatására mene. a kit is már dom valesco. mindenekre meg tanyitotta volt. és a ki botsánatot kére. tölle. mind arrol., a minek ö oka lehetet. de mint hogy gyogyulni kezdék. azon kéré eleonorát. hogy engedné meg had lehetne dom fernánd mellet, éléonora mindgyárt hozája vivé, és dom valesco. elötte meg mondá dom fernándnak, hogy mihent meg gyogyul azonnal. néki adgya eleonorát.

Azonban. a Colonelus. Ivon. a hajoban mindeneket rendbe vévén. a valesco házához mene. hogy részt venne. az éléonora örömében, a melyre ö is segitette volna. ót pediglen ötet. nagy tisztelettel fogadák. montrost ót találván. egymást meg ölelek, és örülének azon., hogy el hagyták volna a Cromvel szolgálattyát. Ivon meg tudván hogy kerm jobban volna. és hozája mehetnének, látogatására mene. kerm pedig mihent meg látá. mondá néki. hogy hogy, hát a vitéz Ivon. el árult engemet. noha ö benne volt leg nagyob bizodalmom. ö benne menyi vitézséget. és jó erkölcsöt üsmértem. még is az ellenségimhez adta magát, hogy engem el veszessen. és el vigye magával a mi én elöttem leg drágáb volt evilágon. nem uram, felelé Ivon. el nem árultalak tégedet, de hü lévén királyomhoz. tsak azért állottam Cromvel mellé. hogy olyan alkalmatoságot kereshessek a melybe szolgálhassam hazámot, a ki is siránkozik. annak a kegyetlennek törvénye alat. a ki ellensége az oltároknak. a három országnak. és az egész nemeségnek, semmidet el nem vettem. hogy az ellenségednek adtam volna: az a személy akiröl szollasz. nem lehetet atiéd, mivel hitet adot volt másnak. minek elötte kezedhez eset volna. üsmérem magam jó erköltsödöt. és reménlem. hogy minek utánna. bizonyságot tettél volna az eleonora jó erkölcséröl. a tévelygésedböl viszá térsz. és amenyek meg hatván szivedet. te lészesz még. leg buzgóbb oltalmazoja. ami királyunknak: ugy tettzik mint ha ezek a szavai Ivonnak, jövendölések lettek volna. mivel, Cromvel halála után. monk generalis londinumban menvén. a tengeri segittségel. ugyan kerm volt az egyik. a ki hadi hajokal kiséré ángliában masodik károly királyt. a midön viszá tére. hogy királyi székiben üllyön.

kerm pedig nem lévén még akor ebben a szándékba, nem is felele semmit is olyat. Ivonnak, a melyböl észre vehette volna. az illyen változást. mind azon által az egéssége minden nap jobban helyre jövén. valoságal kezde gondolkodni szeretetéröl. azután a dom valesco, és adom fernánd hozája valo szorgalmatosagok. és az eleonora kegyes intesi. tsak lassanként a békeséges türéshez szoktaták. és végtire. annyira meg gyözé magát. hogy még maga sürgeté házaságokot. hogy had lehetne jelen lakadalmakon el menetele elött.

Ezen a hiren. dom valesconak az egész háza meg örülvén, dom valesco. hogy kedvit tölthesse. dom fernándnak. és eleonorának, még egy napig várakozék a lakadalomal. azért hogy kerm suscribálhassa a házaságrol valo levelet

Dom fernánd. egészen meg gyogyulván. a lakadalomrol gondolkodának, a melyet dom válesco, nagy bövségel. és uri modon meg tsinálá. kerm pedig nem akarván részt venni agazdagságban a melyet eleonora nyert a tengeri tolvajoktol. a lakadalom után mindgyart meg akara indulni.

A meg válás pedig nagy szomoruságal mene végben, mind egyik. mind amás részröl., mind azon altal annak meg kelleték lenni. kerm el indula fris jó egésségben. és szerencsésen az anglus hajokhoz érkezék, Ivon pedig spanyol országban meg telepedék. és holta után. uri familiát hagya., montros pedig a spanyolok közöt szolgált mind addig valamég a valoságos királyát nem láthatá székiben. dom fernánd, és a szép eleonora., nagy szép egyes szeretetben. töltötték el életeket:

Ezt a historiát mindenek szépnek találák, és a hüségre valo nézve, a kis aszonyok mindenik eleonorához hasonlittá magát. azután ki ki fel kelvén helyéböl. vacsoraig a kertben sétálának.



Kedd.

Másnap, ebéd után, ki ki atörvény szerént. a kertben, a rendelt helyre gyülekezvén. Constantia mondá. én látom. hogy nem tsak férfiak. hanem még mi is el veszthettyük a játekot, és még mi is a büntetés alá vetethetünk. hanem én azt tanácsolom a kis aszonyoknak., hogy nyerjünk szabadságot arra, hogy mi nékünk harmunknak, lehesen papirosbol el olvasnunk a magunk historiáját., mivel a nékünk leányoknak. nagy elme fáradság volna sok ideig egy dologra függeszteni elménket. a midön nagyob dolog vagyon a fejünkben. kivált most a mitsoda állapotban vagyunk. mondá nevetve hilária, azt pedig senki se kivánnya töllem. hogy én most hoszu historiát mondgyak el. ha tsak nem olvasom. mivel. én most tsak arrol gondolkodom a mit látok. tekintvén fel szemel juliusra aki is ezen örömel el mosolyodék. a hilária szavait mindnyájan meg neveték. és a férfiak rea állának, hogy ha a sors ugy hoza. hogy ök irásból olvashassák historiájokot.

Azutan a játékót el kezdék. a melyet a szép Constántia veszté el, és a zálogat octávius kezében adván. a le irt historiáját eképen mondá el.


A RÁKIMA HISTORIÁJA

Arra nem köteledzem magamot hogy az Amurates császár életét elé beszéllyem, mivel mindenik tudgya annak. a birodalomnak historiáját. hanem minden szándékom tsak a, hogy ennek a Császárnak holmi különös tselekedetit mondgyam meg, és azal együt a hires roxán halálának okát. a melyet talám nem mindenek tudhattyák, hogy pedig meg rövidittsem beszédemet, tsak azon kezdem el, a midön amurátes apersák ellen kezdé hadakozását. a szüntelen valo hadakozások. a mellyekbe kelleték lenni a lengyel királynak. uladislausnak. a törökök ellen, ám bár mindenkor gyözedelmes volt is. de anyira el fogyasztotta volt. mind kintsét. mind népét. hogy kételenitették. a békeségre hajlani, a melyet meg is tsinálá a portával. ugyan ebben az idöben is tekellé el magában amurates császár, hogy minden erejével boszut állyon a persiai királyon, azért hogy bé fogadta volt az országában peker basát. a ki is igen sok kintsel ment volt országában, és a ki a szállás adásért. kezéhez. adta volt babiloniát, a mely városnak gubernátorja volt ez az áruló, a varost pedig a persiai király egy olosz nitelli nevü tisztel meg erösiteté. és azt meg raká jó hadal. és minden féle élésel.

Amurátes. mind ezeket jol tudván. de nem akarván semmit is el mulatni hogy boszu állását jól végben vihesse, és ellenségit meg tsalhassa. parancsolá a fö tiszteinek, hogy azt hirdetnék. hogy az ö nagy hadi keszületi olosz országot tekéntené, mivel olosz ország ellen akarna hadakozni. valamint tselekedet a második mahumet Császár.

De apersiai királynak a portan lévö követtye igen okos lévén, ötet meg nem tsalhaták. azt igen jol tudta hogy mitsoda oka lehet amuratesnek, az ura ellen valo panaszra. azért által is látá szándékát, erre valo nézve minden késedelem nélkül tudtára adá akirálynak. hogy mitöl tartana. ugy hogy a király is mindenekröl rendelést tehetne. hogy ha ugyan ö ellene találna lenni ez a nagy készület., amint is hogy amurátes által költöztetvén atengeren az europai hadát. nagy siettségel indula persia felé.

Az ö asiai, és europai hada. közel három. száz ezeren. tsak nem egyszers mind érkezék az eufrátes vizének partyára, amurates minek utánna le vágatta volna mind a persiai hadat kik ellene akaranak állani a parton, az egész hadával altal mene. és sohult meg nem állapodván. egyenesen tauris városának mene. a mely régenten a persiai királyoknak rend szerént valo lako helyek volt, mindenek nagy rettegésben. és félelemben kezdének lenni tölle, és el pusztitván a körül lévö tartományokot. kardra hányatá a lakosokat. és azután. tauris városa ellen mene. a mely oly igen kezdé magát oltalmazni, hogy azt nem gondolta volna.

Hogy pedig alakosokat arra kénszerittse. hogy magokat fel adgyák. holmi sok igéreteket tön nékik, de mint hogy ök azt tudták hogy az elejeket is ugy tsalta volt meg soliman Császár. a ki is fel prédálván avárost. rabul el vivé Constancinápolyban mind alakosokot kik valamely mesterséget tudtanak, erre valo nézve fel tevék magokban, hogy minden tehettségekel amurátes ellen állanának. és oly igen kezdék magokot oltalmazni, hogy a Csaszár kéttségben eset vala a meg vételeröl, a midön egy árulo meg mutatá néki. a városnak leg gyengéb részit, ezt a helyt oly rettentö képen kezdé lötetni. hogy végtire tágas rést tsináltata. a melyen ostromra küldé ahadát. a persak négy vagy ött ostromnak ellene állának nagy vitézségel. de az utolso rettentö léven, avárost meg vevék. és az amurátes hatalma alá esék. a ki is igen boszonkodván azon. hogy anyi ideig állottak volna szembe véle. kardra hányatá az embereket. aszonyokot. és a gyermekeket.

Azután avárosban lévö gazdagságot ki viteté. a sok ezüstöt. aranyat. drága köveket, a melyekel rakva valának a sok drága paloták, de még ezel meg nem elégedvén. mind az egész várost el hányatá, annak minden házait, és kö falait., és ekével szántata a városban. azért hogy meg ijesze. atöb varosokat a melyekre igyekezet.

A hadát egy kevesé meg nyugosztalván. rézan nevü varos ellen indula, oda érkezvén. avárost körül vévé hadával. a városbol ki ütven reája. a spahiák. hat rabot fogának. akik közöt találkozék egy iffiu olosz kép iro. bionchiny nevü, ezt meg fosztván. a sebibe, egy nehány képet találának. de a többi közül egyet méltonak itélék hogy amuratesnek adgyák, a rabot is hozája vivék.

A Császár alig veté szemeit a képre, amelyen egy igen szép aszony volt le irva, hogy ohajtani kezdé meg üsmérni a személyt. a kinek a volna aképe. erre valo nézve mindgyárt tudakozá a kép irotol annak a szép személynek nevét, és lako helyet. és hogy ha az a kép. valoságos képe volnaé valamely személynek. vagy tsak a maga gondolattya után irta volna,

Bionchiny nem látván semmit is olyat. ami arra kénszerithetné hogy el titkolya az igazságot, látván azt is hogy mitsoda változásokot okozna az a kép az amurátes ábrázattyán. gondola hogy talám mind ez, az ö szabadulására szolgálhatna,. igazán meg vallá hogy az a kép, a szép rakima képe volna a gumer émir hugájé, a ki is mind avárosban mind a tartományokban parancsolna és hogy abban bizonyos lehet a hatalmas Császár, hogy akár mely szépséget lasson a képben. de rakima még annál ezerszerte valo szeb., és hogy neki, lehetetlen volt le irni szépségét. annak pedig az esze. tizen hat esztendös korában., még fellyeb haladgya szépségét.

Amurátes. azon kívül is szerelmes természetü lévén, az illyen beszédeket nem halagathatá csendeségel. és noha roxánnak egész hatalmában volt is az ö szive. de nem lehete. hogy ót valami helyt ne adna rakimának is. ezt az uj szeretetit. meg más egyéb hasznára is akarván forditani. eleiben adá bionchinynak, hogy az szerencséje azon áll. ha igazán fog néki felelni. és parancsolá néki. hogy elö beszéllye néki mind azt. valami gumer emirt illeti, mitsoda elméje, és természete volna. és hogy a tartományban. mi képen vannak hozája.

Ez az okos olosz. által látván mindgyárt. az okát, hogy miért tudakozná tölle. felelé. hatalmas Császár. gumer emirnel fösvényeb ember nem lehet. se a ki a maga hasznát ugy keresse. mivel ö mindent fel áldozhat, mind az elö menetelnek. mind a gazdagságnak, ugyan ezen okbol is tette szegényé az egész tartományt. nem hajtván alakosoknak se kiáltásokra, se könyörgésekre. se sirásokra. se söt még a persa fö ministerekreis. akiknek ki adgya részeket a sok tolvajságábol. és abban bizonyos vagyok a labaihoz borulván a Császárnak, hogy ha a hatalmas Császár. valamely bizodalomal volna rabjához. bizonyos modal. hatalma alá tehetné avárost.

A kép iró a rakima képire tekintvén., amurátes észre vévé hogy mi volna gondolattyában. és látván. eszes. és értelmes voltát. gondolá. hogy néki nagy hasznát vehetné, azért mindgyárt meg is akará probálni, és mondá néki, ha te hozám hüségel akarsz lenni és a vallásodot meg változtatod, én tegedet oly gazdagá tészlek. hogy semmit többet nem kivánhatz.

A olosz mint hogy tsak a kemény rabságban valo lételit várta magára a Császár igéretinek igen meg örüle, mindenekre is köteledzé magát, akoron el végezék egymás közöt. hogy mihelyt bé estvélednék. a városban viszá menne., mondván azt hogy viszá szököt volna. és keresne alkalmatos idöt az amurates parancsolattyát végben vinni. a gumer émirnél. amurátes pedig mindeneket eleiben ada néki hogy mit tselekedgyék. alig estveledékbé. hogy bionchiny olyan szerencsen mene viszá, hogy senki nem gyanakodék reája.

Gumer meg halván. viszá valo térésit. maga eleiben hivatá. és kérdezkedék tölle, az amurátes erejéröl, az olosz olyan nagynak mondá azt lenni. hogy gumer emir el tsudálkozék rajta. azt is hozá tévé. hogy a táborban a volna hire. hogy amurátes ugy akarna bánni azal avárosal. valamint tauris városával. hogy ha fel nem akarják néki adni.

Gumer jol üsmervén az amurátes kegyetlenségit. nem félté anyira. se az eletit. se a familiaját. mint a kintsét. és igen meg kezde ijedni. a bionchiny szavain. ugy anyira hogy el sem titkolhatá elötte, fel háborodot elméjit, az olosz erre figyelmetesen vigyazván, látá hogy ugy folyna adolog a mint kivánnya, kéré azon. hogy had beszélhetne véle különösön. mivel nagy dolgokot akarna néki mondani.

Az emirnek elméje. nagy nyughatatlanságba kezdvén lenni. nem halaszthatá továbra. hogy meg ne tudgya mitsoda dolgok vannak az amurátes táborán. azért a kép irot. mindgyárt a maga különös házába vivé, és parancsolá néki, hogy mindeneket meg beszéllene. uram, mondá néki a kép iró. atsak rajtad áll. hogy semmit ne tarts a török Császártol., azt tudom és abban nem kételkedhetel. hogy ez a Csaszár. minek utánna. a keménységnek példáját mutatta volna, tauris városán. tsak azt keresi hogy alkalmatosága legyen kegyelmeségét meg mutatni. a rezen tartományba. hogy ha illendö képen folyamodnának hozája, tsak azért is mutatá meg a tauris városának lakosihoz keménységit, hogy boszut állyon ellene valo állásokért. meg fogja mutatni kegyeségit rezen városában. hogy ha nem akarod magadot oltalmazni, egy szoval uram. abban bizonyos vagyok, hogy tsak rajtad áll., hogy meg menthessed az ellenségednek kegyetlenségétöl. familiádot és kintsedet., mivel uram ne hizelkedgyél magadnak abban hogy ellene álhass, mivel addig el nem megyen innét, valamég a várost, és a tartományt fel nem égeti, és a lakosokat kardra nem hányattya, hogy ha tsak ezt a szándékát meg nem változtatod; aváros fel adásával, a mely néked annál is hasznosab lészen. hogy meg tartván kintsedet azt még meg szaporithatod. a kötésel. a melyet tsinálhatz amuretesel. aki is jobban szereti hogy nagy summa pénzt költtsön el. mint sem olyan embereket veszesen el. akik néki meg szükségesek lesznek ebben a hadakozásában.

Gumer figyelmeteségel halgatván az oloszt. nagy mély gondolatokba esék beszédin. és helyesnek találván mondásit. a reménség. hogy még több kintset is gyüjthetne, és a félelem, arra vivék. hogy meg vallá az olosznak., hogy ha amurates meg halgatná kérésit. és meg tartaná a kötést melyet tenne véle, minden kesedelem nélkül keziben adná rezán városát. és a tartományban levö több eröségeket. és el hagyván tellyeségel a persia király szolgálattyát. a török Csaszárhoz kötelezné egészen magát. hanem már most tsak azon gondolkodik. hogy kire bizhassa ezt a dolgot és ki vállalná magára.

Ezekre bionchiny mondá. hogy ha ö viszá mehetne az amurátes táborára. abban ö bizonyos. hogy ezt a dolgot végbe vihetné. az émir ezen igen meg örüle, hogy oly nagy hüséget mutatna hozája. és alatomba el botsátá. a ki is a táborba érkezvén, a Császár sátorához mene. a hol is parancsolattya szerént ibrahimnak. a fö vezérnek bé jelentété magát. a ki is a Császárhoz vivé. akinek mindeneket elé beszélvén. adolog tsak hamar véghez mene. a Császár kötést tévén az árulo gumerel. mindeneket meg igére néki. és nagy summa pénzt is ada. és ez a fösvény. az ö királya, és hazája ellenséginek kezéhez adá a várost. amelyet azö ura. a persiai király. és attya fia. reá bizot vala.

Mint hogy a szép rákimára valo nézve tselekedte amurátes mind azt a mit tselekedék. alig mene bé avárosban. hogy minden dolgot ibrahim vezérre bizván. és tsak a szerelmében akarván foglalatoskodni. erre valo nézve meg izené az émirnek. hogy meg akarná látni a szép hugát. a ki felöl oly nagy ditseretet hallot., gumer nem tuda mit tsinálni örömében. erre a hirre. és abban nem kételkedvén. hogy ez az iffiu Császár meg ne szeresse hugát. azért. mindgyárt. nagy dolgokot kezde magának igérni. és a császárt. rakimához kisérvén. örömel vevé észre hogy meg nem tsalatkozot volna gondolattyában.

Ugyan is mihent ez a két személy meg látá egy mást, azonal tsudálkozni kezdének egy máson, a sultán ha szépnek tartá is lenni rakimát a képe szerént, de sokal szebnek találá magát. mint sem képit. és tsudálkozni kezdék szépségin. rákima pedig aki ugy gondolkadván amuratesröl, mint oly rettentö emberöl, a ki tsak avér ontást szomjuhozná. és látván ö benne igen szép termetet. és kegyeséget, nem titkolhatá el gondolattyát.

Egy máshoz közelgetvén. hogy egymást köszönttsék rákima a lábaihoz akarván borulni a császárnak meg tartoztatá nagy kegyeségel. a melyböl észre veheték. hogy a szerelem meg gyözte volna. én nekem kell szép rákima. mondá a császar azon tiszteletet adnom néked. és a mely hajlandoságot gerjesztettél fel bennem az. amuratest örökösön hatalmad alá veti, ezeket a szókot azzal a kegyeségel mondá ki, a melyel ö igen tudta magát szeretetni. a midön akarta. rákimát pedig igen meg haták., és meg pirulván igy felele nékie akár mely hajlandoságal méltoztassal lenni hozám hatalmas Császár. de minden dicsöségemet abban tartom. hogy a magamét ahoz alkalmaztassam.

Emir gumér. aki jelen volt ezen a beszélgetésen gondolá hogy amurates még továb is akarná követni beszélgetésit. a házbol ki mene., és ót hagyá a hugával. a ki mellet távul. rab leányok állottanak.

Az iffiu rakima. soha még semmit sem szeretet volt. mivel ugy volt neveltetve, valamint szokták nevelni a leányokat azokban az országban, különösön, és mint egy rabságban. ámurátes volt elsö, a kit szerethetet. aki is a mint már meg mondottam, leg szeb volt mind termetében. mind ábrázattyában abban az idöben. ugy anyira, hogy mind tisztelni, mind szeretni kelletet ötet, mind azoknak. akik látták.

Ennek a szép fejdelem aszonynak. nem lehete magát meg oltalmazni az ö elsö hajlandoságátol. a melyet ugyan azon orában kezdé érezni. a melyben amurátes érzé a magáét. és mint hogy abban az országban. szeretni. és azt meg vallani, mind egy, azért a Császár is tsak hamar meg tudá szerencséjit. a melyet oly nagynak tartá. és oly igen örüle rajta, hogy el felejté roxánt, a ki is abban ahadakozásban el kisérte volt ötet, és a ki könnyen meg tudhatá ezt a változást, vagy ha szinte amurátes gondolkodot felölle. de tsak azért, mi formában oltalmazhassa meg rákimát. az ö irigységétöl. amint is hogy. amurátes látván, hogy ugy szeretnék ötet, valamint ö szeretné. meg kéré magának rákimát. gumertöl, aki oly könnyen oda adá néki. valamely könnyen fel adta volt avárost. amurátes pedig hogy meg hálállya neki, bé tölté ezt az árulót nagy tiszttségekel. és ajándékokal.

De az alat a Császárné roxán. a ki atáborban volt. meg tudá a kémjeitöl,. rákimához valo szeretetét. ki mondhatatlan nagy haragban esék. ellene. és el tekéllé magában a rakima halálát. mint olyan dolgot. a melyet többször is tselekedet. ennek a Császárnénak ha mása nem volt szépségben. a kegyetlenségben sem volt mása. az aszonyok közöt., ez oly igen hatalma alá vetette volt azámurates szivét. hogy néki olyan rabja volt valamint a többi. és oly rettentö irigy volt, hogy sok olyan szép aszonyokot vesztet el., vagy fegyver. által, vagy étetö által. akik kivántak volna tettzeni amurátesnek.

Ez a Császárné. leveleket kezde irni amuratesnek, atáborbol. a melyekben mindent szemére hánya, meg fenyegetödzék is. amurates tartván attol. hogy jelen valo létével ne háborgatná gyönyörüségében., azért kemény parancsolatot külde néki, hogy meg ne brobállya rezánba menni, jól üsmervén irigy természetit; tarta hatalmátol, a mely vett volt rajta. fö képpen a miolta egy fia lett tölle. de még inkáb féltette tölle rákimát, a kit is meg akarván oltalmazni roxantol, damascus városában akará küldeni, erre valo nézve Csaszárnéhoz illendö udvart rendele melléje. és uglan nevü szerecsen gondviselése alá adá., akiben egész bizodalma volt és a kivel minden titkát közlötte. a szép rákima pedig oly igaz szivel kaptsolta vala magát hozája, hogy nagy keserüségel érté. hogy el kellene tölle távozni. és noha látá mellette valo veszedelmét. mind azon által. jobban szerette volna veszedelembe lenni. mint sem el távozásáért, anyi keserüséget szenvedni.

Amurátesnek meg esék szive szavain, a midön arra kéré. hogy elne távoztassa maga mellöl. uram mondá neki, tekintvén szerelmes szemeivel reája. ahalálamot akarod meg gátolni. és te magad vezetz engemet arra. minden valamitöl tarthatz a roxan irigysége iránt. azok közöt semmi nem oly veszedelmes nékem, mint a távul valo lételed, a te melletted valo veszedelmem bizonytalan. de a tölled valo eltávozásomért. bizonyoson meg halok. oh’ uram ha meg kelletik halnom enged meg had legyen melletted halálom. és az én utolso tekintetemel, had nézek az én Császáromra.

Az illyen beszédek által verék az amurátes szivét. de mentöl nagyob szeretetit látá. annál inkáb tarta veszedelmétöl, kedves rákimám. felelé néki. ate halálod el végezné az én életemet. tarsd meg magadot én érettem, ate tölled valo elválásom tsak arra valo hogy ollyan állapotban tehessem magamot, a melyben semmitöl ne tarthassak irántad. tseleked meg ezt én érettem. aki oly igen szeret tegedet. tsak rövid idö alat hozád fordulok. és akor meg látod hogy nintsen semmi drágáb amurates elött. mint a szép rákima

Több illyen beszélgetések is vala egy más közöt, de végtire rakimának, akarattyára kelleték állani, és az el válásnak napja el érkezvén. nagy szeretettel. és keserüségel butsuzának el egymástol, a melyben észre vévék. hogy mint szerették egy mást. a midön el indula. amurátes viszá tére taborára. a hol roxán nem igen ditsekedheték. a mint tekintettek volna reája. egy nehány nap mulva meg indittá táborát. babilonia felé. meg akarván menekedni a roxán alkalmatlan sok panaszolkodásátol, viszá küldé ötet Constancinápolyba és noha mindenüt. valahol el ment. nagy tisztelettel voltanak is hozája. de szivének nagy keserüségevel mene abban a fö városban.

Azonba a tábora. a kevély babilonia eleiben érkezvén. amurates vini kezdé nagy erövel, és ötven két nap mulva sok ostromok után. a melyekben a persák ditsöségesen viselék magokot. a várost fel adák. amurátes fel prédáltatá. és parancsolá hogy a lakosokat minden személy válogatás nélkül meg ölnék, öreget, gyermeket. aszonyt. ezt pedig oly kegyetlenségel vivék végben, hogy senki meg nem szabadulhata

Ezen irtoztato kegyetlenségek után; amurates egy nehány tartományokot el pusztitta. és maga alá hodoltatá. de mint hogy tsak a persiai király ellen volt minden haragja. az országában bé mene hogy hartzra köteleze ötet, de a király nem akarván szerencséltetni országát. a nagy hegyek közi vette volt magát. a honnét a török ki nem vehette. mind azon által, minden uton modon tsak azon lévén hogy boszut álhasson rajta. meg izené néki, hogy félre tévén minden gyözedelmét. és mindent valamit még nyerhetne gyözhetetlen hadával, ö kész volna végit vetni különösön valo hartzal. minden közöttök lévö veszekedésnek.

De az okos persiai király. ugy téteté, mint ha nem tudná hogy vegyfere hitta volna ki ötet, hanem atanácsát esze gyüjtvén., azt végezék hogy követeket külgyenek amurátesnek. a kik a békeségröl végezenek véle. amurates látván hogy az egész hada el fáradot volna. és azon kivül is ohajtván rákimát meg látni, örömest a békeséghez foga, és ibrahim vezére bizván mindeneket, azután damascus felé indula. és nagy siettségel oda érkezék.

A kegyes rákima, ki mondhatatlan örömel fogadá. és a Császár. mind több szerelmet. mind nagyob szépséget találván benne, soha nem lehete nagyob szerelmet mutatni. mint a melyet mutata hozája. de az alat a még illyen gyönyörüségben élt. damascus városában. roxan Constancinápolyban, nagy kegyetlenségeket vit végben. ugy anyira hogy mindenek rettegtenek tölle, mint hogy senki sem szerette. ötet. gondolván hogy a Császár sem szereti, azért sokan örömeket elnem titkolák. roxan ezt kémjeitöl meg tudván. kegyetlenül bánek mind azokal kik örülének szerencsétlenségin., és anyira kezdének tölle tartani. hogy senki sem mére valamit ellene mondani. de leg inkáb az amurátes öttsei, bajazet, orcán, és ibrahim, felhetének leg inkáb azö kegyetlenségitöl, ezek szoros fogságban lévén, a kalmakán (a vicé vezér): gondviselése alat., és minden nap várhatták magokra a veszedelmet, mivel az a kegyetlen aszony, annak elötte sokal. már fel tette volt magában. el vesztéseket. azért hogy tsak azö fiára szálhason abirodalom

Meg tudá a kémjei által, hogy ez a három fejdelem azon igen örültek, mikor meg hallották. hogy ámurátesnek más felesége volna. ennél nem kelleték több. és halálokrol gondolkodék. hogy pediglen azt könnyebben véghez vihesse. a kalmakánt meg nyeré sok ajándékokal., és véle együt hamis leveleket tsinála. a melyekbe ugy tettzet. mint ha ezek a fejdelmek egyet értettenek volna az ellenségel, azután a diván eleibe viteté a dolgot. és oda adá a levelet bizonyságul.

A fejdelmeket ót meg visgálták. a kik is meg üsmértetvén ártatlanságokot. és a levelnek hamiságát, ez ellen a diván semmit sem mondhatván. viszá küldé öket, roxán mérgiben nem tuda mit tsinálni, hogy véghez nem vihette volna tsalárdságát., és kivánván minden uton modon véreket ki ontani. ismét hamiságához méltó más tsalárdságot gondola ki. egy hamis levelet irata. a melyben a volt. mint ha amurates azt parancsolná néki, hogy meg fojtassa bajazetet., és orcánt., ezel a hamis levelel. a fog házat meg nyitatá. a melyben ezek a fejdelmek valának., és bé mene tizen két némával. és más több hohérokal. és ót maga mindgyárt ki mondá a sententiát, bajazetre. és orcanra

Bajazet meg akarván kérelni, mindeneket monda néki, a mivel meg enyhithetné kegyetlen haragját, de látván hogy tsak haszontalan., és meg kellene halni. szemére hányá minden vétkeit, és mondá hogy azö halálá meg mentené egy olyan irtoztato kegyetlent látni többé. és nyakát nyujtá. a némák meg fojták. orcan pedig látván hogy a kérelem haszontalan volna. oltalmazni kezdé magát. kettöt a hohérok közül a földre fektetvén. más kettöt halálos sebbe ejté. és nagy sebeségel az ellensége felé kezde menni, a hohérok közöt. de a soktol le nyomaték, és ugy. bántanak véle. mint a bátyával,

Ennek a gyilkoságnak hire. tsak hamar el terjede az egész városban, és Constancinápolyban. nagy zene bona támada. és mindnyájan kiáltani kezdék. hogy a Császár kastélyábol. ki kellene huzni roxánt. a ki a Császari familiának vériben ferteztette volna kezeit. és meg kellene ötet büntetni sok vétkeiért.

Az alat amég illyen dolgok mennek vala végben Constancinápolyban, amurátes. arákimahoz valo szeretetének jeleivel. az egész damascus városát bé tölti vala, a kinek terhben valo létit mindeneknek tudtára adván, igen nagy vendégséget tsinála. ugy anyira hogy az egész város nagy vigasságban volt. ugyan a vigasság közben is hozák hirit a Constancinápolyban lévö nagy zenebonának., és mint hogy már a persávalvalo békeség meg volt., azért a hadát el bocsátá, és ibrahim vezért. Constancinápolyba küldé. hogy ót mindeneket le tsendesittene, a vezér Constancinápolyba érkezvén., mindeneket nagy haragban talála lenni roxan ellen. nagy kegyetlenségiért. de az a zurzavar annál is veszedelmeseb vala. hogy azt a sultánné validé., az az, a császár annya inditotta volna fel. a ki is nagy gyülölségel volt roxánhoz, mindenkor, de leg inkáb azután hogy meg öleté két fiát, a vezér mind ezeket látván. tudtára adá a Császárnak, hogy a maga jelen valo léte szükséges volna tellyeségel. amurátes látván hogy mitsoda szükséges Constancinapolyban valo menetele. magában el végezé indulásat. és hogy el vinné magával rákimát, és meg is mondá néki szándékját, bizonyos lévén hogy abban ellent nem tartana. ennek a fejdelem aszszonynak noha nagy esze volt. de persa lévén. a babonaságnak is igen hitt, és nem vévé ezt a hirt azal az örömel. a melyel a Császár varta volna.

Rakima mellet volt egy ember. a haly nemzettségéböl valo. a kit a persák. nagy profétának tarttyák., és akik azt is gondollyák, hogy ennek minden maradéka. jövendö mondo, és azokot nevezik álmasairis, rákimának egész bizodalma lévén profétájában. mihent terhben esék. azt tudakozá tölle, hogy mi történnék véle. és mitsoda sorsa lenne. a méhiben lévö gyermeknek., az álmasairis, minek utánna nagy Ceremoniákal. végben vitte volna könyörgésit; igy kezdé el jövendölésit. hogy olyan fejdelmet hozna evilágra, a ki még török császár lehet hogy ha el kerülheti az attya fiainak kegyetlenségeket, és a Constancinápolyban valo lakást, a melyhez valo közelgetése. veszedelmire lenne. hogy ha pedig a menyek el távoztattyák tölle ezeket a veszedelmeket. minden török császárokot felyül fog haladni. rakima pedig hogy ha a török császár kastélyában bé megyen. azö veszedelme bizonyos. hanem azon igyekezék. hogy amurátest tarttsa meg maga mellett, egész esztendeig. és ha e szerént fog tselekedni. meg oltalmaza magát a veszedelemtöl. melyeket jövendöl, és azoktol is, a melyek fenyegetik a Császárt. az ö fö városában, a hol minden féle baj várja, és végtire a halál is ha viszá tér. az iffiu sultánné igen meg ijede ezeken a jövendöléseken., és fel tevé magában, hogy amuratesen valo minden hatalmát arra fordittya hogy esztendeig ötet el hagya. és mint hogy még semmi szándékát nem látta volna Constancinapolyban valo igyekezetéröl. azért nem is szollot néki az almasairis jövendoléséröl.

De mihent meg hallá a vezér el menetelét. és hogy avezér sietetné a Császárt hogy viszá térjen, a ki is el akarná ötet magával vinni. akoron alábaihoz borulván,. sok köny hullatásal kéré hogy el ne hagya damascus városát, se ötet el vigye magával Constancinápolyban, a hol is nagy veszedelmek várnák. mind egyikét, mind a másikát, amurátes valoságal szeretvén. meg esék a szive a mitsoda állapotba látá. és minek utánna meg ölelvén. fel emelte volna, kéré arra hogy mondaná meg, mitöl tartana, hogy se véle el nem akarna menni, se azt nem akarja hogy el indullyon, rákima tsak hamar meg valla mindeneket, és elö beszéllé az álmasairisnek jövendölésit, és azután ismét azon reménkedék. hogy el ne hagya ötet, és el ne vigye magával., amurates ezt tsak nevetni kezdé., és helyes okokal. meg akará néki mutatni, hogy mitsoda hamis jövendölések volnának azok., azt is eleiben adá., hogy ha szeretné valojában. el sem akarna tölle maradni, mivel már nekie rendelte volna a roxán helyét., a mi pedig ötet illeti. ö néki tellyeségel viszá kel térni Constancinápolyban. hogy mindeneket el tsendesittsen., és hogy egy szoval. azt fel tette hogy meg fog indulni. véle együt azért készüllyön.

Rakima nem gondolván azt. hogy lehesen amurátesnek ellenkezöt tartani azö akarattyában. azon ugy meg ütközék. hogy a keserüség. és a félelem meg hatván szivét, a Császár karján el ájula, aki azt látván. nagyon meg haraguvék az almasairisra. és mindgyárt hivatá a ki midön jelen volna. rettentö haragal mondá néki a császár. nézed mitsoda állapotban tetted a sultánnét a te hamis jövendölésidel, kerüld el tsalárd haragomot, légy azon hogy el töröllyed szivéböl azt a félelmet melyet abban oltottál., gyogyisd meg elméjit. a melyet ate hazugságid meg vesztették. mert más képen a kapu elött fel nyársoltatlak. hogy meg láthassák társaid, mitsoda büntetest várhatnak magokra, a tsalardságért. az almasairis ezen semmit meg nem ijede, és oly nagy tsendeségel felelé néki ezeket, hogy más akárki. amuratesen kivül. azon meg ijedet volna. török Császár. a te fenyegetésid engem meg nem rettentnek. se arra nem kénszerithetnek hogy viszá mondgyam az igazságokot a melyeket ki nyilatkoztattam. ate sultannédnak, emind fel vagyon irva a menyei könyvben. az én elöttem valonak halynak ujával. és ezel kimene a Csaszár elöl.

A ki ugy tekinté mint bolondot. és a jövendölésit mint bolondságot. de látván hogy rakima nagy nehezen magához tert volna, és meg akarván egyeztetni az ország gondgyát. a rakimára valo gondgyával., reá álla hogy damascus városában maradna, és hogy maga meg indullyon nála nélkül, de mint hogy rákima mind ezek után is nagy nyughatatlanságba marada. a Császárt igen féltvén, a kit minden modon azon kéré. hogy töltené el az esztendöt mellette, de amurates, vagy nem sokat hajta a jövendölésre. vagy hogy meg unta volna a damascusban valo lakást. vagy a hogy valoságal. meg akarta Csendesiteni a Constancinapolyi dolgot, de lehetetlen vala. meg változtatni az ö szándékát. minek elötte pedig el indullyon. nagy gazdagságokot ada rakimának. meg parancsolván az oda valo basának hogy kivált képen valo gondgya légyen reája. és rendelést tévén mindenekröl. azután el bucsuzék rákimátol. akinek is nagy keserüséget látván. egy nehány szor meg báná hogy el hagyná ötet. de mint hogy meg irta volt Constancinápolyba. visza valo menetelét. azt nem lehete meg másolni. azért sok köny hullatásal valo bucsuzás után. Constancinápoly felé indula, a hol is a nagy renden lévök, a nép. és a hadak. igen. ohajtották, reménlvén. hogy a roxan kegyetlenségetöl. meg menekednének, és hogy meg büntetné sok gyilkoságiért.

De meg tsalatkozának reménségekben mert ez a tsalárd sultanné. alig tudá meg az amurátes viszá valo érkezését. és rákima damascusban valo maradását. hogy minden képen fel ékesitvén szépségit, eleiben mene. azal a szépségével. a melynek ellene nem álhata amurátes. és érezni kezdé az elöbbeni szeretetét. hozája fel gerjedni, a mesterséges roxan ezt észre vévén, élni akara az alkalmatoságal. nagy engedelmeségel, és kegyeségel mutatván magát hozája, eleibe tévé sok hizelkedö beszédekel. azö sok keserüségeit, a melyeket szenvedet távul valo létiért, ezt pedig oly ékes beszédekel. hogy a könnyen hivö amuratesnek a szivén ujjab hatalmat vett. és onnét ki rekeszté a szegény rakimát.

Azután amurátes oly igen kezdé magát mentegetni, és meg bizonyitani hozája valo uj szeretetit, hogy roxán gondolá hogy mindent meg probálhatna, azért nagy okoságal eleibe kezdé adni, hogy a még oda volt, mitsoda nagy szolgálatot tett néki, és az öttsei halálokal., meg mentette mind magát a Császárt. mind az egész birodalmat, a nagy veszedelemtöl, azután olyan mesterségel adá eleiben az öttseinek vétkeket. és ugy fel magasztalá a birodalomhoz valo nagy gondgyát. hogy a gyenge amurates meltonak tartá parancsolni az egész világnak. olyan nagy hatalmat is ada magán néki. hogy mindent valamit. mondhata neki a sultánné validé aroxan kegyetlenségeiröl. és fiainak meg öletetésekröl. ö azt tsak könnyen el halgatá. és tsak kedvetlenül felele az annyának, mondván, hogy tellyeségel jol tudná öttseinek vétkeket. a kiket maga sem hagyhatta volna életben, hogy ha tsak magát. és a birodalmat el nem akarta volna veszteni, és hogy roxán semmit sem tselekedet olyat. amit ö helybe nem hagyna.

Ugyan azon a napon. egyik a hugai közül. a lábaihoz borulván. panaszolkodni kezdék. roxan ellen., hogy mitsoda illetlenül bánt volna véle. és hogy mitsoda irtoztato igasságtalanságot tselekedet meg öletvén. akét báttyait, amurates erre ollyanná lett, mint a ki meg dühödöt. és nagy haragjában a kezében lévö buzogányal. két felé hasitá a fejét ennek az ártatlan fejdelem aszonynak. ezen meg ijedének még aleg bátrabbak is. és minden nagy keserüségel látá hogy lehetetlen volna meg üsmértetni az igazságot a kegyetlen amurátesel., egy nehány nap mulva levelit vévén rakimának. a melyben tudtára adta. hogy szerencsésen egy fiat szült. a kit is soliman amurátesnek nevezte. de mint hogy amurates tellyeségel viszá tért volt a roxán fogságában. ezt a hirt is tsak imel ámal vette, és a sultannénak. tsak igen kedvetlen feleletet ada. a melyböl meg láthatá veszedelmét. azért is vigyáza minden képen magára, hogy magát meg menthesse a roxan kegyetlenségétöl. de fö képpen arra vigyázot. hogy mindenekbe a profétája tanácsát kövesse. a mi pedig Constancinápolyban történt, azt néki mind meg irták, a sultánné validé. és a vezér,, azt is tudtára adák. hogy mitsoda hatalmat vet volna roxán, és azt is hogy mitsoda szándékban volna roxan ellene, és a fia ellen.

Nem is ók nélkül tarta roxántol., mert a midön azon volt hogy meg oltalmazhassa a maga. és a fia életét, a kegyetlen roxán. azon igyekezék. hogy azt el vegye töllök, de nem tsak azon irigységböl haraguvék rákimara. hogy amuratest féltette volna tölle. hanem leg inkáb attol tarta. hogy egy fia lévén, amurátes eléb ne tegye arakima fiát az ö fiánál. hogy pediglen meg menekedhessék ettöl anyughatatlanságtol., fel tévé magában. hogy mind a kettöt el veszesse, a mely annál is könnyeb volt, hogy amurátesnek kevés gondgya volt reájok. mint hogy pedig mindenkor valának néki ollyan szolgai. kik azö boszu állását végben vitték. egy néhányat azok közül. damascus városában küldé, mindenikét különös uton, és a kiknél hamis levél volt. a császár neve alat.

Ibrahim vezér. és a sultánné validé. kik minden tselekedetire vigyáztanak. ezt a dolgot meg tudák. és postát küldének damascusban. és tudtára adák adolgot rákimának., és a basának parancsolatot, hogy ugy vigyázna azokra a gyilkosokra, hogy egy se szaladhasson el bennek. törvényt láttatna reájok, és vallatatná meg vélek adolgot. és nyilván öletetné meg öket,

A basa oly nagy szorgalmatoságal vigyáztata. hogy ezeket a latrokot mind meg fogatá, és meg vallák aroxán hamiságát. azután meg öleté öket, és atörvényt irásba a portára küldé. avezér azt a Császárnak meg mutatván. iszonyu dolognak találá, de elsöben meg akará halgatni roxánt. ez a hamis aszony ollyan tsalárdságal tudá magát meg menteni. és oly mesterségel tudá kegyes szavait meg elegyiteni köny hullatásival, hogy a Császár kénszeriteték. nem meg büntetni. de söt meg vigasztalni. a midön látá hogy a császár elött jól folynának dolgai. akor a fö vezérel ugy bánék mint áruloval., azal vádolván ötet. hogy a sultánné validéval. gondolták volna ki ezt a dolgot. azert hogy el veszesék. és annyi sok hazugságokot monda az ártatlan vezér ellen, hogy a császártol meg nyeré a parancsolatot, hogy meg öletethesse. a melyet mindgyárt is végben viteté., hogy a parancsolatot viszá ne vonnyák., a vezér halálán. az egész Constancinápoly fel zudula. és noha senki sem meré meg mutatni a vezérnek ártatlanságát de mindenek szabadosan kezdének beszélleni, hogy oly könnyen meg öletet volna egy olyan embert. a ki szükséges volt a birodalomnak, a ki anyi hartzokot nyert volna. és a ki anyi sok szép tartományokal. szaporitotta meg a birodalmat.

A nép, és a had attyoknak hitták. és a fö renden lévök igen szánták. de mind azon által. roxán tsak gyözedelmeskedet. hogy pediglen jobban meg erösithesse hatalmát. a császárt arra vévé, hogy a kalmakánt tenné a fö vezér helyeben. a ki is egészen hozája volt kötelezve. ezt végben vivén. azt gondolá hogy már semmitöl nem félhet. de végtire a mennyek meg unván az ö sok vétkeit, ugyan azon ditsöségében is engedé meg veszedelmét; mivel az ibrahim halálán a fö renden lévök. fel ébredvén. tartani kezdének magokért is. attol a kegyetlen aszonytol. és el végezék magok közöt. hogy nyilván szollyanak az igasságtalanságok ellen. a melyeket követet a Császáral.

Irásban téteték. tehát mind azokot a gyilkoságokot. a melyeket roxan tselekedet., és hogy mitsoda hamis okokbol tselekedte azokot., a muftit arra kénszeritték hogy adná bé a Császárnak. az egész birodalom nevével, ez a török fö pap alig mene bé a Császárhoz, ezel a veszedelmes követtségel, hogy amurátesnek az anya is bé mene hozája, a ki is egy szerecsent vit bé magával; a szerecsen a Császár lábaihoz borulván., tudtára adá néki hogy roxánnak az a szándéka. hogy ötet meg ölese. és a fiát tétesse helyében. a császár tudván mitsoda gyülölségel volna az anya roxánhoz. a szerecsent meg szidogatá. és halálal fenyegeté. de a szerecsen azon meg nem ijedven mondá bátran. hogy ö a halálal nem gondolna, mivel anyi ideje volt hogy tudtára adhatta ezt a nagy dolgot. mondván azt is. hogy minek utánna a hatalmas Császárt meg öleti. az annyát. a damascusi basát. rakimát. fiastol el akarná veszteni, és azután nevenként mind elö mondá, hogy kik volnának roxánal egy szövettségben, amurátes a szerecsen beszédit oly valoságosnak találá. hogy magában. kezde terni. és minek utánna egy kevés ideig gondolkodot volna, a muftihoz fordula. és parancsolá néki hogy mondáná meg követtségit. a mufti semmit sem szolván. a keziben adá az irást. a melybe roxannak minden vétkei fel voltanak téve.

Amurátes azt olvasni kezdé. és noha maga is természet szerént vér ontó volt. mind azon által nem láthata anyi kegyetlenséget irtozás nélkül. azért a szeretet haragra változék. és a harag gyülölségé. mindgyárt parancsolá hogy eleibe hinák a sultánnét. és midön jelen lett volna. eleibe adá maga mind azokot a vádolásokot a melyeket irásban tettek volt ellene. és parancsolá néki. hogy felelne mind ezekre., de nagyon bizván a Császár szeretetében. nem hogy magát mentegetni kezdete volna, de nagy haragal kezde átkozodni a mufti ellen. és a sultanné validé ellen. és azal is meré fenyegetni. hogy meg öletné öket,

A Császár meg boszonkodván azon. hogy oly illetlen szokot merne elötte szollani. mondá néki, hogy it nem az a kérdés. hogy másokot szigy. és gyalázz, hanem hogy magadot ki mosad a vétkekböl. a melyekel vádolnák, ezek a fent valo szavai a Csaszárnak, a melyekhez ö nem szokot volt, igen nagy méregben ejték. ugy anyira hogy olyan kevély, illetlen, és meg sértö feleletet ada nékie, hogy amurátes továb meg nem tartoztathatá magát. a türésben, és látván. orczáján sok változásokot., mind pedig szavaiban egymásal ellenkezöket, nagy haragal kezdé szemeire hányni minden rut tselekedeteit., de ez a kevély aszony. nem hogy engesztelni akarta volna. és valamiben meg mutatni hogy bánná tselekedetit. de söt még szembe álla véle. és szavaival olyan nagy haragra ingerlé. hogy haragjában nem birván magával. a hancsárját ki huzá. és a roxán melyében veré, a ki holtan eleiben esék. eszerent vesze el ez az sultánné. aki legg szebb és leg kegyetleneb volt az aszonyok közöt. huszon három esztendős korában. a ki is akor volt. leg nagyob szépségiben.

A császárnak ezen tselekedetit másban nem lehetne menteni. tsak öbenne. se más nemzetben, de ha meg gondollyuk hogy a török mindent mód nélkül tselekeszik. föképpen a kegyetlenséget. és ha meg tekénttyük. ennek a Császárnak. roxánhoz mód nélkül valo szeretetét. azt a nagy hatalmat a melyet mind magára, mind másokra adot volt néki, és hogy mint meg tsalatkozot volt a roxannak hozája valo szeretetében. mind ezeket jól meg visgálván., nem tsudálkozhatunk anyira azon. hogy minden hamisága meg bizonyosodván. és világosan meg látván az ö tsalárdságát., árulását. háláadatlanságát., és kevés szeretetit, hogy ha a harag az ö szivét meg szálván. a méreg olyan dolgot tselekedtete véle. holot ö mindenkor kegyeségel. szeretettel., és még tisztelettel is volt az aszonyokhoz, hogy ha tsak tellyeségel meg nem boszontották.

Egy szoval a meg volt irva. nem a mahumet ujjával. hanem a királyoknak királlya ujjával., hogy ez a hamis aszony olyan embernek keze által halyon meg a ki ötet leg inkáb szerette; ennek a kemény büntetésnek pedig alig terjede el avároson ahire. hogy mindenek le tsendesedének, és tsak a Császarol valo ditséretet lehete mindentöl hallani.

Egy kevés ideig amurates csendeségben láttaték lenni,. latván hogy mind a nagy urak. mind a nép. örömel hagynák helybe tselekedetit; de a midön minden haragja el oszlék. és gondolkodni kezdék tselekedetéröl nagy mély gondolatok szállának elméjére. a szomoruság el boritá orczáját, semmi sem tettzék néki. mindent meg unt, a roxan képe mindenüt az az elméjében tünt. és tsak az egyedül valo lételt kereste

A sultanné validé, és uglan aga, a szerecseneknek feje, mindent el követének hogy meg vigasztallyák. de tsak hejában volt

A sultánné validé. a ki igen nagy szeretettel volt a Császárhoz. az ö fiához, látván hogy semmiben sem vigasztalhatnák meg. és féltvén igen az életit, gondolá hogy a fia a ki igen nagy szeretettel volt rákimához. el felejtené szomoruságát. ha meg látná ötet. azért fel tevé magában hogy Constancinápolyba hozassa. postát is külde hozája. a ki által tudositá mindenekröl. és azt adá néki tanácsul. hogy kérje amurátest azon, had engedgye meg melléje valo jövetelét

Ez a hir tellyeségel meg vidámittá arákima szivét, a ki is mindenkor nagy szeretettel volt amurateshez. és a ki mindenkor tarta roxántol. a halála meg bátorittá, és a kedves gondolat a melyben volt. hogy még meg láthattya a kit szeretne, mind örömet, mind reménséget ada néki. és el felejteté véle. egy kevés ideig. az álmasairis szomoru jövendölésit, mind azon által még tudakozodni akara tölle. de annak az embernek. vagy volt valamely tudománya. vagy hogy nem akart többé ellent tartani a sultánné kivánságinak. tudtára adá hogy semmi veszedelmére nem lenne. a mit kivánnak tölle, de még elöre, ö azt által láttya, hogy az uttyábol semmi sem lesz.

Rakima. semmi bizonyost nem látván ebben a jövendölesben. se azt a veszedelmet, a melyröl az elött szollot volt néki. azért minden késedelem nélkül a szivének indulatit követé. és eszerént ira amuratesnek.

Rakima a gyözhetetlen amuratesnek.

A gyözhetetlen Császár. el felejtette tehát a hü. és a szerelmes rákimát. és örökösön akarodé ötet meg fosztani attol a szerencsétöl. hogy ate szemeidnek világosága világosittsa ötet. oh uram emlékezel meg szeretetedröl. igeretidröl, gondold el magadban mint haldoklik ate rabod keserüségében. tölled valo távul létiért., és minden bizonyal el fogod nagy siettségel küldeni kedves parancsolatodat hogy melléd mennyek. és lábaidnál bizonyithassam meg a szeretetnek lángját. a mely te éretted egeti szivét az álhatatos rakimának.

Noha amurates nagy szomoruságban vala is el merülve, mind azon által. ezt a levelet nem kedvetlenül olvasá. és rakimának minden szépsége az elméjiben viszá térvén. ha szinte akor mindgyárt fel nem gerjesztéis szeretetit. de nagy ohajtásal kiváná meg látni. a sultánné validenak. és emir gumernek a levelet meg mutatá. és igen tsudálá szép eszit rákimának. a kinek is meg izené hogy meg indullyon. és parancsolatot külde sinánnak, a damascusi basának. hogy mindenekröl nagy rendelést tenne.

De az el volt rendelve. hogy rákima el felejtessék amuratestöl. mivel a parancsolattal együt. a tél is el érkezvén. utra nem indulhata., a tavaszt meg kelleték. várni, de azon idö alat a Capitán basa egy iffiu szép cserkesz leányt külde a Császár udvarában, akinek. eszét. szépségit. és más sok egyéb érdemit látván a sultánné validé. gondolá hogy egyedül tsak e hagyathatná el amuratesel. minden szomoruságit. hogy pedig azt véghez vihesse. nagy baráttságba kezde lenni Zaimhoz. mivel evolt neve a leánynak és mindenekre meg tanittá hogy mint visellye magát hogy a Császár tekintetbe vegye., a ki is még többet vit végben, mint sem a mint gondolták. mivel alig mutaták meg amurátesnek, a kinek minden indulati erö szakosak valának, hogy azonal el felejté roxánt, rakimát. és mindent. és tsak ezen uj szeretet alá adá magát. amurates Zaimét sultánnénak ki hirdeté; és a damascusi basának meg izené. hogy a rakima uttyát. sok okokal el halogatná, amuratest. a Zaima mellet valo léte, ollyan nagy vigasságban hozá. hogy az udvarában. és avarosan. tsak a sok vendégség és mulattság volt., amurates joval annak elötte meg szokta volt a sok rosolis. és bor italt. és egyik az árulo gumer volt., a kivel. ivut, a ramazánba., a mely a törökök nagy böjttye, széltiben követte nagy italit, és a bairám innepében, a mely husvét nálok, nagy vendégséget adván a fö renden lévö uuvariaknak. anyi bort, és rosolist, és más egyéb erös italokot ivut. hogy a vére meg gyuladván. olyan forro hideg lelésben esék. hogy a doktoroknak. lehetetlen volt meg tsendesiteni.

A betegségek. minden gyermekeiböl ki fosztották volt. és az öttseit kegyetlenül vesztette volt el., az egy ibrahimon kivül, a kiis Constancinápoly szélyin volt rabságban egy szerecsen gondviselése alat., aki is azt jovalotta volt néki. hogy ugy tétesse magát, mint ha esztelen volna. ugyan ezen mesterségével is menté meg életit. mind roxán. mind amurátes elött. a ki is vége felé érezvén magát. a Záimhoz valo szeretet benne tsak meg vala., és valamely bizonytalan jelröl., terhesnek gondolván ötet lenni. tarta attol hogy holta után nem a zaima gyermekét tennék Császárnok., ha ugyan terhes volna. és fiat szülne. hanem ibrahimot., azért egy nehány szor mondá hogy kivánná látni ibrahimot., de a sultánné validé, által latván szándékát. hogy meg akarná fojtatni,, sok szines okok alat meg gátolá hogy láthassa. és igy meg menté ezt az utolsó fiát.

Amurátes látván hogy végben nem vihetné szándekát. és minden nap inkáb el nehezednék., a tatár hámal olyan kötést tön; hogy holta után. ö lenne császár. mind addig valamég a Zaima fia fel nöne, amurátes pedig egy nehány nap mulva meg hala. 22 februarÿ. 1640. 34 esztendös korában. aki is 27 esztendeig uralkodot. holta után meg találák a kötést. melyet tett volt atatár hámal, de a diván azt semminek itélé lenni. a sultánné validé pedig amurátes halála után., mindgyárt ibrahimot mene meg szabaditani: de ibrahim mindenkor tartván. nem akara a fogságbol ki menni, ugy anyira hogy az annyának kételenitteték. a muftit. és divánbéli basákot oda hivatni. hogy bizonyittsák neki a báttya halálát. de még ezeknek is ugy ada hitelt. a midön meg mutaták a báttya holt testét. még akor is egy nehány szor a szájához tevé kezét. hogy ha nem venneé lélegzetet

Más nap. ugy mint 23 februarÿ 1640 Császárnak kiálták. és mindnyájan észre vévék. hogy azö fogságban levö esztelensége. szán szándékal valo volt, rakima pedig a gumer leveliböl meg tudván amuratesnek. mind hüségtelenségit. mind halálát, ujontában kezdé felteni a fiát. és minek utánna sok köny hullatásokot ejtet volna az álhatatlan amurátesért, a kit mindenkor nagy kegyeségel szerette, noha látta tölle valo el hagyattatását. gondolkodni kezde a maga dolgárol, és eleinte mindgyárt. persiában viszá akara menni, annál is inkáb sietteté uttyát. hogy sinán basa nem akarta többé néki meg fizetni a jövedelmet, melyet amurátes rendelt volt. és azt is meg izente volt néki, hogy kételen volna Constancinápolyba küldeni ötet. mind fiastol az uj Császárhoz. erre rákima igen meg ijede. és hogy azt el kerülhesse; ugy téteté. mint ha fogadást. tett volna mehkhában menni. a mahomet koporsojához. és erre szabadságot kére sinán basátol. a basa nem kivánván egyebet. hanem hogy el távozzék, meg örüle hogy meg menekedhetnék tölle. és minden segittségel lett hozája. rákima arabiában érkezvén., az arabiai királynak. rébának udvarához mene. a ki is nem hasonlitván a maga nemzetéhez. a természet minden jó erkölcsökel meg áldotta volt., nagy szál termetü. okos, értelmes, nemes szivü. kegyes, és adakozo volt.

Mind ezek a jó erkölcsök. arra vivék. hogy a szép, és félénk rakimát. nagy tisztelettel fogadgya a kinek is szépsége, nagyon segitté az ö nemesi tselekedetit., mivel mihent meg látá rákimát. azonnal meg szereté., a ki is elé beszélvén néki szomoru állapottyában valo létit. és hogy mint volt az ö elete. erre a királynak meg esék szive, és szerencsésnek tartotta volna magát lenni. hogy ha el felejtethetné véle szomoruságit. rakima abban az idöben tsak 22 esztendös volt. és az ö szép ékes, kegyes személyit. lehetetlen volt nem szeretni. réba nem akará mindgyárt meg mutatni néki. hozája valo hajlandoságát, hanem azt sok szép szin alat el fedezé. mondván. hogy mindenekben kiván néki szolgálni. nékie ajánlá az egész országát., a melyben el lakhatik. igérvén azt is. hogy ugy fogja tartani az iffiu soliman amuratest., mint maga fiát, kérvén azon igen. hogy maradna meg udvarába. hol anyi hatalma lenne néki, valamint magának. azt is igéré, hogy annak alkalmatos idejében minden erejével azon lenne, hogy a fiát. az attya székiben helyheztesse. rakima okos lévén, észre vevé. hogy mind ezek az igéretek. mitöl származnának. de magának idöt akarván adni. hogy mindenröl gondolkodhassék. azért olyan feleletet ada rebának. a melyre mind a betsület. mind a háláadás kénszeritette.

És a királynak ezen igéretit. semeg nem vetvén. se el nem fogadván. meg érteté véle, hogy ha azon idö alat. a melyet udváránál fog tölteni, eszre veszi hogy mindenkor abban ahozája valo szándékában fog maradni. talám továb nem megyen. más lako helyet keresni. ez a kis reménség oly nagy örömbe hozá rébát, hogy mint egy új ékeséget ada néki. rákimát pedig ugy kezdé szolgáltatni mint királynét. és akarván néki még elöre olyan tiszteletet adni, a melyre akará hogy lenne vágyása, semmi olyan nagy dologrol nem végeze hogy tölle nem kért volna elöbször tanácsot. és egész országának aszonyává tevé ötet. de még hogy jobban meg mutathassa. hozája valo szeretetét, a melyet tsak a maga viselésével akará néki meg mutatni, oly kegyes szivel kezdet lenni az iffiu soliman amuráteshez. mint ha valoságos attya lett volna néki.

Ugyan az illyen tselekedetekel akará a szeretet, még másodszor is, rákimát, a maga hatalma alá vetni. akinek is a szive, nem tekéntheté idegenségel a mit a király tselekedék fiáért. és ez a kedves gyermek. akinek minden tselekedetéböl. ki tettzet Császári vére, oly szép hajlandoságal felelt meg a király hozája valo joságának, hogy az a hajlandoság az annya szivét is meg hatá. tsak hamar, illyen állapotban töltének el együt, egy nehány holnapokot., amelyekbe réba. szüntelen valo tisztelettel. kedvezésel. és szorgalmatoságal volt hozája, de rákima hozája. tsak a nagy háláadoságot mutatá. reba pedig világosabban akárván magát meg értetni. egy szer a többi közöt. ennek a fejdelem aszszonynak házában menvén, aki is azál mulatá magát. hogy azt nézte, mint segitet a fia atöb leányoknak. koszorut kötni virágbol. a gyermeknek egy koszoru lévén a kezében, mihent a király bé ment aházban. a gyermek szokása szerént, hozája futot. és a fejére tette azt a koronát, és azt nevetve mindgyárt. le vette. és az annya fejére tette., erre rákima el tüzesedék. reba azt észre vévén, és akarván valora forditani ezt a gyermek játékot. mondá, oh mely szerencsés volnék. hogy ha ugy meg láthattad volna a szivem gondolattyát. valamint ez az iffiu fejdelem. és ha meg nem akarnád vetni az arabiai koronát. a melyet jelente a koszoru. a mely koronát lábaidhoz teszem kedves fejdelem aszony, és magais lábaihoz borulván. ugyan azal együt ajánlom néked azt a szeretetet a melynél nagyobbat soha tehozád nem éreztenek; botsás meg az én nagy szeretetemnek. hogy ha azt a halgatást. félben szakasztom, a melyben voltam eddig. hozád valo tiszteletemböl. és abban bizonyos légy. hogy annak a tiszteletnek határjábol. soha ennél töbszőr ki nem lépem.

Ezek beszédek alat a fejdelem aszony egy nehány szor igyekezék. azon. hogy fel emelhesse a királyt, de nem lehete. és látván hogy ugyan ugy is akarná meg halgatni válaszát. néki nyujtá kezét. és mondá,. uram rákimánál nem volna háláadatlanab személy evilágon, hogy ha anyi sok köteleség utan a melyel hozád vagyon meg vetné ezt az utolso jeleit szeretetednek., e nekem nagy tiszteletemre vagyon és hogy ha ez a kéz a melyet néked nyujtok valoságal szerencsésé tehet, én a magamét abban fogom tartani. hogy annak urává tegyelek.

Ez a szája vallása. rákimának, a melyet a király nem merte volna tolle várni. olyan örömbe hozá., hogy az ö nagy öröméböl könnyü volt meg látni nagy szeretetét. nem is szolhata sokáig. hanem tsak a rakima kezén valo sok száz tsokokal mutatá meg szivének örömet, de ezen tselekedetekböl inkáb észre vévé azt rakima, mint a szoval felelt volna néki. és magais tsak nem hasonlo állapotban találkozék, réba pedig nem akarván továb halasztani. szerencséjének végben vitelét, azonal rendelést tett. a Ceremoniárol. a melyel meg akará koronáztatni rakimát, és arabiai királynénak kiáltatá, mindennek nagy örömére.

Azon idötöl fogvást az uj királyné. szüntelen valo hálákot ada a menyeknek. hogy a réba királyba, ö néki. mind férjet. mind gondviselöt, mind fiának atyát adot volna. és a király azon igyekezék. hogy meg tanitassa a fiát. mind arra. a mi kivántatnék. hogy tudhasson uralkodni. és mind hogy meg valának benne mind azok az érdemek a melyek szükségesek egy nagy fejdelemben. azért. tsudájára is lett mind a királynak. mind az annyának tsak hamar, és mindenek nagyon szereték,

Reba, igen nehezen szenvedé a török birodalom alat valo létit, gondolá hogy az alol fel szabadulhatna. parttyát fogván az iffiu solimán amuratesnek. és nagy titkon szövettséget tett ezen iffiu fejdelemért. mind azokal kik szomszédságában. leg hatalmasabbak valának, hogy annak idejében., fegyvert foghassanak érette. a még ezen dologba fáradozék.

A sultánné validé. azon igyekezék. hogy meg üsmértethesse ibrahimal: mitöl tarthatna ez iránt, hogy réba maga mellé vette volna rákimát., azt jól tudta, hogy mitsoda jussa volna soliman amuratesnek a Császársághoz, és szüntelen tsak ezekröl beszelgete a fiával. a Császáral. a ki is a miolta a Csaszári székben ült volna., egyébben nem foglalatoskodot. hanem tsak a maga gyönyörüségében. és hogy eleget tegyen kegyetlen természetinek. él mulatá az anya tanátsát. azonba azö kegyetlenségiért, igasságtalanságiért. és hogy mindenek láttára a sultánné validét meg vetette. azért ötet is. mind a nagy urak, mind a nép., gyülölni kezdék. mindenek boszonkodva nézék, mitsoda háláadatlanságal bánék az anyával. aki minek utánna Császárságra emelte volna. és mindent el rendelt. és le tsendesitet volna, minden hatalombol ki fosztaték. két istentelennek tanácsokbol, az egyike volt a fö vezér. selim achemet, és a másika hussain., a kit ibrahim a juhászságbol a leg nagyob tiszttségre emelte volt. ennek a két embernek, a Császár elméjin valo hatalmok, annyira mene. hogy minden féle irtoztato kegyetlenséget, és igasságtalanságot követetének véle., tegyük azt ehez, hogy eppen nem volt alkalmatos az igazgatásra., mind ezek tehát. arra kénszeritték a portán lévö nagy urakot, a kiknek fejek volt a sultánné validé, hogy ki nyilatkoztassák a fel támadást. a melyet ellene akarták el kezdeni. a jancsár aga is melléjek adta volt magát., minden fö tiszteivel együt. a kapitán basa. a tengeri erövel. a mufti. a kadi leskerek, ugy mint az ország két fö birái, és a divánbéli basák., de a mi leg tsudálatosab volt. a hogy enyi sok renden lévök közöt. illyen nagy veszedelmes dologba. a titok meg maradot, a sultánné validé tudván mitsoda veszedelmes volna ha a titok ki tudodnék. ide elött, surgeté a muftit hogy az egész birodalom nevével, kénszerittse arra ibrahimot. hogy a divánban adgyon számot tselekedetéröl, és büntesse meg a vezért, és hussain basát, erre a vegre afö pap. egy nehány kadileskert külde a császárhoz, a kik magokra is merék vállalni ezt a veszedelmes követtséget.

Ezek a Császárhoz bé menvén. és meg mondván a dolgot. azon igen meg haraguvék. és parancsolá a mellette valo jancsároknak hogy meg ölnék a követeket. de látván hogy senki sem fogadná szavát. azon igen meg ijede. és az anyához futa, az ki is azt tanácsolá néki. hogy a vezért. és hussaint adná azoknak kezében kik ellene fel tamadtanak, a Császár arra nehezen álla, de nem lévén sok ideje a végezésre. reá álla.

Ezt a két gonosz embert. mihent a nép kezében adák. azonal. darabokra el vagdalák, a házakot fel prédálák., és minden nemzettségeket le vágák., a sultanné validé azt tanacsolá a fiának. hogy mehemet basát tenné fö vezérnek. aki arra a nagy tiszttségre igen érdemes volt. a Császárnak. ezt is meg kelleték cselekedni. a sultánné validé egészen boszut álván ezen a két emberen. azon volt. hogy le tsendesittse a támadást. de már késö volt. mivel ö maga gerjesztette volt fel a tüzet, és nem lehete el oltani.

A mint is hogy a mufti. ujontában ugyan az elöbbeni követeket a császárhoz küldé, hogy menne a divánban, a Császár azt semminek tartván. elöttök el szaggatá a feftát. amely, a törvénynek valamely verse. a melyel adivánban szokták hini a császárt.

Ezt hogy tudtára adák a divánnak. mindnyájan fel kelének., és a sultánné validé házahoz menének. a hová szaladot volt a Császár. és ki vévén ibrahimot a keze közül. azelöbbeni fogságában küldék.

A diván. Császárnak kialtatá mahometet., azö fiát. a ki Zaimátol valo fia volt, mivel Zaimát ugyan abban a rendbe tartotta maga mellet. mint a melyben volt amurates halálakor., ez a Csaszar heted fél esztendös volt, adiván pedig, Zaima kezében adá az igazgatást. mind addig, még a fia fel nöne. azonban. akik fel támadtanak volt. eszekbe vévék. hogy mitsoda nagy vétket tselekedtenek., és tartván attol. hogy ha valami formában ibrahim viszá találna ülni székiben., hasonlo képpen bánnék vélek. valamint ök bántanak a vezerel és hussainal, fel tévék azért magokban hogy meg öllyék. a diván, a jancsárok, ibrahimhoz menének. és meg fojtaták. 18 aug. 1648. a sultanné. a kit is nem nevezünk többé validénak. hanem kiosemnek, mivel ez a név, tsak az uralkodo Császárnak az anyát illeti. kiosem mind az által biztatá, hogy Zaima nem ártaná magát a dolgokban, és reája hagyná az igazgatást. de látván, hogy zaima el lehetne tanácsa nélkül, és hogy semmi hatalma nem volna., azon ugy el boszonkodék. és oly nagy gyülöség. és irigység szállá meg a szivét. hogy haragjában fel tevé,. hogy minden uton modon azon fog igyekezni, hogy ollyan alkalmatoságot keressen, hogy el veszesse zaimát. az ö fiát. a császárt. és a fö vezért kuprülit. és soliman amuratesröl kezde gondolkodni. tudván hogy az arabai király nagy gondviselésel nevelné.

Azért rebának ira ez iránt, tudtára adván hogy mitsoda szándékban volna soliman amurates felöl. a ki is egyetlen egy fia lévén amuratesnek ötet illetné igasságal a Császárság; de az arabiai király, jol tudván hogy mitsoda okokbol tselekedné azt a sultanné kiosem, azt is látván hogy a birodalom. mind tsendeségben volna. mind pedig hadakozása nem volna szomszédgyival., azért azt irá néki viszá. hogy olyan nagy dolognak nem volna most ideje, és hogy a portának egész erejét magára forditaná: és néki anyi ereje nincsen hogy annak ellene álhasson, hanem tsak arra kéri. hogy legyen mindenkor ebben a jo szándékban, a kedves fiának fiához., mind addig valamég az alkalmatoság jobban fog kedvezni.

A réba okos tanátsi nem tettzének a sultánnénak, a ki eröszakos természetü lévén. látá hogy onnét semmit sem kel várni. és minden gondolatit. az iffiu solimánra forditá. a ki is ibrahim fia volt. májáma nevü sultán nétol, kiosem. közölvén véle gondolattyát. meg igéré neki hogy végben viszi. de ugy hogy kezében hadgya mind a Császár neveltetésit. mind a dolgok igazgatását.

Majama ezen igen meg örülvén, mindent meg igére néki. de mint hogy ennek a nagyra vágyó fejdelem aszonynak minden szándéka füstben mene. azért többet erröl nem szollok. hanem ismét azon kezdem el. hogy kupruli vezér. mi formában kezde a kreta. vagy candia. szigetének meg vételéhez.

A velentzések meg ijedvén a portának nagy készületin, követet küldének Constancinapolyban. de a császár olyan roszul fogadá. és oly nehéz dolgokal akará meg terhelni a velentzéseket, hogy a hadakozásra állának inkáb, mint sem a gyalázatos békeségre. és követeket is küldének moszkvában., persiában. és rébát sem felejték el. akinek nagy summa pénzt igérének. hogy ha azon igyekeznék, hogy soliman amuratest a Császári székben tegye.

Az arabiai király látván. hogy menyi sok ellensége támadna a portának., gondolá hogy talám az idö alkalmatos volna arra. és a pénzt fel vevé. alatomba kötést is tsinála a velentzésekel, a persiai király. a muszka czár, a tatár hám. a velentzések szövettségéhez állának.

Ebben az idöben kezde reba, és rákima egy nehány basákhoz küldeni, alatomba, a kiknek is el küldék. a soliman amurates képit, hogy meg láthatnák. mely igen hasonlitana az attyához, és annyira vivék a dolgot. hogy sok nevezetes basák. köték magokat a solimán amurates szolgálattyára.

Ezek közöt tsak nem elsöb volt. orcan oglu, az álepi basa, e mind jó hadakozo. mind hatalmas, mind pedig halálos ellensége volt küprülinek, mihent ez, a soliman részére álla. rakima királyné. a persiai udvarhoz mene. és ót meg mutatá a királynak, hogy réba mitsoda köteseket tsinált volna sok basákal. hogy a fiát meg segittsék. a persiai király is igéré, hogy tavaszal táborban fog szállani.

Rákima onnét meg indula nagy summa pénzel, hogy hadat gyüjtene. és arabiában érkezék, de mint hogy semmit sem akara el mulatni dolgában. azért maga fel járá az egész arabiát. és ethiopiát, és mindenüt sok hadakot gyüjte. az álepi basa meg tudván hogy menyi hada volna. bizonyos személyeket külde hozája. hogy a fiát török császárnak üsmerjék. noha mind ezek nagy titokban nem voltak. mind azon által küprüli abban semmit sem tudot, nem is figyelmezet egyébre. hanem hogy a persaknak. muszkáknak. és a velentzéseknek, ellenek álhasson.

Ez a vezér meg parancsolta volt a alepi basának. hogy harmintz ezer embere legyen készen. de a harmintz helyet., hatvan ezeret állitta fel, ezek mind álep mellet valának, és meg mutatván a fö tiszteinek a soliman amurátes képit., oly könnyen tuda vélek mindent el hitetni. hogy ezek mindenre hajolának. és arra kérék. hogy hivatná soliman amuratest a maga táborára. hogy az egész had. üsmerje Császárjának

orcan oglu. látván hogy jól folynának adolgok, a fö tisztek közül. az arabiai királyhoz küldé. hogy azon kérnék a királyt. és a királynét. hogy az iffiu fejdelmet. küldenék közikben. mivel hatalmas ármáda várja. hogy ötet Constancinápolyba vigye, és császári székiben tegye, a követeket nagy tisztességel fogadák., de a midön meg láták. az iffiu solimánt, rajta igen kezdének tsudálkozni. látván császári személyit.

Réba parancsolatot ada ki hogy esze gyüjtenék a hadát, és Syrianak a széllyin táborban szálla. a hová egész udvarával mene a király., rakima nem akarván el hagyni se férjét, se fiát. jelen valo létével a tábort meg ékesitté. és minek utánna solimán számba vette volna hadát. a mely harmintz ezer emberböl állot. meg indittá. és minden akadály nélkül. az álepi basának hadával meg egyezék, akoron. orcan oglu az egész ármádával, császárnak kiáltatá.

Ez a hir tsak hamar el terjede az ásiai tartományokban, és sok basák jövének hüségére. az uj Császárnak. a ki is oly méltó volt erre a nagy rendre, hogy azért mindenek kezdék szeretni. az annya, és réba, nagy gyönyörüségel láták mind ezeket

Soliman amúrátes pedig. az egész hadát mind ki állittá, rendbe vevé. és száz ezer embere találkozék, kincse pedig a had fizetésére. elegendö volt.

Ez a nagy ármada. minek utánna rendbe vette volna magát. Constancinápoly felé vevé uttyát. a hol is már tudták. az orcan oglu fel támadását, a fö vezér eleinte mindjárt. azt gondolá. hogy orcán oglu tsak ellene valo boszu állásbol kötöt volna fegyvert, de a midön meg hallá hogy soliman amurátest Császárnak kiáltották volna. hogy a basák közül sokan hüségére állottak volna. és hogy a persiai hadnak is meg kellene véle egyezni, és egyenesen Constancinápoly felé indulni. akoron nagy szüksége vala minden bátorságára. a mint hogy mind ezekre a szomoru hirekre valo nézve is meg nem ijede. és mentöl nagyobnak látá a veszedelmet, annal nagyob erött, és bátorságót mutatá., meg annak a nagy elméjinek, a melyért oly méltó volt arra a nagy méltoságra. a rébelliseket tsak ugy tekinté, mint olyanokot akik még nagyobra terjesztik az ö dicsöségét; ezt a dolgot a diván eleiben adván, jelen lévén mahomet Császár. és az annya. azt végezé adiván hogy a törvény szerént kellene tselekedni. amely is azt parancsollya., hogy mindenek, a kik. hét esztendösön felyül valok., tartozanak fegyvert fogni. az ország oltalmára.

A fö vezérnek nem tettzék ez a tanács. mondván hogy a meg gyalázná a Császár nagy hatalmát. és noha azt felelék néki erre. hogy nem volna elegendö ereje, a melyel. ellene álhasson anyi ellenségnek, a ki mindenünnen reája fog jöni. mind azon által. ö azal biztatá a Császárt, hogy talál modot abban hogy gyözedelmesé tegye a császárt. és még hogy a lábaihoz tegye azoknak fejeket. kik ellene mértenek fel támadni,. ezeket a beszédeket, mint hogy ollyan embertöl hallák, akiben tellyeségel biztanak, azért mindnyájan meg tsendesedének, és az egész diván tanácsára álla. ez a vezér látván. hogy égeszen reája hagynák dolgot. és azt tselekedheti a mint leg jobban láttya lenni. olyan jó modal ada ki minden felé parancsolatokat. a hadak szaporitására. és esze gyülésekre. és oly szorgalmatoságal vivék végbe parancsolattyát, hogy tsak kevés idö alat, anyi hada lett, hogy nem tsak oltalmazhatá magát, de még szemben is álhatot az ellenségel. a midön a had mind esze gyült volna, Constancinápolynál a tengeren által kötözteté, és magais által mene, ót a hadat ki rendelvén. nyolczvan ezer embert számlálának, a kinek nagy bövséges fizetésel. sok szép igereteket is ada, hogy ha a császárt hüségesen fogják szolgálni. ennek a hadnak pedig. a maga fiát küprüli achmetet tevé generálisává. a ki is tellyeségel méltó volt ere a tiszttségre., és melléje adá a hires musztafa basát, a ki régi hadakozo ember lévén, avezérnek. egész bizodalma volt benne. üsmervén nagy ertelmét.

A vezér meg inditván a hadat. meg parancsolá hogy leg elsö alkalmatoságal. az ellenségel meg ütköznék. és maga viszá tére Constancinápolyban a hol nagy szükség volt reája. mivel sokan voltak olyanok kik támadást akarának kezdeni a Császár ellen. de ö az ollyanokot mind mahumethez küldé a más világra, azonba a rébellisek bizván amagok erejekben. nem akarák meg várni. hogy a persiai király hadával meg egyezenek. a ki is már utban volt. azt is meg hallák hogy a vezér hada feléjek közelgetne. akor észre vevék, hogy jobb let volna meg várni a persiai hadat erre valo nézve. más feléis kezdék venni uttyokot, de achmet küpruli. azt meg tudván. és észre vévén szándékjokot. mondá a hadának hogy az ellenség már is szaladna elöttök, a kik reménlvén. mind a gyözedelmet. mind a jutalmat, oly nagy siettségel kezdének a rébellisek. után menni, hogy azokot bé érék, és a két tábor egy más elleniben lévén. achmet nem akara arra idöt adni a hadának. hogy a szive meg lankadgyék. az ellenséget meg ütteté. olyan nagy szerencsével. hogy három oráig tarto hartz után. az arabiai király. a ki a jóbb szárnyán volt. halálos sebbe esvén. a rébellisek azon meg ijedének. achmet arra. egy nehány sereg lovast állittata elé. a kik még nem hartzoltak volt. ezek egészen el széllyeszték. és le vágák. az ellenséget. azon a részen, achmet minden erejét a közepére forditá az ellenségnek. a holvolt soliman amurátes, a ki nagy vitézségel viselé magát. abban az orában musztafa basa. az orcan oglu hadát helyéböl ki mozditván. köziben elegyedék. orcan oglu látván nagy boszonkodásal hogy mindenek szaladnának új lora üle, és a szaladok eleiben mene. a kiket szép szoval, és fenyegetésel viszá térité a hartzra. ezekel segittségére mene soliman amuratesnek. a ki mint egy oroszlány, ugy oltalmaza vala magát, musztafa basa a ki okos és tanult ember volt. jovallá achmetnek. hogy hagyatná el a hartzot, mivel ha bé estvéledik. talám a hasznára fordulna az ellenségnek., achmet. noha tellyeségel végit akará látni a gyözedelemnek, mind azon által meg parancsolá a basáknak hogy hagynák el a hartzot. és vigyáznának az ellenségre

Hogy bé estvéledék. musztafa basa. régi jó akaroja lévén orcan oglunak, egy emberét küldé hozája. és meg izené néki, hogy gratiája lenne néki. és soliman amurátesnek. ha a fegyvert le tennék. és hogy arra kénszeritené achmetet., hogy ez iránt fogadást tégyen nékik. hogy semmi bántások nem lészen.

Ezt az igéretet soliman tellyeségel meg veté. de látván hogy orcan oglu. arra hajolna, és vévén észre minden beszédiböl. hogy el árúlták volna. és hogy egészen mindenek el hagynák. kételenitteték. a csalárd basának szavát fogadni, a követet jó válaszal botsátták visza. de az alat a még erröl végeztenek. a soliman satorában. réba király haldoklék a rakima ölében. réba látván ötet nagy siránkozásban, és nem látván mást maga mellet, tsak egy zinin nevü szerecsent. a kiben mind a kettönek nagy bizodalmok volt. mondá. rákima ha ugy halok meg hogy véghez nem vihettem a mit kivántál. leg aláb az a vigasztalásom vagyon, hogy semmit sem mulattam el azért. valamint hogy abban sem mulattam el semmit is. hogy meg üsmértetthessem veled mitsoda kedves voltál elöttem. de már ezt meg nem orvosolhattyuk. azt is veszem észre hogy az alepi basa minket el arult. de nem sokaig veszi hasznát árulásának. sokal jobban üsmerem nálánál küprüli vezért. gondolkodgyál magadrol kedves rákimám, és tarsd meg magadot azért a drága zálogjiért melyeket nálad hagyok. egy máshoz valo szeretetünknek ne hadd el öket, és ezután adgyad nékik a hozám valo szeretetedet; te pedig zinim. reád bizom a királynét. és minden idö vesztés nélkül szaladgy el. ne higy a töröknek. egy szoval szabadisd meg ezt a királynét akár mi modon lehet. és vid viszá országomban

Ezek a szavai után. egészen el nehezedvén. a királynét meg ölelé. a ki is tsak nem hasonlo állapotban vala. a királyné karján meg hala, el lehet itelni mitsoda nagy keserüségben marada rakima. a ki mellet zinim meg bizot embereket hagyván. maga el mene hogy meg tudná miben volna adolog. már hajnalodni kezdvén. mondák néki. hogy soliman amurates. és orcan oglu, achmetnek magokot meg adták. hogy a rébellisek a fegyvert le tették, és mindennek gratiát igértek. erre mindgyárt gondolá hogy el kellene szaladni minden idö vesztés nélkül. annál is inkáb, hogy egy kis idö vártatva azt is meg mondák néki hogy solimán amurátest, és orcan oglut, igen nagy örizet alat Constancinápoly felé küldötték volna a nem akarván többet tudni. ez a hü szolgája rébának, hanem mindgyárt viszá tére. a királynéhoz. a ki is nagy keserüségeben nem tuda semmiröl is gondolkodni. zinim mindeneket tudtára adván. néki. sok kérésivel. sietteté. hogy gondolkodnék magárol. Végtire férfiu köntösben öltöztetvén. és lora tévén egy nehany rab leanyokal. a táborbol okosan. és szerencsésen ki vivé, és az után a maga országában érkezék. nehéz, és hoszas utozása után.

Achmet küprüli nagy örizet alat el küldvén soliman amurátest. és orcan oglut Constancinápolyban és a rébelliseknek gratiát adván, a maga hada közi bé vevé öket, meg esketvén öket a császár hüségére. azután babilonia felé indula. a kit meg szállot volt a persiai király.

Az achmet gyözedelmét hogy meg hallák Constancinápolyban, mindenek vigasságban lének., fö képpen, az ö attya. a vezér. a Császár. és az annya. nem gyözék eléggé meg hálálni a vezérnek, a ki végbe vitte volna ezeket a nagy dolgokot, de még az öröm meg nagyobodék. a midön el érkezék. solimán. a kit odá tévék rabságban a hová szokták tenni a Császárok fiait, orcan oglut pedig vasban. egy tömlöczbe veték.

Mind egyike, mind a másiká azt erösitték. hogy nékik gratiát igértek. és achmet nékik hitet adot. de a vezér nem hajta arra a hit adásra. se az ö menttségekre. hanem arra itéltetének hogy a fejeket el üssek, erre valo nézve. mind a kettöt a hipodrom nevü piatzra vivék, a hol soliman látván hogy nem volna semmi reménség. a meg szabadulásra., nagy boszonkodva kezde orcan oglu ellen lenni. mondván, hogy azö tsalárdsága vitte arra hogy magát meg adgya. noha ditsöségesen vegezhette volna el életét. a hartzban. és nem látta volna a hoher által valo gyalázatos halálát.

Ennek a fejdelemnek az ö szépsége, ékesége, Császári termete. bátorsága. anyira meg szereteté ötet a népel, hogy mindenek szánni kezdék. és siratni. a midön pedig el üték fejit. mindenek gyülölni és átkozni kezdék orcan oglut, a testét pedig a Császari török templomba temeték. a rettentö sok nép a ki ót jelen volt. meg nem engedé hogy a hohér el üsse az orcan oglu fejét. ki ragadván kezéböl, száz darabokra szagaták.

Ezt a szomoru hirt tsak hamar meg vivék rákimának és noha ö azt gondolhatta, hogy ollyan sorsa lészen fiának, de erre a hirre. minden keserüsége meg ujjula. és ez ellen továb nem álhata, a réba halála igen meg gyengittette volt egésségit. a solimáné pedig koporsoban tevé. ötet. mihent a maga országában érkezék. mindgyárt királynak kiáltatá a rébátol valo nagyobik fiát. és abban tölté beteges életét. hogy annak szüntelen szép oktatásokot adgyon, a midön pedig ezt a szomoru hirt bizonyosan meg hallá. ugy tettzet mint ha tsak azt várta volna. hogy életét el végeze. a mint is igen nagy gyengeségben esék. és már haldokolván. és a réba. és soliman neveket emlitvén. ki mulék evilágbol.

Ezt a historiát az egész társaság szépnek találá. kivált octavius. nagy gyönyörüségel halgatá Constánciát.



Szereda

Más nap ebéd utan ki ki a szokot helyre gyülvén. a játékot el kezdék. a melyet válerius veszté el. és a zalogot avictoria kezében adván. igy kezdé el historiáját


A PONTHIÖI FEJDELEM ASZONYNAK HISTORIÁJA

A Galliában lévö több urak közöt. leg inkáb grof szent pol., és ponthiö. külömböztetik vala meg magokot abban az idöben, de mindenek felet grof ponthiö. a ki fejdelmi joszágot birván. ugyan annak a titulusát is viselte. nagy gazdagságal. és fényeségel. ez özvegy lévén. tsak egy leánya volt., a kinek is nagy eszét. és szépségit. mindenek tsudálták. és az attya udvara. mindenkor tele volt vitéz iffiu urakal.

Szent polnak pedig, semmi gyermeke nem lévén, hanem egy unokája. a kinek kevés öröksége lévén, tölle várhatta minden szerencséjét. ez az iffiu, igen okos. és szép termetü volt. azon kivül nagy familiábol valo, hogy ha egy felöl a sok jószágal nem ditsekedheték., más felöl a természet minden féle jovaival meg áldotta volt ötet. ez az iffiu, egy szer a többi közöt igen meg külömbözteté magát. a vitézi játékokban, a melyek szoktak vala lenni a régi udvarokban. ugy anyira hogy ponthiö grof nagy kedveségiben vévén, azt kiváná hogy udvarában lenne., a ki is látván abban mind nagy elö menetelét. mind nagy hasznát. örömest reá álla. ponthiö is szerencsésnek tartá magát. hogy bé tölt volna kivánsága.

Thibolt. akit is eszerent nevezi ahistoria., alig állapodék meg a ponthiö udvarában., hogy szabadosan udvarolhatván az iffiu fejdelem aszonyt, annak szépségin valo tsudálkozását a szerelem követé, és noha az okoság az ellen akara állani, eleiben adván. hogy nem volna abban az állapotban.. hogy fel emelhesse szemeit arra a fejdelem aszszonyra. mind azon által indulattyának engedni kelleték. de hogy valamiben meg büntesse vakmerö hajlandoságát., magát örökös el titkolásra itélé.

Ez a fejdelem aszony valoságal leg szeb személy volt abban az idöben, de kemény szivü nem volt. és az ö nagy esze. könnyen meg üsmérteté véle. az ö szépségének hatalmát. ha szinte thibolt oly igen titkolá is magát. de észre vévé hogy mitsoda nyilal lötték volna meg ötet, és azon magában igen örüle. hogy olyat ejtet volna rabságában, a kihez szivében nem érzet semmi ellenkezöt., mind azon által. amely okok erölteték thiboltot hogy el titkollya magát. ugyan azon okokbol. a fejdelem aszony is fel tevé magában hogy el rejtené a maga indulatit. de az ö szemek el árulván öket, meg üsmérteték vélek. hogy egy mást szeretnék.

Mint hogy pedig anagy urak abban az idöben. igen hatalmasok valának. és egy más ellen gyakorta hadakoztanak, mint hogy pedig ponthiö grofnak leg több joszága volt. azért ö reája. leg többen is irigykedtenek. de thibolt az ö vitézsége és okossága által, oly igen meg szaporitá az ö tartományit. hogy minden szomszedi kezdének tölle igen tartani. és csendeségben hagyák birni minden joszágit.

Thiboltnak nagy hasznos szolgálati, nevelik vala a grofban hozája valo baráttságát. és a fejdelem aszszonyban, az ö titkos hajlandoságit. de mindenek felet thiboltnak egy igen szép gyözedelme, a melyet nyert az ellenségen, és a mely leg nagyob ditsöségére. és hasznára volt a grofnak. a melyért oly nagy örömel, és háláado szivel lett hozája. hogy az egész udvara. és az egész nép láttára meg ölelé ezt a vitéz iffiat, és nagy örömében arra kéré. hogy mondaná meg mivel jutalmaztassa meg szolgálattyát. és ha felit kérné is tartományinak, de szerencsesnek tartaná magát., ha valamiben meg mutathatná hozája valo hálá adását

Thibolt a ki mindeneket tsak azért igyekezet tselekedni. hogy méltó lehesen ahoz, a ki ért szive éget, ezen meg batorodván. a grof lábaihoz borula. azt meg vallá néki., hogy ö. a maga sorsával meg elégednék. mivel hogy olyan szerencsés volt. hogy ö érette mind hartzolt. mind gyözedelmes lett volna. de a maga szive oly nagyra vágyó. hogy azt nehezeb volna meg elégitteni és ugyan az is mér tölle oly kegyelmet. kérni. a melyen áll néki minden boldogsága.

A Grof kénszeriteni kezdé hogy mondaná meg világosabban akarattyát. és nemesi hitére esküvék néki. hogy mindent meg tselekszik. valami kivántatik ahoz aboldogságához. ez az igéret meg bátorittá thiboltot félelmében. a melybe volt kivánságáért, és mondá, uram arra mérlek kérni, hogy hadd lehessek vitézze a fejdelem aszszonynak, és abban a hivatalban. hadd szolgálhassam. és hadd tisztelhessem.. tudom uram mitsoda vak merö az en kérésem, de ha egy korona kell azért. hogy meg érdemelhessem. azal biztatom magamot hogy eza kard, a mely meg gyözte ellenségidet. a szeretettel együt olyan sorsra vezet, a melybe érdemes lehetek. arra a ditsöséges állapotra. a melyet ohajtok

Ki nem lehet mondani mitsoda örömel halgatá a grof mind ezeket. és fel emelvén thiboltot., nagy szeretettel meg ölelé és mondá néki. már kedves fiam többet nem kivánhatok. hanem azon kérem az egeket, hogy a leányom oly kedvesen vegye kérésedet., valamitsoda gyönyörüségel akarom azt bé tölteni. ezekre meg fogván kezét néki. a fejdelem aszonyhoz vivé és mondá néki, leanyom. mint hogy semmi nincsen dragáb elöttem mint magad, ugyan tsak teis fizetheted meg helyettem a mivel tartozom ennek az iffiu vitéznek, az ö hozád valo nagy tisztelete tsak azt kivánnya., hogy téged szolgalhasson. én pedig arra kérlek hogy vegyed férjül magadnak. azö nagy érdeme és szeretete meg érdemli hogy a szived arra hajollyon. a fejdelem aszony erre meg tüzesüle. a szemeit le fordittá. de kénszeritetvén a feleletre. meg vallá hogy az atya kezéböl kedvesen el venné. és hogy mindenekben akarattyát követné. thibolt ezeket meg köszöné, olyan szokal. a mellyekböl. ki tettzék. mind nagy szeretete. mind nagy öröme.

A grof hogy sokára ne halasza az ö kivánságoknak bé tellyesedésit. mindgyárt parancsolatot ada ki hogy a lakadalomhoz készüllyenek. és egy nehány nap mulva. a lakadalom meg lén. nagy ditsöségel. és fényeségel. a házaság pedig. nem hogy tsendesitette volna. de söt még jóbban fel gerjeszté egy máshoz valo szereteteket. anyira, hogy a grof gyönyörködöt házaságokon és nem tudta meg külömböztetni. hogy melyik a kettö közül. szeretné jobban egyik a másikát.

Két esztendöt töltének egy másal illyen nagy egyességben. és semmi öket meg nem háborittá, hanem csak, a, hogy nem volna maradékok, és noha az. az ö szereteteket meg nem gyengitette is. de ugy tettzet nékik hogy valami hejával volnának.

Az illen gondolatok nyughatatlanságban hozván thiboltot, fel tevé magában hogy spanyol országban a szent jakab Compostellájához menne. ugy mint szarándok. abban az idöben avitézek. nem ollyanok voltanak mint mostanában, az Istenhez valo buzgoságot. ugy meg akarták mutatni, valamint a bátorságokot, a mely mostanában együgyüségnek tettzenék.

Azért senki nem is tsudálkozék azon. hogy vitéz thibolt. Compostellában akara menni, de a fejdelem aszony nem akarván meg válni kedves férjétöl, maga is el akará oda kisérni, hogy véle együt mutassa bé imádságit. thibolt erre nagy örömel reá álla, a grof ponthiö pedig mindenekbe kedvit keresvén avejinek mindeneket a mi az uthoz kivántaték. el késziteté nagy czifraságal. és melléjek sok kiséröket rendele. és mint reménlé a grof rövid idö mulva. viszá valo téréseket. azért a butsuzás is keveseb szomoruságal mene végben.

El indulván tehát, semmi olyas dolog rajtok nem történt, mind addig még Compostellához egy napi járo földre nem érkezének, a hol thibolt meg állapodék. hogy meg nyugosztallya a fejdelem aszonyt., és egy vendég fogadoban meg hálának. más nap regel a fejdelem aszony, egy kevesé fáradton érezvén magát. thibolt minden tselédit. és kiséröit. elöre el küldé. hogy idöt ne vesztene. és tsak egy emberit tartá meg maga mellet.

A midön meg nyugosztalták volna magokot, meg indulának. de meg tudván hogy az erdöben veszedelmes hellyen kellene el menni, az emberét. a kiséröi után küldé, hogy egy részit viszá téritené, nehogy a fejdelem aszony egyedül látván ötet. meg ne ijedgyen, de az alat tsak halattanak az erdöben, és szerencsétlenségekre olyan utra találtak. a melyet nem üsmerték. és a melyet a tolvajok tsináltak volt. hogy reájok vigye az utozokot.

Thibolt meg tsalatkozván szerencsétlenségire. ezt a veszedelmes utat vevé eleiben. gondolván hogy az emberei azon jönének viszá, de tsak hamar észre vevé hogy el tévelyedet volna, mivel nyolcz vegyveres ember egy szers mint reá rohanának. és parancsolák néki hogy szállana le lovárol. thibolton fegyver nem lévén. az ö bátor szive sem engedé meg néki hogy engedelmeskedgyék.

Egyik a tolvajok közül látván. hogy nem akarna szot fogadni, rajta mene a lántsájával, de thibolt a ki nem tsak a tolvajokon szokot volt erött venni. ki tekeré kezéböl a lántsát. akor már oltalmazhatván magát., tsak hamar a földre vere le kettöt bennek, de a midön a harmadikában üté a lántsát. a lántsa száz darabra törék kezében, az ött aki még meg marada. körül vévék ötet, és alovát meg ölék alatta, akor nagy nehezen meg fogák ötet. meg foszták. és egy fához köték. nem akarván ugy mondák. kezeket meg ferteztetni, oly vitéz ember vériben.

A hartz, és athibolt drága köntöse. a melyen igen kapának. el felejtette volt vélek a fejdelem aszonyt. de a midön. tsak a volt ahátra. annak szépségin el álmélkodának. és annak a nyereségnek inkáb kezdének örülni, a szerelem a nemes szivben, nemesi gondolatokot ád., de az olyanokot mint ezek valának. dühösségre indittya.

Ezek az Istentelenek azon kezdének egy más közöt vetekedni. hogy melyiké lenne az a szép nyereség. és talám kardra is költenek volna egy másal érette. hogy ha a fejek. azt nem igérte volna nékik, hogy nékik is részek lészen a nyereségben, a ki ért a leg nagyob fejdelem sem szánta volna életét veszedelemre tenni.

Mit kelleték látni egy férjnek. a szerencsétlen thiboltnak. mint ha egy kést ütöttek volna szivében, mitsoda boszuságban nem volt. hogy se meg nem segitheté. se boszut nem álhata fejdelem aszonyaért, egyebet nem tselekedhetvén. arra kénszeritté a menyeket. hogy hadd halyon meg keserüségében. mint hogy meg nem halhatot a latrok fegyverétöl.

De hogy lehesen ki mondani a fejdelem aszonynak állapottyát. a ki kiáltani kezde. a hajat tépte. kérte. és fenyegette öket. de azok a gonoszok meg nem változtaták szándékjokot; minden kérése és kiáltása haszontalan volt, az erö és a dühösség közt lévén. el kelletett volna szenvedni mindnyájoknak irtoztato tselekedeteket, hogy ha aló dobogásra. és a szora, elnem kelletet volna szaladni ezeknek a hohéroknak

A rémülés. mely együt jár a gonoszságal. el hagyatá vélek prédájokot. és szaladni kezdének oly sebeségel. hogy a fejdelem aszony tsak hamar el veszté öket. de a szerencsétlenség mely rajta történt. oly igen fel háboritá elméjit., hogy magát leg gyalázatosabnak tartván, és azt is gondolván. hogy már az ö férje gyülölségel fogja tekinteni. azért ö ugy kezdé tekinteni ferjét. mint aleg kegyetleneb ellenségit. a ki is bizonysága volt szerencsétlenséginek,, elméjében már meg lévén háborodva azt gondolá hogy meg kellene válni attol az egy embertöl aki azt mind látta, mind másoknak ki hirdetheti, mind ezek a szomoru gondolatok anyira meg tébolyiták az elméjit. hogy nagy gyülölséges haragjában el merülvén. az földröl az egyik tolvajnak kardgyát fel vevé és futvást mene férjéhez hogy meg öllye, de mint hogy nem igen tudot az olyan dologhoz. nem a fejére esék a vagás, hanem a kötélre, a melyel meg volt kötve, a ki is meg szabadulván. ki vévé akardot kezéböl.

Thibolt által látá. azö gondolatit. azert tsak kegyeségelis akará meg tsendesiteni. ha meg akarnád visgálni. mondá néki. azt a szivet. a mely. egészen tiéd, abban tsak a szerentsetlenségeden valo keserüséget, és szánakodást láthatnád. miröl vádolhatnálak én tégedet, miben lehetnél vétkes. én nem azon férjed vagyoké mindenkor. a ki teged szeret., egyedül valo bizonysága vagyok szerencsétlenségednek. azt én el fogom rejteni az egész világ elött, és soha arra okot nem adok. a melyböl észre vehessed. hogy a nékem eszembe jutot., ne keressed tehat azt, hogy ki nyilatkoztassék a mi gyalázatunk. a te meg átalkodot haragodal., tsendesedgyél meg, kegyes, és áitatos indulatbol igyekezünk azon, hogy magunkot meg tisztittsuk, anem akaratal tett vétekböl.

Egy illyen okos, és értelmes beszéd semmit sem foga a fejdelem aszony elméjin, és nem hogy ezekre felelt volna. de még azon igyekezék. hogy ki vehesse a kardot kezéböl, és meg ölye.

Ebben az orában érkezének a thibolt emberei, akik el tévelyedtek volt. és az egész erdöt fel járták volt amég oda érkeztenek. ugyan azö lovok dobogásátol is szaladtak volt el a tolvajok.

A fejdelem aszony mérgiben nem tuda mit tsinálni, hogy meg látá öket, azért hogy végben nem viheté szándékát. és el hagyván. a kardot, meg esküvék. a férjének, hogy keze által halna még meg

Thibolt semit sem felele fenyegetésire. igen nagy keserüségben lévén a szive.. hanem az embereinek mondá. hogy nyolcz tolvaj ütött volna reája. hármát közüllök, magok is látnák a földön heverni. és hogy a többi el szaladot a lovok dobogására, azután köntöst vett magára, a fejdelem aszonyt lora ülteté. és maga is lora üle, és Compostellában érkezének, de az uton nagy tsendeségben, és szomoruságban volt, mind egyik. mind a másik. azt is észre lehete venni. hogy a fejdelem aszony. mint ha meg tébolyodot volna elméjibe

Thibolt el érkezvén. a fejdelem aszonyt egy klastromba szálittá, és maga a templomba menvén. az oltár elött le borula. nem azal a szándékal. a melyel meg indult volt. hanem hogy a menyektöl anyi eröt kérjen. hogy el viselhese kegyetlen szerencsétlenségit.

Azután viszá térvén. a grof nagy örömel látá öket, thibolt pedig mindenkor azon volt hogy meg mutathassa a fejdelem aszonynak hozája valo szeretetét de látván hogy mindenek haszontalanok volnának. azt is észre vévé hogy éttzaka egy nagy kést dugogatna a melyel meg akarná ölni. azért különösön mene lakni. és tsak anyira mutatá hozája magát. a menyire gondolá hogy mások semmit észre nem vehetnek, annyival is méltób volt a szánásra., hogy mindenkor nagy szeretettel volt hozája.

Mind azon által a grof sajdítta valamít ebben a dologban, és el nem titkolhaták azt ö elötte. mivel thibolt. mindenkor. alatomban valo nagy keserüségben volt mindenkor; a fejdelem aszony is ritkán mutatá meg magát., a férjire. alig nézet. mindenkor halgatásban volt. mikor kelletet is szollani. a szókot nem rendel mondotta ki, egy szoval minden tselekedetéböl ki tettzet., hogy vagyon valami közöttök, a grof tehát tellyeségel meg akará tudni az okát ennek a változásnak. thiboltol

Thibolt sokáig nem akará meg mondani, de mint hogy olyan fejdelem sürgette arra, akinek mindennel tartozot, meg beszéllé néki adolgot mind egészen. és semmit sem hagya el, és azután olyan keserves szokal. tevé eleiben a fejdelem aszonyhoz valo szeretetit. hogy a grofnak meg esék a szive rajta. és boszonkodni kezde leányára.

Azután szánni kezdé thiboltot. kit is meg vigasztalá., meg igérvén néki. hogy fog a leányával beszélleni. az iránt, hogy meg változtassa maga viselésit. mivel a tiéd oly okos. és oly mértékletes. hogy nem tsudálkozhatok azon eleget., a mi engemet illet. én azért köteleségel vagyok hozád, és mindeneket el követek. hogy a fejdelem aszonyt a maga köteleségire, viszá hozhassam, és reménlem hogy meg térvén vakságábol. azon szeretettel és tisztelettel lészen hozád. a melyet érdemel a te nemesi magad viselésed.

Ezekre a szokra meg ölelé ötet, és a fejdelem aszonyhoz mene. a kit is ülve találván. a fejét a kezére hajtotta. mint egy olyan személy. a ki mély gondolatokba vagyon., a leányok körülötte állottanak nagy tsendeségben., a grof inté nékik hogy menyenek ki, és más házban menének. egyedül maradván véle. mondá leányom miért nem vagy hozám nagyob bizodalomal. én aki anyiszor mutattam hozád. atyai szeretetemet., mindenkor ezekben a szomoru gondolatokba lészé, a melyet az egész udvarom tsudállya, én jól tudom minden szerencsétlenségidet. a te méltó férjed mindeneket meg vallot nékem. a melyen a szivem meg eset. de még inkáb meg eset a thibolt maga viselésin. aki nem vigyázván a te meg atalkodot haragodra, mind hozád. mind én hozám valo tiszteletit maga elött viselte. a ki is semmiröl nem panaszolkodván azal meg elégedet, hogy magát meg oltalmaza ate igasságtalan haragodtol.

Ezekre a szokra a fejdelem aszony fel emelvén szemeit. nagy haragal a grofra., és irtoztato modon tekintvén reája. a melyért más akárki. az attyán kivül meg ijedet volna. tölle, mondá. hát thibolt meg mérte probálni. hogy ki nyilatkoztassa a titkot?

oh! leányom, más képpen beszély. egy olyan ember felöl. a ki tégedet mód nélkül szeret. és a ki nem tekénti igasságtalanságodot., se kevés okodot a haragra. szály magadban, gondold meg, mint szeretted férjedet, arra nem eröltettelek hogy el vegyed. és ate rajtad történt dolog. se szeretetit. se tiszteletit. meg nem változtatta. tartozol hozája lenni hálá adoságbol., azon szeretettel. és bizodalomal, erre ugy kérlek mint egy jó akarod. és mind parancsolom. mint atyád. és urad, ély az alkalmatoságal. a még szánakodásal vagyok hozád, tarts attol. hogy haragra ne ingerely. és minek utánna ugy bántam volna. mint atyád. ugy ne bánnyam veled mint örökös urad.

Ezek a beszédek. nem hogy meg tsendesitették volna a fejdelem aszonyt. de még jobban fel ingerlék, és jobban ki tettzék az ö meg tébolyodása. a grof ezt látván gondolá hogy alkalmatosab idöt kell arra keresni hogy helyre hozhassa. el hagyá. de meg parancsolá hogy vigyáznának reája. és hogy senkivel ne beszélhetne. tsak a leányival, és ezeket mind meg beszéllé thiboltnak, ez a dolog illyen formában két holnapig tarta. és az alat agrof egy napot sem mulata el. hogy a leányának eszét helyre hozhassa. de tsak haszontalan volt, söt még az ö haragja minden nap nagyobodék. a grof ezeket látván. boszonkodni kezde. ellene. és a békeséges türésit továb nem viheté. a midön még hallá egy hü emberétöl, hogy a fejdelem aszony azon igyekezik, hogy thiboltnak valamelyik tselédivel ötet meg ölesse, erre haragját meg nem határozhatá, és minden végezés nélkül fel tévé magában. hogy meg szabadittsa a familiáját olyan aszszonytol a kit ugy tekintet mint egy tsudát. erre valo nézve. olyan szin alat hogy mulattassa a fejdelem aszonyt. egy kis hajoban ülteté, magával együt. és mikor a tengeren már jó mesze volnának, a hajosokal meg fogatá a leányát. és egy hordoban bé záratá, a melyet már arra el készitettek volt, és a tengerben vetteté. azután ki szálla a partra.

De oh tsak nem meg hala bujában thibolt. a midön a grof még nagy haragjában ezeket tudtára adá néki, mitsoda keserüségben nem esék, mitsoda szokal nem adá eleiben. ennek a kegyetlen atyának irtoztato tselekedetét. és azonnal a tenger parttyára futa. hogy ha láthatná. szerencsétlen fejdelem aszonyát. de semmi vigasztalásra valot nem láthata. azért nagy keserüségel viszá tére.

Ennek a fejdelem aszonynak az ö iffiusága. a ki is tsak husz esztendös volt, és annak tsudálatos szépsége. szüntelen az elméjiben forgot. és nyomorultnak tartá magát., hogy boszut nem álhatna haláláért

A ponthiö grofnak is haragja el mulván. tsak hamar meg báná tselekedetit. és olyan nagy szomoruságban esék. hogy a szegény thiboltnak kelleték meg vigasztalni, ez a grof gondolá, hogy ha még egy szer meg házasodnék, és maradéka lenne. a meg tsendesittené fel háborodot elméjit, tudván azt. hogy a veje többé házaságra nem adná magát., azért meg házasodék, és szerencséjire. esztendö mulva egy fiát meg látá., mind azon által, se a keserüsége. se a lelke üsmérete azért meg nem tsendesedék. mivel a leánya mindenkor elméjiben volt., és azon kivül szüntelen valo buba látván thiboltot. emég nagyobitá keserüségit.

E szerént töltének el tsak nem kilencz esztendöt. a melyek után. a grof ismét özvegységre jutván. el tekellé magában, hogy a több. keresztes vitézekel. a szent földre menne. vejével, és a kis fiával. reménlvén. hogy ezen aitatoságával. eleget tenne vétkiért.

Thibolt látván az alkalmatoságot. hogy ditsöségesen meg halhat a hitért. örömel kivána el menni. és mindeneket tsak hamar el készitének az utra. és a grof. ponthiö hü emberekre bizván tartományit. el indula. és szerencsésen érkezék jérusálemben.

A grof. és thibolt a templom szolgálattyára köteledzék esztendeig magokot. és ezen idö alat. elég alkalmatosság adatván. nagy ditsöségel meg mutaták. buzgoságokot. és vitézségeket. örökös emlékezetre valo dolgokot tselekedének. és a hitetlenek gyakorta meg probálák karjoknak sulyát. és hiteknek buzgoságát.

Az esztendö el telvén. és fogadásokot bé töltvén. hajora ülének, hogy galliában viszá terjenek. egy nehány napig igen jó szelek volt. de egy szers mind irtoztato szélvész támada a tengeren., ugy anyira. hogy a halált bizonyosnak tartották. és nem is gondolkodának az életröl. a midön a rettentö habok. afrikában a palmari szélyekre ki veté a hajot. azt a földet. a hitetlenek birják. a hajot tsak hamar környül vévék. mind a tolvajok. mind a saracenusok. és mint hogy a hajo töredezö félben volt, azért senki nem is oltalmazhatá magát.

A grof ponthiö. a fia. és thibolt. rabságban esének. és a tömlöczben tevék öket., ugy a többit is, kik keresztények valának. már vasban lévén. egyik veszedelemböl alig szabadulának ki, hogy a másikában esének., és még nagyobban. ezek a vitézek a halálhoz készülének., mind keresztényi, mind vitézi modon.

A hitetlenek mind azon által. meg akarák hagyni életeket, mind addig a napig, a melyen. a pálmériai sultánnak születése napját szokták ülleni, a szokás pedig abban az országban a. hogy fel áldozák a keresztényeket azon az innepen. vigasságnakokáért.

Az a nap el érkezvén. és sorsot vettetvén a rabokal. hogy melyik halna meg elöbször. a ponthiö grofra esék a sors. de a fia. és thibolt. azon kezdének vetekedni. hogy ök mennének elöször a halálra, de a grof arra rea nem álla. hanem tsak éppen arra. hogy el kisérhetik ötet a helyig. a hol fog szenvedni.

Az egész udvara a sultánnak jelen volt ezen adolgon. és maga is jelen volt a királynéval. a kinek szépségit mindenek tsudálták, azokot az uri rabokot hogy elé álitták. a kiralyné mint egy meg dobbana magában, látván ponthiönak fejdelmi ábrázattyát. és maga viselésit, a kit is még tsak távul láthatta, azö tisztelendö öregségit, és hogy mitsoda bátran meg vetné. halálra valo menetelit. mind ezekre valo nézve. parancsolá hogy közeleb vinnék hozája, és az orczáját bé fedé. mivel abban az országban az aszonyok bé fedik orczájokot az idegenek elött,

De mihent ponthiö hozája közelgete a királyné nagy meg háborodék magában. jol meg szemlélvén pedig a grofot. észre vévé annak titkos okát. és meg türköztetvén magát. kérdé a grofot hogy ki volna, honnét jöne, és hogy eset rabságba valo esése.

A királyné kegyes szava. meg hatá agrof szivét. és azonal mondá, hogy ö franczia volna a ponthiö grof. egyedül vagyé it kérdé a királyné. az én szerencsétlenségemnek két társa vagyon itt királyné, felelé a grof. az egyik az en vejem. a második a fiam, mindenikét had hozák ide parancsolá a királyné, mivel hogy mindenik közel volt. azért tsak hamar elé álitták öket is.

Ez a szép királyné. mindenikét meg szemlélé nagy figyelmeteségel. és mikor látá hogy meg nem tsalatkoznék gondolattyában., nagy siettségel a sultán lábaihoz borulván mondá. hogy ha valaha kegyelmeséget nyertem elötted. és ha szeretetedet meg akarod hozzám mutatni. kérlek enged meg nekem ennek a három rabnak életeket, ezek az én hazámbol valok., szánakodásal vagyok hozájok, és reménlem, hogy hozád kötelezvén öket. ate kegyelmeségedet meg hálállyák érdemekel.

A sultán a ki igen szerette a királynét. fel emelé. és mondá, hogy ha aszonya vagy az én sorsomnak. hogy ne lennél az, ezeknek az idegeneknek. bányál ugy vélek a mint tettzik. néked adom, és semmi közömöt nem tartom hozájok. a királyné ezt meg köszönvén, tudtára adá rabjainak ezt a jó hirt, és nem akarván jelen lenni. a több Ceremoniákon, parancsolá a raboknak. hogy ötet követnék.

Midön a maga házában volt tsak egyedül vélek, nagyon meg türköztetvén szivének indulatit. és magát kiralyné modra rea tartván, mondá nékik, én meg mentettem életeteket,. és azt tudgyátok. hogy annak a kinek arra anyi hatalma volt, arra is lehet anyi hogy viszá tehet a veszedelemre. azért felellyetek meg nékem mindenre. arra pedig készüllyetek reá holnapig. akarom tudni neveteket, honnét valok vagytok, nemzettségteket, és hogy mitsoda tsudálatos dolog vezetet titeket ide. ha igazán meg feleltek. mindent várhattok kegyelmeségemtöl.

Thibolt nem mérvén reája vetni szemeit mind addig még a sultán elött valának., de különösön lévén véle. nagyon kezdé tekingetni. és a vékony fátyol által. szemiben tünék szépsége. és olyan indulatokat kezde szivében érezni, a melyeket nem érzet volt. a miolta el vesztette volt feleségit. a szerelem akarattya ellen fel gerjedvén szivében. és nagy tisztelettel kezdvén lenni ahoz a szép királynéhoz. a lábaihoz borula. és mondá. aszonyom nem a haláltol valo féltembe fogom néked elé beszélleni szerencsétlenségimet, mint hogy azok ollyan félék,, a melyekben én soha sem találhatok könnyebülést, azért, ha én nekem szabad volna az életemet meg röviditenem. mindent el követnék azért hogy el végezem. nem hogy még azt meg hoszabitanám. a te rajtunk valo szánakodásod meg mentette életünket, és ha azal valamely háláadásal lehetünk hozád. hogy szerencsétlenseginket néked elé beszéllyük, bizonyos lehetz a mi igaz voltunkban

A királyné igen nehezen tartoztatá meg magát. ezekre a hathato szokra. de eröt vévén magán. mondá néki. kely fel, mert a te sorsod engemet inkáb illet, és abban több részt veszek mint sem gondolod., a király tsak hamar bé fog jöni. menyetek ki, és semmi fogyatkozástok nem lészen. se semmitöl ne tarttsatok, a sok faradcságtok után nyugodgyatok és holnap meg tudgyátok parancsolatomot.

Ezekre szolittá egyik rab leányát. akiben egész bizodalma volt. mondá néki. saida. vezesd le öket, és tseleked meg a mit mondottam. arra inté nékik hogy el mehetnek, a kik is engedelmeskedének, és követék a rab leányt, ki mentekben pedig hallák. hogy a királyné nagy suhajtásokot tett. és ök is suhajtának. thibolt a kinek nehezen esék a királyné elöl valo ki menetele. nem álhatá meg hogy viszá ne tekintsen. és látván hogy a királyné a keszkenöivel törölné szemeit. ö sem türköztetheté meg magát a sirástol. sáida a szállásokot meg mutatá nékik, a mely közel volt a királyné palotáihoz. a szállások mellet egy hoszu bolt volt; a hol tartották a királyné asztalára valo gyümölcsöt, saida mondá nékik, minden hivatalotok a lesz., hogy a gyümölcsre vigyázatok, a királyné azért tészen ebben a hivatalban. hogy közel lehessetek hozája, és szolgálhassátok, arra gondotok legyen, hogy minden nap igen szép rendel, az arra rendeltetet kosárban tegyetek ebböl a gyümölcsböl. és azt fel vigyétek mikor eszik, illyen szin alat közel lehettek a királynéhoz szálva. és rabok is lésznek, kik néktek szolgálnak. és senkitöl mástol nem függetek, tsak a sultantol., és a sultánnétol. ihon ezeket parancsolta hogy meg mondgyam néktek. és el hagyá öket, ök pedig nem gyöznek vala eleget tsudálkozni mind ezeken a mit láttak.

A midön tsak magok maradának. thibolt nem rejthetvén el magában, a sok féle gondolatit. a grofot nagy szeretettel meg ölelé, és mondá, mitsoda aszony, uram. mitsoda aszony ez a királyné, mit tselekedtünk érette hogy illyen uri gondviselésel légyen hozánk, oh. uram azö szanakodása meg hatotta szivemet. és a nekem veszedelmes, oh kedves fejdelem aszonyom. tsak egyedül te gerjesztesz vala az elött, illyen indulatokot az én szivemben

En nem tudhatom. felelé a grof, hogy mire válik még a mi sorsunk, és mi legyen szándéka ennek a királynénak. az ö joságárol én más képpen gondolkodom mint magad. a ki még iffiu vagy, és a te szivedben meg maradot aza szerelem, a mely sok indulatokra viheti. nem ugy mint engemet. mind azon által azt néked. meg vallom, hogy a szivemben atyai szeretetet érzettem hozája, és mikor hallottam beszélleni. ezerszer jutot eszemben a leányom. ihon ezek azén gondolatim. talám en jobban ki fejtem az enyimeket, mint te. a tiéidet. és igen tartok attol. kedves thiboltom. hogy duplán. el ne veszessed szabadságodot ebben a veszedelmes helyben., thibolt erre semmit sem felele. szoval. hanem tsak suhajtásal. és mint hogy. enniek. vittenek. a beszélgetést félben kelleték hagyni.

A királyné pedig. aki azon a napon történt. dologért. nagy nyughatatlanságban. esék, alig várá. hogy magánoson lehetne a kedves saidal. akor magát egészen a szive indulattyinak el hagyván. az ö szép orczáját. bövséges köny hullatásokal meg áztatá.

sáida látván nagy keserüségit. tsudálkozni kezdék rajta, és a lábaihoz ülvén. meg fogá kezeit. és kérdé hogy mi okozná keserüségét. nem ezek az idegenek háboritottáké fel tsendes elmédet, mindenkor azt a kegyelmeségedet mutattad hozám. hogy meg hitt szolgálod voltam. hát most nem tudhatomé meg okát szomoruságidnak.

oh kedves saidám, mondá a királyné, meg tsalod magadot az én köny hullatásim iránt, mivel nem a keserüség, hanem az öröm, a szeretet. a természet, és a félelem. okozák köny hullatásimot, az én kedves férjem. akiröl beszéllettem már anyiszor néked, egyik a rabok közül, a kinek meg mentettem életét, a másika az atyám. a harmadika az ötsém. irtozásal kelleték látnom, hogy az atyámot meg akarák kinozni. olyan népnek mulattságára. a melynek én királynéja vagyok. ez ugy meg hatá szivemet, hogy azon tsudálkozom, hogy másodszor is az elmém meg nem haborodot. ugyan azon veszedelemben látván a férjemet. a kinek is az ö szomorusága, az ö nagy maga meg alázása, a melyben volt elöttem, az ö szerelemel valo tekintete., a melyben volt az elött minden örömem. mind ezek igen meg haták és meg sebesitték szivemet. nem is mértem magamot meg üsmértetni vélek. meg akarom elsöben tudni az ö gondolattyokot, és mint hogy magamot oly igen kelleték. meg türköztetnem elöttök, az okozza amostani sirásomot. tarsd meg titkomot kedves saidám. és ne tégy engemet arra. hogy ismét rettegjek azoknak életekért. a kikhez vagyon azén életem kötözve.

Ne kételkedgyél aszonyom az én hüségembe felelé saida, mert a meg változhatatlan., a vallásom. a hozám valo mindenkori joságod. és az elötted valo hitelem, holtig hozád kapcsolnak engemet. ezeket az igereteket a királyné kedvesen vévé, és együt el végezék, hogy miképen beszélhessen más nap szabadságal, azokal az uri rabokal.

A sultant hogy meg hallák jöni, félben kelleték hagyni. oly nagy kedves dologrol valo beszélgetéseket; ebben a sultanban. tsak az a fogyatkozás volt. hogy keresztény nem volt. aki is a királynéhoz közelgetvén. örömel. mondá néki, királyném. kételkedelé még. hozád valo szeretetemben., és leheté azal hizelkedni magamnak. hogy a mit tselekedtem, el üzi belölled azt a szomoruságot a mely már régtöl fogvást nem hágy tegedet nyugodalomban. és a mely az én boldogságomot akadályoztattya, mindennel tartozom neked. felelé a sultanné, és mindenben azon igyekezem, hogy meg mutathassam hozád valo hálá adoságomot

A sultán nagyon örülvén azon, hogy kedvit találhatta. egy kevesé még beszélgetvén véle. azután tudtára adá. hogy éppen akor tartot tanácsot. amelyben azt végezték el, hogy keményen ellene állyanak valamely szomszédságban lévö fejdelemnek. a ki az ö országában bé ütöt. és hogy a hadakozás bizonyos volna közöttök. erre a hire valo nézve. a királynénak egy gondolat juta elméjiben, a mely végben is ment. és akarván elni az alkalmatoságal, a melyben látá hogy a sultán semmit sem tagadna meg tölle. mondá. a mellyek, rend kivül valo kedvezést mutatnak hozám mivel modot adnak abban. hogy meg hálálhatom hozám valo joságodot.

uram, arabok közöt. a kiket nekem adtál. vagyon egy a ki leg vitézeb a maga országában, és bizonyos vagyok a gyözedelemben hogy ha néki meg engeded hogy ellenségidre mehessen, a sultán mindgyárt azt az akadályt találá hogy más félevalláson vagyon, és hogy a kereszténynek igen keveset hihetni. a királyne erre hirtelen mondá. én ö érette felelek, és hogy bizonyosab lehess. a más két rabot meg tartoztatom mellettem. hogy zálogul legyenek azén fogadásomnak.

A sultán mindent meg ada néki. és mindent reá hagya. és a házában mene, nem léven anyi nyughatatlansága. a hadakozáson. mint öröme azon. hogy kedvit találhattya, ez a szép királyne kedves nyughatatlanságban tölté el az éttzakát, aszerelem ujjab eröt vett szivében. a természet., a mely némelykor ellene fel támada. a midön esziben jutot hogy mitsoda kegyetlenül bántak volt ö véle. ujjab hatalmában veté, és tsak attol tartot hogy ha nem szeretik, nem is üsmérnek reája örömel

A grof ponthiö. és thibolt. hasonlo nyughatatlanságban valának, thibolt uj szeretetet érezvén. magában, arrol magát meg feddé, és magát nem tartá oly vétkesnek lenni, a midön meg gondolá. hogy a királynénak. minden maga viselése. termete. és szava. hasonlitana az ö fejdelem aszonyához. ezt a kettöt. oly hasonlonak találá egy máshoz., hogy tsak azö hasonlatoságoknak tulajdonittá szeretetit.

A Grof hasonlo bajban volt. noha tudta hogy nem a szeretet okoza, abban bizonyos volt. hogy el vesztette volt a leányát, azt nem gondolhatá hogy valamely tsuda képen. meg szabadulhatot volna. mind azon által azon atyai szeretetet érzet a királynéhoz. mint a melyet érzet volt az elött leányához. illyen sok féle gondolatokban tölték el az éttzakát. és viradtakor fel kelvén. a gyümölcsöt el készitték. várván a királyne parancsolattyát.

De nem kelleték sokáig várni, mivel a hü saida hozájok mene. és mondá. hogy a királyné hivatná öket. és vinnék fel a gyümölcsöt. a parancsolatot mindgyárt végben vivén, azon kivül is a belsö indulattyok. nagyon sürgeti vala öket.

saida bé vivé öket a királyne házában. és a gyümölcsöt. egy jáspis kö asztalra rakák, a sultánné czifra kereveten ülvén. igen drága öltözetben. a mely rakva volt sok számu gyémantokal. és az ábrázattya tsak félig volt bé fedve. a rabokra tekintvén. mondá nékik. el végeztéteké hogy mit felellyetek nekem. haszontalan volna elöttem valamit el titkolni. mivel jol tudom hogy kik vagytok., felely nékem grof ponthiö mutatván reája, és mond meg nékem, mi ók vezetet tegedet ide.

A grof azon el tsudálkozék hogy neviröl szolitták. és látván hogy semmit sem kellene el titkolni, meg beszéllé igazán minden historiáját. de a midön a leányárol kezde szollani, nagy sirása miat. sokszor félben kelleték hagyni beszedit. semmit el nem hagyván. azt is meg vallá hogy miképen vettette volna a tengerben. de oh’ mely rettentö keserü fajdalmakot nem szenvedtem attol a naptol fogvást., minden hozája valo szeretetem meg ujult szivemben. és száma nélkül kivánnám ez életre valo viszá jövetelét hogy had láthatná meg az én nagy fájdalmimot. azután elé beszéllé, hogy mitsoda fogadást tettek volt a szent földre. el menni, ót meddig voltak. onnet mikor viszá akartak térni. mitsoda szélvészbe voltak., a habok hogy vetették öket abban az országban. hogy estek rabságban, és hogy akarták öket meg ölni.

Ihon királyné a mit meg akartál tudni. ezek a mi nyomoruságink. de akár mely nagyok legyenek azok. immár azokot könnyebben el visellyük. mint hogy láttyuk, hogy azokban részt méltoztatol venni. a mint hogy a királyné. nem is szolhatot nagy sirása miat.

Nem titkolom el elötted mondá néki. hogy a te beszedid meg hatották szivemet, és igen szánom leányodot. a ki is mint hogy még iffiu volt. az elméje még viszá terhetet volna néki. és azö férjének nemesi maga viselése, viszá téritette volna hivatallyára. a mennyek meg büntették kegyetlenségedet már most haszontalan erröl többet szolni. de azt mond meg nékem. mi képpen tekintened azt a fejdelem aszonyt. hogy. ha valamely tsuda által el kerülte volna a halált. oh mondá a grof. ugy tekinteném. mint egy olyan atya. aki egész életét tsak arra forditaná. hogy ötet boldogá és szerenesésé tehesse. hát te mondá thiboltnak. a kinek bövségel folytak könyvei le az orczáján. szeretnédé meg ugyan azon feleségedet, meg botsátanádé neki esztelen tselekedetit. viszá adnádé néki szivedet. egy szoval szeretnédé most ugy mint az elött, királyné felelé thibolt. tsak az ö jelen valo léte. tehet engem boldoggá.

Öleld meg hát ötet. mondá a királyné. magához szoritván. és fel fedvén egészen az orczáját.  most látod szerencsétlen feleségedet. ez a te leányod futván az attyához. a ki ért anyi köny hullatást ejtettel, üsmerd meg uram ötet, és meg üsmervén, hozaja valo szereteted azért meg ne kisebedgyék.

Ki mondhatná ki örömeket ezeknek az uri személyeknek. az ö szemek akor kinyilának. és meg üsmérék ki feleségét, ki leányát, thibolt lábainál lévén, kezeit tsokolgatá. és köny hullatásival öntözé. a grof az ölében tartván. egyebet nem mondhata, leányom. édes leányom, az iffiu grof a köntösét tsokolgatta, saida mind ezeket nagy álmelkodásal látván, nem lehete hogy ne sirjon.

Végtire az álmelkodásnak. és ennek a néma beszédnek vége lévén. a szeretetnek, és a termeszetnek nyelve meg nyilék. a szép királyné ujontában meg ölelé thiboltot. és meg ujitá hozája valo szeretetit. az el végezvén az öttsét. az iffiu grofot meg ölelé és noha nem üsmérte. mind azon által. nagy atyafiságos szeretetit mutatá hozája.

Mind ezek egy kevesé meg tsendesedvén. akirályné mondá. már most ideje vagyon hogy elé beszéllyem én is az én historiámot, most a sultán., a hadakozásra valo készületben foglalatoskodik. és szabadoson beszélgethetünk, nem tarthatunk attol hogy háborgassanak. akor le ültetvén öket. és saida az ajton kivül álván. hogy vigyázna, a szép királyné eképpen kezdé beszédit, tekintvén a grof ponthiöra

Nem akarom elötökben adni ismét halálomnak okát, se az eszem meg tebolyodását. mind ezek szomoru dolgok. hanem azt meg mondhatom, hogy észre vettem azt azután. hogy a nagy szeretet háboritotta volt meg az elmémet. és azt gondolván hogy nem lehetek érdemes férjemhez. mindenkor ugy tettzet mint ha szememre hánta volna szerencsétlenségemet. az elmém. mind ezekre valo nézve. anyira el hagyot volt. hogy halálát kivántam. nem gondolván más képpen nyugodalomba valo létemet.

Az illyen gondolatok anyira el foglalták volt elmémet. hogy mikor a halálra itélének., azt gondolám. hogy annak mind ö volna az oka, és anyira fel háborodot volt az elmém, hogy nem figyelmeztem irtoztato állapotomra. rea emlékezhetel uram arra. hogy leg kisseben sem oltalmazám magamot; azt nem tudhatom mely felé tartot az én veszedelmes hajom, de azt jol tudom. hogy egy szers mind. egy valóságos hajoban találám magamot. igen sok emberek közöt. a kik mind azon igyekezének. hogy eszemre jöjjek. de a mi leg tsudálatosab. leg elöbször is, az eszem. és az elmém jövének helyre. valamit tselekedtem. vagy mondottam volt. mind eszembe jutának. és olyan vétkesnek találám magamot mind hozád atyám. mind a férjemhez. hogy iszonyu sok köny hullatásokot ejték, azután az én meg szabaditoim, annyi orvoságot adának. oly nagy gondviselésel valának hozám. hogy ha nagy keserüségben voltam is. de az életemet nem félthették.

A hajoban lévö emberek egy szép leányt tettek volt mellém. a ki oly gondviselésel volt hozám. hogy baráttságal kezdék hozája lenni. és mint hogy a hajoban töb aszszony nem volt nálunknál. azért hozája is kelleték adni magamot.

A midön látá hogy nagyob tsendeségben volnék tudtomra adá hogy flandriai kereskedökel volnánk. kik afrikában mennének kereskedni. mint hogy az en rend kivül valo koporsomot látták a habok közöt, azt gondolák. hogy abban valamely gazdak portékát fognak találni, azt fel huzván hajojokban tsak el tsudálkozának rajta, hogy abban egy Czifrán öltöztetet aszonyt találának., eleinte mindgyárt azt gondolák. hogy meg holtam volt. mivel igen fel puffadot volt az egész testem. de a hordobol. ki vévén. az uj áerre, meg érzék a szivem dobogását. és reménlék hogy meg segithetnek. azért sok féle orvoságokot adának, hogy az életre viszá hozhassanak. látván hogy igen használna orvoságok, és valamely szépséget is sajditván bennem. el végezék magokban hogy el adgyanak, mint hogy nem találtak más gazdagságot a hordoban

Ugyan ebben a szándékban is megyünk most áfrika felé. hogy pálmeriában érkezvén. ót a sultánnak el adgyanak tégedet, mondá az a szép leány. vagyon már hat holnapja hogy gallia ország szélyiröl el loptak engemet., ugyan azon szándékal. de aszonyom elöre el látom hogy a te szépséged meg ment engemet a sultán ölelgetésitöl. de mint hogy elnem kerülhetem arabságot, kérlek azon, hogy had ne válaszanak el engemet tölled., a palméri sultán meg fog tegedet venni, minden bizonyal. tselekedgyed azt., hogy had vegyen meg engemet is veled együt; had visellyem a rabságnak lántzát melletted.

A szivem meg esék ennek a leánynak szavain. és az igen nagy könyebségemre lévén. hogy hazámbéli leány volna mellettem, meg igérém néki, hogy akár mitsodás sorsom lenne., de abban részesülne. mind azon által. amit nékem mondot volt, azon igen kezdék nyughatatlankodni. és izenék annak a ki elsö volt a hajoban. hogy kérem. ne sajnálya hozám jöni.

Mindgyárt azon kezdém el beszédemet, hogy meg köszöném néki hozám valo gondviselésit., és biztatni akarván ötet ajutalomal. az igérém néki hogy több jutalmat venne. mint sem gondolná. ha galliának a széllyin ki tenne engemet, azt felelé reá. hogy nem kételkedik a jutalomban. se abban hogy nagy familiábol valo nem volnék., de nem követheti ebben szándékját. eleget tévén kérésemnek, mivel számot kell néki adni mindenröl. a több társainak, a kik is el tekéllettek magokban hogy engemet el adgyanak. a leányal együt. a palmériai sultánnak, a nékik bizonyos nyereség volna, az én igéretem. pedig nékik bizonytalannak láttzik lenni. és nem akarván többet beszélleni velem, a többi társaihoz mene.

Lehetetlen vala meg változtatnom szándékát. és el kelleték magamot hagyni arra, a mire rendeltettem volt,. mentöl inkáb kezde az elmém helyre jöni, annál nagyob szeretetet kezdék érezni fejdelmemhez. minden részeit érezvén nyomoruságomnak, mértekje nem lett volna az én keserüségemnek. az én iffiu társamnak. okos. és vigasztalo beszédi nélkül, a kinek akár mely nagy gondgya volt is reám, de nagy lankadságban esém. a melyen a kereskedök meg ijedének. tartván attol. hogy ha az ábrázatom meg változik., jó árron el ne adhassanak. végtire pálmériában érkezvén. nagy siettségel a sultánhoz vivének minket. a ki is már üsmervén öket, jól fogadá. és kedve szerént találván, a rabjokot., sokal többet fizete. saidáért, és érettem., mint sem reménlették volna

Azután, a sultán haremjiben vivének minket. ahol az aszonyai laknak. és tsak hamar hozánk jöve magais, és oly szerencsétlen valék hogy tsak hamar meg kedvelle. és oly mód nélkül. hogy ugy tettzék. mint ha az a fejdelem leg nagyob boldogságának kezdé tartani hogy magát töllem szeretesse. és szomoruságimot velem el felejtesse.

Én azt szerencsétlenségnek nevezém. a mi mást nagy szerencsésnek tehette volna, mivel meg kel vallanom a sultan felöl azt az igazat. hogy tellyes érdemel. és nemesi jó erkölcsökel, de mint hogy keresztény vagyok. és olyan hajlandoság volt szivemben, a mely más hajlandoságnak helyt nem adhatot, azért hozám valo nagy szorgalmatoságit ugy tekintettem, mint leg nagyob szerencsétlenségimet. a sultán látván hogy mely nagy baráttságal volnék a leányhoz. a ki velem volt, nékem adá, és én saidának nevezém. hogy a maga nevét el titkolyam. azután atöb aszonyaitol. külön tett engemet. és ugy szolgáltatot, valamint egy királynét.

Mind ezek a nagy tiszteletek nékem nagy bajt okozának., mind azon által a sultánnak hozám valo tisztelete. reménlteté velem. mint hogy erövel nem akarna maga akarattya alá vetni. talám idövel el felejtene, és más valamely ujhoz ragaszkodnék. de meg tsalám magamot, mert szeretete minden nap nevekedék. és akar mely idegenséget mutattam is hozája. de hozám. valo tiszteletit., minden maga viselésiben meg mutatá.

Egész bizodalomal valék saidához, a kinek. elé számlálván. minden nyomoruságimot. és tudtára adván. hogy mitsoda nehezen venném a sultánnak. hozám valo nagy kedv keresésit, de végtire nem szenvedhetvén továb a maga népinek zugolodását. a ki nem hagyá helybe. hogy oly nagy tisztelettel legyen egy keresztényhez. hogy ha tsak arra nem erölteti hogy a vallását meg változtassa. erre el tekéllé magába hogy egy kevesé keményebben bányék velem. mint addig. esztendeig vivém, hogy minden akarattyának ellene állottam. és azt gondolá. hogy anyi ideig eléggé meg láthattam hozám valo tiszteletit.

Egy szer a többi közöt. hozám jöve. és nagy keserüségben találván. mondá. szivesen bánom hogy által kel hágnom azt a tzélt a melyet fel tettem volt magamban, hogy magamhoz hajttsam szivedet. de reá kell arra szánnod magadot vagy a kezemet el vegyed. vagy a vallásodot meg kel változtatnod. mindenek láttára, az én hatalmom meg nem menthet tégedet attol a törvénytöl. a mely arra kénszeritté azokot az aszonyokot kik az én kastélyomban vannak. bé zárva. hogy kövessék törvényinket. én tegedet szeretlek, és noha tartoznám azal., hogy kénszerittselek arra a változtatásra. azt fogadom néked, hogy arra nem erötetlek ha el veszed a koronát melyet néked akarok adni. az én népem. és az én udvarom el hitetik magokal hogy a mi vallásunkra állottál. ha férjednek akarsz el venni. és ennél nagyob bizonyságot nem kivánok, és szabad lész titokban azt a vallást követni, a melyet félsz el hadni. ennek nintsen más modgya hogy magadot meg menthessed ollyan népnek haragjátol, a ki még a fejdelmét sem tekinti a midön fel indul. azt akarnám. hogy inkáb a hozád valo szeretetem tselekedtetné meg veled ezt a dolgot. mint sem a félelem. de reménlem hogy idövel még azt az indulatot láthatom szivedben., a melyen áll az én boldogulásom.

A súltánnak ezekre a szavaira nem tartoztathatám meg magamot, hogy köny hullatásokot ne ejttsek mivel mind a két dolog rettentönek tettzék nekem. uram. felelém néki. leheté hogy annyi sok szép. személyek közöt kik hatalmadban vannak, ne talály tsak egyet is közüllök., a ki méltób légyen nálamnál a tiszteletre. amellyet velem akarsz tenni. ha hozám nem kötötted volna magadot. a te néped semmit sem tudna felöllem. gondold el uram mitsoda ditsöséges dolog volna a néked. ha meg gyöznéd szeretetedet. és ha azon igyekeznél hogy meg láthassam hazámot, mitsoda boldogságban élhetsz. egy olyan aszonyal., a ki tsak kételen. és félelemböl engedelmeskedik neked, és a ki tsak az attyafiai, és szabadsága utan valo suhajtasban fogja tölteni életét.

A sultán meg mosojodék. ezekre a szokra. a látni valo dolog. mondá. hogy nem üsmered sorsodot,. ugy tud meg. hogy itt örökosön vagy, a ki egy szer én hozám bé jöt, haszontalan már annak a ki menetelre valo reménség., azt tud meg. hogy hálá adásal lehetz hozám a tiszteletért. a melyet meg tartottam eddig hozád. ura lévén sorsodnak.

Arra kérém. hogy adgyon három napot a válasz adásra. azt meg engedé, az imádságban töltém azt a három napot. de végtire latván hogy minden segedelem nélkül vagyok, azt sem reménlhettem hogy hazámot meg láthassam. a hol halálomot bizonyosnak tartották. és semmi modom sem volt abban hogy tudosithassalak, másként is el hitettem volt magamal, mint hogy halálomra igyekeztél, azért nem is kivántál volna többé meg látni, ugy tekintém magamot. mint olyat. aki vég képen el hagyatot mindenektöl hogy pediglen vallásomot követhessem titokban. azért a sultán akarattyára állék.

Harmad nap mulva hozám jöve. és mondám néki, hogy ha meg esküszik nekem arra. hogy nem fog vallásomban háborgatni. kész vagyok kezemet oda adni néki. erre az öröme igen nagy volt. és noha maga látta hogy nem tselekedhettem más képpen, mind azon által. meg köszöné nekem, és a maga vallására meg esküvék, hogy titokban bizvást követhetem vallásomot, de igen el titkolyam magamot.

Ez a hir tsak hamar el terjede pálmeriában, és mint hogy arra rendeltettem vot, hogy mindenkor akaratom ellen valo hüségtelenségben essem. engemet meg koronázának. és királynénak kiáltának. igen nagy pompával, a mely másnak tettzhetet volna, ezen Ceremonia alat a thibolt képe mindenkor eszembe volt, véle beszélettem, tölle botsánatot kértem, mint ha jelen lett volna

A mi pedig tegedet illet uram. tekintvén az attyára, sokszor a szemedre hánytam kegyetlenségedet. a mely a veszedelemre tett volt engemet; egy napot el nem mulattam kilencz esztendötöl fogvást. hogy igen sok köny hullatást ne ejtettem volna, és hogy felöletek nem emlékeztem volna a hü saidaval

A sultán pedig meg tartotta fogadását., az egész udvara azt gondollya hogy a vallásomot el hagytam. tsak egyedül ö tudgya az igazat, az ö tisztelete. és kedv keresési, minden nap ujjab ujjab volt hozám. és azt magatok láttatok, hogy mitsoda hatalmom vagyon rajta. a midön meg nyerém életeteket. én titeket mihent meg láttalak mindgyár meg üsmértelek. és még tegnap meg üsmértettem volna magamot veletek, de elsöben meg akarám tudni. hogy ha szeretteké még engemet

Ihon ez az en szerencsétlen életem. mondá ismét a sultanné, de emég nem elég édes fejdelmem tekintvén thiboltra. mert hogy viszá adhassam feleségedet. és szabadságodot. szükséges hogy az életedet uj veszedelemre tegyem. szóly és mond meg. ha vagyé abban a szándékban. hogy hartzoly. és ki végy egy hatalmas társadnak kezeiközül, és ha ate szereteted fogé tegedet segiteni. leheté abban kételkedned. hogy meg ne sérts, felélé thibolt. hogy ha te éretted kel hartzolnom. senki az én bátorságomot meg nem gyözheti, mivel ésküszöm. és fogadom azt neked fejdelem aszony, hogy soha olyan szivesen nem szerettelek mint most szeretlek., ezért tsak mond meg szándékodot., mivel tiéd a életem.

A sultánné nagy örömel halgatá mind ezeket, és mint hogy senki idegen nem volt jelen. meg ölelé azö férjét, azután elé beszéllé nékik, hogy mit mondot volna a sultánnak felölle, a nékünk tellyeségel szükséges mondá néki. hogy valamely nagy dologal kedvit találhassad. azért hogy a szándékom véghez mehessen. a sultán már egy nehány hartzot el vesztet a tisztei tudatlanságok miat, hogy ha te ö érette fogsz hartzolni. bizonos vagyok a gyözedelemben. a midön fegyverben fog tegedet látni. akor tudom hogy betsülni is fog. ugyan akor is vihetem végben, a mit fel tettem.

A grof és thibolt, helyesnek találak a királyne tselekedetit, az iffiu ponthiö arra kéré a királynét. hogy had mehetne el öis thiboltal. a táborban, de a királyné mondá. hogy most nem kedvezhetne azö bátorságának, mivel meg igérte volna a sultánnak, hogy mind magát, mind az attyát. thiboltért zálogul meg tartaná.

Minek utánna még sokáig. beszélgettenek volna egymásal. a sultánné el küldé öket. nem akarván hogy a sultán vélek talállya. a mint hogy a sultán tsak hamar oda érkezék. és kérdé tölle. hogy ha a vitéz rabja. reá állanaé akarattyára. igen is uram felelé a sultánné. igen nehezen várja, hogy néked meg mutathassa hüségit. és meg halálhassa kegyelmeségidet.

A sultán erre kéré. hogy hivatatná fel mind hármat,. a midön jelen voltak. a sultán a ki még jó formában reájok sem tekintet volt, kedvesen nézé az ö szép termeteket. a grofhoz, öregségiért, tisztelettel lön. az iffiu grofnak szépségit tsudálá. de thibolthoz. az ö nemesi ékes termetiért, és szép férfiu abrázattyáért, különösön valo betsülettel volt

Es mondá nékik. a sultánné hozám valo nagy hüségéböl. és hozátok valo jó akarattyábol., mentette meg életeteket. azt is akarja hogy veszedelemre is tegyed azt érettem, azért készüly. hogy meg indulhass holnap után. az én tanácsom arra reá állot. hogy te légy feje hadamnak. az én népem annyira meg unta már a sok hartz vesztést. hogy nem fogja illetlen dolognak tartani ha én rend kivül valo modot keresek arra. hogy helyre állithassam dolgomot. és ha szinte keresztény vagy is. de az én hadam örömel fog néked engedelmeskedni. ha a te vitézséged meg egyezik. az ö reménségekel.

Thibolt mindenekre ajánlá magát a sultánnak, mind nagy szorgalmatoságára. mind nagy hüségére. azután a sultán eleiben ada néki mindeneket. hogy mit tsekedgyék, és a maga házában mene,

A ki is alig mene ki a házbol. hogy a királyné thibolthoz fordulván. mondá néki. a hitetlenek ellen mégy hartzolni, emeg egyezik a mi vallásunkal. de édes thiboltom egyeztesd meg csendeségemet bátorságodal, hartzoly a gyözedelemért. és nem azért hogy meg haly. ne kiméllyed ellensegedet, de kiméllyed életedet, mivel tudod hogy attol füg az enyimnek minden boldogsága. és azt tud meg. hogy azert szerencséltetem életedet hogy jobban meg szabadithassalak, thibolt ezeket a kedves szavait szivesén meg köszönvén. meg igéré néki. hogy tsak azért fog hartzolni. hogy mindenkor véle lehessen

Mint hogy már ideje volt, azért mindnyájan a szállásokra menének., oda érkezvén. thibolt ót talála egy uri köntöst. és egy drága kardot, a melyeket a sultán küldötte néki. ajándékban. mindgyárt fel is vévé. a köntöst, és a kardot fel köté. és a sultán udvarlására mene., a ki kedvesen látá ötet. azután sokat beszélgetének együt. a hadakozásrol. és a sultán látván ahadakozásra valo nagy értelmét. tsak nem bizonyos lett a gyözedelemben, azon napot, és a másodikát. a hadak készületiben tölték. mint hogy pedig thiboltnak meg kelleték indulni., saidát a király néhoz küldé. hogy had butsuzhasson el tölle magánosan, a király né aki ezt ugy ohajtotta valamint ö. maga. éttzakára halasztá a butsuzást. azért a midön mindenek nagy tsendeségben valának saida a sultánné házába vivé thiboltot.

Abban a szerencsés orában kezdék ezek a házasok egy máshoz valo szereteteket meg ujitani. és egy masnak sok fogadásal valo szereteteket meg bizonyitani. és el felejtvén mindeneket. tsak az egymásal valo gyönyörüségben valának és nem vigyázván az idöre, a nap együt találta volna öket. hogy ha tsak saida tudtokra nem adta volna. hogy ideje egy mástol meg válni., a sultánné sok köny hullatásokot ejte. és thibolt nagy sziv fajdalomba volt, de az okoság mindenikét meg erösitvén. meg ölelék egy mást. és el butsuzának egy mástol. könyörögvén azon. hogy egy mást meg láthassák. thibolt titkoson viszá tére szállására. és senki észre nem vette hol valo létit.

Más nap thibolt. igen sietteté el indulását, gondolván. hogy hamaréb viszá térhet. és meg ölelvén a grofot. és a fiát, el butsuzék töllök.. és kéré hogy sultánnéra vigyázna. azután a sultánhoz mene hogy parancsolattyát venné. és nagy reménségel meg indula

A még thibolt oda volt. addig a sultánné alatomban sokakot hodita maga mellé. akik készek valának ö érette mindent tselekedni. a grof is sokaknak szolgála, a sultán elöt. mivel anyira meg szerette volt ötet. hogy nem lehete nála nélkül. mint hogy a grof vadász volt, és a sultán is azt igen szerette. azért a grof mindenkor véle volt. a sok hir a melyet vettek egyikét a másik után. a thibolt gyözedelmiröl. igen okozá, hogy a sultán. nagyob tekintettel kezde lenni az uri rabjához.

Illyen formában töltének el három holnapot., a mely alat a királyné igen munkálodot. alatomban hogy meg szabadulhasson, a sultán pedig várta dolgainak ki menetelét. de mitsoda örömmel hallá. a midön érkezék a hire. hogy thibolt meg harczolt volna az ellenségel., egész gyözedelmet vett. rajtok, a fejdelmeket maga vágta volna le. és ahada, egészen el veszet volna és még annak a fejdelemnek a tartományát is meg hodoltatta a sultán hüségére.

Ezt a gyözedelmet palmeria városában nagy vigasságal tisztelék. és mindenek nagy ditseretet adnak vala. a gyözhetetlen rabnak

Thibolt pedig látván hogy már semmi ellenség nem maradot volna. a nyert eröségekben hadakot tett, és azokban jó gubernatorokot., és nagy ditsöségel. viszá tére pálmeriában. a sultán ugy fogadá ötet. mint gond viselö istenét.

A királyné amit meg jövendölt volt magában a. meg történék. mivel a sultán thiboltot fel szabadittá és arra sürgeté. hogy az országban lévö elsö tiszttséget venné fel. meg változtatván vallását. de thibolt nagy alázatoságal meg köszöné, és meg érteté véle. hogy azt a hozája valo kegyelmeségit ö el nem vehetné, de arra ajánlya magát. hogy mind addig maradna udvarában. a még öreája szüksége lenne. a sultán nem hogy ezt nehezen vette volna tölle. de még inkáb betsüllé. de ollyan nagy betsületben volt thibolt. asultán udvaránál. hogy minden tsak az ö tanátsa szerént ment végbe.

A királyné látván hogy mindenek kivánsága szerént mennének végben, egészen el akará végezni szándékát. ugy téteté mint ha terhes volna. és hogy a palmeriai áer néki nem jó volna, egy hite szeget doktor a kit már a kiralyné meg nyerte volt. asultánnak azt tanácsolá. hogy a királyné ha meg nem változtattya az áert. az élete veszedelembe forog. a sultán ezen meg ijedvén. maga kéré arra a Doktort. hogy választana olyan helyt az ö joszágiban. a hová a királyné el mehessen

A királyné maga neveze néki egy helyet, a mely atenger parton volt, de szárazon nem lehetet oda menni. a sultán mindgyárt egy gályát készitete néki. a királyné pedig mind olyan embereket tétete a gályában, a kik hüségel valának hozája

A midön már minden készen volna, arra kéré a sultánt. hogy engedné meg, had kisérje el ötet thibolt. és had vigyázon reája. a grofot. és a fiát. nem kelletet kérni. mivel övéi valának azon kivül is. a sultán mindent meg engede néki. a királyné a gályában az attyával, az öttsével, a ferjével. és a sultántol valo. két esztendös fiával. és a hü saidával, egy kis csecs szopo leánykáját. pedig a sultánnak hagyá.

A menyek segittséget adván azö szándékának. alig menének jól bé a tengeren. hogy a mi vitezink a királyné embereivel arra kénszeritték a rabokot. hogy olosz ország felé vonnyák a gályát. az idö igen kedvezvén. szerencsésen Civita vechia városában érkezének a hol a fejdelem aszony fel szabaditá a keresztény rabokot., és hellyetek sok sarracénus rabokot véve, a kiket a gályával viszá küldé. meg parancsolván. hogy a sultánnak keziben adnák a következendö levelet

A ponthiö fejdelem aszony a pálmériai sultannak 

Hogy ha tsak. ate nemesi jó erkölcsöd ellen kelletet volna viaskodnom. tudtodra adtam volna el szaladásomnak okát, gondolván hogy te azt még inkáb siettetted volna. mint sem meg gátoltad volna, de ate szereteted. és a te vallásod. igen nagy akadályok lévén. szukséges volt hogy tsalárdságal éllyek, hogy ki mehessek az országodbol. nem alhatatlanságbol hadlak el. tégedet. mivel én a ferjemet. atyámot. és az ötsémet követem, akik is azok a három rabok a kiket nekem adtál volt. az én férjem veszedelemre tévén életét éretted. és országodért. eleget tett érettem. mind azokért a köteleségekért. a melyekel néked tartozom. és keresztény lévén. és fejdelem aszony. még annak elötte minek elötte tiéd lettem volna. azért látod hogy az én rendem. és hitem mire kötelez engem. soha el nem felejtem a tiszteletet a melyel voltál hozám, és hozád valo háláadásom holtig valo lészen. a leanyomot neked hagyom, a kit kételen voltam kicsinysége miat el hagynom. tekinttsed atyai szeretettel ötet. minden féle boldogsagot kivánok néked. és kérem szivesen a menyet hogy azokot az Isteni világoságokot adgya meg néked a melyek szükségesek a te jó erkölcseidhez

A ponthiö fejdelem Aszszony.

A sultánnak a gályálya. viszá érkezvén. a fejdelem aszony levelét vevé. erre a hirre valo nézve., ki mondhatatlan nagy keserüségben esék. de az ö elméje. és okossága. mindeneket meg gyözvén., vigasztalását keresé kis leánykájában.

Azonban a mi uri szabadult rabjaink. romában érkezvén. a pápa nagy tisztelettel fogadá öket. és minek utánna. viszá vette volna a fejdelem aszonyt. és saidát. a keresztényi hitre, onnét sok ajándékokal meg indulának. és ponthiöban érkezének. ahol ezt az uri társaságot oly örömel láták. hogy nem lehet ki mondani.

kevés idö mulva a grof ponthiö meg halván. minden tartományi a fiára szálla., de ez az iffiu fejdelem. keveset élvén. a fejdelemségit a nénnyinek hagyá. a ki is a ferjinek adván. nagy ditsöségben, és egyeségben éltenek mind holtig, a sultántol valo fia a fejdelem aszonynak, egy igen. gazdag és nagy familiábol valo leányt vett el.

valérius el végezvén historiáját. az egész társaság szépnek találá.



Tsötörtök.

Más nap ebéd után ki ki a szokot helyre gyülvén, a játékot el kezdék. a melyet a szép victoria veszté el a ki is mondá. éppen szerencsémre ma találtam egy historiára. a melyet jó hogy mindgyárt le irtam. és a zálagot valérius kezében adván. e szerént olvasá el historiáját


A DONA ELVIR DE ZUÁRÉ HISTORIÁJA

Minek utánna. az álbiai hertzeg a spanyol korona alá hodoltatta volna portugalliát. a második philep. azon volt. hogy ötet mind szeressék, mind tölle féllyenek a portugalliában lévö nagy familiák, a kiket már közöttök. leg hatalmasabnak gondolta lenni, és a kik igen nehezen adták magokot alája. némelyek azok közül. azért engedelmeskedének. mert nem lehetet más képpen. és némelyek. tsak az elö menetelért. ezek közöt leg nevezeteseb volt, dom baltazár de láma. ez az iffiu ur. mind szép termetü. mind vitéz lévén. az ö elei. minden jószágokot. a portugalliai királynak szolgálattyában költötték volt el.

Ennek az iffiu urnak szerencséje. nem egyezet meg az ö nagyra vágyó kivánságival. és örömel tekinté ezt a változást. a melyben gondolá hogy helyre hozhatná házát, hogy pedig azt el érhesse, mindeneket el követe. hogy a spanyol királynak. és a nagy uraknak kedvében lehessen. a mely buzgoságot. és hüseget mutata ehez a királyhoz. azért nagy betsületben esék az albiai hertzeg elött, a ki is oly jó emlékezetel volt felölle. a királynál. hogy eza fejdelem nagy tiszttségekben tevé. a melyekben hasznosan el járt.

Dom baltazár. mihent abban anagy uraságban látá magát., a melyet oly igen suhajtotta, mindgyárt azon gondolkodék. hogy szerencséjit állandová tehesse. valamely jó házaság által. mint hogy pedig tsak a nagyra vágyás uralkodot szivében. és hogy a szeretetnek semmi része nem volt az ö házaságra valo szándékjában. azért. elegendö idöt is ada arra magának., hogy olyat választhasson a ki bé tölthesse nagyra valo vágyásit.

Erre valo  nézve. mint hogy dona elvir de zuarét, portugalliában aleg nagyob familiának minden joszági illeték, és a kinek ritka szépsége meg haladá gazdagságit. azért dom baltazár is. tsak ö reája tzéloza, dona elvir tizen nyolcz esztendös leány volt. és apja mikor meg. holt. a maga öttsinek. dom pedre. de zuare tutorsága alá hagyta volt., és mint hogy ennek semmi gyermeke nem volt dona elvirt igen szerette. a kit is igen nagy szorgalmatoságal nevelte volt fel.

Mint dona elvirnél az országban nem volt gazdagab leány, azért dom pedre mellet. szüntelen tsak a sok kérö vólt. a kik közül egyet meg külömböztették. nem tsak azért. hogy annak az iffiu urnak mása nem volt érdemre, hanem azért. is. hogy az elvir annya ötet választotta volt. még mikor gyermek volt., a ki is nagy szeretettel volt a dom sebastien de suza annyához. ugyan ez a neve annak az iffiu urnak., és ez a két anya. az ö férjeknek engedelmekböl. a gyermekeket abban areménségben nevelték. hogy még esze adgyák öket,

Ez a két gyermek alig tudtak szolni, hogy már egy mást szerették. de mint hogy ezek igen iffiak valának az midön a dona elvir attya. és annya meg holtanak. azert esze nem adhaták öket. mind azon által. dom pedre hasonlo szeretettel. és szándékal lön dom sebastienhez, etsak két esztendövel volt idöseb dona elvirnél. de mindenek tsudálták az ö szépségeket. és jó erkölcsöket. az ö szeretetek együt nött vélek. és nagy ohajtásal. várák, hogy esze adgyák öket.

A mint is hogy a házaságra valo napot. már el is végezte volt. dom pedre a sebástien anyával., a midön. a nagyra vágyo dom baltazár. akadályt tön közöttök. tudván azt hogy mitsoda egyeségben élnek egymásal. ez a két személy. és hogy dom pedre. esze akarná öket adni: de igen bizván a spanyol udvarnál lévö betsületiben. könnyen el hiteté magával. hogy ö még dona elvirt meg nyerheti. azért mindgyárt udvarlani kezdé dona elvirt, és nagy szorgalmatoságal. látogatá dom pedret, hogy néki a spanyol udvarnál nagy betsületivolt és azon kivül is nagy familiábol valo. azert dom pedre. mindenkor nagy betsülettel volt hozája. minek utánna dom baltazár. egy nehány napok alat. nagy baráttságát mutatta volna. dom pedrehez. nem akará továb halasztani szándékát.

Erre. valo nézve. dom pedret. valamely kertbe sétálásra ki vivé. és mikor egyedül lettenek volna, nagy bizodalomal mondá néki. uram, azal biztatom magamot. hogy a kérésemet meg nem fogod vetni, amitsoda hasznodra válik még a. gondolom hogy örömel el fogadod. én elvirt szeretem., és ötet kérem. azt tudod hogy oly szerencsés vagyok. hogy kedviben estem a spanyol királynak, az ö jó tétemenyei. és a melyek még hátra vannak, olyan valoságos bizonysági a hozam valo joságának, mind azért a melyet tselekedtem érette. itéld el abbol hogy mit tselekedhetem, de a még a té hasznodra válik., hogy mi egyesek legyünk., portugalliában, a mi familiánk leg elöb valo. ezen szövettség által, a mely el hiteti philep királyal. hogy a te hozája valo hüséged hasonlo az enyimhez, mi annyi tiszteletet. és jószágot szerezhetünk familiáinknak, hogy anélkül. ezeket el nem nyerhetnék.

Nem lehet ki mondani. mitsoda bajba esék. dom pedre. ezekre a beszédékre. az okoság azt hozta magával., hogy semmit olyat nemondgyon a mely meg bánthatná. olyan embert., a kinek boszu állásátol lehetet tartani. a betsület meg arra kénszeritette ötet, hogy meg tarttsa fogadását dom sebástiennek, ez a két nagy dolog egy kevés ideig agondolkodásban veté; és látván hogy dom baltazár, várná válaszát., mondá. uram mi igen szerencsétlenek vagyunk, elvir és én. hogy az uri dom baltazár. eléb tudtunkra nem adta szándékát. abban bizonyos lehet. hogy mindeneknél elöb el nyerte volna de uram most már nincsen ideje annak. Elvir magát. dom sebastienhez kötelezte. én is már oda igértem. és azt tudod. hogy az olyanok közöt. mint mi. a fogadást meg kell tartani. Elvir. és Sebastien. egy másnak rendeltettek.

Még gyermekségektöl fogvást ebben a reménségben neveltettek fel. ugyan azon idötöl fogvást is szeretik egy mást. a te nemesi elméd. meg nem engedné néked, hogy el kivánnyad valasztani. azt a két egyes szivet egy mástol. mind azon által uram. ha ebben a szándékban lettel volna ennek elötte egy nehány esztendövel. a midön még semmi igéretet nem tettem volt dom sebastiennek., minden erömel azon lettem volna., és arra kénszeritettem volna Elvirt hogy akezit néked adgya, de mostanában a dolog máskent vagyon azt tudom magad sem kivánod hogy a betsületnek törvénye ellen tselekedgyem. és viszá vonnyam igéretemet

Az én szándékom sem a felelé dom baltazár. mérges mosolygásal. de dom pedre lehet abban modot találnunk. hogy semmit se hánnyanak szemünkre. és midön, a fellyeb valo parancsolatnak kételen valaki engedelmeskedni. akor nem tartozik fogadását meg tartani, gondolom hogy érted mit akarok mondani. és nem szükséges hogy erröl többet mondgyak., és hogy arra kénszerittselek. hogy addig Elvirt. férhez ne ad. valamég a király arra neked szabadságot nem ád, azután el válának egymástol. és ki ki a maga házához mene.

Dom pedré aházahoz érkezvén. nagy örömbe találá. együt. Elvirt. és dom sebastient., akik minden orán várták. egy másal valo házaságokot. dom pedre látván az ö örömöket. a nagy szomoruság meg hatá az ö szivét. ugy anyira. hogy még az ábrázattyán meg tettzet néki, és ez akét személy azon meg ijedének. és kérni kezdék hogy mondaná meg okát szomoruságának, mint hogy azt nékik meg kelletet mondani. vagy egyszer. vagy mászor. azért. meg mondá nékik. egészen, a dom baltazáral valo beszélgetésit. dom sebástient., noha Elvir. nagy szerelemel kezdé is vigasztalni. de ö erre, igen nagy keserüségben esék. és elöre el látá minden szerencsétlenségit., nem kételkedvén abban hogy dom baltazár. nálánál nyerteseb ne légyen., mivel az udvarnál. néki nagyob hitele volna., azért. más modot. nem látot abban hogy ezt el kerülhesse, hanem azt. hogy dom baltazárt. meg öllye, erre., a gyülölség, a szeretet. és a féltés. a szivét el hatván. tegyük ezekhez. az iffiuságnak hamar valo fel indulását. az ö nagy familiábol valo letit. és nagy bátor szivét, mind ezek anyira fel gerjeszték. hogy mindgyárt. dom baltazárhoz akara menni. hogy tölle meg kérdgye az okát. a bestelenségnek. a melyet rajta akar tenni.

Dom pédre minden képen azon volt. hogy meg tsendesittse haragját. és a szerelmes Elvir nélkül, az a nap bizonysága lett volna. a dom baltazár. vagy a dom sebastien halálának. de ez a szép leány, látván. hogy meg nem tartoztathattya. dom pedre ötet. azért az ajto közi álla, és mondá nagy bátorságal. ki ne meny dom sebastien, és mint hogy a dom pedre okos szavai meg nem tartoztathatnak tégedet., tudd meg az én szándékomot. és ha olyan vak merö vagy. hogy dom baltazára meny, hogy veszedelemre tegyed életedet és az én meltoságomot., olyan egy másal valo verekedésel., amelyet mind az okoság. mind a dolognak ki menetele tilttyák. de mind ezekre ha még is nem hajtasz. ésküszöm. néked. hogy Elviröl ne is gondolkodgyál többé.

Hogy hogy aszonyom. fel kialta. dom sebástien. hát a dom baltazár. élete már is olyan kedves elötted. hogy engemet a halálra itély, ha ötet meg ölhetem?

Én gyülölöm Dom baltazárt. felelé Elvir, de tégedet még is inkáb szeretlek mint ötet gyülölöm, az ö halála. meg nem vigasztalna engemet a halálodon., akár gyözedelmes légy. akár meg gyözetet. de a te veszedelmed bizonyos., ezt mind tsendeseb, mind bizonyosab modal lehet meg orvosolni., én nekem kel azt végben vinnem. és te néked kel. nékem engedelmeskedned. abban az egy dologban. a melyben meg mutathatod hogy vagyon hatalmom rajtad. mit kellesék hát tselekednem felelé erre keservesen dom sebastien. és mit parancsolsz nékem.?

Azt, mondá néki Elvir. szerelemel tekintvén reája. hogy engemet szeres. és várj dom pedrétöl. és fö képen az én hüségemtöl. azt pedig tellyeségel meg tiltom néked, hogy semmit ne várj a fegyveredtöl. olyan állapotban vagyunk egy másal. a mely nem engedi hogy el titkolyam hajlandoságimot, az szüléimtöl vettem azt a parancsolatot hogy tégedet szereselek., és hogy abban vessem minden boldogságomot. dom sebástien. nyujtván néki kezét. senkié nem lészek tsak tiéd, ez az igéret tsendesittse meg haragodot. üze el félelmidet. és tégyen arra alkalmatosá. hogy együt. olyan modot találhassunk a mely el szélesze, ezt a fel indult szélvészt.

Ennél nem kelleték több. a szerelmes dom sebástiennek. és azt követé a mit kivántanak tölle. és az elvir lábaihoz borulván, szászor kére botsánatot. tölle, és meg anyiszor fel fogattatá véle. hogy másé nem lészen. tsak az övé.

Dom pedre.. a ki mind ezeket látta. a szive nagy keserüségben volt rajtok. azt igeré nékik. hogy minden tehettségével. azon lenne. hogy dom baltazár szándéka véghez ne mehetne, erre valo nézve. hárman tanátsot tartának, és azt végezék el. hogy a két részröl valo atyafiakot mind esze gyüttsék. és akiknek elejekben adgyák, hogy mitsoda akadályt akarna tenni dom baltazár. az ö házaságokban, és hogy minden erejekel. annak ellene kel állani.

Mint hogy ez a két familia. magában foglalta. mind azt. a mi leg nevezeteseb volt az országban., azért könnyen el lehet itélni. hogy ha együt fogják adolgot hogy nyertesek is lesznek egy olyan emberen, a ki noha nagy familiábol valo. de a ki minden elö menetelét. az ország szerencsétlenséginek tulaldonithattya. dom pedre, hogy idöt ne veszesen. más nap a két részröl valo atyafiakot esze gyüjté

Az atyafiak mind együt lévén, dom sebástien elejekben terjesztvén a maga dolgát. olyan nemesi bátorságal. és okoságal beszélle nekik., hogy mindenek az ö részére állának., a zuáre familia. az az az Elvir atyafiai. mindnyájan meg esküvének hogy ellene allanak a dom baltazár szándékának és hogy mindnyájan. a spanyol. király lábaihoz fognak borulni. és azon kérik. hogy meg ne gátollya. az elvir. dom sebastiennel valo házaságát.

Mind ezeket hogy el végezték volna. azt jonak találák. hogy a dolgot mind addig titokban tartanak, valamég látnák. hogy dom baltazár. mint fog a dologhoz: dona Catherina, a dom sebastien anya pedig azon volt. hogy továbra ne halaszák, ha nem mindgyárt tsinállyák meg a házaságot., és azután dom baltazárnak semmi modgya nem lesz az artásra. de erre nem állának reá. az Elvir atyafiai, mondván. hogy dom baltázár, akirály nevét emlegette volna a dom pedrével valo beszélgetésiben. azért az okoság hoza magával. hogy semmit ne hirtelenkedgyenek. de söt még. nagy készülettel kellene lenni alakadalomhoz. azért hogy had láthassák meg mindenek, hogy annak elötte már jóval el volt végezve a hazaság. és hogy semmitöl sem tartanak, minek elötte el bomlanék ez a gyülés, mindenik arra igéré magat. hogy a végezés mellöl el nem állanának.

Az alat pediglen. dom baltazár. a maga dolgaiba igen fáradozot, és mint hogy látta volt a dom pedre feleletiböl hogy semmit sem reménlhetne tölle, azért mindgyárt ugyan azon napon meg indult., és a spanyol udvarhoz ment., a hol oly jol tudta folytatni dolgát hogy a király aem tsak jová hagyá. az elvirel valo házaságát, de még indiában vicé királyá tevé. és goa városának gubernatorává, ezel a nagy titulusal. lisbonában viszá érkezék., és a fö présidensnek. parancsolatot is vit. hogy kenszerittse dom pedrét az engedelmeségre.

dom baltazár lisbonában érkezvén. meg tuda hogy mitsoda nagy készülettel volnának az elvir és dom sebastien lakadalmához. igen kezdé sürgetni a fö presidenst. a ki is mihent vévé a király parancsolattyát. azonal hivatá dom pedrét. és eleiben adá a király parancsolattyát. hogy elvirt. dom baltazárnak adgya. és hogy minden tett igéretit vegye viszá.

dom pedre. mindeneket eleiben tén aprésidensnek. atöbbi közöt. hogy az a dolog neki bestelenségire válnék, hogy az a két személy egy mást mint szeretné, és hogy már a lakadalomnak is meg kellene lenni. de mind ezekre neki tsak azt felelék. hogy engedelmeskedni kell aparancsolatnak., dom pedrének meg esék a szive. ezen az eröszak tételen. és mint hogy nem akart semmit is el mulatni., akét részröl valo familiát. ismét esze akará gyüjteni. adom sebastien atyafiai hozája el menének. de a maga atyafiai közül. tsak kevesen menének hozája. a kik oda mentenek is. azt mondák néki. hogy ök dom baltazár ellen igérték volt hogy állanak. de nem a király parancsolattya ellen., és hogy a familiának abban nagy haszna vagyon, hogy dom pedre elvirt. dom baltazárnak adgya., a ki vicé királya indiának, es goa várasának gubernátorja..

Akor dom pedre látván. hogy a maga attyafiai arra itélnék ötet. hogy meg szegje fogadását., a dom sebastien panaszira egyebet nem felelt. hanem tsak a király parancsolattyát mutatta néki. el lehet itélni. hogy mitsoda nagy keserüségben volt az a két személy. az egészváros szánta öket, de senki nem mérte meg akadályoztatni. a szép Elvir. igen szomoru állapotban volt, kételen volt el szenvedni. hogy dom baltazár hozája járjon, és dom sebástien tölle el rekesztessék. szüntelen tsak arrol gondolkodék. hogy miformában távoztathatná el azt a házaságot. a melyet ugy tekintette mint halálát

Dom pedre. meg nyerte volt a fö presidenstöl hogy nyolcz napig. halaszák el a lakadalmat, olyan szin alat, hogy azon idö alat. azon igyekezik hogy Elvirt rea vehesse arra a házaságra, de valojában, tsak arra valo volt hogy idöt adhasson néki. hogy az alat. valamely akadályt találhasson. amint is hogy Elvir mindent elkövetet. hogy dom baltazáral szándékát le tétethesse. a ki is, mentöl inkáb látá hogy eleiben adnák nagy vétkes tselekedetit. azért hogy két. olyan személyt a kik egy mást szeretnék. el akarja választani egy mástol. ö még annál hamisab örömel igyekezet rajta.

Dom sebastien. pedig el tekéllé magában. hogy inkáb meg hal. mint sem. azt a bestelenséget el szenvedgye. de ezt a szándékát. nagy figyelmeteségel. igyekezék eltitkolni Elvir elött, a kihez is tsak olyan idöben ment. a mikor gondolta hogy ót nem talállya dom baltazárt., Elvir látván tsendes maga viselésit. nem kezde annyira tartani, és végben akará vinni, amit fel tett volt magában, gondolván azt. hogy lehetetlen volna. egy betsület szeretö embernek olyan leányt elvenni, a ki maga meg vallaná hogy mást szeretne., azért el végezte volt magában. hogy mindent félre tészen. és el nem titkolya dom baltazár elöt. szive hajlandoságát. Elvir erre nehezen adá magát., de látván. hogy a mások szovára semmit sem hajtana, gondolá. hogy ha ugyan magátol meg tudná hogy miben vagyon a dolog,. akor betsületesen szándékát nem követhetné; erre valo nézve. hogy dom baltazár. hozája ment volna. és mások nem lévén a házban tsak a leányi. dom baltazár pedig sürgetvén. hogy mondaná meg szándékát. mivel a nyolc napnak tsak el kellene telni. erre Elvir mondá. uram örökös ditséretre valo dolgot tselekednél. hogy ha örökösön el halasztanád szándékodot, mivel azt tudhatod: hogy én másnak rendeltettem az én szüléim választásokbol. és a magam hajlandoságábol., ha szinte ugy tétednéd is magadot hogy ezt nem tudod, de a keserüség a melyben vagyok tudtodra adgya, az egész lisbona tudgya, miért titkolnám azt el elötted, tud meg azt azén számbol urám. mondá pirulva, hogy én szeretek, és engemet szeretnek, és senki más, dom sebástienen kivül az én szivemet nem birhattya, ez olyan hajlandoság a mely velem születet, és holtig meg is tartom. mitsoda ditsöséget. és gyönyörüséget fogsz találni. az olyan házaságban, a mely eröszakosan menyen végben és a mely olyan feleséget ád elödben, a kinek minden idegensége. tegedet fog tekinteni. és minden. szerelmes gondolati, a te társadot., és aki az erövel valo tiszteletivel., szüntelen a szemedre hannya hogy te vagy oka. szerencsétlen életének.

oh! uram kérlek. visgáld meg. hogy mitsoda irtoztato az illyen kötél. mentsd meg magadot annak gyalázattyátol. gondold el hogy az egész világ azt meg tudgya. hogy tégedet nem szeretlek, hogy tégedet soha sem szerethetlek. és hogy az én szeretetem holtig valo lesz. a te társadhoz. ezek uram az én szivemnek titkai. nem akarom azokot el titkolni elötted, ne hogy ezeket a szememre hánnyad akor., a midön már le nem teheted azt a veszedelmes kötelet. hadd el hát szándékodot, üsmérd meg annak igasságtalanságát. és ne kénszerits engemet olyan dolgokot. tselekednem. a mely idövel, inkáb meg sértené a te betsületedet mint sem az enyimet.

Akár mely jó gondolattal volt is maga felöl dom baltazár. de lehetetlen vala neki. ezekre a beszédekre. el titkolni a maga neheztelésit; ö ezekre. meg tüzesedet, el haloványodot. és szászor félben akará hagyatni a beszédet., de nem tuda mit mondani, és azon mód nélkül tsudálkozék. hogy egy olyan iffiu leány mint Elvir., a kinek még a szemérmetessége nagyob volt a szépséginél. ki mérje nyilatkoztatni szivének titkát. olyan embernek. a ki el akarná venni.

De mint hogy ö természet szerént kevély. volt, és nagyot állitot maga felöl., azért haragal is akara felelni. de meg gondolván. hogy nem volna még annak ideje. hogy ugy beszéllyen néki mint férje. azért el titkolá magát. hogy észre ne venné gondolattyát., és kedvetlenségel tekintvén Elvire. mondá néki. aszonyom. akár ki más tarthatna. attol. hogy mi követheti házaságát., ate titkod meg vallására valo nézve, de mint hogy üsmérem jó erkölcsödöt, azért semmitöl sem tarthatok. még igen iffiu vagy, magadot nem üsmérheted, te azt szeretetnek gondoltad lenni, a mit engedelmeségböl tselekedtél. dom sebastiánért. te néked azt parancsolták volt hogy ötet szeresed, és azt köteleség alat vitted végben, mostanában pedig azt parancsollyák néked. hogy néki mondgy ellene. és légy az enyim, ugyan azon köteleség viszen erre. és fog arra is kénszeritteni. hogy azon szeretettel légy hozám. mint a melyet gondolod hogy érszetz hozája.

Meg vallom, örülök annak. hogy mitsoda álhatatoságal. akarod végben vinni szüléidnek akarattyokot, mert abbol el itélhetem. hogy mitsoda szorgalmatossagal tartod meg. a jó erkölcsü aszszonynak hirét. és nevét. nem hogy házaságunkban valamely ellenkezöt látnék. betsületemel. de söt abban. tsak boldogságot. és szerentsét látok,

ne keres hátt heában valo okot. arra, hogy meg változtassam szándékomot., mentöl kedveseb vagy dom sebastien elött, annál inkáb annak tartalak lenni, fel kelvén helyéböl Mondá, nem hogy szándékomot meg változtatnám. de aszszonyom ne bánnyad, ha mindgyárt el megyek, és sürgetni fogom, azt az szerencsés orát a melyben birhassalak, ezekre a szokra. nagy terdet hajtván néki, ki mene aházbol., és nagy keserüségben hagyá elvirt. aki is valamely keserves állapotra fokadot volna, hogy ha tsak szerencsejire ot nem találkozot volna lenni. az aszszony aki néki dajkája volt,

Elvir mind azon által. magában szálván. és valoságos nemesi szive lévén néki. fel tevé magában hogy inkáb egy klastromban menne. mint sem dom baltazárhoz, akinek tsufolo beszédit meg gondolván, tsak szerencsétlen sorsot ígérhete magának olyan természetü emberel, azért semmi idöt nem akarván el veszteni. mondá a dajkájának. eleonora szükséges hogy hozám segittségel légy, az atyám fiai mind el hagytak engemet, mutassuk meg nékik hogy mint kellet volna tselekedni. és ne legyünk soha másé, hogy ha nem lehetünk, a szerentsétlen dom sebástiáné.

Erre, arra kénszeritté eleonorát, hogy segittse ötet. hogy had szökhessék abban a klastromban., a melyben eleonorának volt egy attyafia. meg hagyván néki. hogy senkinek meg ne mondgya hól letit, még dom sebastien se tudgya. azért hogy mások is had lássák, hogy semmi része nincsen el szökésében. dom pedre is ezt látván. munkálod hatik jó akarojival., akik pedig parttyát fogják dom baltazárnak. ebböl észre vehetik, hogy mitsoda gyülölségel vagyok hozája,

Eleonora minden képen azon kezde lenni. hogy meg változtassa szándékát. de látván. hogy semmit sem nyerhetne, fel fogadá néki, hogy meg tartaná titkát, mint hogy a nyolcz napbol, tsak kettö volt még hátra. el végezék magokban, hogy más nap estve lenne az el szaladás.

Eleonora mindeneket tudtára adván, az attya fiának, ez az apátza pedig mindeneket meg igére éléonorának. hogy ugy el rejtené elvirt. hogy senki semmit nem fogna rolla tudni.

Mindenek el lévén rendelve. más nap estve. a midön mindenek alunnának, Elvir, éléonorával együt egy titkos gráditson a kertben lemene., amelynek egy kis ajtaja igen félre valo helyre nyilék. ót elvir egy székben üle, és el butsuzék eleonoratol, a kinek is a háznál kelleték maradni. és ugy tétetni, mint ha semmit nem tudna adologban.

Ezt a szép személyt. egy székben, két ember a klastromba vivék. minden szerencsétlenség nélkül. éléonora pedig viszá menvén a házhoz, a kert ajtaját nyitva hagyá. és az elvir házában valo ablakra egy lepedöt köte, mint ha azon ereszkedet volna le. és a maga házában menvén, várta az orát. a melyben elvir fel szokot kelni. hogy akor tudtára adgya mindennek el szökésit.

A szegény Elvir. mihent a klastromba volt. mindgyárt egy levelet ira. a fö presensnek. és az apátza magára vállalá. hogy olyan alkalmatoságal adattya meg a levelet.. hogy a titok ki nem nyilatkozodik.

Azomba pedig dom baltazár. és dom sebástien. nem voltanak nyugodalomban., dom baltazár a dona Elvirel valo beszélgetése után. akit igen meg szerette. a fö presidenshez ment., és kérte. hogy minden halogatás nélkül a király parancsolattyát vigye végben, és tegyen. napot a lakadalomra, ezt néki mind meg igérék. és azután. tsak azon volt hogy mi képpen kereshesse kedveket az Elvir attya fiainak. akik is hizelkedö baráttságal kezdének hozája lenni.

Hogy pediglen meg mutassa hozájok valo jó akarattyát, nagy örömel meg köszöné dom antoniusnak, hogy meg akarná ötet vendégelni. a vendégségnek pedig más nap kelletet meg lenni. valamely joszágában lisbonátol két mély földnire. dom sebastien pedig végire menvén mindeneknek, hogy mi formában lenne az a vendégség. véghez akará vinni annak elötte valo fel tett szándékját:

Ugyan azon anapon, a melyen volt a vendégség. a fö presidens az asztalán. talalá az Elvir. levelét. de nem tudhatá meg ki tette volna oda. fel nyitván a levelet. ezeket a szokot talalá benne.

Uram, az igasságtalan valo eröszak tétel, a melyet akarnak tenni az én hajlandoságomon, eröltetvén engemet arra. hogy azt a hitet adgyam dom baltazárnak. a melyet mindenek tudtára. meg igértem dom sebastiennek, ugyan ekénszerit engemet arra. hogy vég képen el hagyam avilágot, minden féle utot meg probáltam. minek. elötte. erre adgyam magamot., de mint hogy semmi sem engesztelheti meg. az én üldözöimet. és azt akarják, hogy meg szegjem. mind az Isteni, mind az emberi törvényt. meg másolván. szent igéretimet. azért én is alábaihoz borulok annak, akiért. egyedül. azokot által hághatom. kérlek. arra, hogy az én el szaladásomot. ne tulajdonittsad senkinek is. mivel azt nékem el kelletet rejtenem, hogy meg ne gátollyák. az én rejtékemnek helyét. tsak akor tudgyák. meg, a midön szabaddá hagynak engemet. vagy a mikor halálomnak hirét hallyák.

dona Elvir de Suaré.

A midön a fö presidens olvasta ezt a levelet. az eleonora házánál. igen nagy sibomgás volt, mivel éléonora a töb leányokkal az Elvir házába menvén hogy fel öltöztessék. nagyot sikota. hogy nem találá, és a többi. észre vévén a lepedöt. az ablakra kötve. még inkáb kezdének sikotani. dom pedre meg halván az ö sikotásokot. hozájok mene, és igen tsudálkozék adolgon., eleonora pedig oly jol tuda magat el szinelni. hogy dom pedre. el hiteté magával. hogy semmit sem tudna. az elvir el szökésében.

Ez a hir. a dom pedre házátol. tsak hamar el terjede az egész városra, és a nagy urak. mindnyájan, a dom pedre házahoz gyülének, és ót ki ki. meg mondván a maga gondolattyát., azt hiteték el magokal. hogy dom sebastien lopta volna el Elvirt. dom pedre mindgyárt futa a házához, de tsak az annyát. dona Catherinát találá, aki is meg esküvék néki. hogy azon az éttzaka a fia sohult nem volt., hanem jó réggel, tsak maga ment ki lovon.

Erre a hire valo nézve. mindenek bizonyosnak tarták. hogy ö rejtette volna el. némelyek keresöjében indulának. azert. hogy kedvit talállyák dom baltazárnak. némelyek pedig hogy meg segittsék dom sebastient, ezekel, dom pedre is el mene. gondolván, hogy ha ötet meg talállya. meg tudgya azt is. hogy hol volna Elvir.

De a szerentsétlen dom sebastien, éppen nem gondolta azt. hogy olyan itéletben legyenek felölle. de boszut akarván állani, azt tudta. hogy mitsoda orában kelletet menni dom baltazárnak, a dom antonius házahoz, azért ment volt ki hogy várja uttyában, és el veszesse vagy az ö életet vagy a magáét, nem is várakozék sokáig mivel tsak kevesed magával látá jöni feléje dom baltazárt., a kinek eleiben menvén, haragosan köszönté, és mondá néki, dom baltazár. én neked nagy dolgot akarnék. mondani. vagyé abban a szándékban hogy meg halgass.? abban is vagyok. hogy neked meg felellyek. mondá dom baltazár, a ki is látván hogy miben volna adolog. mondá az embereinek hogy ne mennének utánna. ezek mind a ketten nyargalvást menének egy völgyben a hol senki nem láthatta öket, ót. szembe menvén egy másal. a pistolyokat egy máshoz ki lövék. de tsak alovokot találák. a kikröl leugordván. kardot rantának. és nagy méregel kezdének egy másal hartzolni. mindenik. iffiu, erös, és bátor léven. a nyereségért sokáik viaskodának. leg elöbször dom baltazár esék sebben., de mint hogy dom sebastien keveset vigyázot magára, ö is sebbe esék, de véreket látván. még annál nagyob sebeségel. voltak egy másra, ugyan meg is ölték volna egy mást, hogy ha dom antónius, aki avendégivel együt ment dom baltazár eleiben. és a ki a tseléditöl meg tudvan a dolgot, nagy hamarságal. nem ment volna hozájok, gondolván. hogy dom sebastienel verekednék.

A midön a helyre érkezének. éppen akor vagdaltak egy máshoz leg keményeben., dom antonius nagy sebesen közikben nyargala. és el választá öket.

Ugyan abban az orában. dom pedre. is oda érkezék. mind azokal. a kikel kereste. dom sebastient. és igen tsudálkozni kezdének a sebeseken, a dom sebástien jó akaroi körül fogák ötet a dom baltazáré is hasonlot tselekedének. de dom pedre. és dom antonius. olyan okoságal vivék végben adolgot. hogy ez a két rész. semmit nem kezde egy más ellen., az egyik. rész viszá vivé lisbonában dom baltazárt, a másik rész is hasonlot tselekedék. dom sebastienel.

Dom pedre. nem kerülheté el. hogy dom baltazárt ne köszönttse. és egy szers mind meg ne üsmértesse véle. hogy mint bánná atörtént dolgot, tudtára is adá néki. az Elvir. el menetelét., a ki is erre nagy haragban esvén. alig ada idöt arra aborbélynak hogy bé kösse sebét. nagy siettségel ment igasságot kérni. vádolván dom sebastient azal., hogy ö rejtette volna el elvirt.

Azonba, dom pedre jó akarojival. dom sebástient mene segitteni, és meg tudván hogy nem volna halálos a sebe., mondá néki nagy keserüségel: dom sebastien. nem szolhatok az ellen semmit is a mit tselekedtél, mivel ugy tettzik hogy a betsület kénszeritet arra, de azt a szép tselekedetet., nem kelletet volna meg homályosittani. az Elvir el rejtésivel, a meg kisebitette az ö betsületit. a melyet meg nem engedhetek néked, hogy ha tsak viszá nem adod még ma ötet,

Én rejtettem el Elvirt. fel kiálta erre dom sebastien. ah. uram mit hallok tölled, és mitsoda vétekel mersz engem vádolni, akoron mások is bizonyiták néki. az elvir el menetelét. ö ezen igen tsudalkozni kezdék. ugy anyira, hogy akik ót voltak el hiteték magokal. hogy nem ö rejtette volna el Elvirt.

Mihent lisbonában érkezének, dom sebástient a házához vivék. a kit is az annya. dona Catherina. nagy keserüségel fogadá. elöre el látván, hogy az Elvir el szaladása, és a dom baltazáral valo meg verekedése a fiát nagy veszedelemben hozná. dom baltazár is mihent lisbonában viszá érkezet. mindgyárt a fö presensnek panaszt tet. és olyan formában tévé eleiben ezt a dolgot, hogy ez a minister. kénszeriteték. ugyan azon napon meg fogatni dom sebastient. aki noha ártatlan volt de erös fogságban tevék.

Mint hogy mindenek szerették, azért mindnyájan is a nagy urak igyekezének meg szabadulásán. magais dom pedre., mindeneket el követet azért, mind azért. is. hogy meg tudhassa az elvir hol létit.

De az alat. a még az egész lisbona városa.. illyen zenebonába volna. a szerencsétlen Elvir. mindeneket meg tuda eleonorátol, és ki mondhatatlan keserüségben volt, azt is tsak hamar meg érté. hogy a dom sebastien verekedésit, gyilkoságnak tartanák, hogy azal is vádolnák. hogy ö lopta volna el ötet, és hogy azt is beszéllenek felölle, hogy még a fejét is el vesztheti. ezekre valo nézve Elvir gondolá. hogy ha ki nyilatkoztatná magát a dom sebastien ártatlanságát azal meg bizonyitaná. azért tudtára adá a fö presensnek, dom pedrenek, és az atyafiainak, ezek az utolsok. mindgyárt hozája menének. és meg mondván nékik okát. el szaladásának. arra kéré öket. hogy szabadittsák meg dom sebastient.

De mint hogy a ministereknek meg volt parancsolva hogy mentöl hamaréb valo igasságot tegyenek. és mint hogy adom sebastien ellenséginek minden igyekezetek tsak a volt hogy el veszesék ötet, azért. tsak azal vádolták. hogy ö lopta volt el elvirt. és az ö verekedése gyilkoság volt. noha elvir mindenek elöt meg vallotta. hogy semmit sem tudot volt el szökésiben. és noha minden atyafiai. és jo akaroi. érette munkálodtanak., de kivált az annya, aki köny hullatásival öntözte lábokat. a biráknak. de már egyéb nem volt hátra, hanem hogy a halálos sententiát mondgyák ki reája, dona Elvir látván. hogy nem volna reménség meg szabaditani azt az életet, a mely ö elötte oly drága volna, és minek utánna sokat küszködöt volna. a szerelem közöt. a melyel volt hozája, és a félelem közöt. amelyel volt haláláért, és el tekéllé magában. hogy magát fel áldoza, tsak ötet meg szabadithassa, mint hogy az idö szorgos volt., és a dom sebastien halálának orája közelgetet, azért meg maradván ezen szándéka mellet. dom baltazárhoz külde, kéretvén. hogy menne hozája.

oda menvén, meg esék a szive a mitsoda állapotban találá. az ábrázattya halovány volt. a szemei veresek a sok sirás miat. de még is olyan szép. hogy nem lehetet látni. ötet. és nem szeretni. és mihent meg látá mondá. uram. már most nem az a kevély. és bátor Elvir. szól hozád, aki az elött, arra akart kénszeriteni. hogy ne szeresed ötet. hanem, az engedelmes. és haldoklo Elvir kér kegyelmet. egy uri szerentsétlennek. és aki, annak élete meg tartásáért. néked ajánlya szivét, és hitét, igen is uram, mondá nagy suhajtva, szabadisd meg a dom sebastien életét, és azt fogadom. hogy tsak tiéd leszek, hogy ha az igaz hogy tsak a szeretet kerestet engemet veled, bizonyisd meg azt nékem ezen tselekedeteddel. a mely oly igasságos, arra hatalmod vagyon. a birák. tsak te általad. és tsak éretted tselekesznek végy gyözedelmet haragodon. ha szerentsédnek tartod gyözedelmet venni szivemen., a mit mostanában tselekeszem, ne tulajdonittsad. annyira a dom sebastienhez valo szeretetemnek, mint a hozád valo tiszteletemnek, ezt az utolso jelít akarom hozája mutatni. szerentsétlen szeretetemnek, és ezt az elsöt merem kivánni a te szeretetednek. egy szoval. uram mivel kénszerithesselek arra inkáb, mint azal, hogy meg lássad. dona elvirt. meg ölelni térdeidet köny hullatásimal.

Ah! aszonyom fel kiálta dom baltazár. és fel emelvén ötet. mit kel látni egy olyan embernek aki tégedet szeret; mitsoda ditsöséges adom sebástien sorsa., és mitsoda keserves az enyim, hogy tsak ollyan életnek árráért birhassalak. amely talám szerentsétlenné tészi az enyimet. de mit tselekedgyem mivel ellene nem álhatok. és a mit igérsz, az el felejtet mindeneket velem., majd lehetetlen dolgot probálok hogy kedvedet tölttsem, hád ne tsaladkozam meg az én várásomban. és a te várásodot., siettségel el megyek bé tölteni.

Megnem tsalatkozol uram. felelé néki., akezét nyujtván, a menyek bizonysági. az én igazán valo szavaimnak., ezekre. a szokra dom baltazár. nagy örömel meg tsokolá kezét. és el mene. hogy munkálodgyék olyan szorgos dologban. alig mene ki a házbol. hogy dona Elvir. aki magán nagy eröt vett volt. az, aszivét anyira el fogta, hogy az éléonora karján el ájula, mindenek segittségére futának, és két ora mulva. nagy nehezen hozhaták helyre.

Az ájulás után, nagy forro hideg lelésben esék. de nem akara az ágyban le fekünni. azért hogy dom baltazár azt ne gondollya. hogy azért teszi magát betegé, hogy fogadását bé ne tölttse. dom pedre, nagy változást látván ábrázattyán, igen meg ijede. de annak okát meg értvén, azon meg örüle. és igen meg ditséré szándékát, és vigyázna egésségére. és életére,

En tsak azután. vigyázok a magam életére. felelé néki, a midön bizonyos leszek a dom sebástien életében. és mindeneknek meg hagyá., hogy el titkolnák az ö betegségit. azért tsak titkon is kelleték véle orvoságot vétetni.

Azonba. dom baltazár, a ki magában tudta a dom sebastien ártatlanságát. azon lén hogy meg szabadithassa. mihent pedig láták aministerek hogy szorgalmatoságal. akarná meg menteni életét. a dolgok meg változának. és azoknak más szint adának, már nem szollának az elvir el lopatásárol. se a gyilkoságrol, és a halálra valo kegyetlen sentia. a melyet már ki akarták reája mondani, meg változék, és meg parancsolák, hogy dom sebastient el botsásák, de mint egy arestumban. valamely joszágában menyen lakni,

De ezt aparantsolatot, a dom baltazár kérésire titokban tarták. mind addig még az ö házasága meg nem lett, hogy pediglen. meg mutassa elvirnek. hogy már nincsen mitöl félni, arra kéré a fö presenst, hogy mutattatná meg ezt a parancsolatot dona Catherinának. meg izenvén. néki, hogy azt tsak akor fogják ki hirdetni. a midön a baltazár elvirel valo házasága végben megyen. ez az uri aszony. meg látván ebböl. hogy a fia életét tsak annak köszönye, hogy elvir fel áldozta volna magát érette, atitkot maga is jónak találá lenni. azért hogy dom sebástien meg ne tudhassa szerencsétlenségit. maga is helyre hagya., hogy addig meg ne szabadulyon a fogságbol., valamég a lakadalom ceremoniája végben nem megyen. hogy ne okozhasson leg kiseb. zenebonát is.

Dona Catherina nagy háláado szivel lévén Elvirhez mindgyárt maga mene hozája. meg mondani néki ezt a hirt, és hogy nagy szerelemel meg köszönnye. néki azt a nagy dolgot. amelyet az egész nemzettségének, Elvir, a kit már dom baltazár mindenekröl tudositot volt, tsak azt várta hogy még dona Catherinátol is meg halhassa ennek a dolognak bizonyitását. a kit is mihent meg látá, igen nagyon el keseredék szászor is meg ölelék egy mást. az egyik mindenkor leányának nevezte. a másik azt felelte rea, hogy már. nem lehet az avigasztalása. hogy annyának nevezhesse.

Nem nem, kedves Elvirem. felelé néki dona Catharina. a menyek olyan igasságosok., hogy nem fosztnak engemet ilyen kedves jómtól. meg áldgyák életedet. és meg jutalmaztattyák. és ha azt rendelték. hogy tsak a fiamal legy szerencsés. meg egyesitnek véle.

Már ezután. nem szabad nekem, hogy illyen reménségem legyen. felelé elvir. a kemény köteleség ellene fog állani, az én leg artatlanab gondolatimnak is. emár aszonyom meg vagyon. dom sebástien. élni fog. de mi már egy mást meg nem láttyuk.

Ezekre a szokra le tsordulának könyvei szemeiböl és nem is szolhata dona Catharina. minden képen kezdé vigasztalni. de látván. hogy mind jelen valo léte, mind beszedi nagyobitanák keserüségit. el válek tölle, és utollyára meg ölelvén ötet, mondá. Isten hozád drága Elvirem. méltó vagy hogy szerentséseb sorsod légyen, azért azt remelheted is, arra nem kénszeritlek. hogy rollunk meg emlékezél, azt néked tilttya jó erkölcsöd, de a miénk nekünk azt parancsollya., hogy néked azt fogadgyuk hogy soha téged el nem felejtünk.

Aszonyom, felelé Elvir. ate hozám valo szeretetednek jelei, én nálam minden koron drágák lésznek. és soha azokot el nem felejtem. hanem arra az egy dologra kénszeritlek, hogy légy minden modon azon., hogy a szerencsétlen dom sebastien engem el felejttsen, és kénszerittsed arra, hogy tarttsa meg. azt az életet, a melyért. én fel áldoztam az enyimet.

Ezekre egy mástol meg válának nem vihetvén már továb, keserves beszélgetéseket. dom baltazár is dom pedrevel, és más urakal. tsak hamar oda érkezék, és ezen szomoru házaságrol valo levelet ugyan azon a napon meg irák., és más nap a nagy pompával valo lakadalom is véghez mene, a szomoru Elvirt az oltár eleiben vivék. és onnét. a férje hazához, mind ezen Cérémoniák alat valo szomorusága. meg mutatá. szivének állapottyát.

Azomba pedig dom sebastien. aki továb tiz napnál. hogy ezek adolgok történtenek. semmi hirt nem halhatot. és aki egy nehany vallatási után. halálát tsak közel valonak gondolta, eleget nem tsudálkozhaték azon, hogy az ellenségi, söt még ajó akaroi is anyira el felejtették volna, az egész rabsága alat, minden nyughatatlansága tsak avolt. hogy elvir hová lett el. és nem kételkedvén abban., hogy tsak a hozája valo hüségiért rejtette volna el magát, de ha nem tudta is hol létit, leg azal vigasztalta magát, hogy atársáé sem lészen. azután tsudálta az ö hüségit. alhatatoságát, és tselekedetit. és ugy beszéllet hozája. mint ha jelen lett volna. és szászor is meg köszönte néki napjában. hozája valo szeretetit.

De a midön látá, hogy az idö telnék. és se halálárol, se szabadulásárol. nem gondolkodnának. akor nagy nyughutatlanságban kezde esni, és igen nagy kivánságal. ohajtá meg tudni hogy miben vannak adolgok. erre valo nézve, azon igyekezék. hogy valamelyiket az örzöi közül. meg nyerhesse. és a mellette lévö egy szolgáját ki küldhesse., de a parancsolat oly nagy volt., és az örzök azt oly keményen véghez vitték, hogy lehetetlen volt egyiket is meg nyerni,

Illyen keserves állapotban volt, mind addig valamég egy éttzaka. rabságának huszadik napján, és az Elvir házaságának elsö napján, a háza ajtait hallotta meg nyittani, mint hogy azö nyughatatlansági nem engedték hogy az álomnak adgya magát, azért mindgyárt fel költ, és arra ment. a. honnét azörgést hallotta, egy szers mind az annyát, dona catherinát látta a hazában bé menni. fáklyákal, és egy nehány attyafiaival.

Fiam mondá néki dona Catharina, akezit nyujtván néki. a király tudgya ártatlanságodot., és szabaddá tészen, jövel utannám. másut többet mondok néked. dom sebástien semmit sem monda, hanem engedelmeskedék. de igen nagy keserüségben volt. az anyával, a hintoban üle, észre vévén pedig, hogy olyan utra vinnék, a mely a városbol ki vinné, kérdé, aszonyom hová visz engemet.? nem leheté meg tudnom, hogy dona Elvir. hol vagyon, és dom pedre. miért nintsen veled, tudgyáké hová megyünk, vagy ót talállyuké a hová megyünk. dom sebastien, sokat akarsz. egy szers mind meg tudni, meg nem felelhetek néked addig. valamég dom lajosnak házánál nem leszünk. a hová most viszlek tégedet. most pedig elégedgyél meg azal, hogy Elvir lisbonában vagyon. és hogy egyedül. néki köszönnyed életedet. igen nagy okok. a melyeket tsak hamar meg tudod, kénszeritnek arra, hogy lisbonábol ki meny, és oda viszá ne meny, hanem tsak bizonyos idö mulva, most többet ennél nem mondhatok. hanem légy tsendeségben. és ne háborittsad. örömemet. amelyet érzek, a veszedelemböl valo meg szabadulásodért.

Ezek a beszédek igen nagy nyughatatlanságba veték dom sebastient. minden képen azon volt, hogy még többet vehesen ki, de az annya tellyeségel nem akara többet mondani. elsöben jó helyre akará vinni. és azután meg mondani. hogy miben vagyon dolga. mint hogy a dom lajos háza tsak egy mély földnire. volt a várostol., tsak addig valasztotta volt ezt., a még a fia rendelést tenne dolgairol. annál a háznál pedig tsak négy napig engedték hogy maradgyon. azt is hogy lisbonában ne mennyen. és négy nap mulva, a távul lévö joszágában menne.

Mint hogy a hinto erösen ment., azért tsak hamar is adom lajos házához érkezének. a ki is mindeneket el készitvén. várta öket sok vendégivel. akik is mind attyafiai, vagy jó akaroi valának dom sebástiennek. hogy oda érkezenek, alkalmas idö telék abban a még egy mást köszönték. egy másnak örömöket meg mutaták. és üdvezlék szerentsés meg szabadulásárol. dom lajos. aki tiszteletes öreg ember volt. és aki nevelte volt fel. dom sebastient. különös házban vivé ötet dona Catherinával. és minek utánna meg ölelte volna ötet. dom sebastien mondá néki. mind eddig oly jól viselted magad elött, familiádnak ditsöségit. reménlem hogy az ellen soha semmit nem tselekeszel. abetsületért valo tselekedeted. tsak nem el veszteté veled életedet. egy bátor tselekedetnek, meg kel. azt néked tartani, valo hogy nagy sebet ejtek sziveden. de a mentöl nehezeb. annál nagyob batorságal kell venned. Elvir már nem a tiéd, a te életednek árráért, hitét másnak adta, ö minden nyugodalmát, boldogságát. életedért adta, egy szoval. más képpen meg nem szabadithatot. hanem dom baltazárhoz kelletet menni. immár azö felesége.

Azt nem mondom. néked, hogy el kell oltani a reménség nélkül valo tüzet, hogy a szeretet akár mely helyes és igasságos legyen is. de vétkes lészen. hogy ha annak határt nem vetnek, eszerént beszélnek rend szerént, az én idöm béli emberek az olyan iffiaknak mint magad, de én más utat követek, és leg nagyob haláadatlannak tartanálak, ha Elvirt nem szeretnéd, holot mit tselekedet éretted. szeressed, de okos, tiszteletes és háláado szeretettel., szeressed. dom sebastien, és tarsd meg azt az életet, a melyet ö oly drágán fizette meg.

Dom sebastien alig halhatá ezeket az utolso szokot,. hogy el haloványodék, és fél holtán esék a dom lajos karjára., azután le fekteték, és más nap késön tére magához. azután olyan szánakodo és keserves szokot monda. hogy a kik mellette voltanak. sirtanak,

Dona Catharina. mellette ült, és sok szép kegyes beszédivel vigasztalta, mind azok a kik körülötte voltanak ki egyel. ki másal kivánta volna vigasztalni. de a neki még nehezeb volt. azért mindeneket kére, hogy hagynák. egyedül, tsak egyedül egy meg hit alvaré nevü szolgájat hagyá maga mellet. a kiben egész hitele volt.

A midön egyedül marada. mondá. alvaré én fel tettem azt magamban hogy meg halyak, de azt akarom, hogy a kegyetlen Elvir bizonysága légyen halálomnak. én viszá akarok menni lisbonában. ha valoságos hüségel vagy hozám. keres nékem modot abban. alvaré. ezen igen meg ijede. és mindent meg monda néki valamit az okoság az elméjire ada, hogy szándékáról el fordithassa. de dom sebastien fel ülvén nagy haragal. meg esküvék, hogy magát meg öli. ha abban neki nem szolgál, alváré meg ijedvén. rea álla de azután a volt a kérdés, hogy mennek ki a házbol, hogy meg ne lássák, és lovakot hol talállyanak, tudván azt, hogy dom lajosnál nem adnának, álvárénak kelleték tehát kettöt valahol szerezni. és az is szükséges volt., hogy dom sebastien, az egész napot. néki adgya arra. hogy mindent el készithessen. a dolog pedig vegben mene, valamint ök azt magok közöt el végezték volt. és mint hogy Elvirt reménlette meg latni. azért a többet is használa mint akár mely orvoság

Ebéd után sokal jobban érezvén magát. fel kele, és fel öltözék, azután az anyához mene, és mondá. aszonyom, botsánatot jövök tölled kérni. a tegnapi dologért, az én nagy szeretetem, és a kár amelyet vallottam meg menthetnek engemet; nagy keserüségben vagyok, de már el szántam magamot. és kérlek azon: hogy mond meg nékem. egészen miben vagyon szerencsétlenségem, és hogy mit kellesék tselekednem.

Élni kell. fiam mondá dona Catharina, Elvir ezt neked parancsollya, és abetsület azt hagya. azután mindeneket meg beszélle néki. és hogy mi okra valo nézve nyerte volna meg. mind a szabadságot. mind az életet. mind ezek a beszédek igen meg haták az ö szivét. de azt el titkola, hogy el titkolhassa szándékát is., és mondá hogy kész volna engedelmeskedni. azután az anya mondá, hogy még két napot kellene várni. hogy az egéssége jol helyre jöjön. mivel a joszága. a hová kel menni igen mesze vagyon, dom sebastien külsö képen mindeneket reá hagya. azért. hogy szabadá hagyák, mivel azt meg sejditette volt, hogy igen vigyáznak reája

A mint is hogy, dom lajos, látván tsendeségben valo letit, nem kezde anyira attol. hogy valamit ne tselekednék. dom baltazár ellen., meg is kelleték néki indulni igen jó regel a harmadik napon: de álváré két lovat tartván készen. éttzaka a háztol nagy titkon ki menének. és lora ülvén, meg viratta elött lisbonában érkezének, és álvárénak egy attyafiához szállának., ahol dom sebástien igen el rejté magát. az ö hiv szolgája pedig el mene hogy valami modon beszélhesen éléonorával.

A dom lajos házánál pedig az el indulásnak ideje lévén. dona catharina. meg izené a fiának. hogy már ideje volna meg indulni. és tsak ötet várják. de mint meg ijede azon., a midön akit hozája küldöt volt egy levelet ád neki kezében. a mely az asztalon volt. nagy siettségel fel nyittá és ezeket talála benne.

Aszonyom.

Mint hogy szám ki vetésben küldöttek engemet. arra nem kel vigyázni hogy én mely felé veszem utamot. minden féle föld egy aránsu egy bujdosonak, az én földem. közél vagyon ahoz. a kiért kesergek., és még meszeb megyek, hogy el végezem azt az életet; a melyet tsak azért tartották meg, hogy azt nagyob gyötrödésel tölttsem.

Dom Sebastien de Suza.

Dona catharina mindgyárt meg mutatá ezt a levelet dom lajosnak. és az atyafiaknak. mindgyárt tanácsot tartának. és azt végezék. hogy el kellene. ezt a dolgot titkolni, akár lisbonában ment volna dom sebástien, akar az országbol ki ment volna. ne hogy gyanakodásban vegyék dolgát. és ismét meg ne fogják. a mely meg történnék. ha meg találnák. hanem azt kell hirdetni. hogy a parancsolat szerént ajoszágában ment, dona catharina pedig magais arra felé indulna., és az utyában késedelmeskednék. azért, hogy ök néki tudtára adhassák, ha valamit halhatnak dom sebastien felöl. akit titokban kerestetni fogják.

Ezt az okos tanacsot mindnyájan jová hagyák, dona catharina mondá mindenek elött. hogy a fia elöre el ment volna. és ö is utánna menne. a mint is tsak hamar. nevetve a hintoban üle. noha a szive nagy nyughatatlanságban volt. és meg indula, dom lajos. atöb atyafiakal. viszá tére avárosban. hogy alatomban tudakozodgyanak.

Azonban pedig álváré. sokat keringe a dom baltazár háza körül. hogy beszélhetne eleonorával. nem mervén senkitöl is kérdezni, végtire az ablakban meg látá ötet arostélyon által, és integetni kezde néki, de eleonora nem tudván mire integetnek néki. nem üsmervén meg mindgyárt. a legényt, közeleb mene az ablakhoz. akor meg. üsmeré, és inté néki hogy mindgyárt. viszá térne, és el mene az ablaktol. egy kevés idö mulva. egy papirosat vete le néki, a melybe evolt irva. eredgy, várj meg engemet a szent ursula templomában. álváré nagy siettségel. és félelemel. el mene attol a helytöl. és oda mene, a hová mondották hogy menyen. alig várakozék ót egy oráig, hogy látá eleonorát a templomba bé menni, ót elö beszéllé neki hogy miért küldetet volna. hogy az ura mitsoda nagy keserüségben volna, aki tellyeségel fel tette magában. hogy az elvir lábaihoz borullyon. okos eleonora. mondá néki. én abban bizonyos vagyok., hogy ha szemben lehetne véle, meg is változtatná veszedelmes szándékit. kénszeritlek arra. hogy juttasd szembe véle, a mitsoda veszedelemre tette magát. hogy lisbonában viszá tért. én azért rettegek. ki sem megyen innét addig amég nem láttya dona Elvirt. és azt tudom. hogy minden féle veszedelemre veti magát. ha ezt meg nem engedik néki. Eleonora erre igen nagy gondolkodásban esék. nem tudván mit felelni, mivel azt jol tudta. hogy az aszonya soha. azt meg nem engedi. ha kérik tölle. ugy kelletet hát dom sebastient hozája vinni, hogy ne tudgya, és a meg nem lehetet nagy veszedelem nélkül, mind ezeket hogy mitöl tartana. meg mondá álvárénak. és azt jovallá néki, hogy verje le az ura elméjit az illyen nehéz dologrol. de álváré tudván. hogy mint szereti az urát. addig reménkedék néki. hogy végtire eleonora reá álla., és mondá néki. hogy két naptol fogvást. az aszonya az ágyban fekünnék. és mint hogy dom báltazár. véle nem fekszik. hogy néki ne alkalmatlankodgyék. azért abban könnyeb mód is lehet hogy bé vigye dom sebástient hozája, hanem mihent jól bé estvéledik. hoza el magával. és a kert ajtaját nyitva talályák. és ót a lugos alat vonnyák meg magokot. a többit bizák reája.

Álváré nagy siettségel vivé ezt ahirt az urának aki is nagy nyughatatatlanságal varta, és mindeneket meg beszélle néki. és az esvéig valo idöt abban tölté. hogy miket mondgyon Elvirnek.

Elvir pedig két napot, és két éttzakát nagy nyughatatlanságban töltvén el. azutan könnyebben érzé magát. és egy nehany oráig alut. az alat pedig dom baltazár egy nehány szor volt nála, hogy lássa mint vagyon. eleonorának pedig dom sebastien lévén az elméjiben. el felejtette volt az aszonyának meg mondani hogy dom baltazár egy nehany szor volt látogatásán a még alut de a több leányok meg mondották. és elvir tudtára adatá a férjinek hogy nem alunék. aki is mindgyárt hozája mene. dom pedrevel. és töb jó akaroival. és ót marada setét estig. eleonorának pedig, addig dolga nem lévén az aszszonya mellet, ahoz adologhoz láta. a melyet el végezet volt álváréval.

Dona Elvir pediglen. egyedül akarván maradni. igen nagy nyughatatlanságot kezde érezni. nem tudhatván annak az okát. ugy anyira hogy mások is észre vévék, erre valo nézve mindenek fel kelének, és ki menének, dom baltazár. magais mint hogy igen késön volt. el butsuzék tölle, mondván hogy nyugodni hagya. és tsak más nap regel. jöne látogatására. reménlvén. hogy egésségben fogja találni. a midön el ment. eleonora aki igen félt azon hogy elvir házában ne hályon. Elvir mellé mene. és monda, aszonyom, igen kedvesé lett elötted Dom baltazár. mivel a neked nehéz. ha egy kis ideig el távozik is tölled.

Ej, felelé néki. azt akarnám hogy az igy volna, nem is volnék abban az állapotban a melyben vagyok, de eleonora miért hanyod azt nékem szememre. a mit teneked kellene nékem jovallani, nem neked kelleneé engemet köteleségemben segitened. oh! uram fel kiálta. egyedül vagyok. a ki dom baltazárt akarom szeretni, látom eléonora. hogy felölle kedvetlenül beszélsz. hol voltál az eléb mikor nálam volt. és miért nem mondottad meg nékem., egy szoval. mit tselekedtem. hogy nem akarod. hogy én tsendes napokot szerezek magamnak.?

Éléonora, aki, amég Dom baltazár a feleségivel volt., dom sebastient addig a maga házában bé vitte volt vétkesnek érezvén magát. és nagy bajba lévén az iránt is. hogy mi formában vigye az aszonya házában. egy kevés ideig nem tuda mit felelni. az ö halgatása, pirulása, és félelme. a melyet könnyü vala észre venni. igen fel haboritták elvirt. a ki is mint ha elöre érzet volna valamit magában. kérdé tölle. Eleonora mi lelt tégedet, mond meg. semmit ne titkoly el.

Eleonora. erre, meg bátoritván magát mondá. Aszonyom. én nagy dolgot akarok néked mondani. de enged meg had küldgyem ki parancsolatodbol mind a szolgáloidot, had zárjam bé házadot, hogy senki se bé ne jöhessen. se ne halgathasson ezeket véghez vivén. elvir mellé térdepele.

A ki is mind ezeket látván nem tuda mit gondolni, és meg ijede magában. éppen nem is gondolkodot arrol hogy oly közel volna dom sebástienhez. eleonora térden lévén mellette mondá. aszonyom tudom hogy haragodban esem. de lehetetlen volt más képpen tselekednem. és meg kelleték álvárénak igérnem, hogy hozád hozom, az életiben jár az urának, szükséges hogy veled beszéllyen., és másnak meg nem mondhattya titkát tsak néked, én már a házamban bé hoztam., tsak a parantsolatodot várja.

Oh! Istenem. fel kiálta Elvir. álváré.! lisbonában vagyon álváré. de söt még a házam mellet el rejtve. esztelen eleonora mitsoda állapotra tész engemet.

Elvir erre nem mondhata többet. és a sok sirás a szovát meg állitá. a dajkája. látván. hogy nem aharag, hanem a keserüség okozná sirását. élvén az alkalmatoságal. eleiben. adá hogy mitsoda nagy kegyetlenség volna szembe nem lenni. véle, mivel semmitöl nem tarthatna, és hogy mindeneket ugy vit végben hogy senki arrol semmit nem tudhatna, egy szoval ollyan hathatos szokal beszéllé reá. hogy a keserves Elvir nem tudván mit tenni; mondá néki. segitts had kellyek fel az ágybol mivel az ágyban nem beszélhetek azal az emberel. de had jöjjön szaporán. és had menyen el szaporán. mond meg neki, hogy levelet nekem ne adgyon mert el nem veszem., ezt mondván. egy karos székben üle. és várá hogy eleonora hozája vigye a tsalárd álvárét.

Dom Sebastien. hasonlo nyughatatlanságban volt a ki is akertböl. az eleonora házában menvén. egy szot nem szolhatot. ugy tettzet eleonorának hogy nem egy élö embert. hanem egy halált viszen a házában. és azt sem tudta hogy mit tsinál. a midön az elvir házábán vivék,

A kit is nagy keserüségben látván. aszive azon meg esék. és a földre esvén. a térdeit meg ölelé. és a sok suhajtási miat. nem szolhata.

Dona Elvir pedig, aki egy keszkenöt tartot a szeme elött. azt gondolá hogy álváré. tiszteletböl. és szomoruságábol tselekedné aztot. mondá, álváré, a mitsoda állapotban látz. a beszél helyettem. mond meg azt annak a ki küldöt, hogy ha a meg vigasztalhattya ötet. de semmit nekem olyat nemondgy a mi meg sérthetné köteleségemet., mivel azon kivül is már az ellen vétettem. azal. hogy elömbe botsátottalak.

Nem álváréhoz. mutatod ezt a kegyelmeségedet mondá dom sebástien. hanem olyanhoz aki leg szerencsétleneb avilágon. és azki ezt a kegyelmeségedet tsak arra fordittya. hogy meg halyon szemeid elött.

Oh’ hol vagyok. kérdé elvir. tekintvén reája. oh Istenem kit látok, oh’ tsalárd eleonora. és vak merö dom sebastien. akor el taszitván magátol. és fel akarván kelni helyéböl, mondá. dom sebástien. mint hogy azt végben vittem. hogy fel áldoztam nyugodalmamot te éretted, hiddel. véghez viszem azt is, hogy az életemet inkáb el vesztem. tsak meg tarthassam ditsöségemet, te engemet gyalász. el vesztesz, más féle hálá adásnak jelit vártam volna tölled, kegyetlen. felelé dom sebastien. meg tartoztatván helyeben. és aki ezekre ígen fel indult volt. mitsoda hálá adásal lehetek, meg gátoltad halálomot. azért hogy magad öly meg engemet. ha az ellenségim öltenek volna meg, azal meg nem elégedhettél volna, hanem ugy elégszel meg, ha kezed által halok meg, háláadatlan. miert nem engedted hogy fejemet fegyék. legaláb abban a gondolatban lettem volna halálomkor hogy hü vagy hozám. holot tsak azért hagytad meg életemet. hogy a más birtokában láthassalak. én azt az életet a melyet meg tartottál szerencsére vetem. azért hogy egy szem pillantásig láthassalak. és panaszolkodhasam szerencsétlenségemen. te pedig engemet gyülölségel tekintesz. és a nagy pirongatásal vagy hozám. én tégedet, mondod. gyalázlak. és bestelenittelek. Éj aszonyom. fel emelvén tüzes szemeit. meg kel néked mutatnom hálá adásomot. mint hogy annak jelit kivánod. viszá adom néked azt az életet. a melyet meg szabaditottál. és azt annak szerencséjére áldozom., akit nálamnál nagyobra betsültél

Ezeket el végezvén. a dákosát ki huza. és akezét fel emelé. hogy magában verje. és azt véghez is vitte volna. ha a keserves Elvir hirtelen rea nem ugrot volna. és ha, eleonora segittségével ki nem fatsarta volna kezéböl a dákost. a szeretet és az ijedség erött adot volt neki.

Dom Sebástien. szégyenelvén hogy meg fosztották volna fegyverétöl. mondá. tekintvén szomoruán Elvire. mit vársz., és miért nem sietz halálomal. dom sébastien. mondá elvir. könyves szemekel. a mitsoda állapotban látlak, az, az én más félelmimet el üzi. a te nagy keserüséged. én nekem nehezeb pirongatásidnál, mert a te keserüséged eszemben juttattya. hogy mitsoda jót vesztettem. el. ate pirongatásodot pedig nem érdemlem. de még is azt meg tselekszem, hogy eröt veszek magamon éretted; egy kis ideig el akarom felejteni, hogy ki légyek. és hogy mivel tartozom magamnak, és elödben terjesztem szivemet., tudom dom sebastien, hogy hitelt adcz beszédemnek. mivel szeretz. es ate nagy haragodban is. bizonyos vagyok. hogy belsö képpen igasságal itélsz felöllem. és nem kételkedel ártatlanságomban. mind azon által. mint hogy magamnak kel. arrol bizonyságot tennem., arra is reá állok. de az én igazán valo meg vallásomért. két dolgot kivánok tetölled. az elsö a, hogy a magad halálára ne igyekezél. életedet tarsd meg, visgáld meg hogy mit akarál tselekedni. a mely tselekedet nem illik. egy nemes szivhez. és egy olyan emberhez. a kinek engedelmeskedni kell. az Isten rendelésének. a második a, hogy tsendeségel halgasd meg beszédimet és hogy énnekem szeretetedröl semmit ne szóly. mivel már most én azt meg nem halgathatom. ha ezt a két dolgot meg tartod., én sem titkolom el elötted, a mi a szivemben vagyon, és most utollyára ugy tekintvén tégedet., mint olyat a ki énnekem leg drágáb a világon. annak minden titkát elödbe teszem. felely erre dom sebástien. rea állaszé erre a mit kivánok tölled.

Elvir ezeket a szokot oly ékeségel. igazságal mondá ki, hogy a szerentsétlen dom sebestien. a ki a szemeit rolla le nem vette., tsudálkozásal halgatá. és egy kevés ideig nem felelhetvén. minden haragja el mulék. a lábaihoz esék. és mondá. érzem hogy nem érdemlem az életet., de oh! mitsoda okosságot kivánhatz egy olyan embertöl. aki örökösön el veszt tégedet., mind azon által. látom az én igasságtalan pirogatásimot. és azt: hogy mitsoda engedelmeségel kel a te akaratodnak engedelmeskednem igen is aszonyom. mondá nagy suhajtva. fogadom hogy azt tselekeszem amit parancsolsz nékem. akar mi legyen a. és az idöre, a szeretetre. és a keserüségre hagyom el végezni azt az életet., a melyet ujontában néked ajánlom.

Akor a szép dona Elvir maga mellé ültetvén. egy kis gondolkodás után mondá. dom sebastien. a mit néked akarok mondani. a nehéz a jó erkölcsömnek. de könnyü a szivemnek, mivel meg szogtam volt tégedet szeretni.; természet szerént valo dolog azt néked meg mondanom. de nem szabad már azt meg vallanom. mind azon által arra eröltetz. és hogy másodszor is meg menttsem életedet., azért vallom ezt meg utollyára néked. és vég képpen. igen is. dom sebastien. ollyan kedves vagy ma nékem. mint a mely voltál. a midön parancsolták hogy szereselek. és a menyek az én bizonyságim. hogy ha az életedet meg szabadithattam volna. életemel., sokal keveseb keserüségel választottam volna a halált., mint azt az állapotot a melyben vagyok.

De még többet is mondok. mert én sürgettem magam házaságomot., mivel attol tartottam. hogy mentöl továbra halad. annál hamaréb vége lesz életednek, és mentöl inkáb siettettem szerencsétlenségemet. annál bizonyosabnak gondoltam lenni életedet. egy szoval. magamot el felejtettem. és tsak rollad gondolkodtam. a dolog ugy kivánta. hogy én magamot fel aldozam. azért. hogy ate életedet fel ne áldozák. az egész lisbona tudgya ezt az igazságot. lehetetlen hogy te ne tudgyad.

A szeretetem vezérlet engem. a hüségem meg nem változot. és az artatlanságom. meg ment engem. és bizonyságot teszen rolam. illyen vallásim után., nem kételkedhetel. kegyetlen állapottyárol szivemnek. de mint hogy nem tudod az én végsö szándékomot., ha tsak tudodra nem adom. tud meg tehát azt. hogy mentöl kedveseb voltál nekem. annál inkáb igyekezem azon hogy ki rekeszthesselek. emlékezetemböl. erre mind a nyugodalmom. betsületem, köteleségem. kénszerit. azt ne tudakozad, hogy ha végben vihetemé azt? ezt a titkot tsak nekem kel tudni, hanem azt tud meg. hogy szükséges azt végben vinnem, söt még ate tiszteletedet sem érdemleném meg, ha más képen tselekedném. már énnekem se a nem szabad hogy lássalak, se ahogy halgassalak, és arra nem koteletzhetz, hogy ha gyalázatomot nem kivánod. ha engemet szerettél. vagy ha engemet még szeretz. a betsületemnek olyan drágának kell néked lenni. valamint magamnak. meg ne homályosidtsad tehát azt. haszontalan tselekedetidel. igyekezél azon, hogy gyözd meg szeretetedet. és abbol meg látom hogy szerettel engemet, de megintlen. az én igyekezetem hogy tégedet el felejthesselek., az én jó erkölcsömet bizonyittsa meg neked, és nem hüségtelenségemet; ély. és hadd legyen az a vigasztalásom szerentsétlenségemben. hogy én mentettelek meg ahaláltol, egy szoval. tarsd meg azt az életet, a mely nékem oly drágában telik., és ne ted veszedelemre. abban a helyben ahol vagy. hadd el azt örökösön; vagy pediglen tsak akor jöj viszá. a midön a szerentsétlen elvir el végezi életét,. akor meg engedem hogy eszedben jussak., hogy szeretetemel magadnak hizelkedgyél. és hogy magadot meg vigasztallyad halálom után. eredgy, mondá néki sebes köny hullatásival. meny el innét siettségel. és el távozásodal. viddel rettegésimet., én nekem ne felely. mert én azt magamnak mind meg mondom. a mit akarnál nekem mondani., mind tudom amit gondolsz., és a meg hatotta szivemet. tekinsd meg szivemet hogy mitsoda állapotban vagyon. valamint én meg tekintem a tiédet. és az én rajtad valo hatalmomnak. adgyad azt az utolso jelét. hogy engedelmeskedgyél nekem. és többet nem szolhata. dom sebastien pedig, nagy szeretettel. és keserüsegel. fel emelé szemeit., és a térdeihez borula, a kezét meg fogván. meg tsokolá. és a köny hullatásival ásztatá. és ugy tettzék. mint ha mind a kettö halálán volna. de a jó erkölcsü Elvir. inte éléonorának, a melyet dom sebastien. észre vévén. fel kele. és keserüségében nem szolhatván, éléönora után mene. a ki szerencsésen ki vivé a kertböl. és ugyan szerencsésen is érkezék szállására álváré pedig nagy halgatásal kisére.

Mikor a szállásra érkeztenek. Dom sebastien. nagy keserüségében sokáig setált a házban. egyet sem szollot. álváré pedig mellette volt. végtire meg állapodék. és mondá. ennek igy kell lenni, Elvir azt akarja. engedelmeskednem kel néki, mint ha álváré hallotta volna az ö beszelgetéseket., álváré élnem kell. nem azért hogy el felejttsem. hanem azért. hogy szeresem. és tisztellyem mind holtig.

Ez a hü szolga meg örülvén ezeken a szokon és észre vévén hogy mi mondattya véle, ejól vagyon uram mondá néki, de ki kel lisbonábol menni., és a veszedelmet el kel kerülni. ha elvirnek akarsz engedelmeskedni.

Kedves álvárém. felelé néki. tselekedgyed azt amit akarsz. töllem tanátsot ne kérj. azt sem tudom mi vagyok., mit mondok. sem azt hogy hová kel mennem, read hagyom magamot, meg hagyom életemet, azt meg igértem. többet ne kivány töllem.

Alvaré ennél többet nem kivánt, hanem mindgyárt. mindeneket el készite. és tudtára adván néki, a lora ülteté, maga. és az attyafia hasonlo képen lora ülének, dom sebastien semmiröl nem tudakozodot tsak reájok hagyta. a városbol ki menvén. a leg elsö faluban. alváre a lovakot viszá adván az attyafiának. az urat posta lora ülteté. és hamarságal a joszágában érkezék a hová dona catharina tsak három napal érkezék azután. nem gondolván azt. hogy oda. olyan örömre érkezék.

Elvir pediglen. mihent dom sebástient aveszedelemen kivül láta lenni. azon nagy könyebséget érze magaban. hogy ki nyilatkoztathatta volna szive titkát. azt is gondolá magában. hogy kevesebet nem tselekedhetet. egy olyan emberért. akit sok ideig ugy tekintette., mind jövendö béli férjét. erre valo nézve. éléonorának is meg botsáta. de ugy hogy,, többé abban avétekben ne essék. azon az éttzaka sokat beszélgetének egy másal. és elvir. tsendes szivel. léven. le feküvék. és tsendesen nyugodot

Más nap pedig már késön volt. mikor éléonora fel költé. és mondá néki, hogy dom baltazár egy nehány szor volt nála. de mindenkor aluva találta. azt is hirdetnék a háznál. hogy dom baltazárnak. parantsolattya jöt volna udvartól. elvir mindgyárt tudtára adatá hogy kivánná látni

Dom baltazár. mindgyárt hozája mene, és tudtára adá hogy parancsolatot vett volna udvartol. amely parancsolatban avolt., hogy mentöl hamareb. indiában, avicé királyságában menyen, és a hajok már készen várnák. mondván azt. is. hogy arra nem sürgeti hogy véle el menyen. hanem a midön az egéssége jó lészen., akor utánna mehet, ezeket a szokot pedig ollyan idegenségel. mondá ki., hogy Elvir azon meg haborodék. és nagy kegyeségel felelvén néki. azon kéré hogy vinné el magával. mivel ö véghez viheti azt az utat. és ha az áert. változtattya. még annál jóbb egessége lészen. dom baltazár pedig mindenkor tsak a betegségit hozván elé, meg nem halgatá kérésit. és el hagyá. mondván. hogy az uttyárol kell rendelést tenni, ezen az idegenségin. igen tsudálkozék Elvir. és mint hogy azt tudta bizonyoson. hogy a dom sebastienel valo szembe létit. nem tudhattya, azért nem is tudá mire vélni. eléonora. a ki gyülölte dom baltazárt. által látá az okát változásának, dom baltazár. monda az Elvirnek. tsak azert akart férjed lenni. hogy magat jó rendbe tehesse. a te sok joszágodot. szintén anyira kivánta ö. valamint ate szepségedet. és az indiai vicé királyságot., tsak a veled valo házaságáért adták meg néki. mindent el követet [el-követet]. hogy azt véghez vihesse. és meg nyerhesse, már mostanában hogy véghez vitte a mit kivánt, a nagyra valo vagyása. ismét uralkodni kezd benne. és a szeretet meg gyengül,

Ezeket a beszédeket igen helyesnek találá Elvir. semmi. felelé erre. suhajtva. szeresen. ne szeresen. a magam köteleségit követem. az alat. a még ez a szép aszszony. illyen nemesi szándékal volt. dom baltázár. nagy nyughatatlanságal várta hogy uralkodhassék. és tsak a nagy készületben foglalatoskodék. az egész lisbona városa. elmene ötet köszönteni. hasonlo tiszteletet adának dona Elvirnek, akiben nem lévén anyi nagyra vágyodás mint a férjében. nagyob méltoságal is fogada mindeneket

Éléonora valoságal ki találta volt. a dom baltazár természetét. aki is látván mitsoda nehezen juthatna dona Elvirhez., a szeretetet, az ö nagyra vagyó kivánságihoz kaptsolta volt, de a mikor látá hogy ohajtási bé tellyesedtenek., a feleségit ugy tekinté mint más egyebeket, és az ö uj méltoságában. nem gondolá szükségesnek. hogy magával olyan társat hordozon., a kivel szükséges. hogy külsö képen magát okosan visellye. a mely nem igen egyeznek meg. a gyönyörüségel. a melyre. hajlando volt az ö iffiusága.

El hitetvén azt is magával, látván Elvirnek titkos szomorkodását. és egésséginek meg bomlását. hogy mindenkor hajlandoságal lészen dom sebastienhez. és meg elégedvén azal. hogy dom sebastient. mesze földre el küldhette. élni akart ahasznokal. melyeket házasága szerzet néki, nem akarván. azokot közölni Elvirel. akitöl vette volt. erre valo nézve. lehetetlen is vala Elvirnek. végben vinni hogy el vigye magával. noha se kérésit. se köny hullatásit. azért el nem mulatá

Dom baltazár tellyeségel nem engede kérésinek. és meg akarván mutatni elvirnek. rajta valo hatalmát. parancsolá. néki hogy az ö kastélyában menne. amely lisbonátol. egy nehány mély földnire volt. el vévén mellölle a régi szollgáloit. tsak eleonorát hagyá meg. és ollyan öreg aszonyokot ada melléje, kik reája vigyáznának, dona elvirnek meg esék aszive az illyen tselekedetin., de álhatatos lévén köteleségében. az el rendeltetet sorsa alá veté magát., nem mutatván leg kiseb boszonkodást. se azért leg kiseb panaszt nem tett. igasságtalan férjének, a ki is harmad napal meg indittá maga elött, és a mikor meg tudá hogy a kastélyba volna el zárkozva. a hajora üle. tele lévén elméje a nagy méltoságal. és hejabanvaloságal.

Indiában, goa városában érkezvén, ót a gubernátorságot kezéhez vévé, és a maga tiszttségét. oly fent és kevélyen kezdé viselni. hogy nem kezdének jó szivel lenni hozája. kevés idö mulva hogy oda. érkezék. az Áson királynak egy öttse, és huga. goa városában menének. hogy el szaladgyanak a báttyok elött. és a portugaliai királynak oltalma alá adák magokot., a kiket dom baltazár nagy betsülettel fogadá; annális jób szivel, hogy ez a fejdelem aszony. tsak hamar a maga rabsága alá veté. ez az indiai leány. akit beliznek hitták. igen szép. volt. szerelmes ábrázattya fekete égö. szeme a szivet meg hatották. dom baltazár is érzé magában. hogy addig soha semmit sem szeretet

Az ö sebes szeretete. nem marada sokáig titokban az elött, a ki azt fel gerjesztette volt., mint hogy ö szép termetü. és bator volt. és beliza. se vak., se hideg természetü nem volt. azért tsak hamar meg adák magokot., és tellyeségel a szerelemnek adván. magokot, azt nem is kivánták el titkolni.

A szerelemnek, vagyon mindenkor valamely tzéllya, a beliza tzéllya avolt. hogy keresztényé legyen. és el vétesse magát dom baltazáral. ezel sokáig hizelkedék magának. senki nem mérte néki meg mondani., hogy azt nem reménlheti, de egy szer nagy szerelmében. arra kénszerité dom baltazárt., hogy ugyan valojában mutatná meg hozája valo szeretetét. erre dom baltázar: továb nem titkolhatá el. hogy mitsoda nagy akadálya volna azö meg egyesüléseknek. erre a hire. beliza oly nagy keserüséget mutata. hogy a hitit meg tagado dom baltazár, meg igéré néki hogy minden képen azon leszen. hogy azt a kötelet el szakasza a mely ellenkezik azö meg egyesülésekel.

Ez az indiai leány. eröszakos. mérges. és irigy lévén. egy nehány féle hamis modot ada dom baltazár eleiben. hogy azt véghez vihesse, de ö, vagy a betsületböl, vagy hogy alkalmatosága nem volt,. idöt kére tölle arra. hogy kedvit tölttse, holtig valo szeretetit fogadván néki.

A még ezek a dolgok igy mennek vala végbe goa városában. és mindenek zugolodnak vala dom baltazár ellen. addig a szomoru elvir igen magános életet él vala, és tsak a természet urának lábainál kereste minden vigasztalását. a kinek szüntelen ajánlotta szenvedésit. dom baltazár alkalmas ideig el nem mulatta nekie irni,. a melyekre ö mindenkor meg felelt, és mindenkor azon kérte. hogy had mehessen utánna, de idövel tellyeségel nem vévén semmi tudositását, azon valojában meg ijede, azt is gondolá. hogy köteleségiben járna. hogy azt meg tudna hogy mit tsinálna férje. vagy ha valami nem történté. rajta. dom baltazár. pedig oly erösen meg hagyta volt mind azoknak kik mellette voltanak hogy senkit hozája ne botsásanak, hogy a kastélyban még aleg közeleb valo attyafiait sem botsátották. ez is okozá. hogy semmit meg nem tudhatot. mind azon által. joságával, és kegyeségivel. magához hoditotta volt mind azokot akik örzötték. meg is szánták, hogy egy ollyan iffiu és szép aszszony. olyan életet elne., a mely meg nem egyeznék. se rendével. se jó erköltsével. azért mindenekben jó szivel kezdének lenni. hozája, és mindenekben kezdének néki tettzeni. azon az egyen kivül. hogy senkit sem botsátottak a kastélyban. de egyebben. azon igyekeztek hogy mulathassák magok közöt. és a közönséges hireket meg kezdék néki mondani,

Egyik a többi közül, aki néki leg több hirt vit. és aki leg inkáb kiváná kedvit keresni. és akiben éléonorának is töb hitele volt. tudtára adá. hogy lisbonábol jött emberektöl hallotta volna. hogy ót az a hire. hogy az indiai vicé király. egy fejdelem aszonyt venne el. mint hogy a meszenün jöt hir. sok kézen forog. azért azt vagy meg szaporittyák. vagy meg kissebitik. a dom baltazár. szeretete. lisbonáig mar enyire szaporodot volt.

Dom baltazárnak pedig eza tselédgye. aki ezta hirt hallotta. tellyeségel el is hitte. látván hogy elvirt el hagyta az ura. azért nagy keserüségel is kéré éléonorát hogy mondaná meg az aszszonyának ezt a hirt. hogy had visellyen gondot magárol. fogadván azt. hogy eletét veszedelemre. teszi. tsak valamiben szolgálhason néki.

Eleonora meg, köszöné jó akarattyát. és arra inté. hogy lenne mindenkor ebben a szándékban. és mindgyárt elvirhez mene. hogy meg mondaná néki ezt a hirt. remenlvén. hogy ha az aszszonya szabad lesz magával. meg is menekedik annyi sok nyughatatlanságtol.

De ez a hir, mind ellenkezö dolgot okoza. mint sem ö gondolá. mivel Elvir figyelmeteségel halgatván ezt a hirt. mondá a dajkájának. Eleonora, én jobban által látom ezt a dolgot mint sem gondolod. én azt jól tudom hogy dom baltazár el nem ronthattya a mi házaságunkot. attol nem tartok, de abban nem kell kételkedni. hogy ez a hir. olyan dologtol ne eredne amelyben részt nem kellene vennem. az én köteleségem azt hoza magával. hogy azt elne halgassam. hanem a férjemhez mennyek. és néki meg mutassam, hogy gondom vagyon reája.

Én el akarok indulni. goa városában akarok menni, és abban semmit sem mulatok el. hogy hozám valo szeretetét. viszá ne hozam. hogy hogy aszonyom. mondá eleonora tsudálkozva, te ötet nem szereted. ö tégedet el hagyot. és még is utánna akarszé menni?

Nem nem eleonora. feleló erre Elvir. én ötet nem szeretem. de a köteleségem arra viszen hogy magamot szeretessem. és betsültessem. mindent el kel követni azért. hogy egy álhatatlan férjet viszá hozhassunk. és nem akarván többet halgatni, parancsolá néki, hogy hiná hozája aki magát anyira igérte néki. a pedig mint egy gondviselö volt a kastéllyban. a tselédek mind tölle függöttek.

Eleonora nem mervén többet mondani. oda hivá azt az embert. akinek neve volt felix. és az aszonya házában vivé. dona Elvir elé beszélteté véle mind azt a mit adajkájának mondot volt., és látván azokbol., hogy szándékát véghez kellene vinni. meg esküté a maga hüségére. és azután meg mondá néki szándékját.

Hogy jobban még magához köteleze. egy szép gyémántos gyürüvel meg ajándékozá, és arra kéré. hogy segitené ötet had mehessen ki a kastélybol. és had ülhessen olyan hajora. a mely goa városában megyen. parancsolván eleonorának hogy adna neki elegendö pénzt. a melyel mindent el készithessen mentöl hamaréb. ez az ember mind az ajándékért, mind pedig valojában akarván nékie szolgálni, meg igéré nékie. hogy a második éttzaka lisbonában viszi. és ót hajora ülteti.

Meg is tartá igéretit. ugyan azon a napon esze gyüjté mind a tselédeket. és mondá nékik nagy titkoson., hogy a vicé király olyan parancsolatot küldöt néki. hogy Elvirt. egy bizonyos klastromba vinné. a vicé király akarattya pedig a. hogy ö kivülötte. a tselédek mind ugy tétessék. mint ha semmit sem tudnának adologban. és nyolcz napig semmit se szollyanak, de azután azt hirdessék. hogy utánna ment volna. azért hogy senki meg ne tudhassa, hogy a klastromba vagyon. és hogy az ö hüségekért mindeniknek jó ajándékot adna. a tselédek mindnyájan szánakodának elviren de az ajándékért. mindent felixre hagyának.

A második éttzaka pedig felix., Elvirt éléönorával a hintoban ülteté. és maga kotsis lön. lisbonában vivé szerencsésen,. Elvir ennek a gondviselönek. házánál. a hintobol ki szálla. és ót marada mind addig valamég a hajo készen nem volt. harmad nap. mulva a hajo készen lévén. Elvir eleonorával a hajoban üle, és a midön a tengeren mesze volnának. Elvir a hajos kapitánnak tudtára adá hogy ki legyen. mondván hogy tsak titkon akarna aférje után menni. erre mind a kapitány, mind mindenek nagy tisztelettel valának hozája,

Az alat amég Elvirnek minden tselekedetit aköteleség vezérelé, a szerentsétlen dom sebastiennek minden lépésit a szerelem igazgatá; azt már meg mondottam volt. hogy az annya elött. három napal érkezet volt a joszágában, könnyü el hinni hogy mint el tsudálkozék. és mint meg örüle a midön meg látá a fiát. holot gondolattyában sem volt. hogy ót talállya, aki is mindent elé beszélle az annyának, az annya jóvá nem hagyá tselekedetit, de azután száná, és szép oktatásokal vigasztalá.

De az ö szomorkodása. anyira nevekedek, hogy igen kezdék felteni. hogy az, az életet meg ne rövidittse, azonba pedig ö is meg hallá hogy dom baltazár. mitsoda leányt szeretne. és hogy elvir el indult volna indiában. annyin mentenek hozája látogatására lisbonábol., hogy tsak hamar meg tudta volt a dom baltazár el indulását, és azt is. hogy Elvirt egy kastélyban hagyta volt.

Dom Sebastien. száma nélkül meg akara indulni. hogy goa városában. és meg verekedgyék dom baltazáral. el is indult volna, ha az annya meg nem tartoztatta volna. eleiben adván szépen. hogy ha azt tselekeszi. örökösön el veszti Elvirt, mivel Elvir soha sem menne azö férjének gyilkosához. aki is mentöl szerentsétleneb, annál inkáb el hiheti hogy gondolkodik felölle. és ha dom baltazárnak halála történnék. semmi meg nem akadályoztatná szerencséjit. az illyen helyes beszédekel. tartoztatá meg egy nehány szor a fiát. de a mikor dom Sebastien meg hallá a dom baltazár álhatatlanságát. és az dona elvir el indulását., akor lehetetlen volt el halasztani meg indulását.

Abban a gondolatban volt. hogy egy olyan ember, a ki, érdemes. és méltó feleségit el árulhattya. arra is alkalmatos leszen, hogy valamely rosz tselekedetet mivelyen. és elöre érezvén magában valamely szerencsétlenséget, mód nélkül kezdé félteni az Elvir életét. és veszedelemben gondolá ötet lenni. egy olyan országban. és udvarnál. a hol a dom baltazár akarattyát követik. azért mind addig nem is nyugovék valamég dona catharinát arra nem vevé. hogy szabadságot adna néki az el menetelre. ezen mindgyárt meg ijede az annya. nem gondolhatván azt, hogy a fia el kerülhesse a dom baltazár boszu állását. a midön meg fogja látni. hogy indiában is utánna ment a feleséginek. söt még olyan országban ahol ö parancsolna. erre valo nézve mindeneket el követe hogy ki verje a fiának ezt a vak merö, es veszedelmes szándékját.

De dom Sebastien., éjjel napal. tsak a szomoru gondolatokban lévén. el nem hagyá kerésit. hanem mondá az annyának. ne félts engemet. aszonyom., én nem igyekezem a dom baltazár halálára. tsak az Elvir életét akarom meg menteni, azon is leszek hogy minden tselekedetére vigyázhassak az ö férjének, ugy el fogom magamot titkolni. hogy se egyik, se a másik meg nem fog üsmérni, az életemet veszedelemre nem teszem., de azon leszek, hogy meg oltalmazhassam az Elvir életet. mivel azt a szép személyt, akár imettem. akár álmomban, ugy látom., mint ha a kést vernének belé. vagy mint ha étetöt adnának innya. egy szoval aszonyom, meg ölelvén az annya térdeit. halálomot kivánod., ha el menetelemet nem akarod. semmit nem mondván néked. el szökhettem volna másodszor is mellölled, de a hozád valo tiszteletem. szeretetem. és a nyughatatlanságot a melyet néked okoznék arra kénszeritnek hogy ezt néked meg mondgyam. ebböl meg láthatod. hogy nem fogom a veszedelmet keresni. a melyet még el kerülöm, és meg fogsz még engemet látni, ha szinte nem ugy is a mint ohajtom, leg aláb tsendeseb elmével.

Dona Catharina. egy kevés ideig halogatá az engedelmet, de látván hogy ugyan szem látomást. kezdene veszni, rea. álla kérésére,. dom sebastien erre igen meg örüle, és az annya. ezt a jelt. szerencsés uttyára magyarázá. azután el butsuzának. sok köny hullatásal egy mástol. és annya, a hü álváré gondviselése alá bizá. el válván egy mástol. dom Sebastien titkon lisbonában érkezék. és hajora üle, két hét mulva. elvir el indulása után,

Elvir pedig három holnapig érkezék indiában. és a vicé király udvarában érkezvén, mindenek nagy örömbe valának. dom baltazár pedig ezen a hiren igen meg ijede. és meg szomorkodék. mind azon által el titkolá. az udvara elött. és nem tselekedhetvén más képpen. eleiben mene minden udvarával. dona Elvir pedig nagy tzifrán fel volt öltözve. hogy annál inkáb tessék férjének. a mint is hogy, mindenek tsudálák az ö ékeségét, és szépséget

Dona Elvir pedig nemesi szemérmeteségel menvén a férje eleiben. mondá néki. uram meg botsás. ha elödben merek jöni, parancsolatod nélkül, nem álhattam ellene az utánnad valo ohajtásimnak. az erötelenség a melyben voltam mindenkor. el jöveteledtöl fogvást, reménlteti velem. hogy a mely aerrel élsz, ugyan azon. nékem is hasznomra fordul.

Nem láttzik aszszonyom. felelé néki dom baltazár kedvetlenül. hogy az én távul valo létem nagy kárt tett volna egésségedben. söt még azt gondolom. hogy a nyugodalom. és a magános élet, néked szükségeseb volt, mint sem az én jelen létem. ezek a boszontó szok igen meg sérték a vicé királynét. de azt el titkolá és a férje a kezit nyujtván néki bé vivé a maga házaban

ót tsak magok lévén. elvir nem tartozkodhatá továb magát nagy sirásra fokada. el keseredvén azon hogy a férje mint fogadta. esziben jutának, az el mult szomorusági. és hogy még mit várhat. azért folyni hagyá könyveit. végtire mondá. hogy hagytál volt el uram engemet. miképpen fogadtál. meg érdemlettemé ezeket, és ezeket fogadtad volté nekem, nem azért jöttem ide hogy valamit a szemedre hánnyak. hanem azért jöttem, hogy eszedbe juttassam hogy engemet szerettél. hogy betsületedet. meg érdemlem. és hogy elödben adgyam azt, hogy betsületedben jár, hogy egy olyan kevés esztendöjü aszszony mint én vagyok, ne legyen ollyan sokára el válva olyan férjétöl mint magad vagy.

Meg vallom aszonyom. felelé néki dom baltazár, hogy tsudalkozhatom az illyen szorgalmatoságodon. vagy igen meg változtál, vagy igen jol tudod magadot el titkolni, de én azt nem keresem hogy mi vagyon szivedben, te se visgállyad az enyimet, sokal jobban tselekedted volna ha az országban maradtál volna, mivel a volt azén akaratom: de onnét ki jöttél parancsolatom ellen, és hogy azt véghez vihessed, szükséges. volt. hogy azokot meg csallyad. akikre biztalak volt,. az illyen tselekedet. nem olyan ditséretes amint gondolod. és helyes gyanakodásra indithatna engemet,

Mind azon által hogy azt el kerüllyed. légy itt engedelmeseb nékem, hogy ha haborgás nélkül akarsz élni azokal. atiszteletekel., a melyeket itt igéred magadnak. ezekre. a szokra ki mene a házbol. még reá sem tekinte. se feleletit meg nem várá.

Semmi nem boszszonthattya ugy egy olyan aszonyt aki mindent fel áldoz köteleségének, és a kinek a jó erkölcs igazgattya minden tselekedetit., mint ha láttya. hogy azokot ugyan a tarttya vétkeseknek. akiért azokot tselekeszi. a szerencsétlen Elvir érzé abban az orában hogy nagy szüksége volna egész bátorságára hogy meg gyözhesse boszonkodását, és hogy ne fordittsa ollyanra gondolatit. aki jobban meg érdemlené. az ö hüségit, mint sem az ö hitit meg szegö férje. de kivetvén az elméjiböl minden boszszonkodásra valo gondolatokot., el tekellé magában hogy minden igyekezetit arra fordittsa. hogy a férjit magához viszá térittse. hogy magát szeretesse, és magais szeresse ha lehet. és hogy ezeket el kezdgye., üsmerettséget akara tenni az indiai fejdelem aszonyal.,

A még illyen ártatlan gondolatokban foglalatoskodék. addig az irigy indiai leány nagy nyughatatlanságban kezde lenni el érkezésiért. fö képpen szépségiért. dom baltazár. el hagyván elvirt. beliza házában mene, akit nagy sirásban találá, dom baltazár. azt látván. nem tuda mit tsinálni. szánakodásában. és ez az ember. akinek a szive meg nem eset. egy igen szép aszonynak. okos. és helyes keserüségin, ugy tettzék néki. mint ha a szivét altal verték volna. hogy keserüségit látá. olyan szeretöjének. a ki eröszakos. és mérges volt. és akinek szeretete rendeletlen. valo volt.

Dom baltazár. lábaihoz borulván meg ölelé térdeit és mondá. szeretetre méltó beliza. mitsoda szerentsétlenség történt rajtad, hogy a természetnek oly szép munkaját kesergeted. kitsoda szomoritot meg tégedet. kész vagyok boszut állani éretted. ha kivántatik. arra esküszöm hogy életemet is fel áldozom éretted,

Beliza ezekre a szokra. ugy téteté mint ha meg tsendesedet volna, de mint hogy a szive ollyan hamis. volt, valamitsoda szép volt személyiben, és nem akarván adom baltazár szivet másal meg osztani. azért minden modon azon. volt. hogy arra kénszerittse, hogy mentené meg ötet Elvirtöl. erre valo nézve. a szeretethez foglalván mesterségel a haragot, mondá néki szerelmes tekintetekel., tsak épen rajtad kel egyedül boszut állanom. tsak te egyedül gyalász engemet. és tsak egyedül. te tettél abban az állapotban a melyben vagyok, az én társam ide érkezet. ö itt abban a szerencsés állapotban lészen, a mely engemet illet, már te tsak ötet fogod tekinteni. és azon idö alat. amelyben mindenkor tsak véle lészesz. az én napjaim. a sirásban. és a szomoruságban telnek el. és tsak a halál. veti végit kinaimnak. a melyet nekem készitesz oh kegyetlen. ne gondollyad azt. hogy én tsendeségel tekinttsem az ö gyözedelmét. ez a hancsár., mutatván azt a melyet az öviben hordozot. meg ment engemet attol, és az a vigasztalásom lészen, hogy meg halván. nem lészek bizonysága hálá adatlanságodnak, ezekre a szokra ugy téteté magát. mint ha ki akarná magát vonni kezeiközül, hogy véghez vigye a mit mondot: a lágy dom baltazár ezen igen meg ijede. és el veszté egészen okoságát. és meg kapván ötet. meg ölelgeté. és azt fogadá néki, hogy elvirt gyülölné, és az ö jelen valo léte. néki is nehéz volna. és hogy ezt oly nyilván meg fogja nékie mutatni. hogy abban nem kételkedhetik. mivel ö mást nem szeretne. és tsak ö érette akar élni. hanem tsak arra kéri hogy néze meg hogy mint fog elvirel banni. és arra esküszik, hogy ha. azal meg nem. elégszik. ugy bánik véle. valamint ö akarja., erre az fogadásra beliza meg tsendesedék. fel tévén magában. hogy tsak hamar véghez is viteti, addig is azt kiváná töllé. hogy ö ne lássa a vicé királynét. és hogy annak semmi szabadsága ne légyen udvaránál.

Dom baltazár. erre semmit nem felele. de mindgyárt engedelmeskedék. és hivatván egy tisztit. meg parancsolá néki, hogy Elvirt távul szállittaná az ö házátol. a kinek is meg volt parancsolva. hogy soha a házábol ki ne mennyen engedelem nélkül, de mint hogy leányokot kelleték melléje adni. meg engedé. hogy beliza maga adgyon ötöt a rableányi közül melléje, ugy hogy ö mindent meg tudhasson azoktol.

Ez igy lévén. a szerencsétlen elvir. üsméretlen léanyokot láta maga körül. a kiket még nem is érthette. jol, ezt a rendelést pedig nagy keményen vivék végben. de söt még attol avigasztalástol is meg foszták. hogy éleonorával lehesen. mivel dom baltazár meg izente néki, hogy mennyen ki az udvartol, és a leg fövebik rab leány legyen helyette. eleonora tsak nem meg hala keserüségeben. és az elvirtöl valo meg válása igen keserves volt de kételen volt enegedelmeskedni.

A vice királyné rabságban volt a maga udvaraban. ollyan emberek és leányok. szolgálták és örizték. a kikben egész hitele volt belizának. ez a jó erkölcsü aszony békeséges türésel szenvedé mind ezeket. nem akarván. hogy azt mondhassak, hogy leg kisseb panaszt is tett volna a férje ellen. de söt még azon igyekezék. hogy a kegyeségel hozhassa viszá. erre valo nézve. meg érteté. a leg föveb rab leányal, hogy az irás nem volna meg tiltva azért keri hogy adgya meg levelét a vicé királynak. ezt a leányt thamárnak hitták, és ha rab leány volt is. de sokal nemeseb természet volt benne. mint sem belizában. noha fejdelem aszony volt.

Az Elvir szépsége, kegyesége. és szomorusága anyira meg hatotta volt szivét. hogy igen meg szerette. és hozája kivánta magat kötelezni. de megintlen. üsmervén jol. a beliza természetit. igen el kelleték néki titkolni az Elvirhez valo hajlandoságát. mivel még az is meg volt néki hagyva hogy durván bánnyék a vice királynéval. semmi szabadságot nem adván néki. élete el vesztése alat. azért az elvir kérésire nem tuda mit felelni. mind azon által. kedvit akarván tölteni veszedelem nélkül. mondá néki. hogy arra szabadságot kérne. belizátol. mivel anélkül. a levelet el nem viheti. erre Elvir nagyot suhajta, és thamar belizához mene. akinek tudtára adá hogy mit kivánna tölle a vice királyné. én aszszonyom mondá néki. el nem vettem a levelet. elsöben a te parancsolatodtol vártam. de még azt is tudtodra adom. hogy mit gondolok én ez iránt. én nekem ugy tettzik hogy néked igen szükséges meg tudnod hogy mi lesz a levelben. az én tanátsom a. ha jová hagyod. hogy had irjon. és minek elötte meg adgyam a vicé kiralynak. elsöben néked meg mutatom., hasonloképen bánom a válaszal is. és azokbol meg láthatod mit kel tselekedni.

Ezt a tanácsot beliza igen jová hagyá. és igen kiváná látni. az elvir levelét, azért parancsolá thamárnak. hogy soha egy levelet se adgyon meg Dom baltazarnak. minek elötte ö hozá nem vitte volna, de mindenek. felet elvir meg ne tudgya. hogy ö a leveleit el olvassa. arab leány mindeneket meg igére neki, de olyan szándékal. hogy meg ne tarttsa igéretit, és elvirhez menvén. de a választ tsak akor mondá meg. mikor le feküt volna, mert olyankor tsak egyedül volt véle. és nem akará hogy a többi meg halyák. mikor atöbbi fekünni mentenek, ö az elvir agya mellé térdepelvén, mondá, mindennek másnak aszszonyom. meg esnék a szive belizánon. és a vicé királyon kivül. a te állapotodon, ezek szabadok, és nagy nagy familiábol valok. de igasságtalanok és kegyetlenek, én pedig rab lévén. a szivem szánakodo, a te szerentsétlenségedben én részt veszek, de ide okoság kivántatik. és igen nagy vigyázásal kel el titkolni ahüséget a melyel akarlak szolgalni, azutan mind elé beszéllé néki. hogy mit vegeztek volna el belizával. a levelei iránt.

Mit art a tenéked. ha beliza láttya leveleidet tsak a vicé király olvassa el. soha belizárol emlékezetet ne tégy, semmirol egyébröl ne panaszolkodgyál. tsak rollam. és az én durva tselekedetimröl. de söt még. kérjed, hogy vegyenek el engemet mellölled. és annál inkáb itt hagynak. és inkáb meg mutathatom hozád valo hüségemet. ha a leveledet el vettem volna a beliza hire nélkül. mindgyárt azt gondolta volna hogy kedvedet akarom keresni. engemet meg büntetet. és el üzöt volna mellölled, de igy hitelt nyertem magamnak elötte, és nagyob dolgokban is szolgálhatok neked.

thamár ha még továb beszélt volna is, de elvir félben nem hagyatta volna. véle, mint hogy nem várhatta ezt a vigasztalást, azért anyira el tsudálkozék rajta, hogy sokáig. kelleték. halgatni. szemlélni is kezdé a rab leányt, hogy ha nem láthatnaé valamit olyat az ö szemeiben ha az a külsö jóság. nem fedezneé el valamely árulást. de mint hogy a rab leány mind iffiu, mind rendes ábrázatu volt. és hogy vidám orczával beszéllet néki. nem ugy mint rend szerént. azért nem annyira kételkedek benne.

Mind azon által mondá néki. talám probalni akarsz engemet, olyan nehezen hihetem el. hogy belizának. egy kedves szolgáloja. valamely reszt vegyen az én szomoruságimban, valamely nehezen hihetem el a mit mondasz., valo hogy semmit olyat nem látok benned. a miért gyanakodhatnám, de a mitsoda állapotban vagy. beliza mellet, ameg nem egyezik beszédidel. és nem tsuda. ha abban kételkedem. de akar mely szándékban légy. az én szándékom nem a hogy beszéllyek rolla levelemben. azért oda adom néked levelemet. akár hová vid azután nem bánom, tsak a férjem kezihez jusson.

Aszonyom, felelé erre thamár. én azt jol tudtam hogy illyen hihetetlenségel lész hozám. én nekem vagyon abban modom. hogy azt el hagyassam veled. és tsak akor hidgy beszédimnek, a midön meg látod. hogy azt tselekeszem, a mit mondok, de mindenek felet irj a mint mondottam., erre fel kele mellölle. és le feküvék, a szép vicé királyné. pedig a háláadásban tölté el egy részit az éttzákanak., hogy nyomoruságában. az a segittsége lett néki. és azon is gondolkodék. hogy mit irjon hit nélkül valo férjének.

A midön fel ebrede. thamár mindent vive néki. a mi kivántatot hogy irhasson. és mondá. irj addig a még tsak magunk vagyunk. mivel tsak hamar belizához kell mennem, Elvir meg irá a férjének igen kegyes szokal. hogy igen bánnya hogy kedvetlenségiben eset azért. hogy melléje jöt. kérvén botsása meg azt néki. mivel azért tselekedte. hogy semmi hirit nem halhatta arra is kéri hogy legyen szembe vele. mivel a néki leg nehezeb. és ugy könnyebben is el szenvedi athamár illetlenségeit. kéri mind azon által. hogy azt visgálya meg. hogy ollyan familiábol valo. a melyért. olyan illetlenségeket. hem kellene néki szenvedni. el végezvén levelit azt fogadá néki, hogy akár mint bánnyék véle. de ö soha azt el nem mulattya. amivel néki tartozik.

A levelet bé petsételvén, oda adá thamárnak. a ki is mindgyárt vivé belizának. ez a fejdelem aszszony nem látván semmit is olyat alevélben. maga meg adá dom baltazárnak, és azon örüle, hogy thamár. oly jól véghez vinné parancsolatit, dom baltazár. pedig alig olvasá el alevelet. hogy viszá adá belizának. mondván, én nekem. minden szeretetem, gyönyörüségem tsak te benned vagyon. azután meg tiltá thamárnak hogy többe levelet neki ne vigyen.

Ez a kevély fejdelem aszony. igen örült magában hogy kivánsága szerént valo állapotban láttya a dom baltazár szivét. az udvarnál pedig tsak a sok táncz, és vendégség volt azt pedig tsak azö tiszteletire tselekedték. világosságra tévén mind egyike, mind a másika vétkes szereteteket; semmit el nem titkoltanak az udvar, és a nép elött. azonban pedig a vicé királyné suhajtozot a rabságában. nem lévén mas vigasztalása. hanem tsak a melyet thamár adot néki. a kinek is mások elöt,. keményen kelletet magát hozája viselni.

Egy holnapja volt már. hogy Elvir oda érkezet, és rabságban volt. de az alat semmi képen a férjit meg nem nyerheté. se az ö szeretetének leg kisseb jelét nem látá. azonban pedig. az irigy beliza látván. hogy békeségel szenvedné nyomoruságát. és hogy annak élete. meg akadályoztatná az ö kivánságát. el tekéllé magában. hogy azt az életet is el venné tölle. minden uton modon.

A hit nélkül valo dom baltazár. szintén ollyan unalomal lévén. az elvirel valo házaságában., tsak éppen az emberi tekintetért. ne álla azokra a modokra. a melyeket beliza minden nap eleiben adgya vala néki. hogy attol meg szabadulhason, mondván. hogy veszedelemben forogna. ha meg találnák tudni. hogy halálát okozta. beliza pedig ezeket igen gyenge menttségeknek találván, azon gondolkodék. hogy mi formában ronthassa el ezeket is. erre valo nézve. ollyan szomorunak tevé magát. hogy a mulattság a melyet dom baltazár szerzet néki. nem hogy azt el üzte volna, de még meg nagyobitotta. dom baltazár. ezen igen meg ijedvén. szüntelen azon sürgeté. hogy mondaná meg néki az okát szomoruságának. bizonyságul hiván. a menyet. és a földet, az ö hozája valo. hü szeretetiröl. mind ezekre az álnok beliza. tsak a sok köny hullatásokal felele, kénszeritvén arra. hogy szeresse ötet. egy szoval. az ö beszélgetések. egyiknek. tsak a sirásábol állot. és a másikának esküvéséböl. beliza látván hogy mitsoda nagy keserüségben volna érette, ugy téteté magát. mint ha már a nyavalya eröt vett volna rajta., az ágyra. döle, mínt ha mindgyárt meg halna. dom baltazár azt látván. reszketve melléje fut. minden mai nagy dolgait el hadgyá és sok illyen illetlen tselekedetekel. a melyek meg nem egyeztenek rendével, akará néki meg bizonyitani. hogy az ö élete együt jár az övével, akor beliza mint egy haldoklo formára. néki nyujtá kezét. és mondá. nem uram. nem. én nekem kel meg halni egyedül. hogy eleget tegyek avétekért. a melyben az én kevélységem ejtet engemet., méltonak gondolván magamot szeretetedre. dona Elvir arra méltob nálamnál. mivel ö él, ennekem pedig meg kel halnom. de ha méltob is. nem azért hogy tégedet inkáb szeretet volna. mivel azt nekem meg vallottad. hogy soha sem szeretet, oh! monda néki. egy nehány köny hullatásal ki szerethetne ugy tégedet. mint a szerentsétlen beliza. ugyan eza nagy szeretet is tészen engemet a koporsoban., te egészen enyim nem lehetz. és én nem élhetek. ha tied nem leszek. az Elvir halála szükséges hogy belizának adhassad magadot. a beliza halála is szükséges. hogy viszá térhes Elvirhez. az igasságos dolog. uram. hogy én áldoztassam fel. boldog volnék, hogy ha az én halálomal szerentséssé lehetnél,

Mitsoda szok valának ezek egy olyan embernek. a kit gyöttröt a szerelme. ugyan ezek meg is haták dom baltazárt. valamint a kegyetlen beliza azt ohajtotta, ah! már esok aszszonyom, fel kiálta dom baltazár. ha azal meg lehet menteni eletedet., hogy néked áldozam az elvirét. akezedben adom. vid végben akaratodot. parancsoly. minden inkáb veszen el. mint sem az én fejdelem aszonyom. mely kedves elöttem ez a fel indulatod. mondá beliza. és emeg hoszabithatná napjaimot, ha olyan igazán valo volna. mint a mely szerelemel valonak láttzik lenni, mit kell hát tselekednem kérdé dom baltazár, hogy meg bizonyittsam néked, a kell. felelé beliza. hogy had ream elvirt. hagyad jová szándékomot. segits annak végben vitelében., és tégy szerencsésé engemet. engemet el vévén. dom baltazár. olyan vak szeretettel volt ehez a fejdelem aszonyhoz. és az ö szeretete olyan ellenkezö volt az okoságal. hogy mást nem tekintvén. tsak azt hogy kedvit kereshese. és szeretetit meg bizonyithassa. mindenre rea álla. ujontában meg esküvén néki. hogy jová hagya tselekedetit. és segiteni is fogja ha kivántatik, a kegyetlen beliza. örömel. és hizelkedö szokal meg köszöné néki. és a sok. helytelen ölelgetésivel. anyira vivé. ötet, hogy dom baltazár az elvir halálárol. oly könnyen beszélt véle, mint ha valamely játékrol beszéllet volna

De az alat. amég arra bizonyos utat modot keresnek vala hogy el veszesék elvirt, magok veszedelmek nélkül, a menyek. akik néki gondgyát viselték, segittségire vivék azt, a ki vigyázot az ö életére. mivel dom sebastien. a ki ö utánna ült volt hajora, jó szele lévén, tsak hamar elvir után érkezet goa varosaban. aki is álváréval. egy üsmeretes sidohoz szálla, aki rabokal is kereskedet., dom sebástien tudván hogy az olyan embereknél az haszon keresés leg elöl jár, azért az aranyait kezdé elötte villogtatni. és azután böv ajándékal. arra kénszeritteni. hogy el rejtené ötet házánál, mind addig még meg látnák hogy mit kellene tselekedni.

A sido látván hogy mitsoda hasznos volna neki a vendége. valoságal hozája adá magát. és meg igéré hogy mindenekben szolgál néki, mint hogy a sidó drága kövekel is kereskedet, és azért. mind a vice királyhoz. mind belizahoz gyakran járt, azért dom sebastien. arra kéré. hogy tudná meg mind azt valami történt volna dom baltazárnál. a vicé királyné el jövetelétöl fogvást, és hogy mi képpen elnek egymásal. ezért nem volt szükséges hogy a sido ki mennyen házátol. mivel ha azt az egész város tudta. ö néki inkáb kelletet tudni. mivel gyakorolta. a vicé király udvarát. azert mindgyárt is elé beszéllé néki. hogy fogadta a vicé király dona elvirt, és hogy bánt véle, elé beszéllé fogságát, hogy mitsoda személlyeket tett melléje, azt sem felejté el. hogy a dajkáját is ki üzték. az udvarbol.

Dom sebastien mind ezeket irtozva halgatá. de mint hogy azt el vegezte volna magában. hogy semmit olyat nem tselekeszik a mi veszedelemre tehetné elvirt. azert meg tsendesedék. és kérdé a sidotol. hogy ha nem találhatnáé fel azt az aszonyt. akit udvartol ki üztenek. a sidó felelé. hogy a néki könyü volna. mivel az az aszszony nála kereset volt. szállást. de mint hogy a nem lehetet. égy üsmeröjihez ment lakni. dom sebástien erre mindgyárt kéré asidót, hogy estvé. hiná hozája azt az aszonyt, a sido mindgyárt el mene. és mondá eleonorának., hogy valamely nagy dolgot akarna néki mondani. azért kéri hogy jöne hozzája. éléonora reménlvén. hogy valamely vigasztalásra valot mondana néki, el mene véle., akit is a sido a dom sebastien házában vivé., dom sebastien mihent meg látá hozája futa. és meg ölelé. eleonora ezen el tsudálkozék magában, de fel fedvén orczáját. és reája vetvén szemeit ö is ölelgetni kezdé. és bövséges köny hullatásokot ejte örömében. ah! uram. mitsoda tsuda által veszem a menyböl ezt a váratlan vigasztalást, oh’ kedves éléonoram felelé dom sebastien. én neked igen keveset adhatok, söt még azért jöttem, hogy tölled várjam avigasztalást. eleonorának ezekre, esziben jutván az Elvir sok szerentsétlenségi. tsak köny hullatásival felele. a sidonak esze lévén gondolá hogy mind ezekben lehet valami titok el rejtve. és hogy dom sebastien valamely nagy okbol kiványa magát el rejteni, és talám. a vicé királynét is tekintené; azért. látván hogy együt akarnának bcszélgetni, szabadságban hagyá öket. alig mene ki, hogy eleonora kérde dom sebastientöl. hogy mit keresne. olyan helyt. ahol veszedelemben volna.

Ez a hü szeretöje Elvirnek mindeneket igazan meg monda neki, és a többi közöt. hogy mitsoda rettegésben volna. az Elvir élete felöl. meg valván néki azt., hogy az ö szándéka a volna, hogy valamiképpen be szinelye magát a vicé király udvarában, hogy Elvirt meg segithesse. vagy hogy ötet ki vegye a fogságbol. ha lehetne, eleonora ennek egy részit jová hagyá. de azt nem jóvallá hogy a vicé király udvarában menyen. nem az ö udvarában lehetz hasznára Elvirnek, ót semmit nem tudnál meg. amit meg kellene tudni., és még talám reád is üsmernének., és mint hogy minden szándékod tsak hogy a vicé királyné életére vigyáz, az én tanácsom a volna. hogy valami formában ály a beliza szolgálattyára, minden tanácsok, végezések. ö nála mennek végben, ugyan azö parancsolattyábol viszik is azokat végben. nagyob része a beliza rabjainak, Elvir mellet vannak. ezek minden nap hozája mennek. és számot adnak néki mindenröl. és ezeknek parancsollya. hogy mint bánnyanak véle. a lágy dom baltazár. tsak az ö akarattyán jár. a sidó isák. a kinél vagy szálva. sokat szolgálhat néked. ö igen bé jár belizához. aki sok titkos dolgokot is biz reája. ót nem lévén üsmeretes. reád sem üsmérnek. mindent is ki tanulhatz. üsmerettséget vetvén a rab leányokal. kik elvir mellet vannak. és akik jönek s’mennek. a vicé király udvarábol. a fejdelem aszony udvarában. de mindenek felet. azt jovallom hogy baráttságot tégy abeliza kedves rab leányával., és akit thamárnak nevezik., ez Elvir mellet vagyon. és feje a többinek. de még gondolom hogy a könnyü lészen. mivel már egynehány szor elöl talalván. mikor senki sem láttya. nekem mindenkor integet. de én. láttatlanná tettem. féltem hogy el ne árullyon, de már melléje megyek. mihent meg látom.

Dom sebastien. igen helyesnek találván. az eleonora tanáttsát. azon kezde gondolkodni hogy mi modon mehetne a beliza udvarában., azt találák fel. hogy erröl. a sidotol kellene tanátsot kérni. és bé is szollitták. akinek dom sebastien igy szolla. haszontalan volna elötted el titkolnom. hogy igen nagy okok visznek engemet arra. hogy jól végire menyek. a vicé király. és a beliza szereteteknek. hogy pediglen azt jobban ki tanulhassam. és veszedelem nélkül azt magam meg láthassam. a te segittsegedhez folyamodom. hogy engemet abeliza szolgálattyára tégy. és tégy néki olyan ditséretet felöllem. hogy én mind hasznos. mind szükséges lehetek néki. sok dolgokban de ugy el akarnám. magamot változtatni ha lehetne. hogy egy lisbonai portugallus se üsmérhetne meg engemet,. ha nekem ezt a szolgálatot végben vihetet. légy bizonyos holtig valo hálá adásomban. a sidó mint hogy már meg probálta volt. adom sebástien böv kezüségit. azért nem kételkedék igéretiben., a sido, mind hüségére, mind titka meg tartására igérvén magát. monda hogy a mit kiván. a könyü dolog, mivel. azon atartományban. olyan fü terem, a melynek a leve, a fejér bört. feketére festi. és oly igen meg változtattya az ábrázatot. hogy még álváré sem üsmerné ötet meg, ha nem tudná. és illyen formában. belizához. viszi, mínt olyan rabot. ki néki sokat szolgálhat.

Dom sebástien ennek igen meg örüle, annál is inkáb hogy az indiai nyelvet jol tudta. mivel nagy famaliabol lévén, azollyanok meg tanittyák. avégre. hogy ha nagy tiszttségekre talállyák öket el küldeni indiaban. hogy ne legyen szükségek a tolmácsra,

Nem akará tehát továb halasztani azt a titkos változást,. a melyröl a sidó szollot neki. azt mindenek tudgyák. hogy indiában böv az ollyan fü, a melynek aleve oly igen meg hattya a bört. hogy a természet szerént valo szinét el veszi, és feketévé teszi, illyen tsalárdságal. igen élnek az oda valo kereskedök, kik rabokal kereskednek, mivel ót a ki legg feketéb. a legg szebb, éléonora pedig azon kezde törödni. hogy lehetne dom sebastient azután ismét fejéré tenni. de a sidó erre mondá. hogy volna néki ollyan vize, amely az orczát ismét meg fejéritti. a mikor akarja. emeg vigasztalá eleonorát.

A sidó azonnal hoza olyan füvet. azt meg töré. kifacsará, és a levivel meg kené dom sebastient. a ki is a leg fejéreb emberböl leg feketéb szerecsenné lön. ez annyira is meg változtatá ötet. hogy se eleonora. se álváré semmiképen nem félték, és ez a hü szolga semmi némü állapottyában az urának. nem akarván tölle meg valni. ö is meg festeté magát, hogy véle lehessen. imár tsak a volt a kérdés hogy menyenek belizához. a melyet még igéré nékik más naprá a sidó, azután. dom sebastien és eleonora. magok közöt el végezék, hogy egy másnak. mindent tudtára adgyanak, és a sidó házához gyüllyenek esze, azután meg válának egy mástol.

Noha mind ezek nem láttzottanak is valamely nagy dologra menni, mind azon által dom sebastien igen nagy örömben volt, látván hogy közeleb lehet Elvirhez. és minden orában halhat valamit felölle., olyan nagy reménség is szállá meg azö szivét. hogy annak ambár okát nem tudhatta is. de a néki tettzet.

A valoságos szeretet hamar meg ijed. és magának könnyen hizelkedik. egy semmi kéttségben ejti. és egy semmi meg vigasztallya. dom sebastien is örömel gondolkodot azon, hogy valamit akor tselekeszik. azt mind Elvirért tselekeszi. és noha azö tselekedete masnak ok nélkül valonak tettzet volna is. de ö néki a szükségesnek láttzot lenni. Eleonorának hasonlo gondolati valának, és ugy tettzet néki. hogy már nem félthetné Elvirt. mivel dom sebastien goa városában volna. azért nagy tsendeséget is érze szivében. hanem tsak a volt az elméjiben., hogy mi képpen beszélhessen thamáral. hogy meg láthassa miért integetet néki. eza jó rab leány pedig vévén észre. hogy Elvir nem volna tellyes bizodalomal hozája. ö pediglen azt egészen meg akarván nyerni, azt tette volt fel magaban hogy eleonorával. beszéllyen. és irason véle az aszonyának. a kinek az had légyen valamely kevés vigasztalására. ugyan ezen okbol is integetet eleonorának, de látván hogy nem felene néki. azon igen meg szomorodék. ugy anyira hogy még elvir is észre vette szomoruságát.

Elvir pedig azt nem magyarázá ugy a mint kellet volna, hanem annak más okát adá. és még inkáb meg tartoztatá magát thamártol. ennek a leánynak pedig igen éles elméje lévén, által látá az Elvir gondolattyát, és meg akarván nyerni hitelét. tellyeségel. feltévé magában. hogy minden uton modon tsak fog eleonorával beszélleni, más nap. éppen azon a napon. amelyen dom sebastient belizához vitték. és a városra mene. hogy eleonorát valahol elöl talállya.

Mint hogy eleonorának is. hasonlo szándékja vala. öis ki mene az udvar felé hogy láthassa thamárt. mint egy egy mást keresék. tsak hamar meg is találák, és egy máshoz közelgetvén. eleonora mondá. ugy tettzik mint ha akartál volna velem beszélleni nem tsaltamé meg magamat, vagy lehetéké valami hasznodra? igen is lehetz felelé thamár. hogy meg bizonyithassam a vicé királynénak. hogy olyan hü vagyok hozája mint magad. az ö nyomorusági meg hatoták szivemet; belizát tsak kételenségböl szolgálom. az ö szeretetit. utálatoságal tekintem. és akár mely veszedelmes légyen. szivemben ilyen gondolatot tartanom, de azt el nem tagadom elötted, és hasznodban jár., hogy azt el titkollyad. én mindenekben kivannék szolgálni Elvirnek, de mit tsinállyak azért., hogy ha nem tudhatom a szive titkát, és hogy tudhatom azt meg, ha nagyob bizodalomal nem lesz hozám., tenéked kel hát okos eleonora bizonyságot tenni néki az én hozája valo hüségemrol. tselekedgyed had legyen az a vigasztalása. hogy vehesse leveledet., irj néki. ad ide leveledet és válasz hozok reája. akor mindenitek meg fogja látni. hogy hihettek a hü thamárnak., ha szinte igazságal nem beszélsz is hozám mondá éléonora. de meg tselekeszem a mit kivánsz. mivel a termeszet szerént valodolog. hogy meg irjam annak, a kit fel neveltem. hogy mitsoda keserüséget szenvedek tölle valo távul létemért. és hogy már többet nem tselekedhetnek velem. a mit tselekedtek. de hol talállyalak. hogy a levelet oda adgyam? thamár gondolkodván egy kevésé. felelé. keresd fel az sidot isákot. ötet mindenek üsmerik. ad oda néki, beszéllek én véle. az iránt. Isten hozád. továb nem beszélhetünk egymásal, ne hogy valaki egy másal kapjon. és el válának egy mástol. eleonora örüle azon hogy a sidot isákot nevezte volna néki. és a szállására mene hogy irjon Elvirnek, thamár a beliza udvarában érkezvén. ót találá isakot. a két rab legényel, aki várta hogy belizához mehessen., thamárnak pedig meg akada a szeme a rabokon. és jól meg tekintvén öket. mondá a sidonak. tsak lassan. e mindenik szép két szerecsen. hol vetted öket. és mit keresnek it. isák, hogy még thamárt jobban hozájok hajoltassa. monda néki. szep thamár. e mindenik érdemes legény, ezek. a musikát tudgyák. sok nyelveken beszéllenek, és leg iffiabik igen jol tud. serbet. és a csokoládé tsináláshoz. mint hogy tudom hogy a fejdelem aszony az ilyenekre igen reá vágy. azért jöttem volt. hogy segits magad is. had vegye el öket töllem. ezért az ajándékert. egyebet nem kérek. hanem hogy szollyon mellettem a vicé kiralynak, hogy fogja pártomot a kereskedésemben. igen oltson adod öket felelé erre thamár. nevetve. ugy tettzik nem lesz szükséges hogy szollyak mellettek. az ö szép termetek.. szollanak mellettek. de isák. ha azt akarod hogy én is szollyak mellettek. szolgály nékem is egy dologban., egy személynek akarnék irni gyakorta. és válaszát venni,. tselekedgyed azt. hogy ved el az ö levelét és ad ide nekem, de titkon. te már hozá szoktál. az illyen szolgálathoz. és nem tsudálod. ha nékemis vagyon valamely titkos dolgom. isák mindgyárt fogadá néki,. gondolván. hogy öis fog szolgálni a két titkos szerecsennek., azonnal tudtára adák hogy bé lehetne menni a fejdelem aszonyhoz. thamár egyedül bé mene, és minek utánna sokat beszéllet volna néki Elviröl.. igen kezdé ditsérni. hogy mitsoda ajándékot akarna néki adni a sido. ez a kegyetlen fejdelem aszony. mindgyárt azt gondola. hogy az két uj rab. hasznos lehetne. az ö szándékára. parancsola hogy hinák eleiben; mihent meg látá öket. mindgyárt meg tettzék mindenik neki. és mondá a sidonak. hogy mindenikét bé veszi szolgálattyában. dom sebástien. már a fejdelem aszony szolgálattyában lévén. olyan szolgálatban. hogy néki csokoládet készittsen. a sidó pedig minek elötte el hagyá öket. elejekben adá hogy mi képpen kellene thamárnak kedvit keresni. de azö lettzkéje nem volt szükséges. mivel. a természet jób lettzkét ada erre álvárénak, hogy kedvit talállya, mivel alig látta meg. ezt az iffiu rab leányt. hogy rabjává lön néki. és hasonlo szeretettel kezde lenni hozája, mint a melyel volt dom sebastien elvirhez. thamár is hasonlo hajlandoságot kezde hozája érezni., noha annak elötte, inkáb szerette. a fejéreket. mint sem a feketeket. de el nem kerülheté azt. a kinek rendeltetet volt., de mint hogy igen okos volt. nem akará magát mindgyárt meg gyozetni. és elsöben. meg akará üsmerni azt a két szerecsent. dom sebastien. kedvit kezdé keresni. és arra kéré hogy oktatná meg ötet. mind arra. miben kedvit találhattya a fejdelem aszonynak., thamár ezt meg igéré, és elvirhez mene. a kinek elé beszéllé az eleonorával valo beszélgetésit., és hogy minden nap hirét fogja néki hallani. minden veszedelem nélkül. aszonyom ezt a modot gondoltam ki arra, hogy hozám valo hiteledet meg nyerhesem. és ha arra alkalmatoságot találok. hogy veled szembe juttassam. azt sem mulatom el.

Elvir igen kedvesen vevé thamárnak kedv keresésit. aki is más nap meg adá néki az eleonora levelét. és ezel meg mutatá hozája valo hüségit amint is hogy Elvir nem kételkedhetvén azután hüségében. és igazságában. olyan baráttságában vevé ötet. hogy az eleonora leveleit meg mutatá néki. és idövel minden szerentsétlenségit meg mondá neki. a jó szivü thamár ezeket nem halgathatá köny hullatas nélkül. és azö szánakodásáért oly kedves lön a vicé királyné elöt. hogy minden gyönyörüsége tsak a volt azután, hogy minden titkait néki ki mondhatta. thamárnak nagy kedve lévén keresztényé lenni,, és remenlvén. hogy az elvir attyafiai meg halván lisbonában. hogy mit szenvedne. azon fognak igyekezni hogy ki vegyék a veszedelemböl. azért. még elöre arra kéré elvirt. hogy had mehetne el véle. mikor el hagyná goa városát. dona elvir örülvén aleány szép indulattyának. meg igéré neki. noha nem látta. mi formában lehetne a meg.

Azonban. pedig eleonora minden nap irt a vicé királynénak. és válaszát is vette. asidó által, dom sebastien pedig igen meg hagyta volt néki. hogy semmi emlékezetet ne tegyen felölle a levelében. azért nem is irt felölle, ez a két uj rab. anyira meg szereteték magokot a beliza tselédivel. hogy mindenik nagy baráttsagot mutatának hozájok. thamár. pedig. aki gyakorta beszéllet. vélek. nem lehete néki el kerülni. hogy nagy tisztelettel ne lenne dom sebastienhez de álváréval nem tartoztatá meg anyira magát. és az ö vig természetiért, nagyob baráttságban esék. mint hogy pedig thamár tsak azon igyekezet. hogy vicé királynénak kedvit találhassa, és hogy beliza igen ditsérte. a csokoladét. a melyet dom sebastien fözöt neki, esziben jutot. hogy meg kostoltassa. Elvirel. egy szer atöbbi közöt. magánoson lévén álváréval. mondá néki. nevetve. ate társadnak olyan fejdelmi ábrázattya vagyon. hogy nem mérek véle szollani mikor akarnék. azért tégedet kérlek, hogy szoly néki, had tsinályon olyan Csokoládét mint a fejdelem aszonynak, a vicé király udvarában vagyon egy jó akarom. azt akarnám meg vendégleni véle, arra nincsen szükséged. szép thamár. felelé álváré hogy az én társamot másal kéresed arra, mivel ö azt nagyob gyönyörüségel meg tselekeszi éretted. mint sem gondolod. de engemet is, mondá néki. miért nem forditasz valamely szolgálatodra.? nem volnéké én hozád ollyan hüségel mint a sidó isák, thamár el hüle ezekre a beszédekre., hogy hogy, felelé néki. isák engemet el árult? nem felelé álváré, és mint hogy meg kel néked. mondanom atitkomot. én tégedet tisztellek., és reád nem nézhettem szerelem nélkül, se nem szerethetlek. hogy ne félttselek. én azt meg sajditottam hogy isák néked levelet hordozot. én néki ez iránt szollottam. ö üsmervén engemet meg vallotta hogy ki levelei azok., én nekem könnyeb mint önéki. hogy neked meg adgyam a leveleket., éléonora, magais meg irja neked. hogy egész hitellel lehetz az én társamhoz. és hozám, olyan dologrol beszélsz. felelé erre thamár. és ugy elegyitted aközi szeretetedet. hogy nem mutathatom meg néked haragamot. arra pedig akor fogok néked meg felelni. amidön meg mutatad nékem, hogy meg felelhetek. minden tartalék nélkül. ezekre el hagyá ötet. és elvirhez menvén. tudtára adá néki hogy éléonora. üsmerettségben volna. a beliza uj rab legényivel. és álváré meg jelenté dom sebástiennek. a thamáral valo beszélgetésit.

Illyen állapotban valának adolgok. amidön. amint meg mondám beliza el végezte volt hogy dona Elvirt el veszesse. és a vicé királyt is arra kénszeritette volt hogy rea állyon. egy nehány napal az elött. hogy el végezték volt miképpen veszessék el, eleonora meg irta volt a vicé királynénak. a dom sebastien akarattyábol,. hogy a sido isák. hozája hüségel volna. és a két szerecsent, azért tette volna beliza mellé, hogy segittsék athamár jó szándékit, és ne kételkedgyék benne. ez a rab leány észre vévén. hogy a beliza betegsége. tsak tsalárdság volna. és gyanakodván hogy azon hogy valamely nagy dolgot akarna véghez vinni. meg jelenté álvárénak. hogy mitöl tartana, dom sebastien pedig annál nagyob szorgalmatoságat mutatá belizához. hogy valamit meg sejdithessen szándékaban ez a szorgalmatoság anyira meg tettzék belizának. hogy ötet választá. annak végben vitelire. és el végezvén dom baltazaral. hogy meg étessék elvirt, azt gondolá, hogy a jobban meg nem lehetne mint a csokoládéban, mivel beliza minden nap ivut csokoládét. hogy ha pedig ugy talalna történi. hogy valamit észre vennének. könyü lesz néki a rab legényt fel áldozni. és tsak ötet vádolni azal, mint hogy tsak ö fözné egyedül a csokoládét. az okoság nem követi rendszerént avétket. és ugy tettzik mint ha. az Isten rendelése. meg homályosittaná azoknak gondolatit. kik azt követik. azért hogy meg ne láthassák. okoskodásoknak fogyatkozását.

Beliza. nagy türhetetlenségel várván. az Elvir veszedelmét. magának nem ada anyi idöt. hogy mindeneket jol meg visgálna, és tsak a maga gondolattyát tekintvén. hivatá dom sebastient, és különös házban vivén. mondá néki. Zelim, ate hozam valo jó szolgálatodért. egesz hitellel vagyok hozád, ate szerencséd bizonyos. hogy ha engedelmeségel viszed végben akaratomot. és ha a titkot meg tartod. esküdgyél meg Zélim nekem. elsöben. minek elötte meg mondgyam szándékomot. dom sebástien vévén mindgyárt észre hogy miben volna a dolog. fel fogadá néki. hogy mindenekben fog néki engedelmeskedni. beliza ezen meg örülvén, mondá néki. ihon végy ebböl a porbol, a keziben adván. egy kis arany skatulyát. és vessed a csokoládéban holnap. és magad elviszed oda, ahová thamár fog tégedet vezetni. mindenek felet. vigyaz hogy bé vegye az, akihez küldelek, mind ezeket tarttsad titokban. és légy bizonyos. igen nagy jutalomban.

Dom sebastien el hitetvén magával. hogy thamár. egy értelemben vagyon belizával, és hogy a vicé király néhoz fogják ötet vinni. azért mindgyárt is magára vállalá ezt a rettentö dolgot. azért hogy azt meg gátolhassa. és minden igérvén a fejdelem aszonynak. a skatulyát kezéböl el vevé. és nagy örömbe hagyá. alig mene onnét ki. hogy a sidohoz szalada. és mindgyárt hivatá éléonorát. a kinek mindeneket meg beszélle. és mondá néki, hogy mindgyárt irna Elvirnek. és adná néki tudtára mitsoda veszedelemben forog. és hogy ne innék a csokoládéból, a melyet thamár adatna néki a belizá rab legényivel, eleonora ezeket irtozva halgatá., és hamarságal ira, áldván a menyet., a ki goa városaban vitte volna dom sebastient. isák vevé alevelet és thamárnak vivé, a ki is mindgyárt dom sebastien után. ment volt bé a fejdelem aszonyhoz. azért kelleték várokozni a sidonak. mihent beliza meg latá thamárt. nem titkolhatá el néki örömét. és meg ölelvén mondá. kedves thamárom., a te fejdelem aszonyod holnap. kivant örömében lészen. azután parancsolá néki, hogy vinné zelimet dona elvirhez. hogy csokoládét adgyon néki, ezekre a szokra tsak nem el hala thamár. és mint hogy beliza. többet nem monda. néki, azt gondolá hogy talám zelim nem tudná egészen. hogy mit biztanak reája. ö is örömet kezde mutatni a fejdelem aszony elöt. de alig mene ki a házábol., hogy a sidó alevelet oda adá néki.

thamár hogy dom sebastienel beszélhesen mindgyárt a sidóhoz mene, meg örüle hogy ót találá éléonorával egyut, de nagy keserü halgatásban találván öket, gondolá. hogy ök is azon nyughatatlanságban volnának valamint ö. de a zelimet amitsoda állapotban látá, azon anyira el tsudálkozék hogy meg állapodék egy kevés ideig az ajtoban., az ajto pedig nyitva lévén. thamár. azon bé mehetet. hogy ök. meg nem hallották, dom sebastien a kereveten ült, a fejét akezére hajtotta, és ugy hullatta könyveit. éleonora pedig által elleniben ült: a szemeit bé fedte egy keszkenövel. thamár ezt látván. sok féle gondolatok jövének az elméjiben. és mentöl inkáb szemlélné zelimet, annál keveseb rab abrázatot láta rajta. és hogy az ö orczája. nem olyan volt. mint a szerecseneké szokot lenni. ezt ö annak elötte is észre vette volt. de akor jobban meg visgálván. gyanakodásban esék. és mint hogy eleven természetü volt dom sebástienhez közelgete. a ki is mint az álombol fel serkenvén. reája veté szemeit.

Akor hirtelen fel kele, ugy eleonorais. és mondá szép thamár. mitsoda szándékban jöttel ide. és mitöl vagyon. hogy isák tudtunkra nem adta, én hamaréb jöttem ide mint ö felelé thamár. és azt kérdem tölled hogy mitsoda szándékal akarja. beliza. hogy holnap. csokoládét vigy a vicé királynénak., és mit parancsolt néked ez iránt. azért hogy had adgyam tudtodra a veszedelmet a melytöl félek. és a melyet gondoltam hogy talám nem tudod. de én vagy igen meg tsalom magamot. vagy az Elvir élete elötted olyan drága valamint én elöttem, ne titkold el elöttem., az a szerencsétlen uri aszony. ennekem minden szerencsétlenségit elö beszélette. azért en gyanakodom azon. hogy te annak az embernek képibe vagy itt. akit ö el nem felejthet, ha az ugy vagyon igyekezünk mindnyájan azon hogy tarttsuk meg életét, de mindenek. felet semmit el ne végy a beliza kezéböl, se semit ugy elvirnek ne adgy. hogy elsöben meg ne probállyad, egy szoval. hogy ha azon fekete ábrázat alat nem te vagy dom sebastien. valamint arrol gyanakodhatom. látván uri természetedet., leg aláb legy annak szándékában. és szabadisd. azt a leg drágáb, és leg szerencsétleneb személyt.

Dom sebastien halván ezeket. egészen hitelt ada néki, és gondolván hogy nem kellene titkolodni olyan leány elött, aki néki oly szükséges volna. mindeneket meg valla néki. és elé beszellé néki a beliza parancsolattyát. a port melyet adot néki. és hogy azal mit kellene tselekedni. thamár viszá adá eleonorának a levelit. mondván. hogy irjon más formában felölle a vicé királynénak mivel nincsen ö nálánál senki hiveb hozája.

Azonban pedig egyenlö akaratbol el végezék hogy egészen a beliza parancsolattyát kellene követni,. és hogy had lehesen dom sebastiennek az a vigasztalása, hogy láthassa a vice királynét; de olyan formában. hogy ne tudgya. hogy ö volna dom sebastien. és hogy elvirt. arra is kellene kénszeritteni. hogy a mérget meg probalván. és abban bizonyos lévén. azután dom baltazártol meg vállyék. és az udvartol igasságot kérjen, azért. a mitsoda roszul bánnak véle, és minek utánna mindenek elvégeztek volna magok közöt. elválának egy mástol.

thamár pedig azon igen kezde örülni hogy a kihez titkos szeretettel vagyon a keresztény volna. és hogy a hü álvárérol. elvir nékie sokat emlékezet., meg adván az eleonora levelét elvirnek. arra kére. hogy mentél hamaréb olvasná el. ezek valának benne irva.

Ugy tettzik mint ha az Isten rendelése. tsak azért hozta volna evilagra ate ellenségednek uj rabját. hogy meg menttsen a haláltol. a melyet el sem kerülted volna. ha másra bizta volna szándékát. kövessed aszonyom. a thamar, és zélim szerecsennek. tanácsokot.

Erre Elvir mondá thamárnak. hogy magyarázná meg néki ezt a levelet, erre ö mindeneket elé beszélle, nagyon is kezdé néki dicsérni a szerecsent. annak hozája valo hüségit. azt hiddel aszonyom hogy ha meg nem tartoztattuk volna azt szerecsent. kész lett volna meg ölni férjedet, nem gondolván a maga halálával. tsak tégedet meg szabadithasson

Dona elvir erre köny hullatásokot ejte, halván hogy azö férje mint igyekeznék halálára. mind azon által kételkedék. hogy a férje abban részes volna. és thamáral azt akará el hitetni. hogy egyedül tsak a beliza dolga volna. ez a szép leány. nem verheté ki az elméjiböl. ezt a férjihez valo jó gondolatot. akit is mentegetni kezdé. mind azon által meg igéré thamárnak. hogy bé nem venné amit néki akarnának adni. és hogy azt a mérget másra fordittya, nem arra a melyre beliza reménli., azon nap, tsak a nagy nyughatatlanságban telék el. beliza látván valamely szomoruságot a vicé király abrázattyán. nem akará néki tudtára adni. hogy a holnapi nap. utolso napja lenne elvirnek. tartván attol hogy meg ne másollya igeretit. dom baltázár is érezvén valamely nehézséget a szivén, azért. hogy olyan dologra reá állot volna. ö sem hozá azt elé. hogy esziben ne juttassa. gondolván. hogy idövel. ki verné az elméjiböl és hamaréb is el mene belizátol. mint sem rend szerént. az elméje nagy hankodásban esék, nem tudhatván annak okát. éttzaka sem nyughaték. sok szászor. fel kelleték ébredni. és mikor el alut is. ijesztö dolgokot látot álmában, a melyböl észre vevé, hogy a vétek ijesztö dolgokal szokot járni. és továb nem maradhatván az ágyban. fel kele még viradta elött. olyan szándékban. hogy belizát arra vegye. hogy elégedgyék azal. a mint eddig bánt a vicé királynéval. és ne igyekezék halálán.

Az alat. a még dom baltazár. a betsulettel. szeretettel. és a szánakodásal viaskodék. az orája annak el. érkezék hogy dom sebástient elvirhez vigyék. de minek elötte oda menyen. beliza hivatá., és meg hagyá néki hogy végben vigye. a mit nékie fogadot; ujontában meg igére néki. és elvirhez mene. thamár jelen lévén, avicé királyné az ágyában volt, mint hogy az ágyban is szokta volt meg inya a csokoládet. és a szokás szerént akarának tselekedni, azért hogy mások semmiben ne kételkedgyenek

Dom sebástien. olyan közel látván. magát ahoz. a ki ért egyedül kivánta életét. érzé magában hogy minden teste reszketne. és alig álhatot az ágy mellet, elvir észre vévén, gondolá. hogy az mit reája biztak. az inditaná benne azt reszketést. mondá néki, tsak lassan. hogy mások meg ne halyák ne fély semmit. mert akár éllyek. akár halyak, meg oltalmazlak. a veszedelemtöl. a melyre teszed magadot érettem. nem félek aszonyom a haláltol. felelé néki. rosz portugallus nyelven. hanem atiédet akarom meg gátolni. azután azt a rettentö italt kezdé el készitteni. elvir pedig thamáral elöre már mindent el végezet volt. és minek utánna csokoládéval meg töltöt volna egy nagy fincsát. avicé királyné mondá néki, belizának. mindenkor tekészitted a csokoládét, mind azok akik körülöttem vannak. az ö hivei. gyanoságban kel vennem mind azt valami az ö udvarábol jö. azért meg akarom ezt is probálni., vevé a fincsát. és egy kis kutyával meg itatá. aki is mindgyárt meg döglék. akik ezt láták. nagy halgatasban valának. tamár, és zelim ugy téteték mint ha azon tsudálkoznának. tsak egyedül elvir volt tsendeségben és szollani akara, amidön nagy zaj hallaték akülsö házakban. és egy szersmind avicé király a házában érkezék. sokad magával. el lehet itélni hogy ezen mint meg ijede elvir, de lehetetlen ki mondani hogy mitsoda állapotban volt dom baltazar.

Dom baltazár a mint már meg mondottam nem lévén nyugodalomban a lelke üsmérete miat. idején belizához ment volt. hogy le verje szándékárol. mint hogy már thamár. és zelim annak elötte el vitték volt a csokoládét. beliza gondolá. hogy már végben ment volna szándéka. azért mihent avicé királyt látá a házában be menni. mindgyárt mondá néki. nagy örömel, immár uram nem lész másé tsak az enyim. a mostani ora meg szabadit minket attol. akit gyülöltünk. ezekre a szokra dom baltazár olyanná lön mint aholt. és az ö szivit sok gondolati meg változtatván. irtozva hallá a beliza szavait. és nagy siettségel ki menvén a beliza udvarábol. futva ment a maga udvarában és mindgyárt elvirhez érkezék abban a szempillantásban a melyben meg probálta volna a csokoládét.

A midön elvirhez érkezék. látván hogy mindenek. félelemben. és halgatásban volnának. a kutya dögölve a ház közepin. a fincsa mellette. mind ezek olyan rettentö állapotban hozák. hogy az egész teste reszketni kezde. és továb nem birván magát. egy székre üle mondván. oh Istenem. mit látok, és mit tselekedtem.

Dona Elvir magához térvén. mondá. botsásd meg uram ha meg nem akartam halni. tudván azt hogy nem ate parancsolatodbol let volna halálom, azért oltalmaztam meg életemet, hogy abbol egyedül tsak te parancsoly. nem áldozhatom fel életemet. a kegyetlen belizának. de te néked kész vagyok fel áldozni, ha szükséges néked. szoly uram. mivel a veszedelmes italban. amelyet beliza készitetet nekem, vagyon még anyira valo, hogy meg mutathatom néked, hogy ditsöségemet abban tartom. hogy néked engedelmeskedgyem

Dom baltazár Elviröl. a szemeit el nem forditván, sokáig nem felelhete néki, végtire eröt vévén magán hogy meg gyözhesse. keserüségit. mely köny hullatásit okozá, mondá, mind azoknak kik aházban valának. menyetek ki. thamárt, és Zelimet meg marasztá. és mikor tsak négyen maradtak volna a házban mondá a vicé királynénak, aszonyom. haszontalan volna. nekem menttséget keresnem. mivel semmi meg nem mentheti vétkemet, én tégedet. nagyon meg gyaláztalak, eleget kel nékem tenni mindenek láttára, mind azokért., a melyekel meg bántottalak tégedet., igen akarnám, ha boszut álhatnék éretted, de tegyed az eddig valo békeséges türésedhez a botsánatot. a melyel meg botsás. annak a fejdelem aszonynak a ki eléggé meg büntetödik. reménségének. elvesztésével, de ö helyette. fel áldozom néked. ezeket a két rabjait, hogy had tanulyák meg mások hogy olyan dolgot magokra ne válallyanak. én pediglen érzem. hogy a meny. meg boszonkodot a nyomoruságokért, melyeket neked okoztam, idöt arra nem ád. hogy azokot helyre hozam és az én halalom lészen egyedül az a boldogság. a melyet néked. fogok szerzeni.

Ezek a szok igen meg haták. az Elvir szivét. és gyönyörü kegyes tekintettel tekintvén reája mondá, oh! uram, ha életemet akarod, kivány élni is velem együt. nem tsak meg botsátok belizának. de azt fogadom hogy soha meg sem emlékezem. ate eltávozásodrol. a mi ezeket a rabokot illeti. mutatván, thamára. és zelimre. ezek mentettek meg a haláltol, ezek ártatlanok kérlek is arra, hogy oltalmazd. meg öket. a beliza haragjátol. erre inté thamárnak. hogy mondáná meg a vicé királynak hogy beliza mi formában akarta ötet meg étetetni Zélimel. thamár azt elé beszellé nagy okoságal. dom baltazár. azt figyelmeteségel halgatá. és a mikor annak vége volt. mondá a vicé királynénak. had maradgyanak tehat melletted. és a mitsoda rendelést teszek felölled, ök is bátorságban lehettnek melletted.

Ezekre dom baltazár ki mene aházbol. és thamár. nyughatatlan lévén dom sebástien iránt. a kiröl Elvir leg kisebet sem gyanakodék, hogy ki volna. arra kéré elvirt. hogy engedné meg, had maradhatna isáknál mivel, ót tsendesen lehetne. ezt meg engedé elvir. és meg parancsolá néki. hogy goa városábol ki ne menyen hire nélkül. dom sebástien erre meg hajtván magát. felelet nélkül ki mene a házbol. és a sidóhoz mene. ahol. alváré, és eleonora igen várták ötet. azután mindeneket elé beszélle nékik, de a dom baltazárnak elvirhez valo viszá térése nagy nyughatatlanságban veté szivét.

Azonban pedig dom baltazár. mihent elvirtöl kiment. mindgyárt. örizöket rendele. beliza mellé. ollyan szin alat. hogy a portugallusok tudván hogy meg akarta volna étetni a vicé királynét. hogy valamely gyalázattal ne legyenek hozája. és egy szers mind azt is meg izené elvirnek hogy szabad volna udvarában. és parancsolhatna akarattya szerént. azokot a házakot foglallya el magának. a melyek. tettzenek, és hogy hivassa viszá maga mellé eleonorát. akit is mindgyárt maga mellé hivatá. a vicé királyné élvén a szabadságal. a melyet a férje ada néki, mindgyárt hozája mene, akit éppen akor tették volt az ágyban, mivel. az ö fel háborodási. igen kemény hideg lelést okozának néki. dona. Elvir. valoságos szánakodásal lévén hozája. igen meg ijede. és mindenkor mellette volt. dom baltazár ezt látván. nagy háláadásal volt azért hozája. és meg szánván vétkit. szüntelen botsánatot kért tölle. kérvén arrais, hogy ne legyen gyülölségel hozája. az illyen beszédek igen meg haták dona elvirt. és ha a szeretetre. ellenkezöt érze is magában, de a köteleségit. szeretettel vivé végben negyedik napján pedig betegségenek annyira nevekedék nyavalyálya. hogy maga érzé, hogy nem vihetné sokáig. a doktorok. ezt meg jelentették volt Elvirnek. aki is az ágya mellet szüntelen valo sirásban volt. thamár és eleonora szüntelen mellette lévén. szolgálták amiben kivántatot szomoru szivel.

A vicé király vévén észre az ö sirásokrol., és a maga nyavalyályárol. hogy semmi reménsége nem lehetne kéré hogy eleonora had közelgetne az ágyához. hogy had halya mind azt, a mit akarna néki mondani., eleonora az ágyhoz közelitvén. az vicé király mondá Elvirnek Aszonyom. ebben akis ládában, mely az asztalon volt. meg találod. az én utolso akaratomot, de kérlek. hogy azt tsak lisbonában nyissad meg. ahová kérlek hogy sies el menni, mihent az idö meg engedi. hogy hajora ülhes, én ezt a ládácskát eleonorára bizom. parancsolván néki. hogy kezedben addig ne adgya, hanem dom pedre, dom sebastien és töb jó akaroid elött. akor parancsolá eleonorának hogy venné kezéhez a ládácskát. annak pedig kólttsát a vicé királynénak adá. meg fogod aszonyom abban látni az én hozád valo tiszteletemet; reménlem, és magamnak azal hizelkedem. hogy az én utolso oráim., meg nem engedik. hogy az emlékezetemhez. gyülölségel légy. ezeket a szokot alig mondhatá ki. hogy el nehezedék. és többet nem szolhata. és egy kevés idö mulva senkit nem üsmervén. az elvir karján meg hala

Elvirt mellölle elvivék. thamár és eleonora aházában vivék. aki is olyan nagy keserüségben volt mint ha azt vesztette volna el. ami leg dragábja a világon. de mint hogy a férjében, olyan embertöl vált volna meg. aki oka volt minden nyomoruságinak, amidön el mulának az elsö szomoruságok., a melyeket a szánakodás okozá. és a mely oly természet szerent valo. egy jó szivünek., akor elvirnek nagy oka volt a maga meg vigasztalására. nem is kelleték arra sok idö. az alat a még dom baltazár beteg volt, beliza egy nehány szor irt néki. kérvén arra. hogy had lehesen szembe véle. de thamár. és eleonora nem engedék meg. hogy a követtye eleiben menyen. mint hogy maga is nem tett semmi emlékezetet felölle. azért nem akarák esziben is juttatni. ez a mérges fejdelem aszony látván adom baltazár. változását. és meg értvén halálát, egy nehány szor meg akará magát ölni. és tsak nagy nehezen oltalmazták meg. Elvirnek nemes szive lévén, meg halván nagy keserüségit. meg izené néki. hogy szabad volna goa városában, valamint annak elötte.

Ez a szép özvegy. nagy pompával temeteté el a férjét. és a midön mind ezeknek vége volt. az elindulásárol gondolkodék. és mindent el is készitete. de el nem felejtvén. hogy mitsoda nagy hüségel volt hozája a szerecsen zelim. parancsolá thamárnak. hogy keresné fel. és hozná eleiben. az igen könnyü volt. mivel dom sebastien mindenkor a sidónál volt és mind ezen a dolgok alat. hol. thamár. hol. eleonora ment hozája. és mindeneket tudtára adtanak. álváré, és thamár azt kezdék neki jovallani. hogy már most kivánsága szerént valo állapotban lévén. üsmértesse meg magát elvirel. de jol üsmervén az elvir természetit. és látván hogy a nem volna helyes. sok okokra valo nézve. azért. arra az idöre hagyá. a midön portugalliában lésznek. hogy semmiben meg ne sertödgyék a vicé királyné betsülete, de söt még fogadást tétete. thamáral is hogy el titkolná ötet.

Dom sebastien a királyné eleiben menvén. de mint hogy elöbször olyan állapottyában látta. hogy meg nem visgálhatta. azért igen kezdé ötet szemlélni. noha ugy tekintette ötet mint olyan embert. aki meg mentette volna a haláltol, de tsudálkozni kezdék rajta, és ha fekete volt is. de az orczája formáján valamit üsmert rajta. addig tekinté, és szemlélé. hogy dom sebastien juta eszében, és arra meg tüzesedék. az alat pedig dom sebastien sem vette el szemeit rolla. és a fekete köntösben is olyan szépnek tettzék neki. hogy egy nehányszor meg akará magát üsmértetni. de még is meg tartoztatá magát. elvirnek a dom sebastienröl valo gondolat anyira el foglalta volt elméjit. hogy sok ideig halgatásban volt. ugy anyira hogy thamár. melléje közelitvén. mint ha álmábol. akarná fel serkenteni mondá, aszonyom. zelim itt várja aparancsolatodot. jól látom felelé néki nagy suhajtva. zelim mondá ismét neki., néked köszönöm életemet. háláadatlan nem vagyok, jövel el velem lisbonában, és ót szerencsésé tészlek, és hogy még elöreis meg mutassam hozád valo hálá adoságomot. veddel ezt a gyemántos gyürüt, a melyet az ujárol huzá le. és elégyen. bizonysága igéretemnek, zélim nagy tisztelettel el vévén a gyürüt. nagyon meg hajtá magát. és ki mene elölle.

Elvir mindenkor örömmel látván ötet, nem titkolhatá el. thamár és eleonora elöt. hogy mitsoda nagy hasonlatoságot látna. zelim. és dom sebastien közöt.

Én nem szollok néktek. az ö meg indulásának idejéröl, se az ö uttyarol, hanem tsak azt mondom meg. hogy hajora ülvén szerencsésen lisbonában érkezének, a hol az udvar. meg tudván avicé király rendeletlenségit. és a feleségével valo roszul bánását, a kinek is az attyafiai. boszut akartak állani. és a király viszá akarta eppen akor hivatni. a midön elvir meg vivé halálának hirét,

Az egész lisbona városa eleiben ment nagy örömel. és mindenek köszönték. azután a maga házához kisérék, és leg elöbször is dona catharina jöve köszöntésére. remélvén, hogy valamit halhatna a fiárol. akiröl semmit sem tudhatot. el menetelétöl fogvást. dom pedre. és dona catharina olyan nagy szeretettel valo örömet mutatának a vicé királynénak. és anyi köny hullatásokot ejtének mind az el mult sok nyomoruságiért, mind azokbol valo meg szabadulásáért. hogy a vicé kiralyné örömel latá. mitsoda kedves volna elöttök

Dona catharina nem akarván mindgyárt a fia felöl tudakozodni semmit arrol nem szolla, dona elvir. gondolván hogy a kötelesége arra kénszeriti. hogy rolla ne tudakozodgyék. azért. csak a nevét sem meré emliteni. eleonora pedig nagy nyughatatlanságal várván. hogy mind ezeknek a sok féle dolgoknak vége legyen egy szer. esziben juttatá Elvirnek mind azok elött kik jelen valának dom baltazárnak az utolso szavait. eleiben adván hogy siettségel kellene azt végben vinni. mivel mind azok a személyek jelen volnának a kik elött. fel kel nyittani a ládácskát., dona elvir egy nehány napokra akará még azt el halasztani., de az attyafiai, és jo akaroi oly igen kivának azt meg tudni, hogy továbrá nem halaszthatá. és kedveket kelleték tölteni., meg nyitták tehát. a ládacskát. és a vicé királynák. a leg drágáb. köveivel együt. a maga keze irását is ót találák, amelyben fel teszi hogy azokot adrága köveket Elvirnek hagya. akinekis jó erkölcseiröl bizonyságot teszen, vétkesnek valván magát a véle valo házaságának. szándékáért, adom sebastien ellen valo tselekedetiért, és a belizához valo szeretetiért. amelyekért botsánatot kér elvirtöl. dom sebastientöl. és dom pedrétöl. kénszeritvén arra az özvegyét. hogy ne várja a gyászolás idejének végit, hanem adgya hitét dom sebastiennek., mihent lisbonában érkezik. azért hogy az ö emlékezete ne légyen oly gyülölséges. azok elött, akiket meg bántot.

Ez az irás meg hatá a sziveket mind azoknak akik jelen valának. Elvir nem halhatá sirás nélkül, dona catharina nem titkolá el amagáét, és mindenik ellene monda a gyülölségnek. a melyel volt dom baltazárhoz. dona. catharina gondolá hogy már ideje volna tudakozodni a fiárol. és nagy keserüséget mutata. nem tudván hová lett volna a fia. a mioltátol fogvást. goa városában indult. meg mondván dona elvirnek mindenek hallottára, hogy mi okbol indult volt el a fia.

Ez a hir igen nagy nyughatatlanságban veté a vicé királynét. a szerecsen zelim aki meg mentette volt azö életét. annak. ábrázattya. de mindenek felet. ahoz valo hajlandosága el hiteték vele, hogy valamely titok volna mind ebben. erre parancsolá hogy mindgyárt hinak Zelimet., ennek a parancsolatnak okát másoknak meg nem mondván. dona Catharina ezen felhaborodék., zelim pedig mindgyárt ót termet az attyafiai. és jó akaroi közöt. és az annya elött. de senki ötet meg nem üsmeré; mint hogy pedig fel tette volt magában. hogy továb magát el ne titkolya. le tevé minden félénkségit. a melyel addig meg akarta tsalni Elvirt. és elö vévén azö természet szerént valo elöbbeni maga viselésit. mindenek kezdék tsudálni a szerecsent.

Dona elvir igen fel háborodva mondá neki, Zelim amit érettem tselekedtél., abbol el gondolhatom hogy azt a szép tselekedetedet el nem rontod, és el nem titkolod. hogy mitsoda ók vit tégedet arra. tudom hogy egyedül a szánakodás vihetet arra. de olyan dolgokot is láttam hogy tselekedtél. a melyekböl észre vettem hogy más ók is vit arra. mond meg igazán. a betsületemben jár. Aszonyom felelé néki. a lábaihoz borulván. az én elöttem olyan drága hogy azért életemet sem szánom még többet is akart volna mondani, de a szova, a melyet el nem titkolá. meg hatá a szivét. Elvirnek, és dona Catharinának ugy hogy mindenik fel kiálta egy szers mind. oh Istenem. edom sebástien.,

Igen is ö felelé erre, a ki az életét neked köszönvén. azt tsak arra akarta forditani, hogy a tiédet meg tarthassa, a kik jelen voltanak. ezen mind tsudálkozni kezdének és nem hagyák szollani. hanem mindenik ölelgetni kezdé. nagy örömel, az alat pedig thamár. és eleonora dona Catharinának. mindeneket elö beszéllének. ugy elvirnek is, a ki ezen igen tsudalkozván. érzé magában a hozája valo szeretetének nagyobodását., el gondolván magában. hogy mitsoda tisztelettel volt hozája. nem akarván magát meg üsmértetni véle., azért hogy mások azt ne gondolhasák hogy egyet értenek. ollyan nagy dolognak is tettzék ez Elvirnek. hogy kegyes hálá ado szokal meg köszöné nékie.

Vegtire hogy sok idöt töltöttek volna a sok kérdezésben. és feleletben. hivaták álvárét, a kinél volt a viz mely meg fejérittse öket. dom sebástien meg mosta az orczáját véle, és olyaná lett mint annak elötte volt dona Catharina. és dom pedre. sürgetni kezdék. elvirt. hogy vinné végben a dom baltazár akarattyát. de ez a jó erkölcsü aszony a ki a maga köteleségit mindennél eléb tette., nem akara reá allani. és arra kéré dom sebástient hogy ne zugolodnék. ha még el halasztaná. azonba az udvar meg tudván mind ezeket. fel szabaditá dom sebastient, és parancsolá a szép és jó erkolcsü Elvirnek. hogy ne várná vegit a gyaszának.. azért eza hazaság meg lön. mindeneknek örömére, thamár pedig keresztényé lett. és az ö hüségit igen meg jutalmaztaták mind Elvir. mind dom sebastien. és álvaréval esze adák.

És a szép Elvir a dom sebástienel valo házaságában meg üsmeré. hogy, ha a köteleséget tsak egyedül a jo erkölcs vezeti. a nagy tiszteletet ád. de a mely köteleséget a szeretet vezeti. a kut feje avaloságos gyönyörüségnek.

Victoria el végezvén a historiáját. azt mindenek szépnek találák, de kivált valérius nagy sohajtva mondá. hogy mind szeretné ha dom sebastien helyet lehetne. erre felelé victoria nevetve, légy hát olyan hüségel victoriához. mint ö volt Elvirhez.



Péntek.

Más nap az egész uri társaság a szokot helyre gyülekezvén. a játékot el kezdék. a melyet. julius veszté. el. és a zálagot hiláriának adá. aki is mondá. fogadom hogy soha sem lész dom sebástien. julius erre meg mosolyodván. igy kezdé el historiáját.


AZ ÁNGLIAI KIRÁLYNAK. ETELREDNEK HISTORIAJA

Anglia annyi változásban volt a sok hadakozások, és egyenetlenségek miat. amioltátol fogvást a saxok azt hét országra osztották volt., azt el mondhatni, hogy tsak a tizedik saeculumnak. a kezdetén. ádelstán király alat kezde meg ujulni. és tsendes békeségben élni., ez nagy hadakozo. és nagy elméjü király lévén. a hét országbol. egyet tsinala, és mint hogy azon igen igyekezet. hogy a gallia szellyiröl valo népeket amaga országában vonhassa. akiknek is földet osztogata. azért kevés idö mulva az országában akereskedést fel állitta. és gazdagá tevé.

Ez az ország meg marada ebben a boldogságában. mind addig amég eza király uralkodék., akinek is helyében holta után. Etelred következék. 1004. esztendöben. ezt a fejdelmet a menyek meg áldották volt minden féle királyi jó erkölcsökel. és boldogab lett volna más királyoknál. hogy ha a szeretetre valo hajlandoságát meg gyözhette volna. vagy ha az állandoság követte volna szivében a szerelmet,

Ezt a fejdelmet egy Egrád nevü attya fia nevelte volt fel, a kinek bölcs, és okos tanácsi. meg tartoztatták minden indulatiban. égrád azt gondolá hogy az ételred jó hajlandosági meg nem változnak

Ételred már olyan idöbe kezde lenni. a melyben akülsö gyönyörüségek. már kedvesek kezdenek lenni: és a korona reá szálván. a nép örömel látá. hogy husz esztendös korában arra igen méltó volna. amint is. az igasságot, és a kegyességet igen szerette. de söt még jó akarokot is értelemel tudot választani. és a többi közül olyat valaszta egyet. akiben egész bizodalomal volt. ezt az iffiu urat korknak hitták. és énnek a sorsát. annál is inkáb nem irigyelék. hogy azt meg érdemlette

Égrad. akihez a király mindenkor valoságos baráttságát meg tartotta, és akinek tanácsát ugy vitte végben mint a még király nem volt. örült magában ö maga viselésin. mind eddig ételred semmi máshoz valo ragaszkodását nem mutaté.. noha azö udvara tele volt nagy uri aszonyokal, és fejdelem aszonyokal akik tsak azt keresték hogy tettzhessenek

De az ö szabadsága elvesztésének. ideje el érkezék, és londinum városában volt el rejtve az a személy. a ki tölle azt el vívé tsudálatosan egy szer atöbbi közöt. ez a fejdelem, lovon avároson menvén által az udvarával, az uttzára valo ablakok tele valának népel, kik nézték el menetelét. akirály abban gyönyörködöt, hogy a népe, azt a szeretit mutat hozája. és olyankor lassabban is léptette lovát. hogy jobban láthassák. maga is tekéngetet az ablakokra. és egy közönséges háznak az ablakán. oly szép személyt láta hogy azon tsak el álmélkodék. és annál lassabban menvén., a szemeit el nem veheté rolla, és a szemei rabságban ejték a szivét.

A leány pedig vévén észre hogy akirály igen tekingetné. meg tüzesedék. és a királynak annál szebnek tettzék, és a mikor továb kelleték is menni. egy nehány szor hátra néze. és örömel látá. hogy a leány is hajolt volna az ablakon hogy továb láthassa ötet, végtire ki kelleték menni avárosbol. és a mezö, a hová magát ment volt mulatni. tsak szomoruságot, és unadalmat okoza néki. mindenkor tsak esziben lévén a mit látot volt. azon kezde gondolkodni hogy miképen láthatná még meg. azért semmi gyönyörüséget nem találván a mezön., sokal nagyob siettségel tére viszá a városban mint a melyel ki ment volt igen kezdé keresni szemeivel mind a házat, mind az ablakot a honnét a szivit meg lötték volt. ugyan azon nép meg mutatá magát az ablakokon, a lovát tsak lassan lépteté. minden felé tekintet. és végtire meg üsmérvén a lako helyét annak a szép szemelynek. sokat tekingete az ablakra de senkit nem láthata. és tsak egyedül annak. ahaznak ablakja volt. üres, atöbbi mind tele voltak.

Ételred ezen igen meg keseredék, és azt el nem titkolhatá, az ábrázattya meg változék. azt nagy szomorusag boritá el. és kork. aki reája figyelmezet azt észre vevé, és közeleb menvén hozája. kérdé ha nincsené roszul. a király mint ha mély álombol serkent volna fel. reája tekinte. es mondá.

Ha haza érkezűnk kork. akor meg mondom néked. erre a király alovát szaporábban kezdé léptetni, kork pedig könnyen észre vévé ezekböl aszokbol. hogy valamely rend. kivül valo dolog volna az ételred elméjin. és mint hogy kimentekkor észre vette volt hogy mint tekingette azt a szép leányt. a kit ö is meg nézte. és hogy az oltátol fogvást tsak gondolkodásban láttya. azért gyanakodék valamiben.

A király alig érkezék az udvarában., hogy amaga házában mene. kork is utánna, a király le ülvén. egy keves ideig halgata. azután korkra vetvén szemeit mondá néki, bizhatomé hüségedben, és a különös hozád valo joságomért. vagyé olyan hüségel hozám, hogy énnekem szolgály egy nagy dologban.

felséges király felelé kork, terdre esvén elötte. a hozád valo hüségemet nagyon meg sérted, ha abban kételkedel, szolgálatom, faradcságom. vérem, életem. a tied. mind ezekböl parancsolhatz, mit kellesék tselekednem. mond azt uram nékem. és had ne legyek sokáig ebben a nyughatatlanságban. látván.. hogy mitsoda állapotban vagy

oh’ felelé a király. ez énnekem olyan új dolog. hogy azon nem tsudálkozom. ha észre vetted. és mint hogy ahoz nem szoktam, azért el sem titkolhattam. kork. én szeretek. de olyan de olyan nagy szeretettel., hogy annak mása nincsen. de szerencsétlenségemre. nem tudom, kit szeretek., azután elö beszélle neki mindeneket. és hogy mitsoda keserüségben volt. hogy ismét nem láthatta azt a személyt. mikor háza elött el ment. néked kel hát. kedves korkom azt fel keresni, fel találni. és nekem meg mondani. hogy ha az a szép személy, az országom bélié, ha a városban lakiké. egy szoval. neked kel arra modot találni. hogy láthassam. néki meg mondgyam szeretetemet, és hogy szeretessem magamot tölle.

kork meg tsendesedék, látván hogy a kiraly szomoruságát. az uj szeretet okozná. minden képen vigasztalni kezdé. és reménséget ada néki. mondván. felséged abban bizonyos lehet hogy azért mindeneket végben viszek. hogy kedvedet tölttsem, és talám még estvéig is meg tudhatod a mit akarsz tudni; de uram légy tsendeségben. és azt visgáld meg, hogy senki ugy meg nem érdemli a szeretetet mint Ételred. és aki a szepség mellet olyan rendben. vagyon, akinek. a világon lévö szépek. ditsöségeknek tarttyák engedelmeskedni.

A király erre. nem felele. hanem tsak meg mosolyodék. de hogy valamely bizonyost tudhason a maga sorsárol. kezdé sürgetni korkot hogy menne el a dolgában fáradozni. és meg hagyá néki. mind a titkot. mind a szorgalmatosságot. kork mind a kettöt meg igérvén. az udvarbol ki mene. fel tévén magában. hogy addig viszá nem térne, a még végire nem menne mind annak a mit meg akarnak tudni.

kork olyan szorgalmatoságal. mene mindenektöl végire. hogy sokára meg tudá. hogy az a személyt, a ki oly nagy szeretetet gerjesztet a király szivében Ételgivának nevezik. anya nincsen. az apja mester ember lévén. egy klastromban neveltette volt fel. tizen ött esztendös koráig. és hogy valamit nyert. mestersége után., azt mind a leányára költötte. hogy jol neveltethesse. de meg szegényedvén, ót továb nem tarthatta, és két esztendötöl fogvást. a klastrombol ki hozván. a háznál. igen magános életet élne. és magát. tsak az áitatos. és a háznál lévö dolgokban foglallya, más mulattsága nintsen, hanem egy leány attyafia. aki szép, és okos lévén. igen szép egyeségben élne véle.

kork ezekre végire menvén. az Etelgíva üsmeröitöl. gondolá hogy már az is szükséges, hogy az mester ember házához menyen, és hogy maga is meg lássa. amit mondottak volna felölle. kork oda menvén hozája. olyan szin. alat hogy valamit dolgoztasson véle, beszédben erede véle. és tudakozodni kezdék, tselédiröl. és munkájárol. a mester ember látván. hogy Czifra köntösben volna., szemérmetességből. tsak egy nehány szoval felele néki. kork azt észre vévén. beszéltetni akará. és mondá néki. tudom hogy emberséges ember vagy., és hogy szegénységben vagy. ne titkoly semmit el elöttem. azt mondgyák hogy egy leányod vagyon. és egy atyád fia mellette. akiket jol nevelted; de a tehettséged nem engedi. hogy jól el helyheztessed öket. ha ez igy vagyon, azért kéttségben ne esél. mivel olyan királyunk vagyon a ki a népit szánnya, ha tudná ate szegénységedet tégedet meg segitene. anyival hogy jól férhez adhatnád leányodot

Ah’ uram., sok dolgok volna akirályoknak, ha boldogoká akarnának tenni mindeneket., akár mely szánakodo legyen a miénk. de hogy reménlhetném én azt. hogy kivenne a szegénységböl. mivel én néki soha semmi szolgálatot nem tettem. leg aláb valo lévén az országában. a leányom. és az onokám valo hogy elég szépek. de okosok. és nem akarnak senkivel is üsmerkedni

Mind azon által. mondá kork. én akarnám öket látni. énnekem elég üsmerettségem vagyon udvarnál., és én öket valamely nagy uri aszony mellé tehetném, a kinél ajó erkölcsöt gyakorolhatnák. hogy pedig meg mutassam néked, ki huzván egy erszényt tele aranyal. hogy szolgálni akarok néked. veddel el az erszényt. és segittsed magadot, addig a még én öket el helyheztetem.

A kork kérésin. és az ö nagy ajándekján. el hüle a mester ember. és sokáig nem tudá hogy mi tévö lenne. kork azt látván. mondá néki. ne fély. nem azért jöttem ide. hogy a leányidot meg tsallyam. én elötted akarok vélek beszélleni. amit tselekeszem veled, tsak a szánakodás viszen arra.

Ez a beszéd meg bátorittá az öreg embert. és látván korknak okos ábrázattyát. és szép beszédit., hitelt ada szavainak. és minek utánná nagyon meg köszönte volna ajándékját. égy kis parasztos házban vivé ötet. ahol találá Etelgivát, és a társát, kik a varrásban foglalatoskodtanak. Etelgiva ha igen közönségesen volt is öltözve, de az ö szépsége. a kork szemeiben tüdöklék. és soha annál szeb személyt nem látot volt., és a kis fejér és piros abrázattyával. kék és fényes szemeivel. uri és magas termetével. felyül haladta mind azokot kiket annak elötte látot volt., és annyira kezdé ötet tsudálni kork. hogy nem szolhata. és a szép Etelgiva fel kelvén elötte. meg pirula. látván. hogy mint tsudálkoznék szépségin.

A kork ábrázattya nem volt tellyeségel üsméretlen elötte,, mivel. titkos okokbol. az elméjiben tartotta mind azoknak képeket, kik a király mellet valának. és mint hogy ugyan azon köntösben. is volt azon a napon, azért könnyen reája emlékezheték. mind azon által nem tudván hogy ki volna. ugy tekinté ötet. mint a király udvarában valót:

Ha kork tsudálkozot az ö szépségin. ez a szép leány nem aláb valo képen tsudálkozék az ö látogatásán., és egy kevesé fel háborodék rajta. az attyára is tekinte. hogy meg kerdgye. tölle. ki hozta volna ötet hozája. kork ezt észre vévén és nem bánhatván véle ugy mint egy mester ember leányával, és közeleb menvén hozája. olyan tisztelettel. mint ha egy királyné lett volna. mondá néki. botsásd meg aszonyom, az én vakmeröségemet, mint hogy igazán ki szoktam mondani adolgot, azért el sem titkolom hogy azt akartam meg látni. ha az a mit felölled mondottanak ugy vagyoné. de már látom hogy sokal fellyeb valo a te szépséged annál. a mit ennekem arrol mondottanak. én ezt meg viszem a királynak., és abban bizonyos lehetz, hogy a jó erkölcsöt annyira szereti., hogy azt szerencsésebbé is teszi.

Uram. felelé erre Etelgiva szemérmetes maga reá tartásával. mi igen alá valok lévén azt nem érdemelyük. hogy a király, és azok kik mellette vannak., tsak reánk is tekinttsenek: mind eddig a menyek el nem hagytanak minket. a szegénység meg nem ijeszt bennünket. talám még a szükséges is a mi okoságunkra. és ha merném, mondá néki pirulva. jutalmát kérni tölled annak az engedelmeségnek. a melyel azatyám volt hozád. tsak azt kérném, hogy a királynak semmiröl ne szóly, és többé had ne legyen aza szerencsénk. hogy it lássunk.

A te parancsolatidhoz felelé kork. mindenkor nagy engedelmeségel leszek. de a lehetetlen hogy meg ne mondgyam a királynak a mit láttam, és kételen vagyok az ö parancsolattyábol. mászoris néked alkalmatlankodnom. de oly nagy tisztelettel lészen a. hogy reménlem, hogy keveseb tartásod. és több bátorságal lesz.

Ezekre a szokra nagyon meg hajtá néki magát. és a gazdával. le menének. a ki is mikor a mihelyében voltanak. viszá akará néki adni az erszényt, de kork olyan szokot monda néki. hogy ketelen vala el tenni. az erszényt. azonban pedig a szerelmes Etelred nagy nyughatatlanságal várja vala korkot. és soha egy nap sem tettzet néki oly hoszunak, már bé is kezdé est véledni. a mikor meg láta. a kedves korkot a kinek az ábrázattyárol meg üsmeré. hogy nem járt volna tellyeségel hejában.

Mihent magánoson lehete vele. a maga házában hivá ötet. és ót nagy siettségel kérdé tölle. hogy mit vit volna végben. kork. valoságal. szépnek tartván azt aleányt, egészen eleiben adá annak szépségit. azután meg mondá mint ment hozája. mit tselekedet. és hogy mitsoda beszélgetése volt. Etelgivával.

A még ezeket beszéllé. kork. adig Etelred nem tuda mit tsinálni. örömében. és szerelmében. Etelgivanak pedig alacson rende. és szegénysége. tsak nem bizonyos reménséget adván néki. a korknak tet szemérmes feleletire is tsak anyiban vigyáza. hogy tsudálá az ö eszét  azután tanácsot kére korktól hogy miformában láthatná meg azt a leányt, azt találák fel magok közöt. hogy a lehetetlen volna azoknak a szegény embereknek házánál; hanem más helyre kellene öket tenni., a hová a király járását, az udvar meg ne tudhassa.

Ételred. a kinek a szerelem meg frisitette volt elméjit. reá emlékezék, hogy a városhoz közel lévö erdö mellet látot volna egy szép házat, a melynek igen szép kerttye is volna. mindgyárt parancsolá korknak, hogy azt venné meg. és a házakot fel ékesitetné illendö képen. kork nagy szorgalmatoságal. egy hét alat. mindeneket végben vive. és mindeneket el készitete., akirály azután vadászni mene. és tsak egyedül korkal. a házhoz mene ót mindenekröl rendelést tet. nagy örömel. meg gondolván hogy kiért tselekeszi.

Az alat a még akirály ezekben fáradozék. a szép etelgiva. nyughatatlanság nélkül nem volt, a midön korkot meg látá. az ö sziviben. meg ujjulának azok az indulatok. a melyeket azö okossága. és jo erkölcse. meg akarák gyözni. ennek elötte egy darab idövel, az Etelgiva apja. el vitte volt ötet magával. hogy meg mutassa néki. akirályt. és mint hogy a valamely nevezetes nap volt. azért Etelgiva akirályt egész fényeségében láta. és a szivét meg sértve érzé. a képe anyira el foglalá elméjit, hogy tsak etelred volt esziben, tsak rolla beszéllet, és gondolkodot. abban az idö sokal iffiab lévén., nem figyelmezet arra hogy gyönyörüségel gondolkodnék a királyrol. de az ö attyafia Édita. egy kevesé idöseb lévén nálánál. anyiszor kezdé boszontani a királyal. hogy észre vévé magát. és meg üsmeré szomoruságal. hogy hajlandoság volna szivében.

Azután magára sokszor meg haraguvék nagy kevélységiért, a mely, az ö királyára merné véle emeltetni szemeit. de akár mely keményen bánt is magával. de azt tsak érzé magában. hogy a szive. fellyeb valo rendénél. és az Etelredhez valo hajlandosága. még nevekednék. látván maga is helytelen hajlandoságát. nem lehete hogy azt ki ne nyilatkoztassa Editanak. kérvén arra ötet, hogy azt verje ki az elméjiböl. és mondá néki. én ezt soha sem vallottam volna meg neked, hogy ha te fellyeb valo rendü emberekhez járhatnál, mint mi vagyunk., és ha jól üsmérem is hozám valo baráttságodot. de meg nem mondottam volna néked esztelenségemet. de mint hogy tsak egyedül vagyok. gyámol. és jó akarok. nélkül. és tudom hogy szeretz engemet, azért reménlem hogy meg szánod esztelenségemet., és okos beszédidel. el hagyatod hajlandoságomot

A szép Etelgiva. eszerént beszélget vala gyakorta, az attyafiával, a ki is minden modon azon igyekezék. hogy azt ki verje az elméjiböl. amint hogy már azt gondolta volt mindenik. hogy azt végben vitték. a mint hogy már emlékezetet sem tettek egy más közöt a királyrol. Etelgiva már a nevét sem emlitette., a mikor, az ablaka alat el ment. a mint már meg mondottam. de a sok ló dobogásra. a nagy zajra. hogy hallotta, az ablakra futot. és el ijede, hogy meg látá Etelredet. a ki is sokal szebnek tettzet néki. mint annak elötte tettzet volt; az ablakot nem meré bé zárni. vagy is inkáb. arra anyi ereje nem volt. és abban az orában a király hogy igen kezdé szemlélni ötet. azért mind el felejté azt, amit fel tett volt magában.

Az ablakban maradván. a királyt kiséré szemeivel. és szivével, mind addig amég láthatá. és azt is észre vette. hogy a király egy nehány szor viszá tekintet volna feléje. aki is mesze lévén. a szomoru Etelgiva, az ablakot bé zárá. könyves szemekel, Edita, fel kialtá. kedves Editam, hová leszék én.? kedves Etelgivám felelé néki. várjad az idötöl és ajó erkölcsödtöl a gyogyulást. a mely oly szükséges nyugodalmodra. és szüntelen a legyen elmédben. hogy az a szép ábrázatu, és szép termetü Etelred, a leg nagyob fejdelmek közül valo. mi pedig az ö népe közöt. leg aláb valo vagyunk és hogy az a fejdelem. fejdelem aszonyoknak rendeltetet.

Ezt én mind igen jol tudom. felelé erre Etelgiva. és az én szeretetemet se reménség. se kivánság nem követi. és ha az a király. a ki elöttem oly kedves. anyira találna szeretni., mint én szeretem ötet, azal szerencséseb nem lenne. soha. és az ö nagysága. hatalma. és a magam szeretete. el nem felejtetik velem. a maga betsületit. nem akarom hogy szeresen, és én sem akarom továb szeretni. az elsöt könyen meg gátolhatom, de a másikát talám véghez nem vihetem. de semmi. kedves Editam. ne beszéllyünk többet felölle. és ha meg nem gyözhetem hajlandoságomot, leg aláb ne ketsegtessük, tellyeségel. el kerülöm az alkalmatoságot, hogy láthassam azt á fejdelmet, avárosban viszá fog térni. de azt hitesd el magadal. hogy nem leszek azok közöt. kik ötet fogják nézni.

Ezt Etelgiva véghez is vivé. és mikor hallá hogy a király viszá térne. még a hazában is el rejtezék, hogy a kisértet meg ne gyöze. ugyan ezen okbol. nem láthatá ötet akirály viszá tértiben. azt is gondolá. hogy talám egészen el is felejtheti akirályt. és magát meg gyözheti; ebben a remenségben lévén. kork éppen akor mene eleiben.

A kit is hogy meg látá el hüle magában. annak beszédit jól által látá, és azon meg haborodék. esziben jutván hogy a király mitsoda figyelmeteségel tekingette ötet, azért abban nem is kételkedék., hogy a kork látogatásában valamely el rejtet dolog ne volna. mind azon által, meg tudván magát gyözni, igen nagy okoságal felele korknak. a ki is alig ment el a háztol. hogy az attya meg mutatá néki annak az urnak ajándékát.

Ételgiva ezt látván. annál inkáb meg erösödek gondolattyában, hogy a mind ötet tekintené. és tisztelettel az attya eleiben adá hogy nem kelletet volna el venni a pénzt. és mondá néki. az udvari embereknek ajándékok mérges. és meg sértik tiszteletiben. és betsületiben azokot, kik azt el veszik. ha leányok vagyon. a kiknek szegénységek, tsak a betsületek kárával orvosoltatik meg. mit nem fognak mondani. a midön meg tudgyák. hogy egy udvari urtol pénzt vettél, és hozánk hoztad. a nevét nem tudom., se azt hogy mitsoda rendben vagyon. de azt tudom, hogy ö volt egyik. a ki leg közeleb volt akirályhoz, mikor a mezöre ment. ebböl el lehet itélni hogy betsületben vagyon elötte,, az ollyan látogatás gyalázatunkra vagyon. mert tsak bestelenségunkre valo oka lehet annak, mint hogy igen alacson renden valok vagyunk azért nem is keresnek minket illendö képen.

Ez a gondolat könyhullatásra indittá a szép Etelgivát, de azattya, akiben nem volt illyen nemesi gondolat. mondá. hogy ö nem tartaná azt szükségesnek hogy mindenkor a nagy szegénységben maradgyon. azért. hogy mások ne beszéllyenek felölle. anagy renden lévökhöz illik meg segiteni a kitsideket, a kik pedig rolla fognak beszélleni, azt irigységböl tselekeszik. anem példa nélkül valo dolog. hogy lássunk olyan szánakodo urakot kik meg segittsék a szegény leányokot. de azal bestelenségekre nem igyekeznek. az az ur is ö néki semmit olyat nem mondot hogy rosz szándékban volna. egy szoval ö élni akar. annak. mind jó akarattyával. mind segittségével.

Etelgiva látván hogy arrol nem tehetne. nem felele néki. de a midön egyedül marada editával, meg mondá néki, mind azt a mitöl tartana. edita is hasonlo gondolatban volt., és nem kételkedék abban. hogy azaz ur nem az ö szépségiért jött volna hozájok. vagy magáért. vagy a király parancsolattyábol. mert ugyan is. azt láttam hogy az a fejdelem. nagy figyelmeteségel tekingete reád. és minden bizonyal. azon vagyon hogy tegedet jobban meg üsmérhessen. azt az urat pedig nem láttam hogy leg kisseb szerelmet mutatot volna., és amint akirályrol. beszélle. könyen el hihetni. hogy parancsolattyábol jött volt

oh! ugyan ettöl is félek én. felelé erre Etelgiva. de mitsoda gondolattya lehet a királynak., mit akar.? egyebet abban nem látok. hanem hogy gyalázatomra igyekezik. hiszedé kedves Editam. hogy eza gondolat meg kisebitti hozája valo szeretetemet, Ételred nem szerethet egy olyan leányt mint én, hogy azt betsülhesse is. az ö szeretete, amely igen dicsöséges volna egy olyan személynek a ki hozája hasonlo volna, az énnekem gyalázatos, én tudom ki vagyok. tóváb nem nézek tsak a mint kell. de ha szinte alatson renden valo vagyok is, mind azon által az én gondolatim annyira felyül haladgyák állapotomot., hogy tsak ugy tekintem mint a semmit. az olyan nagyságot., a melyben nem részesülhetek igasság szerént. Etelred király lévén. nem lehet az én férjem. de soha Etelgiva azö szerete sem leszen

Illyen beszelgetésekben tölté el a nyolcz napot ez a szép leány., a melyek alat mint hogy nem látá korkot. azt reménlé. hogy el is felejtették volna, de a kilenczedik napon. az apjával együt látá bé menni hozája korkot leányom mondá a mester ember. akirály parancsolattyára el kel hagynunk hazunkot., ez az ur hozta a parancsolatot. és azt még ma kell végben vinnünk, készüly és engedelmeskedgyél.

Ételgiva erre tsak el hüle, és semmit nem mondhata, kork ezt észre vévén mondá. aszonyom ne fély, a király parancsolattyán meg nem ijedhetz. ö néked jodot keresi, a mitsoda lako helyt rendelt néked. a tiéd. ennekem parancsolta hogy oda vezeselek., az atyád veled lészen. ugy a szép Edita is. és ezután egyébre nem leszen gondod hanem hogy vigyáz arra az életre, amelyet a király szerencsésé akarja tenni.

Etelgiva egy kevesé magához tervén mondá. uram. meg vallom hogy nehéz nem tsudálkoznom ezen adolgon. mi nem érdemelyük a király kegyelmeségit., és olyan alá valok vagyunk. hogy ha az ábrázatodrol nem latnok hogy egyenes szavu vagy. nem adhatnánk hitelt beszédidnek., mindazon által látom hogy engedelmeskedni kell, én uram kész vagyok az apámot követni. ahová akarod ötet vinni

kork vigyázván aleányra. észre véve hogy a leány. által látta hogy mi végre. tselekeszik mind ezeket ö érette. de azt is észre vette. hogy a leánynak azért töb keserüsége volna mint öröme. és anyira ki tettzet belölle a jó erkölcs, hogy még elöre által látá, hogy ehez a nyereséghez. nagy bajjal jutna a király. ugyan ezért nagyobra is betsüllé Etelgivát, és fel tevé magában. hogy mindenekben fogja segiteni tanacsával., azonban pedig meg jelenté néki. hogy estve kellene meg indulni, azután különösön vévé amester embert. akinek is. ismét egy erszény aranyat ada, meg hagyván néki. hogy végeze el a városon minden dolgát. ugy hogy nekellesék. viszá jöni. mivel akirály parancsolattya. a, hogy többé a mesterségit ne üze. a mester ember ennek a kedves parantsolatnak ellene nem álla. és azt fogadá hogy mindenbé bé tölti a király paransolattyát. azért tsak hamar él is rendelé kevés dolgait. kork pedig el hagyá ötet.

A meg indulásnak ideje eljövén. a mester ember, abban az uttzában vivé a leányát. és editát. ahová kork mondotta volt néki. ót egy hintot találának. és belé ülteték öket. mint hogy az út hoszu nem volt, azért tsak hamar is el erkezének, és a sok gyerttya világnál. leg elöbször is korkot üsmeré meg Etelgiva. a ki is a hinto mellé menvén. a kezét nyujtá Etelgivának. Etelgiva pedig szépen a kezit adván néki. mondá. uram. haazt akarod hogy nyughatatlanság nélkül vegyem a betsületet melyet velem tselekeszel. mond meg azt nekem. ha egyedül vagyé itt.? kork észre vévén hogy mit tennének ezek a kevés szók. és a néki rendeltetet házban vivén ötet., mondá néki, itt már aszonya vagy ennek a háznak., én itt tsak azért vagyok hogy meg mutassam néked az házakot senki én velem nincsen. és az. aki nyughatatlanságal varja itt lenni. tsak olyankor fog ide jöni. amidön semmitöl nem tarthatz. uram felelé néki keményen méltoztassál gondviselöm lenni a mellet. tudom hogy mitsoda tisztelettel tartozom néki. a szükséges hogy meg tudgya. hogy ha. király is. tisztelettel tartozik az ártatlanságnak.

tiszteletre méltó Etelgiva. felelé neki kork, akirály tégedet igen szeret. tsak holnap látod meg ötet, ö néki is kell néked meg mondani szándékát, de azal által nem hágom parancsolattyát. ha azt mondom néked. hogy magának nintsen anyihatalma magán. mint neked vagyon rajta., és hogy tsak rajtad áll. hogy magadot tiszteltessed véle.

Azután oda szolitván az apját. és editát. mondá. nékik. ez a ház. es a mi benne vagyon Etelgiváé. it fel találhattya mind magának. mind néktek. a mit kivánhat. a mely aszonyokot itt fog találni. azok szolgái. és atöbbiröl olyan rendelést tegyen. amint néki tettzik.

Ezekre a szokra el butsuzék töllök, és szabadságban hagyá öket. hogy gondolkodhassanak szerencsejek változásán. alig mene ki a házbol. hogy Edita arra kéré Etelgivát hogy néznék meg aházakot; Etelgiva rea álla. és a midön a házakot kezdék járni. feles tselédeket találának. akik mindenüt el hordozák öket. a ház nem volt nagy, de igen alkalmatos. és drága öltözetekel volt fel ékesitve;

Etelgiva a maga hazában találá az aszonyokot., és a melyik azok közöt elsöb volt, az Etelgivát olyan kis házban vivé. a hol sokféle köntösököt, és vég matériákot mutata néki. más ezeknek örülhetet volna, de Ételgiva ugy tekinté mind ezeket. mint olyan kelepczéket, a melyekben akarják ejteni azö jó erkölcsét.

Edita noha igen okos volt., mind azon által nem gondolkodot olyan formában. és mint hogy soha életében ollyan nagy alkalmatoságban nem volt mint akor, azért örülni kezde. és mondá. mitsoda szép dolog akirályság., aki illyen Czifra dolgokot tselekedhetik. a ki anyomorultakot meg segitheti. a ki a szegényt gazdagá teheti.

Ha mind ezek az ajándékok felelé Etelgiva. más szándékbol volnának, valo hogy szerencsések volnánk. de kedves Editám. a szeretet annak kezdöje. és az el törli minden érdemit,. edita látván hogy tsendeseb elmevel volna, kérdé tölle. hogy miért volt mind addig olyan nagy halgatásban. Etelgiva felelé erre. mert mindenkor attol tartot hogy tsak azon igyekeznek hogy a király kezében adgyák. és ha oda érkezésekkor. a királyt ót találta volna. már azt fel tette volt magában hogy ettzaka valamely klastromba szökjék, fö képpen, ha látta volna. hogy valamely illetlen dolgot kivánt volna tölle.

Nem ugy bánik velünk felelé erre Edita., hogy azt gondollyuk hogy ö illetlen dolgot tselekedhessék. azt könnyü látni. hogy tsak a jó akarattyával akar, tégedet meg nyerni, és azt gondold meg. hogy talám az eletét is el vesztené az apád. ha el szöknél. mindgyárt ötet kezdenék vádolni, én azt hallottam hogy a mely szeretet haragra változik. attol inkáb félhetni, mint sem agyulölségtöl.

Ugyan ezis tartoztat meg engemet monda Etelgiva. és ha azt meg erhetem. hogy a király több betsülettel legyen hozám. mint sem szeretettel.. azt el hiheted hogy esztelen nem vagyok hogy meg gátollyam nemzettségem szerencséit. a midön azt betsületem kára nélkül meg szerezhetem. de azt is tud meg. hogy meg tudom vetni azt a szerencsét, hakárával kellene lenni annak abetsületnek. amelyet én nagyobra betsüllem. avilág birodalminál.

Alig vegezé el beszédit. hogy tudtára adák hogy az asztalon volna az étek. ez a vatsora. pedig olyan külömbözö volt attol. amelyhez ök szoktak volt. hogy más Etelgiván kivül. nem tudta volna mint viselni magát, de oly nemesi szivel születet volt. hogy ugy tettzet, mint ha. abban abövségben neveltetet volt

Az alat amég Etelgiva., akar mere fordullyon mindenüt tsak a király hozája valo szorgalmatoságának. jelit láttya, ez a király elé beszélteté korkal. hogy mint lett volna a házhoz valo érkezése Etelgivának, ez az okos ur, leg kisseb dolgot is elé beszélle néki. és semmit olyat el nem felejte., a mi néki meg bizonyithatná, hogy annak a leánynak vagyon anyi esze, mint szépsége: Etelred, akinek hová továb nagyobodék szeretete. nagy nyughatatlanságban tölté el az éttzakát. és ha tudta volna. az Etelgiva gondolatit. nem lett volna talám oly nagy nyughatatlanságban

Más nap Etelred el végezvén a külsö dolgait a szerelmiröl gondolkodék, és a vadászatnak ideje el jövén. nagy örömel meg indula, és amidön gondolá az erdöben. hogy az udvara észre nem venné korkal egyut el távozék töllök, és az Ételgiva háza kerttyének kapuja felé tarta.

Ételgiva pedig az apjával és Editával. sétálván akértben. tudták hogy a királynak oda kellene érkezni. és mesze látván két lovast, gondolák hogy a király és kork volnák. amint hogy ugy is volt. és a király látván hogy eleiben jönének, sietve le szálla a lorol. hogy meg elözze Etelgivát. aki is nem akarván királyának meg vetni kegyelmeségit.

a Czifra köntösökböl vett volt magára. és az anyira fel. ékesité az ö szépségit, hogy nehez volt ötet latni. s’ nem szeretni. Etelred. azt tsudálni kezdé, és vévén észre hogy Ételgiva alábaihoz akarna borulni meg elözé ötet. és maga borula azö lábaihoz.

És tsak egyedül az Etelgiva apjának engedé meg. hogy lábaihoz borullyon. akihez is kegyeségit mutatá. azután kezit adván Etelgivának a ház felé indula véle. és mondá néki, látod szép Etelgiva azt a fejdelmet. akinek minden sorsa egészen terajtad áll. ugy tettzik nem szükséges azt tudtodra adnom hogy mint szeretlek. mindent valamit tselekedtem. meg mutathatta néked szeretetemet. és nem találok olyan szót a melyel elödben tehesem nagy szeretetemet., tevagy az elsö. aki fel gerjesztetted bennem ezt a nagy szeretetet, ugyan teis vagy egyedül arra méltó.

felséges király. felelé néki Etelgiva. méltatlan volnék arra hogy a nap engem világosittson, ha szivesen nem venném a felséged kegyelmeségit, olyan kevés idö alat, annyi sok jó téteményiért. mindenkoron nagy hálá adásal. és tisztelettel leszek felségedhez de felséges uram. alábaihoz akarván borulni, és a melyet meg nem engedé néki., botsás meg az ártatlan Etelgivának. ha nagyobra meri betsülleni abetsületét., a felséged minden ajándékinál., a szeretet, a melyet felséged igér nekem., az örököson meg homályosittya., a jó erkölcs, egyedül valo jó. amelyet vettem a mennyektöl. ugyan abban is áll az én születesem. és rendem, és ha más. fejdelem, a felséges Etelreden kivül, a kinek nagy tisztelettel tartozom. a szerelemröl beszélt volna nekem, egyebet a meg vetésnél. nem nyert volna töllem.

Nagy keserüségel látom, hogy az én állapotomnak meg változásáért, mitsoda gondolattal lesznek felölem. nem hogy én abban kevélykedném. de én abban. tsak gyalázatra, és meg alázásra valot látok., mentöl aláb valo vagyok, annál többet fognak rolam roszat mondani. ne gondollya azt felséged., hogy én arra töb okot adgyak; Etelgivátol, ne is várjon egyebet. hanem azt a tiszteletet, engedelmeséget. amelyekel minden tartozik az ö királyához. ezeknél kedvesebet felséged nem nyér fáradsági után. amitsodásnak ma tettzik néked Etelgiva, olyan lészen ezután is. és ha felségednek valamely más szándéka vagyon irántam. kérem hogy vegye viszá ajándékit, és hagya meg ártatlanságomot. Etelred oly igen el tsudalkozék ilyen beszédin egy olyan leánynak mint Etelgiva. hogy nem lehete félben hagyatni véle beszédit, és azö szemérmetes. ábrázattya. el hiteté véle mind azt. amiket mondot néki. és azö okoságal valo jó erkölcsiért. anyira kezdé ötet betsülleni. valamenyire szereté. egy kevés ideig tsak reája nézet. nem felelhetvén néki. vegtire mondá. tsudálatra melto Etelgiva. egy olyan erös szeretet. mint az enyim. nem veszi mindenkor kalauzul az okoságot meg vallom, hogy azokbol az érdemidböl. amelyeket benned szeretek. azt ki vettem volt, a mi ellenire lehetet volna szerencsémnek, noha atészi a többit is betsesebbé. azért nem hogy el távoznám szándékomtol. de még inkáb meg erösittem, az a jó erkölcs. a melynek akarod áldozni az én jó téteményimet, ugyan az is tölt bé tégedet azokal, és oly igen vigyazván ate ditsöségedre, valamint a magaméra. és olyan figyelmeteségel. szorgalmatoságal. és tisztelettel. akarom a szivedet meg nyerni. mint a melyet várhatnál akár kitöl mástol., egyebet nem kivánok tölled, hanem hogy azokot ugy vegyed. nem ugy mint királyodtól. hanem mint olyan embertöl. aki anyira szereti jó erkölcsödöt. mint szépségedet

Enged meg had tölttsem bé azt a kedvemet hogy had tegyelek szerencsésé tégedet, had lassalak, szereselek, és hadd adhassam minden orában jelit szeretetemnek. ennél egyeb jutalmat nem várok.

Ah! felséges király. felelé Etelgiva, aki is nagyon meg türközteté magát. hogy el titkolhasa szive indulattyát., nem volna evilágon hozám hasonlo szerencsés. hogy ha illyen szándékid volnának. de nem illik én hozám az én királyomnak akarattya ellen tusakodnom. felséged szabad magával. és reménlem. hogy az idö meg üsmértetvén veled szivemet, el is olttya benned azt a szerelmet. a melynek gyakorlása igen kevés kedv töltésire lészen akirálynak ezekre a szokra apalota ajtajához érkezvén, be menének. a hol is fejdelmi Collatiot talalván. az Etelrednek igen tettzék. és azt akará hogy kork. edita. és az Etelgiva apja asztalhoz ülnének.

Az illyen mulattságot a királyok is szeretik. és szabadságban lévén. meg tartozkodás nélkül, meg mutattyák hogy ha anagy hatalomban vannak is öltöztetve. de tsak emberek. és Etelrednek is olyan mulattságára volt az az ora, hogy azt anyira hoszabitá a menyire lehete.

A kedves Ételgiva noha szüntelen vigyázot is magára, hogy ki ne nyilatkoztassa ami a szivén vagyon. de minden tselekedetében, anyi kedvet. és eszt mutata. hogy a király nehezen válhaték meg tölle, de végtire tartván attol. hogy ne keresnék. és ót ne találnák. el butsuzék Etelgivátol, kérvén arra. hogy engedné meg. had jöhetne gyakorta hozája. érre ö, szemérmetesége szerént felele., és rea nem álván kerésére, meg érteté véle. hogy hejában ellenzené ö azt, mivel az a király akarattyán áll. azután kegyes szokal szolla Editához., és látván hogy Ételgiva nagy szeretettel volna hozája. arra kéré ötet. hogy gyakorta beszéllene felölle Ételgivának, edita erre okosan felelvén. a királyt ki kisérék, aki is lovára fel üle. anyi tsudálkozásal. amenyi szeretettel. és nem gyöze eleget beszélleni. korknak az Etelgiva szépségéröl. és eszéröl. a király pedig az udvarához érkezvén, senki nem meré kérdezni hogy hol járt volna. és azután avárosban viszá mene. fel tévén magában. hogy más nap ismét Etelgivához menne.

Etelgiva pedig mihent egyedül lehete. Editával. elé beszéllé néki minden szavait akirálynak. és azt is hogy mint meg türköztette magát. hogy akirály észre ne vegye szive indulattyát. oh! mitsoda méltó az a király a szeretetre mondá ismét. miért ö király. vagy miért vagyok én egy semmi.

Mitsoda történet az. amely oly igen meg egyezteti akét szivet. a kik egy mást nem birhattyák. és mitsoda haszna. lesz. enyi sok szorgalmatoságnak, és szeretetnek.?

De mint hogy, felelé erre edita, akirály egyebet nem kiván. hanem hogy tegedet szerethessen, miért magad is hasonlo gyönyörüséget nem tsinálsz abbol magadnak lehetzé mindenkor ebben atürköztetésben., gondolodé azt hogy ha meg vallanád néki szeretetedet, hogy az inkáb el ragadná szeretetiben?

Minden bizonyal azt gondolom felelé Etelgiva. ha azt észre találná venni hogy szeretem, mindgyárt azal. hizelkednék magának. hogy gyözdelmet vehet gyengeségemen. és tsak azon igyekeznék. hogy azt el érhesse, azt hid el Edita., hogy azt soha meg nem vallom néki, ha meg kellene is halnom. és ugy fogom magamot viselni. hogy soha meg nem tudgya aszivem titkát; hát mit várhatz, ezért a kemenységedert. kerdé tölle Edita. azt, felelé néki Etelgiva. hogy magában szallyon, én töllem el tavozék. és adgya másnak azt a szeretetet, a melyet se elnem vehetek, se el nem kell. vennem

A királynak pedig minden nyughatatlansága tsak avolt, hogy miképpen titkolhassa el szeretit az udvara elött. de fö képpen Egrad elött. a kinek okos tanácsi. nem kezdének anyira tettzeni néki, és noha Ételred betsülettel volt hozája. de igen tartot tölle. az Etelgivához valo szeretetiért. hogy ha azt meg találná tudni.

Erre valo féltiben igen vigyázot magára és noha gyakorta ment vadászni. és tsak nem minden nap látta azt a szép leányt. de olyan formában igazgatta dolgát., hogy azt sokáig észre nem vették., azonba pedig igen kevés hasznát latván minden szorgalmatoságának. nem tuda mit gondolni. gondolván azt is. hogy akár mely jó erkölcsü legyen egy személy, de nem keménykedhetik sokáig egy olyan ellen. a kit szeretne. ö pediglen. nem hogy azt el erhetné., de keserüségel láttya hogy leg kiseb elömenetit sem láttya kivánságának.

Mivel Etelgiva mindenkor. okos, szemérmetes. és magát el titkolo lévén. tsak háláadoságot, és tiszteletet mutatot. a nagy szorgalmatosága. nyughatatlansága. sok drága ajándéki. Etelrednek még addig semmi hasznára nem voltanak, és azt is gondolá hogy talám Etelgiva mást valakit szeretne., és attol jöne. ahozája valo idegensége.,

Egy szer a többi közöt Etelred, minek utánna mindeneket mondot volna néki, a mi a szeretetre indithatnák. és látván hogy még a szovát, is nehezen halgatná: mondá néki. e már sok. látom már most honnét jö szerencsétlenségem. és haragos szemekel tekintvén reája. Etelgiva te szerettz., de nem Etelredet. erre a váratlan vádolasra. Etelgiva. el haloványodék. meg pirosula, szép szemei meg nedvesedének, és fel emelvén szemeit mondá. oh Istenem., nem volté az elég. illyen nagy probára vetni jó erkölcsömet, hanem még gyanakodni is felöllem. olyan méltatlan dologal Etélred látván halgatását. és az orczáján valo fel háborodását. oly igen meg esék aszive rajta, hogy botsánatot akarván tölle kérni. a lábaihoz esék és mondá

Kedves Etelgivam. az én gyanakodásomot. a mely meg sértet, netulajdonittsad másnak tsak anagy szeretetemnek. de nem szerethettélé valakit. minek elötte engemet üsmertél volna. talám olyantol választottalak el. aki szerencséseb nálamnál. mert ugyan is minek tulajdonittsam másnak idegenségedet

Felséges király felelé Etelgiva engemet tsak magamtol választottál el, az én szivem soha senkihez azt nem érzette. a mivel vádolsz. és soha még ollyan vakmeröt nem láttam. aki szeretetéröl szollot volna nékem. a meny hihetö. nekem tartotta volt meg azt a keserves ditsöséget hogy fel gerjeszem szeretetedet, de az ameny, ollyan nemes szivet is adot nekem, hogy meg vetem az olyan nyereséget, a mely aláb valo náladnál; az én rendem. meg nem egyezteti szeretetedet jó erkölcsömel, egy szoval felséges király, meg ölelvén néki térdeit. határozd meg a magam baját. és a magadét. azt nem kérem hogy vegyed viszá jó téteményidet. azokra szükségem vagyon., hanem tsak arra kérlek, hogy segits had mehessek valamely klastromban., és mutasd meg ezel az utolso tselekedetedel. a szerencsétlen Etelgivának. hogy valoságal szeretted.

Én,! felkiáltá a király. ijedtében, hogy meg vállyam tölled, hogy nálad nélkül élyek. oh kegyetlen Etelgiva meg gondoltadé jól azt. amit kivánsz töllem. és leheté hogy az én életemet oly semminek tarttsad. hogy annak oly tsendeségel lássad végit, felséges uram felelé erre sok köny hullatásokal. örömel el vesztem életemet tsak meg tarthassam életedet., de a betsületemet fel nem áldozom.

Hát eddig felelé akirály. mit kivántam tölled olyat ami azal ellenkezet volna.? bántamé veled kegyetlenségel. az én nagy szeretetem. tselekedtetetté valamely eröszakos dolgot velem, mitsoda haragbol. vagy mitsoda igasságtalanságért érdemlettem meg hogy el kivány hagyni. és töllem örökösön el távozál. még többet is akara mondani., de látván nagy változást az Ételgiva orczáján, meg ijede hozája futa. és szollittá Editat is a ki korkal beszélgetet.

Hozája közelitének. de nagy ájulásban találák. akirály azon igen el ijede., mind azon által anyit orvosolák hogy magához tére. de azután tsak hamar. igen nagy hideg lelésben esék. azután az ágyban tévék. és akirály. nem akará el hagyni. és magát kezdé vadolni. hogy ö adot volna okot betegségére. a szép Etelgiva pedig, akinek betegségit. a maga meg türköztetése okozta, el akarván rejteni szivének indulatit. látván akirály szomoruságát. aszive meg esék rajta

De meg nem türköztethetvén annyira magát. hogy el titkolhassa a fejdelem elöt, mitsoda szivel venné hozája valo jó akarattyát. mondá néki. felséges király ate jóvoltod meg hatotta szivemet, én rajtam meg ne ijedgy. mert azt fogadom hogy gondom lesz arra az életre, amelynek mindenkor ura lész. Ételred vévén eszere. hogy szabadságban kellene hagyni kork is sietetvén hogy térjen viszá avárosban. viszá térvén., el nem titkolhatá anyira magát. hogy az udvariak eszre ne vennék nyughatatlanságát, de fö képpen Egrád fejdelem észre vévé. és meg akarván tudni annak okát minden képen azon lett. hogy meg visgállya a király járásit.

Az Etelgiva betegsége tudtára adá néki tsak hamar. a mit meg akara tudni. mivel kork minden regel oda járt. ebéd után pedig a király korkal el nem mulatta meg látogatni. fö képpen harmad napig hogy a betegsége leg nagyob volt. a király sok jövésineki és menésinek. okát. végtire meg tudák.

Az egész udvarnál el terjedvén ez a hir. mindenik örömmel hallá Ételgivának okoságát. és szépségit.

De az alat. amég az egész udvarnál tsak ö volt a beszedben. és hogy a király is nem titkolá anyira hozája valo menetelét. mind egyikének. mind amásikának. elméjekben tsudalatos gondolatok forgának.

Ez a szép leány harmadik napján betegséginek a melyben igen nagy veszedelemben volt., fel tevé magában. hogy minek elötte meg halyon. akirálynak meg vallya szivének hozája valo hajlandoságát. a mely mint egy jutalomul lenne. a király hozája valo szeretetének.

A király is latván hogy semmi gyözedelmet nem vehetne rajta. ollyan formában, amint eleinte gondolta volt. fel tevé magában. hogy minden uton modon azon lesz. hogy szerencsés lehesen. de a midön Etelgivához mene., olyan roszul találá ötet. hogy Ételgiva nem viheté véghez szandékát. se a király meg nem mondhatá neki akarattyát, és azt a napot arra rendelvén. magokban. hogy meg mondgyák egy másnak sziveknek szándékát. ugyan. azt tsak a szomoruságban tölték el. és tsak éjfél tályban kezde Etelgiva sokal jobban lenni. azutan mind jobban kezdet lenni. és akor ismét fel tevé magában hogy titkát ki nem nyilatkoztattya Ételred pedig még annál inkáb meg erösödék szandékában. de nem akará senkinek is meg mondani. és azt vára hogy egészen meg gyogyullyon és akor nyilatkoztassa ki.

A király pedig meg engedé sokaknak az urak közül hogy elmehetnének az Ételgiva látogatására., és mindnyájan olyan nagy ditsérettet mondának felölle. hogy az uri aszonyok magok kérék a királyt. hogy az udvarhoz hozatná ötet, a mely kérés semi nehézségére nem lön akirálynak. mivel ugy, minden orában láthatná ötet. de minden mesterségét arra kelleték forditani. hogy Etelgiva arra rea ályon aki is eleiben tévé a következendö dolgokot; amaga méltoságanak meg sértésit, hogy mitsoda dolgokot nem fognak rolla. mondani. egy szoval. mindent elé monda. a mivel gondolhatá. hogy le verje a királyt szandékárol.

Ne gondollyad felelé néki akirály., hogy azert vigyelek udvarhoz, hogy ót a sok példára valo nézve, énnekem engedelmeseb légy. a mit itt különösön az én szeretetem meg nem nyerhetet tölled. az udvarom közöt, ahoz, annál keveseb reménségem leszen, ót ollyan magános eletet élsz. amint akarod., edita. és atöb aszonyok melletted fognak lenni, nem akarodé soha semmiben is kedvemet tölteni, én nekem arra nagy okaim vannak hogy az udvarhoz jöj. azokot rövid idö alat meg tudod. és abban bizonyos vagyok. hogy jová hagyod szándékomot.

Etelgiva nem akarván továb ellent tartani akarattyában. mindenekben engedelmeségit igéré. akirály néki london városában uri palotakot készitete. és korknak kelleték. ötet oda kisérni. aki is azt uri modon vivé végben. a szép Etelgiva. Edita, és az apja. london városában viszá jövének., és sokal más állapotban. mint mikor onnét ki mentek volt., ez a szép leány, keves idö mulva. hogy avárosba érkezék, az udvarhoz mene, azö szépségit, kegyeségit. szemérmeteségit. mindenek tsudálák, és amidön meg kezdék az ö szivinek joságat üsmérni. mindenek jó szivel kezdének hozája lenni.

Ételred. nem tuda mit tsinálni. örömében. a midön látá. hogy az ö szerelmes Etelgivája. az egész udvarnak ékesége, az ö szeretete végtire anyira nevekedék. és az Etelgiva jó erkölcse olyan meg változhatatlannak láttzék néki. hogy nem akará továb halasztani fel tett szándékját, mint hogy elég ideje volt azt jól meg visgálni. azért arra is elegendö volt. hogy abban meg gyarapodgyék, érezvén tehát azt magában, hogy semmi attol el nem fordithattya, azért egy náp az Etelgiva házához menvén, és senki nem lévén más véle tsak Edita. a király ötet le ülteté. és maga. által ellenibe üle, és mondá.

Ételgiva, végtire ate jó erkölcsöd gyözedelmet vett, mind azon. a mit magamnak igértem volt mind eddig látom hogy szeretetemnek. jelit. idegenségel veszed. és hogy minden tselekedetedet. tsak a tisztelet igazgattya. és nem a szeretet. de mint hogy a más képen nem lehet., leg aláb én azért olyan jutalmat akarok néked adni. amely meg bizonyittya hogy mint betsüllek. azért szép Etelgiva én neked egy férjet adok. aki mind nagy nemzettségböl mind nagy renden valo., és aki nem méltatlan a szeretettre. igy ate szerencsédet bizonyosá teszem. és magamnak olyan tsendeséget szerzek., amelyben nem lehetek azon házaság nélkül, ezek a szok, amelyeknek értelmét Ételgiva meg nem értheté. annyira meg haták szivét. hogy nem birhatván az elsö indulattyával fel kiáltá. hogy hogy felséges király. hát nem szeretz már engem?

Etelgiva, alig mondá ki ezeket a szókot. hogy el tüzesedék [el-tüzesedék].

akirály mindgyárt észre vévé. hogy meg bánta volna mondásit. kerdé tölle, szép Etelgiva. lehetneé a. hogy az Etelred szivét bánnád el veszteni. felséges király. felelé ez a szép leány. én sokat is mondottam, de ugyan is már régtöl fogva titkolom azt az indulatot. amelyért már meg nem pirulhatok, mint hogy meg gyözted szeretetedet, az illyen gyözedelemért bizonyos vagyok jó erkölcsodben. és az enyém nem forog már szerencsétlenségben ha azt meg vallom is. hogy a mérész Etelgiva az ö királyára mérte volt vetni szemeit. még annak elötte. hogy a magaét reája vetette volt meg vallom felséges király. hogy szerettelek., és szeretlek azal az erös szeretettel. amelyel. szerethet egy olyan leány. aki kedvelli a jo erkölcsöt. tartoztam ezt meg vallani mind azokért. amelyeket tselekedtél érettem, azén hozám valo szorgalmatosságidot. anyi szeretettel vette a szivem mint tisztelettel., ajó erkölcs. amelytöl soha el nem akarok távozni,. azt el rejtette volt szivemben és a magam meg türköztetéséért kevésben mulék, hogy életemet el nem vesztettem. mivel szüntelen elöttem látni. egy szép és nagy fejdelmet, azt szeretni., szánni. részt venni szeretetében. és még is néki meg nem mondani. olyan kin, a mely igen meg büntetet engemet vak meröségemért. mind azon által, még most sem tudtad volna meg. hogy ha ezt irántam valo szandékodot meg nem mondottad volna

Felséges király ne tsudállyad tehát. ha el nem vehetem akit nékem szántál, azt könnyen el itelheted. hogy egy ollyan személy, a kinek tellyes a szive Etelredel. a másnak nem adhattya magát.

Valtoztasd el felséges király ezeket ajeleit jóságodnak. azzá. a mire már kértelek volt. és enged meg, had vonnyam el magamot, az idö, atávul valo létel. és a jó erkölcs, gyözedelmet vesznek szivemen, én meg vallottam a szivem titkát. mint egy jutalomul ate jó erkölcsodnek, ad meg mostanában az enyimnek azt a jutalmat. amelyel néki tartozol., és amelyet el nem veheted tölle. igasságal. igen is, fel kiáltá erre a király. a lábaihoz esvén, igen is meg adom azt a jutalmat. amelyet oly igen meg érdemled, de kedves Etelgiva nem egy szomoru helyböl fog állani aza jutalom. hanem a királyi székböl, és egy királybol, egy szoval Etelredböl. meg ne tsald magadot kedves Etelgiva. meg fogván kezeit és meg tsokolván. én szeretlek tégedet., és más férjet nem adhatok néked, hanem magamot már én ezt régen fel tettem magamban., tsak azért is hosztalak az udvarhoz. hogy szoktassam néked meg adatni azt a tiszteletet, a melyre tegedet szántalak.

Etelgiva. kedves Etelgivám, mely szerencsés vagyok én, te engemet szeretz., és olyan állapotban teszlek, a melyben azt nekem mindenkor meg mondhatod. türköztetés, és szégyen nélkül, Edita., hozája. fordolván. ihon az én királyném, ihon atiéd, örüly velem együt.

A király olyan nagy örömbe volt. és az anyira fel indittotta volt. hogy nem tudta mit szollyon. vagy mit tselekedgyék. Etelgiva is sokáig nem talála idöt afeleletre. vegtire mondá. emár sok felséges király. és ha lehetne még nagyob szeretetel lennem., egeszen oda adnám a szivemet. hogy meg fizethessem ezt a nagy szeretetedet. de a még illyen nagy ditsöségben akarsz engemet tenni, ne bányad ha én gondolkodom atiédröl. mivel ate dicsöséged. olyan drága nekem. valamint amagamé.

Felséges király én szeretlek. már azt meg mondottam. holtig azt is fogom neked mondani., nem tarthatok már egy olyan fejdelemtöl., aki tsak hite adásával akar rajtam gyözedelmeskedni. az meny az én bizonyságom. hogy mitsoda nagy boldogságomnak tartanám en azt, hogy ha hozád érdemeseb rendben születtem volna. vagy ha téged aláb valo rendben tett volna, soha a királyi székre. szemeimet nem emeltem. tsak Etelredet tekintettem. tsak rolla gondolkodtam. tsak ötet szerettem egyedül.

De király vagy, ugyan arrais születtél. és ez a felséges rend. arra kénszerit hogy szüntelen vigyázál aleg kiséb tselekedetidre is. olyanal kel szövettséget vetned, aki hozád. méltó legyen. fejdelem aszonyoknak kel azt a nagy helyt el foglalni. a melyet nekem akarsz adni. a szereteted. és a hatalmad. bé hunyattyák a választásra szemeidet. a melynek alacson valo rendét. a szemedre hányhattyák, én pediglen. akinek mind a tehetetlenség. mind alacson valo rend. nem anyira homályositották meg szemeimet., ha szinte aszeretetem nagy is. de elöre látom a keserüségeket. amelyekben ez a házaság vethet tégedet.

Nem tudom azokot az okokot, a melyek az ország igazgatása szerent vannak, mivel alacson rendben neveltettem, de látom azokot, amelyeket az okoság és az értelem adnak elömben. az udvarod, amely oly igen ditséri ma. bennem szeretetedet. amely engem tisztel. nekem hizelkedik. és kedvemet keresi. tsak azért tselekeszi mind ezeket, mert engemet ugy tekint. mint olyan szeretödet. a kinek szerencséje. oly hamar el mulhatik. valamint kezdödöt.

Ha nagyob rendben lészek, meg vetnek. és gyülölni fognak. és az ollyan a ki ma ditséri szeretetedet. holnap gyalázni fogja. ate néped tudgya. hogy engedelmeskedni kell, de azt is tudgya. hogy fejdelmeknek kell nékie parancsolni. mit nem fognának mondani. ha nékik ollyan királynét adnál. a ki egy szegény mester ember leánya, minden gyamol nélkül, a kinek minden gazdagsága tsak egy kevés jó erkölcsböl áll. a mely is igen kicsid ékesség. az udvariak elött.

Botsásd meg felséges király. ha elödben merem tenni alacson voltomat. de semmit sem kel el mulatnom azért. hogy a királyom akit anap világánál inkáb szeretek. és akiért eletemet adnám. olyan vétekben esék a mely meg homályosittsa életét. az alat a még Etelgiva beszélle. akirály lenem vette rolla szemeit. amidön el végezé szavait mondá aszonyom., ate szived mindenkor olyan nemesi szivnek tettzet nekem. azért tudtam hogy ezeket az akadályokot veted elömben., de én azokra reá készültem. és abban bizonyos lehetz., hogy ha olyankor ajánlottam néked az országot, a midön tsak éppen tisztelettel gondoltam hogy vagy hozám. most hogy tudom hozám valo szeretetedet, annál inkáb meg nem valtoztatom, szándékomot. mentöl érdemetlenebnek tartod magadot a királyi székhez, annál inkáb közelitesz ahoz.

Az én szeretetem azt kivánnya hogy birjalak, ate okosságod azt nékem tilttya, mint egyike. mind a másika a koronámot. és a hitemet adgya néked. ne ály hát ellene az én fel tett szándekomnak., azt senki meg nem változtathattya. és tud meg azt. hogy tsak a halál. választhat el Etelgivátol. erre a király kimene. hogy szándékának végben vitelében munkálodgyék, a szép Etelgiva pedig maga maradván Editával. gondolkodni kezdék életéröl, és hogy az Isten rendelése. mitsoda tsudálatos uton vezette volna az ö dolgát. meg alázván magát a királyoknak királya elött. és az uraknak ura elöt. egészen gondviselése alá ajánlá magát. el felejtvén akirályt az Etelredel valo házáságát tekinté, amely eleget tenne mind szeretetének. mind jó erkölcsének. magát ugy tekinté. mint leg szerencsésebbet evilágon. azután meg tiltá editának. hogy a király szándékát senkinek ne mondgya.

A király pedig viszá térvén a maga kastélyában. vidám abrázatal. a melyet mások is észre vévék. de kivált kork a ki hozája leg nagyob köteleségel volt és mint hogy a király sokáig volt Etelgivánál. azért ö akirály örömét olyanra magyarázá. amelyben semmi része nem volt annak a szép leánynak, Ételred a maga különös házában menvén, hivatá korkot és nagy örömel tekintvén reája. kork én leg szerencséseb vagyok evilágon

Felséges király felelé kork. én abban soha sem kételkedtem hogy az allandoságod. végtire meg ne jutalmaztassék. de azt meg vallom hogy tartottam attol hogy az Etelgiva jó erkölcse. továbra ne halasza agyozedelmet és mint hogy igy vagyon igen örülök.

Nemondgy többet kork. mondá akirály. látván hogy mit gondolna, ne tegy bal itéletet. Etelgiva mindenkor azon jó erkölcsü leány. semmi gyözedelmet nem vettem rajta, söt még ö gyözedelmeskedik rajtam. Egy szoval. ö engemet szeret és én el veszem.

kork noha okos udvari. volt de el nem titkolhatván tsudálkozását. akirály szemében kezde nézni. ha ugyan valoságal beszéllé., de akirály nem akarván hogy abban kételkedgyék. se hogy felellyen, elé beszéllé néki szorol szora az Ételgivával valo beszélgetésit. és mindgyárt parancsolá néki hogy menne hozája. és mutatná meg néki azért. hozája valo orömét. kork az alat magához térvén. tsudálkozni kezdé okosságát annak aleánynak. de akirály méltoságát is meg gondolván. ugy tekinté azt a házaságot., mint ollyat. amely meg fogja mocskolni azö dicsöségét; és eleibe akará adni hogy a mitsoda kisebségire lenne. de akirály félben hagyatván véle. mondá néki haragosan. kork. ne tekints. mást, hanem tsak azt tekintsed hogy mitsoda betsület a néked. hogy az udvariam közül, te vagy az elsö, a kinek ki nyilatkoztattam titkomot., és hozám valo hüségedet, tsak az engedelmeségben mutassad meg. kork. a ki nem hallotta volt még a királyt olyan keményen szollani hozája gondolá hogy a halgatás job volna. és azután Etelgivához mene akinek is még jobban meg látván okos elméjit., a király szándékára hajola. és azt itélé magában. hogy ha a születésére valo nézve királyné nem lehetne is. de az érdemére valo nézve, arra méltó.

Azonba pedig Etelred akarván közölni ezt a dolgot a királyi vérböl valo fejdelmekel. és a töb nagy urakal. magához hivatá Egrad fejdelmet. nem kételkedvén abban hogy ennek tessék az ö szandéka. és hogy ne igyekeznek azon. hogy azt el ronthassa, de mint hogy evolt a fö tanács ur. és hogy enelkül semmit sem tselekedheték, azért hozája is készüle. hogy mit felellyen néki. Egrad el érkezvén a király igen nagy baráttságát mutatván hozája. mondá néki. kedves Egradom. tudom hogy tsudálkozhattál egy nehány idötöl fogvást. az én magam viselésin. azért minden titkaimot meg akarom neked vallani. és az által meg láthatod. hogy mitsoda betsülettel. és bizodalomal. vagyok hozád. reménlem hogy erre meg felelsz és ugy tekintvén tegedet mint leg jób baratomot. azt meg is bizonyitod, kivánságom szerént.

Egy illyen hizelkedö elöljáro beszéd. nevivé az Egrad elméjit arra, amire akarák ötet venni, mint hogy ö nevelte volt fel akirályt., azért igen is szerette. és felelé néki, hogy szabad volna tselekedetivel., és azt nem kellene menteni ö elötte, hogy ha pedig szamot akarna adni tselekedetiröl. ö azt meg halgattya. inkáb engedelmeségböl. mint sem más ókból.

Ez a válasz. valamely reménséget adván a királynak. elé beszéllé néki Etelgivel valo historiáját. kezdetitöl fogva, mind addig. minek utánna. nagy ditséretet tenne. az ö szépségéröl. eszéröl. jó erkölcséröl. és nemesi szivéröl, azon vegezé beszédit hogy ö elvegezte volna magában. hogy el vegye. és mint hogy ö volna feje atanácsnak. ö benne is bizot. hogy ezt jová hagyattya másokal.

Egrád ezeket mind eddig tsendeségel halgatván. de továb nem türköztethetvén meg magát,. fel kiáltá én bennem. király én bennem. hogy olyan dolgot hagyasak helybe.? hogy hogy mondá fel háborodva. annyi királyoknak amaradékja. a felséges Ételred, akarjaé amaga székiben ültetni egy alá valo mester embernek aleányát.,? gondolkodolé király az illyen szövettségnek méltatlanságán, mit fog a néped mondani. mit fog mondani akörülötted lévö nemesség, a midön meg láttyák hogy anyira lenyomod a királyi felséget,. mitsoda veszedelmet nem hosz fejedre?

El felejtettedé az olyan fejdelmeknek példáit. a kik mint magad a szeretetnek adták magokot. menyit nem láttz olyat, akik esztelen szeretetekért. el vesztették. méltoságokot, országokot. és életeket. magad még inkáb félhetz. szomszédid irigységektöl, kik nehezen láttyák virágjában lévö országodot, avér béli fejdelmeknek nagyra vágyásokot. akik azon örülnek. hogy vétekben esél. hogy a népet ellened fel indittsák. támadásra gerjeszék. amelyre igen hajlando az országod.

Oh felséges király nyisd fel szemeidet. válazd el egy kevés ideig az embert, akirálytol. ugy mint király tekinsd meg mitsoda királynét akarsz nékünk adni. mitsoda familiát akarsz a magadéhoz elegyiteni. tudom meg pirulnál. hogy ha azt jól meg gondolnád, szály magadban. gondold meg hogy mind a koronád. mind a hited fejdelem aszonyt illeti, távoztasd el Etelgivát. kéresd meg a dániai király leányát. a kitöl tarthatz és adgyad annak azt a helyt. amelyet a néped közül. aleg aláb valonak szántál.

Egrád el végezvén beszédit, akirály mind el halgatá beszédit., és el várá hogy az ö fel indulattya el mullyék. azután tsendes elmével tekintvén reája, mondá néki, kedvetlenségel, semmit énnekem olyat nem mondasz, amit Etelgiva már nékem meg nem mondotta volna; azt el itélheted. hogy azt véghez nem viheted, a mit ö véghez nem vihetet. de ugy mint ember. eleget akarok tenni kivánságomnak, és ugy mint király. azt akarom hogy nekem engedelmeskedgyenek., olyan bizonytalan veszedelemért. nem akarom magamot meg fosztani a bizonyos szerencsétöl. ha az én szomszedim. vagy az én nepem az ország tsendeségit fel akarják háboritani. vagyon annyi batorsagom hogy az elsökön gyözedelmet veszek, és atöbbi rettegni fognak hatalmamtol. én nem azért mondottam meg néked szándékomot. hogy tanácsot kérjek tölled., hanem hogy azt jóvá hagyassad. és noha akarnám ha arra reá állottál volna., de azal nem törödöm. ha ellent tartasz is benne.

És talám ate segittséged nélkül is meg értethetem. a népemel. hogy mitsoda engedelmeségel tartozik akaratomhoz. ezekre ki mene a házábol és ót hagyá Egrádot oly. nagy keserüsegben. hogy házához menvén nem szolhata senkihez is.

Etelred pedig nem mutatván semmi változást orczáján. és estve tsak nem mindnyájan a tanács urak udvarlásán lévén. hol egyikének, hol a másikának hizekedö szokot monda és azon volt hogy magához édesittse öket. azután parancsolá nékik., hogy más nap esze gyülnének bizonyos nagy dologra, a melyet meg fogja nékik mondani.

Ez akirály meg változhatatlan lévén szándékaban tsak éppen az Etelgiváért valo nyughatatlanságban tölté el az éttzakát. Egrad fejdelem pedig mind más gondolatokban vala az ö öregsége., amely nem tekinteté véle annak a leánynak szépségit tsudálkozni is kezdék azon. hogy lehet ötet annyira szeretni. hogy ö érette veszedelemre adgya magát., aleánynak okoságát. és jó erkölcsét igen hejában valo ékességnek tartá olyan királyi széken, a melyhez tsak a nagy renden valok méltók, azt is gondolá magában. hogy Etelgivában. töb mesterség volna mint sem jó erkölcs, és hogy tsak azért nem adta meg. magát. hogy a királyt. arra vehesse. amire vette.

És az Etelred gyengesége. annál is vétkesebnek tettzék elötte, hogy magavál. az el hiteté. hogy tsak anagyra vagyás vezérelné minden tselekedetit Etelgivának és a maga kevélységét. az ország hasznához tévén, irtozva gondolkodék azon. hogy királynejának kellene tartani egy olyan leányt, a ki aleg aláb valo renden születet. illyen gondolatokban tölté el az éttzakát. és fel kelvén. fel tevé magában hogy mindent el követ azért hogy meg gátolhassa a király szándékát

Más nap az orája el érkezék. a melyben ahoz anagy dologhoz kezdgyenek. a király a tanács házban menvén. mind ót találá atanács urakot. az egy Egrádon kivül. Etelred azon meg örüle magában., gondolván hogy a többi annál nagyob kedvezésel lesznek szándékához. és midön látá hogy várnák mit mondana nékik. igy kezdé beszédit. leg elöbször is azon kezdé el. hogy ditsérni kezdé azt a tsendeséget. a melyben volna azö országa. mitsoda szorgalmatoságal igyekezet mindenkor azon. a miolta uralkodik. hogy azt meg tarthassa. mi képpen viselte magát. azokhoz, kik szövettségiben vannak. és azután a maga népihez, a kinek. azon igyekeznék. hogy adhassa ujjab. ujjab jelit hozája valo szeretetének. azután ismét mondá. hogy minek utánna anyit. fáradozot volna anépe boldogságáért. ollyan idös korában, a melyet mások tsak a gyönyörüségre fordittyák. azzal biztatná magát., hogy nem fogják rend kivül valo dolognak tartani. ha a maga kivánságának elég tételiröl is gondolkodik. az ö szive nem adhattya arra magát hogy olyan házaságot szerezen magának. amely tsak a hasznot tekintse. azért olyan aszszonyt választot magának a kinek szépsége, elméje, és okosága a nagy rend hellyet volna.

De söt még gondollya, hogy azal nagy szeretetinek jelit mutattya népéhez. hogy közüllök veszen magának társat. és azal biztatná magát. hogy a szép Etelgiva, aki mindennel tudta magát szeretetni udvarnál. ugyan olyan könnyen is el. nyeri hozája valo tiszteleteket. alig mondá ki ezeket a szokot hogy nagy zaj támada a gyülésben. és nem követheté beszédit.

Azután ki ki le forditván szemeit. mindenik szomoruságban esék és a nagy zaj után. igen nagy tsendeség lön. ki ki gondolkodván azon. hogy mikép lehetne el távoztatni. olyan illetlen szövettséget a nagy tsendeség közben pedig érkezék Egrád fejdelem.

Az ö erkezésin a király meg ütközék, de a tanács azon meg örüle. gondolván. hogy melletek lészen.

A szomoruság az egész gyülekezetet el lepvén., Egrad fejdelem azt mindgyárt észre véve. és noha által látá annak okát. de meg kérdé annak okát, egyik a tanács urak közül mindeneket elé beszélle néki. bocsánatot kérvén a királytol., ha azt az egész tanács nevével meg vallaná hogy mitsoda keserüségben volnának hogy szándékára nem álhatnának mivel mind azö ditsöségének. mind az országnak haszna. azt meg nem engedné nékik

Egrad fejdelem. valoságal. szeretvén akirályt. és féltvén mind azoktol a veszedelmektöl. a melyekbe ejtheti aza házaság. eleiben adá ékes beszédekel mind azt. valami rosz követheti az olyan féle házaságot. azután sok féle példákal. meg erösité beszédét, se kérésit, se köny hullatásit nem kiméllé. és olyan igen kezdé sürgetni akirályt. hogy hagyná el szándékát hogy a király nem tuda mit felelni néki., de a szeretet nagy lévén benne. nem engedhete a gyözedelemnek azért el is rontá a gyülést. mondván. gondolkodni fog. és tudtokra adgya

Egrad fejdelem gondolván hogy talám meg változtathattya, és még elöre kezde vigadni magában, a midön tsudálkozásal hallá., hogy a király alig menvén ki atanácsbol. hogy az egész udvarának tudtára adá. az Etelgivával valo házaságát, és hogy sokáig volt különösön. a durhámi püspökel, a mint is hogy Ételred látván, és halván. hogy szépen véghez nem vihetné szándékát., ahatalmát vevé elö, hogy minden akadályt el üzne. azért a Durhami püspököt hivatá hogy készüllyön az Etelgivával valo meg eskütesre., és korkra bizá. hogy a nagy pompával menyen végben

Ez a hir ollyan nagy haragra inditá Egrád fejdelmet, a ki azon kivül is haragos volt. hogy nem tekintvén. tsak a maga hüségit akirályhoz és az országhoz, nagy siettségel mene az Etelgiva házához. hogy szemire hánya néki minden mesterségit a melyel el áltatta volna Etelredet Etelgiva pedig egyedül volt Editával. mikor ez a fejdelem hozája mene; tudván hogy mitsoda rendben volna udvarnál. ez azur. a király elöt valo nagy betsületit, és látván öregségit. azért igen nagy tisztelettel is fogadá ötet.

De eza fejdelem még elöre rosz gondolatokal lévén felölle. és meg nem visgalván. neki kegyességit. és szemérmetességit. a melyel fogadta ötet. mindgyárt a szemére kezdé neki hányni. nagyra vagyását: és meg sértö szokal eleiben tenni alacson nemzettségit. minden gyalázatos szokot kezde ellene mondani. és valamit ki gondolhata ellene. azt ki mondá. az illyen beszélgetés. és látogatás, nagy tsudalkozásban veté ezt a szép leányt, de látván hogy a fejdelem egészen ki beszéllette volna magát. mondá néki.

Uram., Etelgiván kivül más. amitsoda állapotban most vagyok., talám olyan tsendeségel nem halgatta volna azokot agyalázatokot, a melyeket tölled meg nem érdemlették., de én. a ki elött akirály ditsösége szinten olyan drága, valamint elötted. és a ki tiszteli az Egrad fejdelemben a királyoknak vérit. és azt a hüséget. a mely arra erölteti. hogy engemet gyalázon, az ö vadolásira egyebet nem felelek. hanem eleiben teszem a szivemnek titkát. és reménlem hogy annak ártatlansága meg mutatya néki magam viselésit., amelyért inkáb fogja betsülni. mint sem gyalázni.

Az ö kegyes. és nemes szavai meg kezdék enyhiteni ennek afejdelemnek haragját. és meg kezdé banni hirtelenségit. Etelgiva ismét mondá néki, azt nem tagadom uram mert a királyt szeretem. és a nagyra vagyás. amelyel vádolsz olyan távul volt töllem hogy soha sem kerestem hogy engemet szeresen immár esztendötöl fogvást, egyéb jutalmát nem vette hozam valo szorgalmatoságinak. az idegenségnél. és tiszteletnél. valo hogy igen el kelletet magamot titkolnom de nem azon okbol tselekedtem. a melyet a szememre hánsz. hanem azért, hogy el hagyasam véle azt a szerelmet. a melyben. egyebet nem láttam gyalázatnál.

Ha én akirálynéságra tzéloztam volna. nem let volna nékem szükséges anyira el titkolnom szivem hajlandoságát, söt még azt ki kelletet volna nyilatkoztatnom., és nevelvén akirály szeretet. meg nem engedvén a mi azt el olthatta volna. sokal könnyebben vettem volna arra a mit most akar akaratom ellen, mihent pedig meg tudtam szandékát. mindent el követtem hogy arrol le verjem. tudom én azt hogy ki vagyok. azt is tudom hogy mitsoda királynetoknak kell lenni. mint hogy nagyob ditsöség el nem venni egy királyi szeket mint sem abban ülni. mindent el követtem. hogy arra fel ne menyek, ezek uram az én gondolatim és szándékim, a nagyra vágyás. és a mesterkedés. olyan tsuda. a melyeket nem üsmérem., az ártatlanság vezeti lépésimet. és az igazság mondattya szavaimot Etelredtöl meg nem tagadhattam szivemet., de soha sem vágytam arra, hogy a király felesége legyek., eleget igyekeztem azon. hogy azudvart el hagyhassam. de nem volt haszna

Mind azon által uram. lássad. ha találhatzé abban valami modot hogy meg valtoztassa szándékát. én arra reá állok., és azt meg fogod látni. hogy örömel fel áldozom szeretetemet, szerentsémet, életemet. az ország, és a király ditsöségére. Etelgiva el hagyván beszédit, Egrad fejdelem nagy tsudálkozásál néze ötet. és mondá. aszonyom, mitsoda szokal, mitsoda tselekedetekel. és mitsoda szolgálattal hozhatom helyre a vétket mellyet most tselekedtem. hogy lehetne néked azt meg botsátani. ha hatalmomban volna mindennek az akarattyát ate reszedre hajtanám. de aszonyom én nekem nem hinnének, és magam is olyan nehezen hitethetem el magamal amit látok, hogy a nem volna tsuda ha nem hinnék szavaimot.

Meg mutathattya egyedül az idö az országnak. hogy mit érsz, a mennyek adgyák. hogy soha ate jóerkölcsöd meg ne változék. nem tsudálom immár a király szándékát. és látom magam. hogy tégedet jól üsmervén. halálát kivánnák. ha el akarnák tölled választani. abban bizonyos légy aszonyom. hogy ate szerencséden annyi örömem lészen. valamitsodás szomoruságom volt. azon. tsak ennek elötte egy orával is; ate nagy szépséged, eszed, és okosságod olyan méltová tésznek arra, hogy mindenkor bánni fogom a mit a helytelen. hüség tselekedtetet velem

Etelgiva ezekre a ditséretekre nem tuda mit felelni, mind azon által. igen kegyes szokal arra kéré. hogy segittené tanácsával, és tellyeségel meg nyeré maganak ezt a fejdelmet

Azonban pedig akirály nagy nyughatatlanságal várá hogy Etelgivához mehetne., amint hogy mindgyárt is oda mene mihent rendelést tett a lakadalmi Cérémoniákrol. és szinte akor mene bé hozája. amikor Egrád fejdelem onnét ki ment, a király azon tsudálkozni kezdék., és meg álván elötte. kérdé tölle. mitsoda okbol jöttél ide?

Felséges király felelé Egrad. sokal más féle gondolattal jöttem ide. mint a melyel ki jöttem. és azal el mene. az király nem tudván mit gondolni ezen látogatás felöl. égy kis nyughatatlanságal mene bé Etelgivához., akit is vidám ábrázattal találván. azon meg örüle és kérdé tölle hogy Egrad miért jöt volna hozája. és mit mondot

Ez az okos leány. gondolván hogy valamely kárt tehetne annak a fejdelemnek ha meg beszéllene mindeneket a királynak. azt el titkolá. akirály pedig mindeneket tudtára adván Etelgivának. ollyan szeretit mutatá hozája. ez a szép leány is olyan kegyeségel vevé azt a királytol. hogy a király sietetvén alakadalmát. egy nehány nap mulva meg is esküvék véle. mindenek láttára. akirály pedig nagy pompás lakadalmat tsináltata. ugy anyira hogy az egész nemeség jelen volt és mind addig valamég a lakadalom tarta. észre nem vevék. hogy volnának ollyanok kik valamely zenebonát akarnának indittani.

De mihent avendégségnek vége lön. az udvar puszta lön. ki ki amaga joszágaban mene. a nagy uri aszszonyok. udvarhoz nem menének. és tsak azok maradának akirály. és a királyné mellet. a kiknek tellyeségel ot kelleték maradni. tiszttségek miat és kevesen ollyanok. kik Etelgivát jol üsmérték. ezek közöt volt Egrád, és kork.

Ételred el érvén azt a szerencsét a melyet ohajtot nem sokal gondola anemeség kevélységével. és minden gyönyörüségit abban tartá. hogy Etelgivának kedvit keresshesse. akirályné pedig leg kiseb szomoruságot sem mutata azért., hogy mint egy meg vetették volna ötet az udvariak, meg elégedvén azal. hogy a király kedvében volna., és azal nem törödöt hogy a nép nem akarta ötet királynénak hini. és nem hogy azért reája meg neheztelt volna, de szüntelen azon volt hogy reájok hintse akirály jó téteményit akik pedig hüségel voltanak hozája. eleget nem tsudálhaták az ö tsendeségel valo türésit és jóságát. leg nagyob hüségei pedig Egrád fejdelem volt hozája

A menyek meg áldván házaságát egy fiat hoza evilágra, akit a király edmondnak nevezé. és sokan is kezdének már jo akaratal lenni a királynéhoz, amidön a hire érkezék. hogy Jermerland. és koerfort grofok inditást támasztottak volna., akik látván, hogy egy része az anglus nemzetnek, el hajlot volna Etelredtöl. a házaságáért, azt gondolak hogy ki tehetik Etelredet a királyságbol.

Ez a hir meg szomoritá az udvart. de a király, vitéz. és királyi batorságal lévén. azon meg nem ijede. és olyan parancsolatokat ada ki a hadak gyüjtésére. hogy tsak hamar ellene álhata arebelliseknek és amidön minden készen volt, az indulásrol gondolkodék. Etelgiva igen nagy keserüségben esék ezert a meg válásért., és tudván az okát a fel támadásnak. inkáb is tartot másoknál. mind azon által szeretvén a király ditsöségét., azért el is titkolá elötte keserüségét, és tsak a nagy szeretetét mutatá hozája. Etelred a ki mód nélkül szerette ötet. arra kéré hogy az életére vigyázon, és hitesse el azt magával. hogy ha az egész világ fel támad is ellene. de tsak egy szem pillantásig sem változtatthatya meg hozája valo szeretetét. és hüségit.

Mint hogy pedig ez a szeretetre mélto fejdelem aszszony terhben valo létit érzette, azért az Égrad gondviselése alat hagyá.

A király london városábol meg indula ahadával együt és angliának az észak felöl valo részére érkezek. ahol esze gyülekeztek volt arebellisek, akirály közel szálván azö táborokhoz minden képen ahartzhoz készüle. de elöre látván hogy ahartzkor, sok ember halál lenne., azért meg izené arébelliseknek. hogy grátiát adna nekik. elejekben adván gyengeségeket, hogy a gyözedelem veszedelmes volna az országnak akarmely felöl lenne., és ö ugy tekinti öket. mint a maga népit. ha ellene fel tamadtanak is. de a rebellisek ezeket nem halgaták meg is bánák.

Mivel más nap akirály az ö sántzokot ostromoltatni kezdé. es azt meg vevé; arébellisek. jol kezdék eleinte magokot viselni, de vegtire meg bontották öket. és az Ételred vitézsége meg szalasztá öket.,

az elöttök valojok mind el veszének, és akirály meg nyervén ahartzot. parancsolá hogy ne üznék a szaladokot, azután grátiát igérvén mindennek. nagy ditsöségel viszá tére london városában. Etelgive. a ki addig tsak a templomba toltötte volt az idöt nagy szives örömel fagadá; Ételred pedig ugy tekinté ötet, mint ha tsak akor kezdené szeretni.

A király viszá térésiért valo öröm. még nagyob volt. egy nehány holnap mulva. mivel Etelgiva. meg egy más fejdelmet is hoza evilágra, akit nevezék Eduennek, a nép látván az Ételgiván valo áldását az Istennek. és az ö nagy jó erkölcseit, el végezék magokban hogy királynejoknak usmerjék. hasonlo szandékban valának a nagy urak is iránta. Egrad., aki igen nagy hüségel volt akirálynéhoz nagy siettségel mene hozája hogy meg vigye néki ezt a jó hirt. de óh mitsoda állapotban találá. a szemeit egy keszkenövel fedte bé. és egy asztalon könyökölvén. anagy keserüségben merült volt el

Egrad fejdelem ezt látván. a szive meg esék rajta. de akarván tudni annak az okát. mondá: aszonyom mit látok. mi háborithatta meg a felséged boldogságát.? erre el vévén szemei elöl a keszkenöt. mondá néki. oh. uram mely szükségesek nékem mostanában a te tanácsid. abban bizonyos lehetz aszszonyom. hogy semmit sem mulatok el a hozád valo hüségemben, de meg nem foghatom keserüségednek okát. mivel, minek utánna meg gyözted volna az Etelred szivét. a népedét is meg gyözted. és mindenek királynéjoknak akarnak tégedet üsmerni. mi vagyon már töb hátra akirály igen szeret. Nem uram. nem felelé néki. a király már nem szereti Ételgivát már egy holnaptol fogvást. az ö szeretete. idegenségé változot, ez az én keserüségemnek az oka, a mely tiszteletröl szollasz nékem. a nekem semmi vigasztalás. mivel nagy változást látok Etelredben. az ö szive. és szeretete nélkül pedig, tsak a halálra vagyon szükségem.

A királyné olyan formában mondá ki ezeket a szokot. hogy Egrad el hiteté magával. hogy szivböl beszéllene., de meg nem foghatván. hogy olyan nagy szeretetet az alhatatlanság követhetné; a királyban is semmi változást nem tapasztalt. etelgiva pedig huszon két esztendös lévén. a leg nagyob szépségiben volt végtire minden képen kezdé vigasztalni Etelgivát. és el bucsuzván tölle. meg igéré néki. hogy a királyrol. jóbb hirt fog néki hozni

Ezt a jó erkölcsü királynét. semmi meg nem vigasztalhatá, és az ételred magaviseléséröl. mindeneket elöre el láta. a mint is hogy egy darab idötöl fogvást. nem volt hozája azal a szerelmes szorgalmatoságal., egy udvarnál lévö aszony meg kezdé ötet unatni, véle. Ételred. már Etelgivára nehezen nézhetet, és meg báná házaságát a melyet el nem ronthatá. és az uj szeretetit. igen el titkolá.

Egrád pedig el nem hitethetven magával. a király változását. a királyhoz mene. hogy valamit ki tanulhasson ez iránt, a király tsak magánoson lévén korkal., mihent meg látá ötet. mindgyárt hozája fordula haragosan. és mondá Egrad mit mondasz egy olyan udvarirol a ki olyan vak merö hogy nem akar nékem engedelmeskedni., Egrad. mondá ismét. én valojában gondolkodtam azon. hogy Ételgiva mitsoda rendben vagyon itt. látom hogy ötet nem jó kedvel tekintik., mind hogy pedig vétettem abban hogy el vettem, arrol már nem tehetek. de leg aláb az udvaromnak abban kedvit akarom keresni., hogy el küldöm magamtol. korkot akarom ezel aparantsolattal hozája küldeni. és ö meri magát mentegetni.

Hogy hogy felséges király mondá Egrad, el akarodé magadtol üzni a királynét., kivánodé halálát annak afejdelem aszszonynak aki oly. igen szeret, a kinek az ország annyival tartozik akét fejdelemért. kik oltalmazoji lesznek abirodalomnak, és akihez a néped oly nagy tisztelettel kezd lenni,. kérvén tegedet arra én általam., hogy tegyed koronádot afejére. mivel mindnyájan egy akaratal királynéjoknak üsmérik, és anyira meg hatotta sziveket. azö jó erkolcse, hogy igen nagy keserüségel fogják látni változásodot.

Etelred meg ütközék. ezeken a szavain Egrádnak, de már az okoságot nem halgathatá., se az értelem. nem vezeté tselekedetit. a rosz erkölcs el foglalta volt a jónak ahelyét, az alhatatlanság, meg kostoltatá véle aveszedelmes gyönyörüségeket, és ha mérte volna. Egrad. fejdelem meg érzette volna haragjának mi voltát. de még is meg türközteté magát. és minden haragját korkra forditván, aki nem akara magára vállalni oly kegyetlen parancsolatot, maga elöl. és az udvartol is el küldé. és nem akarván halgatni Egradot, mást hivata, akinek parancsolá hogy menne meg mondani Etelgivának az ö akarattyát.

Egrad fejdelem, elöre el látván. hogy mitsoda zenebonát indittana ez a dolog, nagy keserü szivel ki mene akirálytol., és nem veheté magát arra, hogy a királynéhoz menyen addig. még meg nem tudgya szerencsétlenségit. azudvar azt meg tudván. mindnyáján szomoruságban valának. és ezt a királynét. akit annak elötte tsak nem mindenek el hagyák, nem találkozék akor egy is aki ne szánta volna és rosznak nem tartotta volna a király változását; de eza király nem hajtván senki tanácsára. se beszedire. a szerencsétlen Etelgivának el külde aparantsolatot, hogy a király palotáit hagyná el. és hogy menne ahoz a házhoz amelyet adot volt néki. házaságok elött.

A fö renden lévö aszszonyok mindnyájan melléje mentek volt., hogy segittsék,. és vigasztallyák. mihent pedig a parancsolatot vévé. azon a hirtelen. és meltatlan valtozásán a királynak, az szive anyira meg ütközék., hogy közöttök el ájula, asok orvoság után. két ora mulva tére magához.

De akor is mint aholt olyan volt, mihent pedig szolhata, a királyt kivaná látni. és kéré mindeniket hogy hoznák eleiben. az aszonyok nagy siettségel menének a királyhoz. és kérék hogy adná azt avigasztalását. a haldoklo királynénak, de ételredet arra nem veheték.. és az ö kegyetlen keménysége. és uj szeretete. nem engedék. hogy a királyné látogatására menyen, akinek hogy azt tudtára adák. láta hogy nem kellene semmit reménleni; azután Egrádot hivatá. és a gyermekeit maga eleiben hozatá. Egrád fejdelem, valoságos keserü szivel mene hozája, akit is mihelyt meg látá akirályné. mondá. uram. ha valamely vigasztalást vehetnék a mostani állapotomban, ate hozám valo jo akaratod, és az egész udvarnak jó akarattya. nékem nagy könyebségemre volna arra esküszöm néktek. tekintvén mindenekre. kik körülötte voltanak. hogy én tsak a ti betsületeteket, és baráttságtokot kivántam. és hogy minden nagyra vágyásom avolt. hogy elsö jó akarotok. és gyamolotok lehesek. nem az en vakmerö gondolatimot bunteti ameny a mai napon., hanem a királyhoz valo nagy szeretetemet., a mely talám ötet meg bántotta. de az én halalom el törli vétkemet. uram tekintvén Egrádra, gondviselésed alá ajánlom fiaimot. az ö sorsok kéttség nélkül. nem lészen szerencséseb. mint az anyoké. de ha gond viselésed alá veszed. azt igérhetem magamnak. hogy ajo erkölcsnek segittségével. amelyre öket tanitod. meg gyozhetik azokot az akadályokot, melyeket találhatnak az attyok szivében, lehessen néktek. meg ölelvén gyermekeit, drága zálogi az igen kegyes. de igen roszul. jutalmaztatot szeretetnek. lehessen esze szedni magatoknak az Ételred szivében. azt a szeretetet melyet nekem fogadot volt. tarthassátok meg hozája azt a tiszteletet és szeretetet. melyet mindenkor meg tartottam, és kénszerithessétek arra valaha, hogy bánkodgyék. a szerentsétlen Etelgiva után, kezedben adom uram ezeket a szerencsétlen fejdelmeket, el ne hagyad öket. azután ismét meg ölelé öket. és látván hogy senki sem szolhatna hozája a nagy sirás miat. vegit akará vetni annak a szomoru gyülekezetnek, és parancsolván hogy meg akarna indulni. a hintojában. üle. és az uri aszonyok meg akarván tsokolni kezeit, meg nem engedé. hanem mindeniket meg ölelé. ahintoban tsak Editával volt, a mely aszszonyok pedig szolgálattyában voltanak. azok elöre el mentek volt a házhoz hogy ót készen várják.

Egrád fejdelem. a ki keserüségeben egy szót sem szolhatot. maga is el kisére a házáig akirálynét. a ki is mikor a házahoz érkezék. egy kis udvart talála ót. akiknek hüségeket. igen kedvesen vevé, de föképpen a fejdelem jó akarattyát. egy kis idö mulva roszul kezdvén magát erezni. le kelleték fekünni.

Ez a fejdelem eröt vévén szomoruságán. az ágya mellé mene. és mondá tsak lassan, nem igyekezem azon hogy vigasztallyalak, mivel tudom hogy a haszontalan volna. hanem ved elé azt a bátorságot. és azt a jó erkölcsöt a melyekért. az egész. ánglia tsudál. és tud meg, hogy az illyen allapotban szükségeseb azokot ki nyilatkoztatni mint sem akor mikor arra a rendre, mentél volt, amelyhez oly méltó voltál.

Uram, felelé Ételgiva. az Isten rendelésire hagyván magamot, semmit olyat nem tselekszem a mi meg rovidithetné életemet; azt sem igérhetem néked hogy élni fogok, mert rajtam nem. áll, de azt fogadom néked. hogy holtig valo háláadásal lészek. minden hozám valo jó akaratodért. Egrad el butsuzván. tölle. meg igéré. hogy minden nap eljöne hozája. Etelred pedig egész szabadságban lévén a miolta el távoztatta volt Etelgivát maga mellöl. minden féle rendeletlenségekre adá magát. a melyek nem illettenek. akirályi méltósághoz.

Etelgiva pedig magános. és szomoru életet élvén, magában siránkozot. ennek a királynak rendeletlenségin. Egrad fejdelem pedig látván. sok féle változo szeretetit., gondolá hogy még viszá fogna térni akirálynéhoz, és hogy mind addig volna reménség, valamég oly alhatatlanságal lenne másokhoz, Etelgivát is sok szor biztatá illyen reménségel, a ki is igen ohajtotta volna viszá térésit. de tsak hamar olyan hirt. halla. amelyböl egészen meg látá szerencsétlenségit. és reménséginek végit.

Normándia. leg közeleb lévén angliához. könnyü volt Ételrednek. meg hallani anormandiai hertzeg hugának szépségit. ez az álhatatlan fejdelem tsak a hirrire valo nézve is kezde hozája hajolni, mihent pedig annak képit meg hozatá. a szerelem fel gerjede benne; akor kezdé leg inkáb az Etelgivával valo házaságát meg utálni. és mint hogy gyermekei valának tölle. azért egészen. nem is lehetet meg válni tölle. amelyért olyan nagy haragban és bánatban volt. hogy a maga gyermekeire sem nézhetet

Ételred el üzé magátol, gyalázatosan minden szeretöit. a keserüségnek adá magát. és más vigasztalása nem volt, hanem a normandiai fejdelem aszonynak aképe. akár miként akarák is el titkolni Etelgiva elött, akirálynak illyen tsudálatos szerelmit, de azt meg tudá. és látván reménséginek végit, abban a nagy nemzettségü. és szépségü személyben, azt már továb nem viheté, nagy forro hideg lelésben esvén, a doktorok semmit nem segithetének rajta. és meg tudván halálának bizonyos voltát. álhatatoságal vevé. az alat a még másokot láta sirni körülötte, ö tsendeségben volt és másokot vigasztalt. elejekben tévén. hogy mennyi keserüségtöl mentené meg ötet ahalál.

Halála elöt egy nehány orával: egy hoszu levelet ira akirálynak, a melyet bé petsételvén. Egrád fejdelem kezében adá. hogy adná meg akirálynak. azután mindenét el osztogatá Editának, és azoknak. kik mellette voltanak mint hogy Ételred semmijét sem vette volt el tölle. azért bövön is adhata minden tselédinek, és az utolso oráiban az örökké valoságrol gondolkodván, igen szép áitatoságal. mulék ki evilágbol. huszon három esztendös korábán. és leg szebb voltában. és akit mindenek szánák.

A szomoru Edita. mihent el temeté a kedves Etelgiváját. egy klastromba mene. és ellene monda avilágnak, Egrad fejdelem pedig nagy keserüségben lévén. végben vivé amit reája bizot volt ez a jó erkölcsü királyné és könyves szemekel adá meg levelét a királynak. aki is már tudván ezt a szomoru hirt. nagy idegenségel tekinté Egrádot.

A ki is oda adván az Etelgiva levelét a királynak. el vevó tölle. és azt se el nem olvasván. se tsak reája sem tekintvén. egy kis ládácskában veté. amelybe szokta tartani holmi köves portékáit; egy szot nem szolván Etelgivárol. más dolgokrol kezde Egradal beszélleni. a ki is meg haraguván magában. ezen keménységin. tsak hamar magánoson hagyá.

Ételred pedig még is emberi tekintetböl. egy nehány napokig el halasztá szándékát., de mint hogy sebes akaratu volt mindenben, tsak hamar mindennek tudtára adá hogy a normandiai fejdelem aszonyt el akarná venni. és mindgyárt követtségben küldé kent nevü grofot. a normándiai hertzeghez.

Ez a követ nagy pompával. tsak hamar. ratomágiában érkezven, (vagy is ruánban) mihent szembe lön a hertzegel, azonal meg kéré a hugát, és azt meg nyervén., egy nehány napok mulva. Etelrednek vivé Emma fejdelem aszonyt, aki is igen szép lévén. a kiraly nagy pompával fogadá. és a durhámi püspök. rneg esketé öket, a lakadalmi vendégségek egy holnapig tartának

Emma királyné pedig meg tudván minden dolgát. és jó erkölcseit Etelgivának azon a szive meg esék, annál is inkáb. hogy maga is Emma. mind szép. mind jó erkölcsü volt, és szeretettel emlékezet Etelgivárol., akinek is gyermekeit a maga gondviselése alá vevé. és anyok helyet akart nékik lenni. de fökepen az elsöt. Edmondot igen meg szereté.

Az elsö esztendöben. Emma egy fejdelmet hoza evilágra. akit a király. Alfrednek nevezé., ezt ugy is kezdék tekinteni. mint a kire kellene szálni a koronának a második esztendöben. ismét egy fia lön. ezt Eduárdnak nevezék.

Abban az idöben. anglia. igen nagy békeségben volt és nagy tsendeségben. a nép jol volt. az urak egyeségben voltak, a királyné pedig az egész udvarnak gyönyörüségére volt. mint hogy az Etelgiva fiaihoz szeretetét mutatta. azért mindenek, inkab szerették ötet, Edmond fejdelem egészen hasonlitván az anyához. azért gyakortáb is emlékeztenek felölle, és gyönyörködve látták. hogy Emma mint szeretné fiait, aki is semmiben nem akarván meg külömböztetni ezeket a maga gyermekeitöl. egy aránsu gondviselésel volt hozájok, egy szoval. minden segittette az Etelred szerencséit., hogy ha amaga álhatatlanságával. fel nem zavarta volna azt a tsendeséget.

Ételred, egy szers mind anyira meg kezdé utálni akirálynét, hogy nem is nézhetet reája.. a királyné. a ki igen jó. és kegyes volt. az alatta valoihoz., igen. kevély volt a hozája hasonlokhoz, panaszolkodni is kezde Ételrednek meg változásáért. annak az okát meg kérdé, és arra kéré, hogy meg vetésivel. olyan dologra ne kénszerittse. a mely néki ártalmas lehetne; Etelred pedig nem hogy erre felelt volna és mentette volna magát. hanem még nagy idegenségel. és meg vetésel el fordula tölle. a melyet a királyné el nem szenvedhetvén. meg is mondá néki, és meg is irá az báttyának. a normandiai hertzegnek. a ki is igen parttyát fogván a hugának. követeket külde Etélredhez. hogy meg üsmértetnék véle. rosz tselekedetit.

De azok a követek olyant fent beszéllének néki, hogy nem hogy meg enyhitették volna. de söt még nagyob haragra ingerlék a királyné ellen. a kivel hasonlo képen bánek valamint Etelgivával, el üzvén ötet. mind ágyátol. mind udvaratol. és azután meg nagyob rendeletlenségekben esék szeretöivel. és gyalázatosan kezde beszélleni a királynérol. és a normandiai hertzegröl. és a gyülölség anyira el árada, hogy az udvar ket felé hasonlék. egyik a király részit tartotta. a másika a királynéjét.

Ebben az idöben Etelred két dániai urat, kik angliában laktanak. bizonytalan vádolásra meg fogatá. törvényt láttata reájok, és meg öleté, egyike a kettö közül. közel valo attyafia volt a dániai királynak, aki is ezt meg halván. meg esküvék hogy boszut fog allani anglián érette. és minden késedelem nelkül. nagy erövel hajokra üle. és 1013. dikban angliában ki szálla. és sok tartományokot meg hodoltata.

Etelred. bátor és vitéz léven. sok hadát esze gyüjté; az ellenség eleiben mene. hartzot ada néki. és egészen meg vereték. és el szaladván. londonba viszá tére. ebben a szerentsétlenségiben. nem tudván hová lenni a királynéhoz folyamodék, a kinek szive meg esék szerencsétlenségin. és el felejtvén vétkit. ira mellette a normándiai herttzegnek és meg békélteté öket., anormandiai hertzeg, a hugáért. meg engedé Etelrednek. hogy normándiaban szaladhasson, ugyan el is vivé a királyné oda ötet. minden gyermekeivel.

A normándiai hertzeg. a huga kérésére, nagy tisztelettel fogadván Etelredet, meg is igéré néki. hogy siettségel meg is fogja segitteni., az Etelred oda valo érkezésének hire. el terjedvén galliában. mindenünnen. sok urak., nemes emberek. és vitézek gyülének melléje. ugy annyira hogy Ételred láta. hogy anyi segittségel viszá nyerhetné az országát. annál is inkáb, hogy a dániai király londonban meg holt volna, erre valo nézve. igen sietteté is meg indulását. és hajokra ülvén. más nap angliában ki szállottak. és igyenesen london felé tartottak.

A dánusok kik eleiben menének. levágatának, azután a dánusok mind esze gyülvén., hartzot állának. de azt el vesztvén. igen kevés tére viszá bennek dániáiban.

Etelred nagy örömbe lévén. dicsöségel mene bé londonban, a királynét fiaival együt. viszá hozatá londonba. és azt remenlé magában. hogy anyi fáradcsága után. tsendeségben fog lenni. de a szivinek tsendeségit ollyan háborittá fel. a melyröl nem is gondolkodot

Egy szer, holmi köves portékával akarván meg ajándekozni a királynét a kis ládáját meg nyittá. és az Etelgiva levele még petsételve a szemiben akada. és fogván a levelet. suhajtásal. meg nyittá. és alig olvasa el egy nehány szot. hogy még továb is kiváná olvasni. a szerelmes szánakodás el fogván szivit. le üle. és tsokolgatni kezdé alevelet, és azt mind végig el olvasá. a melyekben ezek a szók valának.

A hü és szerentsétlen Etelgiva. az ö uranak. és királyának. Etelrednek. akit igen szerettenek

Felséges király.

Ha, a halálomban bizonyos nem volnék., nem mértem volna a szemeid eleiben tenni azokot a betüket. a melyek már nem kedvesek elötted, de a mitsoda állapotban vagyok. a meg menti vakmeröségemet, és el nem kelet venned a haldoklo Etelgivátol. azt a vigasztalást., hogy néked el mondhassa utollyára. hogy tégedet szeretet., és szeret. ha szinte anyit szenvedtettél is véle.

Nem azért veszem a pennát akezemben. hogy panaszolkodgyam. még a hüségtelenségedet is tisztelem. és nem annyira okozom szivedet. mint a magam szerencsétlenségit. nem lévén anyi érdemem., hogy meg tarthattam volna szivedet

Enged meg király nékem azt a kegyelmeségedet., hogy az én emlékezetem., elötted ne légyen gyülölséges. minek utánna. oly kedves lett volna elötted,, és meg ne éreztessed azokkal a szerencsétlen fejdelmekel. azt ameg vetést. a melyel voltál. az ö boldogtalan anyokhoz. ha valamiben hozam találnak ütni. azt kivánom hogy tsak a felségedhez valo szeretetben és tiszteletben üssenek, tudom rövid idö mulva angliának egy királynét. adcz. a ki valoságal méltó lesz arra a helyre., a melyet én nem érdemlettem. örömest néki hagyom a királyi széket. a melyre nem vágytam, de ha meg nem halnék. néki nem engedhetném szivedet, de király én meg halok. és senki meg nem gátolhattya házaságodot. lehesen szerencséseb mint az enyim. örökös boldogságal is fogsz élni. ha magadot ujjab veszedelmes dolgokra nem adod

Emlékezél meg király. hogy semmi részem nincsen beszédimben. tsak egyedül ate ditsöségedet. és nyugadalmadot tekintem, ki szerethet tégedet ugy mint Etelgiva szeretet, ö tsak tenéked élt. te ötet el hagytad. meg is hal. Isten hozád király az eröm fogy, és a szeretetem nem kisebedik. többé tégedet meg nem látlak, hiremet többé nem hallod. és az életet el hagyván. tsak az a reménségem sem lehet, hogy valaha meg emlékezél

Etelgívárol.

Ez a levél igen nagy keserüségben veté Etelredet. azután esziben juta néki azö szépsége. kegyessége., ez a hozája valo szeretetét benne fel ébreszté., és a keserüség. hogy ö véle oly kegyetlenül bánt. halálát okozta. és hogy soha többé meg nem latthatya. anyira el fogá szivit. hogy patakal folyának szemeiböl könyvei. alevelet egy nehány szor el olvasá. és mind anyiszor hányá a maga szemére. maga viselésit, azután azis esziben juta hogy mint volt Emma királynéhoz. mitsoda gyalázattal illetet kétt olyan jó erkölcsü királynékot, azö türések és kegyeségek, az elsönek engedelmesége, szeretete, és halála. a másodikához pedig mitsoda köteleségel. volna. mind ezek olyan állapotban tevék ezt a királyt. hogy mélto volt a szánásra

A királyné nagy egyességben lévén akor a királyal. bé mene akirály házában tsak lassan., és háta megi kerülvén. a székire könyököle tsendesen, jol el olvashatá a király keziben. az Ételgiva levelét. amely anyira meg hatá szivét. hogy el felejtvén. hol volna, sirni kezde., és a zokogásira a király hátra tekintvén. kérdé. áh. aszszonyom mit láttál.

király felelé ez a szép királyné. ne tsudállyad ha sirok. nem a méltatlan irigység tselekedteti azt velem. hanem az emlékezete, és szerentsétlensége. annak a szeretetre melto aszszonynak. meg nem érdemelném azt a helyet amelyet nekem. hagyot, ha helybe nem hagynám. rolla valo emlékezetedet

Ezek a nemesi szok. viszá vivék Etelredet az elöbbeni jó erkölcsire, meg utálá minden tselekedetit. és elébeszélvén akirálynénak hogy mint járt volna azal a levélel., meg vallá néki hogy az a levél fel gerjesztette volna szivében, az Etelgivához valo szeretetit,. de aszonyom. mint hogy már most az a szeretet tsak egy panaszolkodo árnyékhoz vonszon., én azt ezután veled fogom közölni, és jobban helyre nem hozhatom azt a meg bántást a melyel voltam ahoz a szerentsétlen fejdelem aszonyhoz mint ha egészen neked adom magamot. te is lész helyette a tzéllya, annak a szeretetnek és hüségnek. a melyel néki tartoztam. és mint hogy viszá nem hozhatom ez életre., azon leszek hogy élyen te benned, az én hozád valo álhatatos köteleségemel.

Felséges király felelé akirályné. igen nagy örömel veszem szeretetednek jelit, mind Etelgiváért. mind magamért., légy bizonyos annak a szép fejdelem aszonynak. fiaihoz valo szeretetemben. és elöttem olyan kedvesek lésznek. mint a magam gyermekei. és semmi külömböztetést nem teszek köztök. ezek a nemes szavai akirálynénak, egy kevesé meg tsendesitték Etelredet. meg is köszöné néki. és holtig valo hüségit igéré néki.

Mind azon által, eza király. akár mint beszélt is de a szive tsendeségben nem volt, és az Etelgiva képe mindenkor elméjiben volt, a levelit a kebeliben hordozta. és szüntelen suhajtozot utánna. és noha nagy egyeségben élt is akirálynéval. de Etelgiva birta szivét, és azö belsö keserüsége. mind az ábrázattyán. mind az egéssége meg gyengülésén. ki kezde tettzeni. azonban pedig hirit hozák néki, hogy kánut. a dániai király. ujontában keszülne ellene. Etelred is erre valo nézve. kezde készülni. hadát meg szaporittá. és el nem mulata semmit is hogy elleniben álhasson az ellenségnek. a ki is tavaszal 1015.dikben anglia szélyihez gyülekezék. igen sok hadi hajokal. és ki is szálla angliában mint egy hatvan ezerig valo dánus. Etelred pedig nem akarván véle hartzot állani és szerencsétlenségben vetni az országot. tsak lassanként akará öket el fogyasztani. de azö hadát mindenüt meg verék. és az ellenség közelgetni kezde. london városához. ez a király látván ezt a szerencsétlenségit. és azon kivül is szüntelen furdalta szivét akegyetlen keserüség és az Etelgiva képe és szeretete., igen nagy hideglelésben esék. amelyben. egy nehany napok mulva meg is hala. szüntelen szájában lévén az Etelgiva neve. az országot. és a familiáját. igen nagy rendeletlenségben. és haboruságban hagyá. és mint hogy az Etelgiva elsö fia. Edmond volt egyedül arra alkalmatos hogy uralkodgyék. azért az ország egyenlö akaratbol királynak kiáltá. igy végzödék tehát élete Etelrednek, aki ha leg álhatatlanab nem let volna leg inkáb meg érdemlette volna a szeretetet

Alig végezé el julius ezt a historiát hogy az egész társaság nagy ditséreteket monda felölle, kivált a kis aszonyok., a kik egy nehány szor köny hullatásal halgatták az Etelgiva szerencsétlenségit, meg mondám én azt még elöre. mondá hilária. hogy julius soha sem leszen dom sebastien, és ki tudgya még társa leszen Ételrednek julius ezen el mosolyodék és felelni akara reája de hilária nem adván idöt arra mondá. ez a historia anyira meg hatotta szivemet, hogy talám soha sem fogok többé nevetni. és ha még illyeneket fogok hallani, anyira meg változtattya. vig természetemet hogy szomoru. és gondolkodová tészen. ezen mindnyájan el fokadának a nevetésre. és ki ki fel kelvén helyéböl. a kertben sétálának vatsoráig.



Szombat

Más nap az uri társaság mindnyájan esze. gyülvén a szokot helyre. el akarák kezdeni a játékot. de julius mondá atársaságnak, ez olyan nap a mellyen viszá kellene térni a városban ennek az uri gyülekezetnek, tudom hogy honoria továb is meg akarná tartoztatni a társaságot, de azt is tudgyuk hogy a kis aszonyoknak tsak a mái napig tart a szabadságok a kün valo letélre, azon kivül is holnap vasárnap. lévén. az Isteni szolgálatot senki el. nem akarná mulatni. ha szinte honoria meg akarna is tartoztatni., azért ha a nemes gyülekezet reá ál tanátsomra. azt mondom, hogy a ki még nem mondot. vessük birságul arra., /intvén szerelmes szemekel. hiláriára,/ hogy mondgyon már most az utolso napon egy szép historiát. hilária vévén észre hogy felöle volna a szó., mondá. en nem vonogatom magamot, mivel az igasságos dolog. hogy én is valamiben mulathassam a nemes társaságot azon kivül is vagyon már egy hete. hogy a historiámot a sebemben hordozom. tsak vártam hogy reám kerül a sor. talám most sem került volna, ha büntetésül nem adták volna reám. azért ki ki légyen nagy figyelmeteségel.


A Cleodon historiája, a ki is maga eszerent irja le a historiáját.

Én nemes. és gazdag atyatol. és anyátol születvén, a nagy apám két fiat hagya maga után. agénort. és timánt, akiket a baráttság anyira kaptsolta volt esze. valamint az atyafiság., mint hogy pedig gondolák. hogy volna anyi jószagok hogy abbol bövségel élhetnének. azért el is végezék magok közöt. hogy egy mástol meg ne vállyanak., mindenik szerette a mulattságot. és költést. és noha Agenor szerette a tudományt., és a tanulást. de kedvit akarván timánnak. mindenben. azért nem igen gyakorolta azokot

Azonba pedig a joszág el széllyede. a házakot el adák. a jövedelem meg kissebedék, agenor pedig. a ki nem a joszágért, hanem a hajlandoságért vett volt egy feleséget hét esztendö mulva feles gyermeket láta maga elött. és igen kevés jószágot. akor amulattságot el üzé magától., és helyiben helyhezteté a tudományokhoz valo szeretetét. de a keserü gondolatok. tsak hamar követvén ezt változást. az ágenor szomorusága is szaporodék. a gyermekeivel együt. mind addig tsak leányokot látot maga elött. de a midön engemet láta evilágra jönöm. ha azon örüle hogy egy fia let azon meg szomorkodék. hogy annak semmit sem hagyhatna

A szerencsének meg változása. meg nem változtatá mind azon által. a két atyafi közöt valo szeretetet; soha egy másra nem panaszolkodának, és soha egy másnak nem tulajdonitták a nyomoruságot a melyben estek volt, timánt okos lévén, vévé észre. hogy ö volna aleg föveb oka annak, hogy az attyám olyan szükségre jutot volt. és mint hogy feleség nélkül volt., azért senki más ahazájában ugy nem tartoztatta. mint az Agenoral. valo egyesége., el is tekéllé magában, hogy valamely más mesze földre menne meg halni, vagy helyre hozni azt a kárt, ámelyet a sok költésiért tett agenornak., aki is egy szer a többi közöt hogy a tanulásban foglalatoskodék. és abban keresné vigasztalását, timánt hozája mene, mint hogy pedig azö szándéka változást tett volt az ábrázattyán. Agenor azt eszre vevé., és gondola hogy valamely szomorusága volna de timánt által látván gondolattyát. mondá neki meg ölelvén kedves agenorom ne fély mert nintsen semmi olyas szomoruságom. de kedves bátyám. ideje végit vetni, a mi közös nyomoruságunknak. a hozám valo baráttságod el vesztet tégedet., az igasságos, hogy a hozád valo baráttságom, valamely modot adgyon nekem hogy végit vessem annak a nyomoruságnak., olyan aszonyt vettél el, akinek jó erkölcse fénylet a nyomoruság közöt. a ki tsak arra vigyáz, hogy néked tessék. aki minden gondgyát tsak arra fordittya. hogy jól nevelhesse gyermekeit. anyira is szeret tégedet. hogy el felejti azt a nyomoruságot. a melyet el kerülhette volna, ha hozád nem ment volna. szeretvén mind azokot., a kiket te szeretz. ollyan baráttságát mutattya hozám. mint ha én azt meg érdemleném., el is titkollya elöttem. sürgös szükségeit. hogy keserüségre ne indittson, tudván azt hogy azal néked is keserüséget okozna. tudom hozaja valo szeretetedet. és hogy mint szeretitek gyermekeiteket, atya nem vagyok. de atyai szivem vagyon

A te irántam valo magad meg türköztetése. a te jó erkölcsü feleségednek hozám valo maga viselése., és a Cleodon születése. köteleségemre tanyitottak engemet. kedves Agenorom én el akarok indulni. más idegen helyt akarom fel keresni azt a szerencsét., amelyet az én esztelenségem vesztetet el veled. minden jószágom egy kevés földböl állot. én azt el adtam. egy részit az árrának, kereskedni valo portékára forditottam., a második részit. az utamra meg tartottam., a harmadik részit ide hoztam neked. hogy addig ved hasznát a még viszá térek. vagy leg aláb még hiremet hallod.

Agenor halván ezeket a szavait timántnak, a szive meg esék rajta. és azon igyekezék hogy olyan veszedelmes uttyárol le verje. és látván hogy tsak haszontalan volna minden tudományát arra forditá. azután. hogy arra vehesse., hogy had mehessen el véle együt. és legyen része neki is aveszedelemben., akar mely okokot ada is eleiben, de timant erre sem álla rea, azután el butsuzván az atyámtol., az anyámtol is el butsuzék.

olyan nemesi indulatbol volt az el menetele. hogy még annál nehezebnek tettzék az én atyámnak,, és sok sirásal válának meg egy mástol., timánt azután olyan hajora üle. amely indiában igyekezet,. az atyám. mihent ezt a vigasztalását el veszté. egy kis joszágocskájában mene., a mely még meg maradot volt a sok joszágitol.

oda. érkezvén. az atyám minden tehettségit arra fordittá. hogy engemet jól nevelhessen, minden ideit, a tanulásra. és én ream forditotta, illyen formában tölténk el tizen ött esztendöt. nem halván semmi hirt timán felöl Agenor. szüntelen beszéllet nékem felölle, és a hozája valo szeretetre intet, de mindenek felet azt hagyta, hogy igen nagy háláadásal legyek szivemben hozája azért. hogy el hagyta volna hazáját attyafiait és jó akaroit, és mindenét. azért. hogy kereshessen anyira valot a melyel. engemet szerencsésé tehessen,

Mert ugyan is azt tud meg. hogy timant még tsendeségben élhetet volna., ha bövségben nem let volna is., se felesége. se gyermeke nem volt, hogy ha én meg huzván magamot. türhetö képen éltem az én tselédimel. ö sokal jobban lehetet volna mint. én, egyedül. lévén,, mind azon által a gyermekeimhez valo szeretétiért. veszedelemre tette magát. az a nagy kivánság., hogy a gyermekeimet abban az állapotban láthassa, a melybe lehettek volna. hogy ha joszáginkot. el nem tekozoltuk volna, olyan utra vitte ötet, a melynek hoszaságátol meg kelletet volna ijedni. hogy ha valoságos baráttsága nem let volna,

Az illyen sok szori beszélgetési az atyámnak. igen ohajtaták velem hogy meg üsmérhessem azt jó, és ritka atyafit. értésére is adám némelykor az atyámnak. hogy mitsoda kedvem volna utánna menni. az atyamnak is nagy kedve lett volna. arra. de mint hogy abban modgya nem volt azért azon igyekezet hogy azt ki verje az elmémböl. mint hogy pedig olyan tanulásban foglalatoskodtam. a mely hozám illendö volt tsak anyiban kivántam a timán után valo menetelemet, amenyiben érzettem hozája baráttságomot, én pedig már tizen hat esztendös lévén. azö elmenetelinek volt már tizen ött esztendeje., azon idö tályban. agenornak, hirét hozák hogy egy hajo érkezet volna indiábol. a mely hajo mind hirt hozot volna timánt felöl. mind pedig sok joszágot küldöt volna ahajon., az atyam mindgyárt postára ült. és azon városban ment. ahová erkezet volt ahajo. és mindeneket ugy talála. amint mondották volt néki., a hajos kapitány jo akaroja levén timántnak, mindeneket igazán. kezében adá az atyámnak. a miket küldöt volt tölle.

Azután. elé beszéllé néki, hogy timánt sok joszágot gyüjtöt, ót meg is házasodot egy anglus leányal. és viszá akarván térni galliában, egy hajora rakta volt minden gazdagságát, a feleségit is ugyan azon hajora tette volt terhesen. meg parancsolván néki, hogy agenorhoz menyen lakni. de sokáig nem halván hirit se felesegének. se joszáganak., sokára meg tudá hogy az a’ hajo elveszet volna és tsak két hajos szabadult volna meg., akik ezt a szomoru hirt vitték meg néki.

A kapitány ismét mondá. hogy timánt azon igen nagy keserüségben volt. de az Isten rendelése alá vetvén magát. ismét a kereskedésre adta volt magát. és négy esztendö mulva olyan gazdagá lett., valamint annak elötte. az joszágát pedig ismét galliában akarván küldeni. az ö hajojára rakta., mint hogy timántnak régi jo akaroja, azért bizot is benne. hogy agenor keziben adgya joszágát. amint hogy igazán. oda is adgya. ö pediglen rövid idö mulva ismét viszá fog térni indiában. timántnak pedig szándéka a. hogy addig onnét meg ne indullyon, valamég ö viszá nem tér. Agenor ezen a hiren igen el keseredék, szánakodván timánton.. hogy feleségit. és gyermekit egy szers mind vesztette volna el. azután az atyám kéré a kapitányt. hogy meg ne indulna hire nélkül. és a portékával viszá tére házához. nagy örömel, az anyám pedig igen siratá a timant feleségit. én is látván az ö sirását. olyan keseruségben valék. hogy agenor látván örömel hogy én is kesergek a más nyomoruságán. meg ölele. és szivetitkát meg mondá.

Fiám látván szerelmedet az én szerelmes ötsémhez. gondolom hogy nem fogsz ellent tartani az én szándékomban. az én ötsém. mindent szerencsére vetet. és mindent el vesztet érettem. igasságos hogy én is szerencsére vessem azt az egy joszágomot aki nékem drága. és kedves. azt fel tettem magamban. hogy el küldgyelek azon ahajon indiában, már most olyan korodban vagy hogy azt az utat végben viheted, abban modot is adot az ötsém az ö féleségit akarta hozám küldeni. én a fiamot küldöm hozája. a kapitányal el fogsz indulni. reménlem hogy a meny. meg segitti jó szándékomot. és szerencsésen el vezérel., fiui szeretetedet mutassad timánthoz., tekinttsed ötet ugy mint atyádot. igyekezél. szorgalmatoságodal, engedelmeségedel. és kedv keresésedel meg mutatni néki háláadoságomot. és magadot méltová tenni. ahoz a joszághoz. amelyben reszeseltet tegedet.

El hiheti akárki., hogy ha szinte hajlandoságom nem lett volna is az atyám akarattyát követni., de iffiu lévén. el gondolám hogy én mitsoda országokot fogok látni. nem lehete hogy szándékát. jová ne hagyam. meg is köszöném néki, és értésére adám, hogy ha szomorkodnom kel tölle valo meg válásomért. nem lehet azon nem örülnöm, hogy olyan atyám fiát megyek látni. akihez nagy köteleségel vagyok.

Azt elö nem hozom mi történt el indulásomig hanem tsak azt mondom hogy a kapitány akivel az atyám nagy baráttságban eset volt. tudtára adá hogy tsak hamar meg indulna, engemet melléje ada. és a tenger széllyin valo városba vive. a hol volt már készen a a hajoja. azután a hajora ülénk. és utunkba semmi szerencsétlenség nem történt. mikor el indultam közel voltam tizen hét esztendös. indiában pedig tsak nem tizen kilentz esztendös koromba érkeztem.

két esztendeig valo utozás atengeren, igen hasznos egy olyan iffiunak. a kit nemesi modra neveltek fel. valamint engemet; a kapitány tudtára adatá timántnak el érkezésit. és hogy olyan személyt is hozot volna magával. aki hirt mondhat néki Agenor felöl. timant nagy siettségel ahajohoz jöve, akapitányal esze ölelkezének, a kiis szollitván engemet. mondá néki. ihon ehez az iffiuhoz kel már tzélozni szeretetednek., mivel véle együt abátyád fiát látod

Hát, fel kiáltá timánt. meg ölelvén engemet. eCleodon az én kedves bátyamnak a fia. az örömiben valo köny hullatásiért többet nem mondhata, és tsak a sok ölelgetést vihette végben. én pedig valoságos örömet érzettem magamban, hogy meg látthattam azt az atyám fiát. a kit anyira tsudáltam, és ojhajtottam. fiui szeretettel felelék néki. és meg mondám néki. az agenor szives izenetét. amidön. mind ezek az elsö indulatok el mulának, igen kezde engemet szemlélni. és szerencsémre kedviben esém neki. és olyan nagy baráttságal lén hozám. hogy avolt minden vigasztalásom. és mostanában az a boldogságom.

Timánt oly kevésre betsüllé azt. a mit agenorért tselekedet, és olyan nagyra azt. hogy engemet reája bizot volna. hogy nem gyözte. azt nekem eléggé köszönni., azt akarta hogy a házánál ugy parancsollyak valamint ö. és nem akarván. hogy félben hagyam tanulásomot, olyan hazám béli embereket kerese, akiktöl ugy tanulhattam, valamint hazámban tanultam volna

Az oda valo érkezésemért. timant fel tevé magában. hogy még három esztendöt el töltene indiában azt pedig tsak azért. hogy még többet keresvén. jobban meg mutathassa a báttyának. hozám valo szeretetét. a harom esztendö eltelvén., arra kénszerittém hogy térne viszá galliában. erre reá álla. de igen nagy vigyázásal akarván bánni a dologal. abbol meg lehetet volna látni. ami rajtunk történék. egy hajora rakatá minden joszágát., és más hajo után várakozék. hogy azon mi menyünk., mondván. hogy nem kellene szerencséltetni egy hajon. a joszágot és az életet, hogy ha a hajo a melyen minden gazdagsága vagyon, el talál. veszni. a mi életünk meg vigasztallya agenort, és ha mi el veszünk, és a jószág szerencsésen el érkezik., olyan állapotban teszi ágenort. a melyben nem lesz oly méltó a szánásra.

Erre valo nézve. mi hat holnapal indulánk el azután. hogy minden joszágát el küldötte volna galliában. hogy hajora ülénk. sok napokig olyan jó szelünk volt. hogy reménlhettük. hogy hazánkot minden szerencsétlenség nélkül meg láttyuk. két holnapot eltölténk illyen reménségben. amidön az idö egy szers mind meg változék., az ellenkezö szelek reánk rohanának. ugy tettzet mint ha a meny. és a tenger. egy akaratban volnának hogy minket el veszessenek, olyan rettentö szélvész jég esö, meny dörgés. jöt reánk. és olyan nagy habok közöt voltunk három nap. és három éttzaka. hogy a kormányos. minden mesterségivel. meg nem oltalmazhata a hajo töréstöl. a negyedik napon reggel a mihajonk darabokra törvén, egészen két felé válék. és a mi benne volt atengernek adá. lehetetlen meg mondani hogy mi akor mit gondoltunk., timont. és én. de azt tudom. hogy mindenikünk. tsak egy mást féltettük ahaláltol., és azt valoságal. el mondhatom hogy az egy máshoz valo nagy szeretetböl, mi tsak egy mást igyekeztük meg szabaditani. nem gondolkodván magunkrol., a tengerben uszkálván., azt vigyáztuk hogy mi képpen segitthessük egy mást mindenkor egy másra vigyáztunk és a kezemel. egy darab deszkára akadván., timánt felé taszitottam., a ki. is egy darab deszkán hozám sietet hogy meg segittsen. az illyen egy máshoz valo szeretetet szoval ki nem lehet mondani, és az ollyan állapotban a szó lehetetlen. örülvén magunkban azon hogy egy más mellet uszkálhattunk. nagy bajal. és fáradcságal végtire kö sziklákot érénk. és a magosabikra fel mászánk. nagyob szerencsével mint sem reménlhettük. ót mindgyárt meg ölelök egy mást. örülvén azon. hogy egy mástol meg nem váltunk

Ugy tettzet mint ha a mi hajo törésünk tsendesitette volna meg a szélvészt. atenger azonal meg tsendesedék. az idö fel tisztula. és a nap nagy fényeségben volt. a midön a ferö fényen meg száraztottuk volna ruháinkot a közeleb valo nagy kösziklákot kezdém tekéngetni. észre véven. hogy könnyen lehet arra fel mászni. mivel helyel, helyel természet szerént valo lyukak voltanak rajta., grádits formára; azt tanácsolám timántnak hogy mennénk fel a kösziklára. hogy had láthatnok meg mivolna azon tul. rea álla szomra

A kosziklának tetéjére fel menénk, de mint el tsudálkozánk azon, hogy a kö szikla más felöl szép menedékes lévén. igen könyü volt le menni egy völgyben a mely nékünk a kösziklárol. gyönyörüségesnek láttzék lenni. mindgyárt leis menenk. és amidön alat voltunk, azon igen kezdénk tsudálkozni, hogy a koszikla a melyröl le jöttünk, olyan széllyes. és magos volt., hogy el fedezhette elöttünk azt a nagy földet.

Noha kivántuk volna meg tudni hogy mitsoda helyt vagyunk, de más naprá hagyok hogy el járjuk mint hogy pedig a helyen igen sürü fák valának. a melyeket mi nem üsmértük, a leg sürüb helyt választok magunknak. a nyugodalomra., sok fák is valának ollyanok. a kiken gyönyörüséges gyümölcsök valának. leszakasztánk belöllök szükségünkre valot., a valo hogy mind a szomjuságunkot mind az éhségünket meg enyhitték.

Az álom azután reánk szálla. és noha szomoruságban voltunk állapotunk iránt, de ollyan tsendesen el nyuguvánk. hogy már a nap jol fent volt mikor fel ébredénk. noha még le nem nyugodot volt. mikor le feküttünk. fel kelvén helyünkböl. semmi fáradcságot nem érzénk. és fel tevök magunkban. hogy el járnok a mi rendkivül valo lako helyünket. a tenger parttyatol. annyira bé mentünk. a menyire lehetet. de leg kisseb emberi lako hellyet nem láttunk. hanem sok üsméretlen madarakot láttunk. a sok vadat kik elöttünk futottak., sok tót, forrást. és egy nehány száz féle gyümölcsöt.

Timant mind ezeket nagy halgatásal vigyazta. én pedig tsak tsudáltam., végtire timántnak eszében juta hogy volna nála mind mágnes kö., mind ahoz valo eszköz hogy ha csak a sebiböl ki nem eset volna. de meg talalván. elévévé. és meg visgálá hogy mitsoda helyt volnánk. de fel emelvén kezeit az ég felé. mint ha segittségit kérné. mondá. kedves Cleodonom. mi az australis földnek egy kis szegeletin vagyunk., a mi sorsunk annál is nyomorultab. hogy a mint veszem észre. ezt a földet senki sem lakja. és tsak készüllyünk, it végezni életünket., mind. azon által hogy az Istennek törvényit kövessük., vigyük végben mind azt, a mivel életünket meg nyujthassuk. és hagyuk a többit az Isten rendelése alá; hálákot adván néki. hogy minket meg mentet a veszedelemtöl, a mely meg nem engedte volna, hogy magunkrol gondolkodhattunk volna ezen áitatos intés után, azon gondolkodánk., hogy valamely jó lako helyt keresünk magunknak., a fövenybe olyan hegyes köveket találánk. a melyekel fa ágakot vágánk, és egy tágas kalyibát tsináltunk., olyan gyümölcsöt is találánk. a melynek ahaja jó volt vizet hordani: azután földböl két ágyat tsináltunk., azokot bé teritettük fa murhával. amidön a mi paraszt házunk el készüle, az életröl gondolkodánk; nyilakot tsinálánk. és azokal lövöldöztük a vadakot tüzet könnyen tsinálhattunk kovát mindenüt. találtunk. a fa levelinél meg sütöttük avadhust.

Egy szoval azt tudgya ki ki., hogy az olyan állapotban minden mesterséget elékel venni. tsak éppen a köntös dolgában lehettünk szükségben, de látván hogy az a föld nem olyan hideg. és nem lévén senki más kettönkön kivül. meg vigasztalok magunkot. ha szinte mezitelen kellene is járnunk.

E szerént tölténk el három holnapot, hogy leg kiseb jelit sem láttuk. hogy valaki lakná azt a földet. ugy történék egy nap. hogy vadászni sokal meszeb találtam volt menni a lako helyünktöl. mint rend szerént, azon a helyen mi még nem jártunk volt, az a hely pedig nékem meg teczvén. még továb is akarék menni., a midön egy szers mind egy leányt láték ki jöni. a kösziklák közül. a leányon hoszu gyapot köntös volt meg Czifrázva sok féle szinü madár tollal. a karjai mezitelenek voltak. fekete hoszu haja., a hátán egy tegez. és a keziben egy nehány nyil.

Ha azon tsudálkoztam. hogy ötet láttam., az ö szépségin még inkáb kezdék tsudálkozni amidön közeliték hozája. azt gondolám hogy álmomba látom. ha keresztény nem volnék. valamely isten aszonynak gondoltam volna lenni ötet, annak az ö nagy fekete szemei. hoszu kerekdéd ábrázattya, szép magos termete kartsu dereka és más több illyen ékességit. igen kezdém tsudálni. és látván hogy ö is tartalékal közelgetne felém. térdre esém elötte. és igy vártam hogy közel jöjjőn,

A midön tiz lépésnire volt hozám. igen kezde szemlélni, és egy néhány szor hátra tekintvén. éppen mellém közelite. a nyilának végit a föld felé fordittá mint egy jelül a békeségnek., én is hasonlot tselekedém. és nagy tsudalkozásal kezdém tekinteni. és mondám. mitsoda okbol birhattya, ez avad hely. a természetnek. leg szebb munkáját. és félben hagyatván beszédemet, egy nehány szót monda nékem. de nem érthettem, hanem tsak azö gyönyörü szozattyában gyönyörködhettem. azt is látám. hogy ö sem értette volna meg beszédemet, a melyért vevém észre., hogy nehesztelne magában, hogy nem érthetet, a beszédit el végezvén. egyik kezét. a szájamra tevé. mutatván. hogy én is hasonlo képen tselekedgyem.

Nem tudván ezt mire vélni, azután észre vévém szándékát. de nem lehete. hogy meg ne tsokolgassam szép kézét., a melyen mint egy meg ütközék. de semmi haragot nem mutata., azutan nézegetvén azén tegzemet. és nyilamot, meg mosolyodék rajta. és a maga tegzét. és nyilait nekem adá. és az enyimet el vevé helyében. ezen Ceremonia után. inté hogy kelnék fel. és fel kelvén. sokáig néze a szememben., nem tudom ha észre vévéé azokbol a szivem indulattyát. de nékem ugy tettzék. mint ha örömel nézet volna reám.

E meg lévén. inté hogy mennék el tölle. én is intém néki, hogy el akarnék véle menni, ezen igen meg ijede. és nagy hamarságal. értésemre. adá.. anyilat a melyihez forditván., hogy az életiben járna. de én azon el ijedék. gondolván hogy talám magában akarná ütni a nyilat. a kezit meg is fogám neki. de örölködvén azon hogy magát jobban meg értettesse velem. arra kezde mutatni ahonnét lattam volt ki jöni. és meg érteté velem, hogy ugyan ót ölnek meg., ha el mennék véle., én is engedelmeskedém néki. és el akarék tölle butsuzni, amidön kegyes ábrázattal egy kezét fel emelé az nap felé. és a másikával. a helyre mutatot a hol voltunk. meg akarván velem értetni. hogy más nap ugyan ollyan tályban mennyek arra a helyre.

Én is sok féle jelekel el butsuzám tölle. öis intvén hogy távozam el tölle, el fordulék tehát tölle., de tellyes volt a szivem tsudalkozásal és szeretettel. a mi lako hellyünk felé kezdék viszá térni. de egy nehány szor viszá nézék hogy láthassam. örömel látám hogy ö is utánnám nézet. timánt nagy nyughatatlanságban találám. azért hogy sokaig oda voltam. de noha igen szerettem ötet. de el titkolam elötte adolgot. tartván attol., hogy meg ne engedgye hogy ismét meg láthassam a szép vad leányt. és azal kezdém magamot mentegetni hogy továb mentem volt vadászni. mint sem rend szerént.

Ezt a titkot hamar meg üsmérte volna. ha vigyázot volna az én uj tegzemre, de tsak arra vigyázot hogy láthatot, sok beszélgetésink után le feküvénk. de a szép vad leány mindenkor az eszembe volt, arrol kezdék gondolkodni hogy lakhatnék. olyan puszta helyen, ki nevelte volna fel., de fö képpen., mitöl félt akor. mikor el akartam kisérni.

fel is tévém magamban hogy mind ezekröl végire megyek. de eszembe jutván. hogy nem tudok vele szollani a nekem igen nehezen esék. mind azon által. minden reménségem a volt hogy meg tanyithatom a magam nyelvére, mivel öis ugy születet volt vala mint mások, sok féle gondolatokban töltvén el az éttzakat. jó regel fel kelék. és el hagyám timánt. hogy észre ne vehesse az én uj fegyveremet, még eleinte, hogy azon a helyen kezdénk lakni. azon igyekeztem hogy ollyan madarat foghassak a kinek a tólla igen tsudálatos volt én azt meg tanitottam volt holmi mulattságos dologra, és az a kis állat olyan szelid volt. hogy nap estig a karomon hordoztam., azon a napon elis vittem volt magamal. hogy a szép vad leánynak ajándékozam.

Mind addig is vadásztam, a még gondoltam hogy már a várt idö el jött volna. a hely felé menvén. egy fa alat látám ülni azt a szép leányt. a ki is mihenyt meg láta, a helyéböl fel kele. és felém kezde jöni. nagy siettségel. és mikor közel volt. a kezét nyujtá nekem és a lako hellyünk felé kezde vinni. egy szép helyt válaszván maga. inté nekem hogy le üllyek melléje. ö le ülvén, én eleiben le térdepelék., és holmi szokot kezde nekem mondani, de nem érthettem. azután tsudálkozni kezdék a madaramon hogy mint repesne rajtam. a kezit nyujtá nekem, hogy nékie adgyam, a mitsoda kis mesterségekre tanitottam volt a madarat. azt meg mutatám neki, és azután néki, adám. ö is azután hasonlo képen. el követeté azt a madáral. ezel magát sokat mulatá. gyönyörü mosojgással. intém azután néki. hogy nékie ajándékozom a madarat., azt igen örömel vévé. és a szivére tévé kézét. mutatván azal. hogy szivesen veszi. minden tselekedetiböl észre vévén eszét és okoságát. gondolám hogy könyü volna a nyelvemre meg tanyitani.

Erre valo nézve. mint hogy közel vit volt a mi lako helyünkhöz. kérém intésemel arrá. hogy jöjjön oda. velem. egy kevés ideig inté hogy a nem lehetne. azutan egy szers mind fel kelvén. helyéböl, sok féle mutatásokal. meg érteté velem. hogy más nap el jöne, azután meg tsokolgatá a madarat., egy kezét a számra tevé. a másikával a lako helyünk felé integete. mutatván. hogy el kellene tölle mennem, ez a meg válás ugy tettzet olyan volt, mint ha a lelkem vált volna meg atestemtöl. a mely kis orácskát tölttöttem volt pedig véle. ugy tettzet hogy soha annál kedvesebbet nem töltöttem, el is kezdém felejteni hazámot atyámot. timantot. a hajo törést mikor véle voltam. de a midön el kelletet hagynom száz féle szomoru gondolatok jöttek elmémben, mind azon által meg válék tölle. valamint annak elötte valo napon. alig is valék száz lépesnire tölle. hogy tsak el tünt elöllem., és elöl találám timánt. a ki engemet kereset; látván pedig gondolkodo ábrázatomot. az uj tegzemet, és nyilaimot. és nem látván a madarat. gondolá hogy valamely rend kivül valo dolog történt rajtam.

Azután kérdé mint egy keményen, honnét jösz Cleodon. mitsoda tegzed. és nyilad vagyon néked, és hol vagyon amadarad? mint hogy nem tudék mit felelni. mondá. ah.’ fiam. mit gondolhatok mind arrol amit látok, egész éttzaka tsak suhajtoztál. alig viradot meg hogy nagy siettségel el hagytál engemet a mely nem volt szokásod. most szomoru. kedvetlen vagy. és olyan tegzedet latom. a melyet még nem láttam., mond meg fiam mind ezeket nekem. és el ne titkold. tsendesisd meg elmémet

Ezek a szavai meg haták szivemet., és mindeneket meg mondék uram., a mi az én szivemben vagyon. a tsak nékem árt. és mint hogy meg kell vallanom, ezt a helyt lakják. de nem tudom kik. mivel tsak egy leányt láthattam., de mitsoda leány a. soha annál szebbet nem láttál. olyan nyelven beszél. amelyet nem értek, sem ö nem érti azenyimet. ö adta nékem ezt a tegzet. ugyan néki is ajándékoztam a madaramot. ugyan annak is adtam uram magamot mind holtig

Látván tsudálkozását, egy szers mind elé beszéllém néki mind azt a mi velem történt. és a mitsoda szokal adám eleiben azt az üsméretlen személyt. azokbol által látá hogy mitsoda nagy szeretettel volnék hozája. látom én azt mondá timánt. hogy nincsen se nyomoruság, se idö. se hely. a szeretet elött, a szivünket. mindenüt magunkal hordozuk. de azt meg vallom hogy nem vártam volna azt, hogy illyen vad pusztaságon inkáb kellesék féltenem nyugodalmadot. mint sem életedet. mind azon által. mutasd meg nékem azt a személyt, a ki veszedelmes szépségivel el tudta veled felejtetni. hogy nem azért vagyunk itt. hogy szeressünk, hanem hogy meg halyunk

Meg igérém néki hogy más nap meg mutatom néki. azt is észre vévém akor., hogy mitsoda nagy könnyebség. mikor a titkot meg lehet valakinek mondani. és timántnak meg mondám minden szivem titkát. avad leánynak minden okos tselekedetit elé beszéllém, és rea hagyá velem együt. hogy a leány hasonlo hajlandoságot érez hozám. noha ö azt ugy nem üsméri. de ismét mondá timant, mint hogy ezt a helyet lakják. honnét vagyon hogy mi soha egy lakost sem látunk? hová rejtik el magokot, honnét vagyon, hogy egy ember nyomot sem látunk és ha emberek nincsenek, hogy lehet itt olyan szép leány a mint mondod?

Én ezekre meg nem felelhetek mondám néki, én ezekbe semmit sem tudok., a mit töllem kérdesz. én engedelmeskedtem annak aleánynak. aki is el tavoztatot a lako helyétel. meg értetvén velem hogy veszedelembe volna, ha hozája mennék. tehát én azal bé értem., hogy ötet nézem, tsudállyam. és szeresem. én egyebet ennél nem tudok. timánt ennél többet nem kérdezkedvén olyan nyughatatlanságal várá amás napot. valamint én. noha más féle okbol. avárt ora el érkezvén. a fel tett helyre kezdénk menni, a szép vad leány is oda érkezék. de másal látván engemet. meg állapodék. és sok jelekböl észre vévém. hogy azon meg ütközöt volna, erre kérém timánt hogy maradna helyiben mind addig a még nem mondanám. én pedig hozája közelitvén. leterdeplék elötte. mutatván neki. hogy a ki velem vagyon. az is hasonlo tisztelettel lenne hozája

Nem tudom ha meg értetteé vagy nem., de kezit nyujtván nékem, timánt eleiben mene., a kinek is látván uri termetét szep öregségét., nagy tisztelettel kezde hozája lenni, meg hajtván egy térdit elötte. ez a tselekedet., a melyet nem vártuk volna tölle, köny hullatásra indittá timánt. fel emelé a leányt. és valamely belsö titkos okbol., a leányt meg ölelé nagy szeretettel., a mellyen el ijedék magamban

A szép vad leány., ártatlan örömel vevé ölelgetésit. erre a szivem egészen fel indula. el felejtém hogy ki volna timánt., eszembe nem juta hogy a vad leány még igen iffiu lévén. az ö együgyü neveltetése miat nem tudhatná azt, a mire tanittyák aleányokot

Az irigységem és féltésem anyira fel gerjede ezekre., hogy nem álhatván boszut olyan drága két személyen, egészen magam ellen fordittám. és a nyilat magamban akarám ütni. timánt azt meg látván. nagyot kiálta. a szép vad leány is arra hasonlot tselekedék. a ki is mihent észre vévé, hogy mitsoda szándékban volnék. a nyilát ki ragadá. kezemböl. és a végit a szivére tevé. mag akarván mutatni. hogy meg akarna halni velem együt.

Mit tsinálsz mondá timánt. és mitsoda méltatlan gyanuság szállotta meg elmédet? térj magadban. Cleodon. meg tudod szándékomot, és abban bizonyos légy. hogy nem fog ártani a tiédnek, szényenelvén a magam hirtelenkedésit., alábaihoz borulék ennek a két drága személynek. botsánatot kérék timántol, ugy hasonlo képen a szép leánytol is. mint hogy pedig esztelenségemel. fel háboritottam volt öket. és hogy a leánynak is el kelletet menni, inté nekünk hogy mennénk el. és hogy más nap viszá jöne. minek elötte meg vállyunk. egy darab fa hajat ada kezemben, a melyeken holmi betük voltak rajzolva, el vevém tölle azt az ajándekát. nagy örömel. azután timánthoz közelgete. és nagy tiszteletel meg ölelé. azután kezét nyujtá nekem. vévén észre hogy azal nekem kedves dolgot tselekednék., azután viszá térénk aleveles palotánkban., a hol timant reám tekintvén. mondá. hogy hogy kedves Cleodonom. leheté az. hogy töllem félttsed azt a leányt. üsmérd meg jobban timánt. nem hajlando már azö szive a szeretetre mint atiéd, azt meg vallom. hogy az a vad leány olyan indulatokal. inditotta fel szivemet a melyeket még soha sem éreztem, az ö iffiusága, ártatlansága. és alázatosága. amelyekel elömbe jöt. meg haták szivemet, én ötet szeretem kedves Cleodonom. de ugy szeretem mint leányomot., és ugyan atyai szánakodásal is vagyok hozája. és noha azt érzem hogy ö énnekem magáért kedves. de azt hitesd el magadal. hogy még kedveseb azért. hogy ötet szereted. és azért az ártatlan szeretetért. a melyel vagyon hozád. mind azon által hogy vihessük el innét. és hogy vihessük el magunkot is.

Ezek a gondolatok köny hullatásra inditták., és hogy szomoru gondolatit el üzem, oda adám néki a darab fa héjakot, a melyet a leány adta volt nekem. el vevé a kezemböl, és látván hogy a felyül valo betük. hasonlittanának azö nevéhez. meg nézegetvén jól a fa hejakot. látá hogy el olvashatná a mi rajtok volt irva. de mint el tsudálkozék azon. hogy anglus nyelven volt az irás. mint hogy értette azt a nyelvet, álmélkodásal is olvasá ezeket a szokot

Noha mostanában. tsak a köszikláknak beszéllyek is. és a hihetö. hogy ez az irás tsak it fog el veszni. mint hogy többen is eshetnek abban a nyomoruságban a melyben én estem. és hogy azok közül valaki erre a vad helyre jöhet. azért szerencsére le irom ezekre a fa héjakra a magam szerencsétlenségit., talam valaki el olvassa. vagy ha senki el nem olvassa. leg aláb az enyhiti keserüségemet. engemet hinak leonidának a ferjemet timantnak. óh Istenem fel kiálta erre timánt könyves szemekel, és ismét olvasá. az én kedves férjem indiában hajora tett. hogy galliában küldgyön. de a mi hajonk egy nagy szélvészben esze döredezvén. valamely üsméretlen föld mellet. el merült. azt nem tudom hová lettem. de tudom hogy sok ideig tarto ájulásom után. tsudálatos formáju aszonyok közöt találám magamot, a kiknek nyelveket nem értettem, és ollyan nagy gondgyok volt reám, hogy tsak el hitettem volt magamal hogy kereszttyének, de a midön tellyeségel magamhoz tértem volna, észre vévém hogy vad embereknél volnék., a hely a hol voltam. a föld alat volt pincze formára. egy nehány volt olyan. egyikéböl a másikában mehettek és mindeniknek felyül. lyukat tsináltak. hogy világos legyen

Ez a lako hely engemet igen meg ijeszte. akor tekintvén jol az aszonyokra kik körülöttem voltanak látám hogy tsak vad aszonyokal volnék. ezek az aszonyok fel költének helyemböl. hogy járnék azokban a szomoru házakban., és olyan pintzében vivének ahol egy nehány vad embereket láték két hajos mellet. a kikre reá üsmerék. azon meg örülvén. melléjek menék. ezek a nyomorultak meg valanak kötözve egy oszlophoz. tudván hogy a vad emberek minket nem értenek. kérdém töllök. hogy miért bánnak igy vélek. és mitsoda helyen volnánk.

Azt felelék nékem. hogy mikor a hajonk esze töredezet. minden tehettségekel azon voltanak hogy engemet meg szabadittsanak. engemet a karjok alá vévén. a partra ki vittenek. üsmervén pedig jól a tengereket. és a helyeket. olyan kegyetlen vad emberek keziben estünk. a kik az embereket. meg ölik. és meg eszik. és hogy azö veszedelmek bizonyos volna. erre én el fokadék sirva. a vad emberek azt észre vévén. hogy meg mutassák hogy semmitöl nem kell. félnem mind térdre esének. és nagy orditásal tiszteletet kezdének hozám mutatni, erre meg bátorodván. intém nekik hogy oldanák el társaimot, hogy pedig jobban meg érthessék akaratomot, magam akarám el oldani öket. de a vad aszszonyok mindnyájan elömbe rohanának rut kiáltásal.

A kik is viszá vivének engemet., a magam pintzéjiben. a hol a keserüségnek adám magamot. de tsak hamar mas féle dolgot kelleték látnom, a vad emberek. karon fogva. egy nagy mezöre vivének. a hol két nagy fa volt. a melyekhez. az én nyomorult társaim voltanak kötözve., a vad emberek pedig kerékben. körülöttök voltanak, az aszonyok hátok meget fent álva, egy közüllök a ki már fejek volt az egyik hajosnak a szivében lövén. erre atöb vad emberek. mind reája lövének., és egy szem pillantás alat. az egész. teste el volt boritva nyilakal

Ettöl akegyetlen Ceremoniátol anyira meg irtozám. hogy el ájulék. és szerencsémre nem láthatám a másikának halálát, azután az aszonyok viszá vivének engemet. mint hogy pedig a nyelveket. meg nem érthettem azt sem tudakozhatám meg, hogy miért volnának ollyan kegyetlenek, tsak azt vártam, hogy hasonlo képen bánnyanak velem is valamint a hajosokal. de meg tsalám magamot. mivel tsak a sok tiszteletet vettem töllök. és igy nem félthetém életemet, a midön a szülésemnek ideje eljött. mindnyájan mellém gyülekezének. hogy bizonyságok lennének., a szülés meg lévén. egy leányt hozék evilágra, akit a vad aszonyok, nagy örömel hozák elömben. amelyen el tsudálkozám. nem tudván mire vélni azt. de egy nehány holnap mulva. holmi idegenek. hajo töresben esvén valamint én, és erre a veszedelmes helyre jövén. a férfiakot mind meg ölték. tsak eppen egy aszonyt hagyának meg. a ki vélek volt.

Mind ezekböl észre vevém. hogy ezek a kegyetlenek. tsak éppen a férfiakot ölik meg, és eszik meg azután. és az aszonyokhoz tisztelettel vannak, ugyan ezen okért is örülének a vad aszonyok hogy leányt szültem volna, és nem férfiat a kit minden bizonyal meg ették volna, azért hálákot is adék amenynek hogy leányt adot volna, immár esztendötöl fogvást hogy it vagyok a leányomot., a vad leányok modgyára kel nevelnem

Timánt itt meg allapodék. mivel azon a fa hajon nem talála több irást. azután kezdé nézegetni a többit is ha találhatna valami irást rajtok. a mint hogy az egyiken még ezek a szok valának irva. igen nehezen is lehete el olvasni öket.

Mindeneknek. ura teremptöje most mar esztendö mulva meg halok. és mindenkor segittségül hiván tégedet. vegyed gondviselésed alá. az ártatlan Félidat., ezek az utolso szok. tellyeségel elhiteték timántal hogy a szép vad leány bizonyoson az ö leánya volna, mivel ebböl az irásbol. világosan ki tettzenék. azután. fel vetvén esztendeit. mint egy tizen ött. vagy tizen hat esztendösnek találá.

Énnekem ollyan örömem volt ezen hogy el nem titkolhatám timánt elött. meg ölelvén térdeit és szászor atyámnak nevezvén. kérém. hogy lenne kedvezésel hozám. nem vigyázván arra, hogy olyan helyt voltunk. a hol másrol is kelletet volna gondolkodnom., timánt meg igéré hogy ha valamely nagy szerencséböl meg szabadithattyuk felidát. és magunkot is ebböl a helyböl. a lészen leg nagyob gyönyörüsége. hogy esze adhasson minket.

Erröl az irásröl eleget beszélgeténk más napig. és ugyan akor. az fel tet helyre is el menénk., és látok hogy félida is jöne mi felénk, timánt nem tartoztathatván meg se köny hullatását. se magát. eleiben futa. hogy meg ölellye. de eza gyönyörü leány. meg gondolván. hogy én mit tselekedtem volt. az elötte valo napon. inté neki hogy én azért meg haragunnám. én közeleb menvén. hozája. értésire adám hogy én azón meg nem haragunnám, a leány azon meg örüle, és anyi tiszteletet. és baráttságot mutata timántnak, mint ha ugyan tudta volna hogy ö az attya., timánt a mi lako helyünkhöz vivé., és felida azt mindenüt jól meg visgálá. timánt azután le ülteté. és fa hajra a betüköt le rajzolá. és fel szoval. el mondá elötte. és félidával meg érteté, hogy ö is mondaná utánna. a ki is egy nehány szor el mondván. az attya után. azután magánoson is el mondá oly jól. hogy tsudálkoztunk rajta. a napot tsak nem egészen a tanulásban tölteté véle. és a betüket meg üsmérteté velé. a ki is igen nagy figyelmeteségel vigyázot mindenre

Azonban pedig ideje lévén hogy viszá térjén. értésünkre adá. hogy más nap ismét el fog jöni., látván hogy már mitsoda közünk volna hozája. sokal nehezebben válánk meg tölle mint annak elötte. és mesze. el is kisérök., eszerént tölténk el két hetet, és az alat. felida oly erösen adá magát atanulásra, hogy leg alab. egy holnap alat. tudot anyit. hogy minket meg érthetet. és egy kevesé. ki magyarázhatta magát is.

Timánt látván, hogy mitsoda könnyen tanulna. eleget nem tsudálkozhaték rajta. amint is hogy mind eleven. elméje volt mind jó emlékezete. a mit egy szer meg hallot azt nem kelletet töbször mondani néki.

Timánt látván hogy már értene annyira. hogy meg mondhatná néki familiáját., és hogy mitsoda okbol neveltetet fel azon a helyen. felida az anyárol halván beszélleni sok köny hullatásokot ejte; az ö tselekedeti. és azok a kevés szok a melyeket ki mondhatot. anyi kegyeséget, és jo érkölcsöt mutatának benne. hogy timántnak szeretni kelletet volna ötet. ha szinte leánya nem lett volna.

Mint hogy hová továb többet értet. és jobban felelhetet, timánt tudakozodék tölle. hogy az oda valo lakosoknak mitsoda törvények volna., és hogy miért ölnék meg a férfiakot., és tisztelnék az aszonyokot. azt felelé. hogy az ollyan dologhoz keveset tudna., hanem. hogy a vad emberek azt tarttyák. hogy régenten olyan emberek ütöttek volt az ö lako helyekre. a kiket ök nem üsmerték. és a midön a történék. akor tsak az aszonyok és a leányok találkoztanak a lako helyekben. a férfiak mind kün voltanak, a hol ök anagy gyülést tartották. hogy magoknak. fejet válaszanak, éz a Ceremonia egy nagy mezön megyen végben. igen mesze az ö lako helyektöl. a hová az aszonyok nem mehetnek.

Azok az aszonyok pedig mind jó nyilasok lévén, szembe akarának állani azokal az üsméretlen emberekel. de azoknak tsudálatos fegyverek lévén, igen sokat meg ölének közüllök. a többi nagy sikoltásal. oda futának. a hol a nagy tanácsot tartották. és hirt adának avad embereknek

Azok ki bottal. ki nyilal a ellenségre sietének. de mint hogy ezek igen felesen valának. azért tsak hamar meg birák ellenségeket. a kiket mind meg ölék. meg süték, és meg evék. mint hogy pedig igen sokan vesztették volt el feleségeket. azert meg is esküttek. hogy igy fognak bánni mind azokal., akik hasonlittanak azokhoz azidegenekhez. és akik oly vak merök lesznek. hogy az ö földgyökre ki szállyanak., mint hogy pedig azon alkalmatoságban. az aszonyok igen keményen viselték volt magokot., azért az aszonyokhoz valo tiszteletet meg tartották fiurol fiura.

Félida ismét mondá. hogy tudván mind ezeket. ugyan azért nem akarta hogy ötet a lako helye felé kisérjük.

Egy nehány napokot. eszerént töltöttünk volt el. a midön félida értésünkre adá hogy mitöl tartana. mondván hogy a vad emberek igen nagy vadászathoz készülnek egy nehány nap mulva., és hogy igen félne attol., hogy a mi lako helyünket észre nevegyék., rettegvén érettünk. arra kére bennünket, hogy rontanok le kalyibánkot, ugy hogy leg kisseb jele se maradgyon. és olyan helyre fog minket vezetni., a mely igen nagy tiszteletben vagyon a vad embereknél. és közel sem mérnek menni ahoz, amióltatol fogvast egy rettentö zápor esö el boritván azt ahelyt. a lakosokot tsak nem mind el veszté

A vad emberek pedig igen babonások lévén, reszketve mennek azon hely felé. de söt még azon helynek a nevét is emliteni. tartván attol hogy a gonosz lélek öket is el ne veszesse., mint az attyokot

Ez a beszéd nekünk igen okosnak tettzék lenni., azért le is rontok kalyibánkot. és felida. idejébben jövén hozánk mint rend szerént. és azon helyre vive minket. a melyröl szollot volt; az egy nagy völgy volt. a melynek a közepin. egy folyo viz. ment a tengerbe. két magos hegy közöt, alat pedig egy nehany barlangok vagy is pintze forma vermek valának. az egyikében belé költözénk. a szép felida látván hogy bátorságosab helyt volnánk. tsendeseb elmével volt; és egy nap sem mulatta. el., hogy hozánk ne jöt volna, meg vigasztalni unadalmas lakásunkot. az én unadalmom annal is nehezeb volt hogy a szeretetem minden nap nevekedet., de söt még timánt is. avigasztalásomnak egy részitöl meg fosztot volt. meg értetvén félidával. azt a szemérmet., a melyre igen kell vigyázni egy leánynak. azt meg nem tiltotta volt hogy ne szeresen, de ugy el rendelte volt minden beszédit, és tselekedetit. hogy azután olyan tartozkodva viselte magát hozám. hogy a nekem nehéz volt., nem mértem ezért panaszt tenni timantnak, a ki is egy szer ki fordulván egy kevés ideig felidanak a lábaihoz esém. és szerelemel tekintvén ötet. mondám, mitöl vagyon hogy olyan idegenségel vagy hozám, el felejtettedé azt, hogy én voltam elsö aki tégedet szerettelek

Felida felelé nékem, éppen nem érdemlem panaszidot. leg elsöben is azt tanultam meg, hogy tégedet szereselek. hogy változhatnám már most meg. hogy egy kevesé tudok veled beszélleni. de söt az olta anyi érdemet látok benned., hogy holtig valo álhatatoságal leszek hozád.

De meg üsmervén érdemidet. a tanulásom. arra is meg tanyitot., hogy meg üsmérjem magamot, azt is meg mutatta. hogy ami ártatlan volt. a vad leányba. a vetkes lenne felidában. ezek a szók. szemérmeteség. és jo erkölcs. a melyeknek nem üsmértem erejeket. fel nyitották szemeimet. hogy meg lássam. mitsoda veszedelmes volna a szeretetnek adni magamot illyen helyen mint e, mint hogy könyeb a meg esés, attol inkáb tartok., de azal a szeretetem meg nem kissebedik., ezt a szót pedig, timánt meg mondotta nekem hogy ne is mondgyam de azal az ártatlanságal mondom, a melyben eddig voltam.

Noha felida igen nehezen mondhatta ki amaga gondolattyát. mind azon altal anyi kegyeséget elegyitet az ö szokása szerent valo beszédiben, hogy ha leg tisztabban beszéllet volna, is, nagyob gyönyörüségel nem lehetet volna halgatni. és mondám. néki, ha leg elsöben is azt tanultad meg hogy engemet szeres. arra is emlékezhetel. hogy ollyan tiszteletet mutattam hozád, a melyet mind eddig követtem. ezt várhatod ezután is egy olyan embertöl., a ki tégedet ugy tekint mint annak leányát. a kinek háláadásal tartozom. és mint olyan személyt., akivel egy akarok lenni holtig. hogy ha a meny utat nyit nékünk arra. ne tarts hát szep félida attol. a ki leg nagyob tisztelettel vagyon hozád, ennél többet nem mondhaték. timánt közinkbe jöve. közel volt fél esztendeje., hogy abban a szomoru életben éltünk. timánt mind addig egyébröl nem gondolkodot. tsak ót valo halálrol. de azö kedves leányára valo nézve. igen kezdék a meg szabadulás után suhajtani. soha egy napot sem mulatot el. hogy a hegyre fel ne ment volna vagy engemet fel ne küldöt volna ahonnét mesze el lehetet látni atengeren de egy szer a többi közöt látván hogy felida a letzkéjiben foglalatoskodnék. timántal, tsak gondolkodásbol. a hegyre fel menék. a tengere oly mesze nézék a menyire el láthaték. ugy is tettzék mint ha latnék egy hajot.

Az idö igen szép volt; a tenger igen tsendes, egy nagy fa ágat le törék. és a hajo felé kezdék integetni véle. azt észre vevék, ugy is tettzék mint ha a kis hajocskával jönének felém. arra örömömben mindgyárt le futék és meg mondám félidának. és timántnak. mit láttam volna és nem varván feleleteket a folyo viz szélyire vivém. mely a két hegy közöt volt., alig valánk ót. hogy meg láták a kis hajocskát akor ismét integetni kezdénk., akik benne voltak. meg látván bennünket. tsak könnyen oda jöve akis hajocska ahol voltunk., mi minden idö vesztés nélkül a kis hajocskában menénk. ót örömel fogadának. és tsak hamar a hajohoz érkezénk.

Mind azok akik a hajoban voltanak, nézésünkre a hajo széllyire gyültenek. leg inkáb felidának szépségit. iffiuságát. és köntösét kezdék tsudálni. timant mene fel leg elöbször ahajoban. azután én a szép leányával, a hajos kapitány felénk jövén nagy tsudálkozásál fel kiáltá mit látok, timantot. és Cleodont; a szovárol meg üsmertük és mitsoda örömben valánk, a midön Agenor ölelgetni kezde bennünket., soha egy dolgon nem tsudálkozhattak annyit, mint mi tsudálkoztunk a miénken. és soha a szeretetet is jobban ki nem mutathaták., az egész hajoban a nagy zajgás volt. tsak a mi nevünk volt mindennek a szájában

Végtire Agenor minket a házban vivén. meg parancsolá hogy gallia felé tartanának ahajoval., azután ismét ölelgetni kezde. és nem gyözvén eleget nézni félidára. kéré timánt. hogy mondaná meg néki hogy hol vette volna azt a szép személyt., timánt mind az egész historiáját elébeszéllé néki., és amidön meg tudta volna hogy aza szép személy. a timánt leánya volna, a kezét nyujtá néki. és hálákot ada amenynek., hogy azon személy által, meg szorosab egyeségben lenne. oly kedves attya fiával.

Timant mindeneket elébeszélvén Agenornak mondá néki. kedves timántom, könnyen el itélheted. hogy valamit látod hogy tselekedtem. azt mind a baráttság tselekedteti velem. a második hajonak el érkezése. a melyre minden joszágodot tetted. tudtomra adván. rövid idö alat valo el érkezésedet. amelyet ki nem mondhatom. mitsoda nyughatatlanságal vártam. de semmit nem halván felölled, és tudván hogy indiában nem volnál. a lako helyeden. el tekéllém magamba hogy egy hajot veszek., és azal el járom atengereket mind addig a még fel talállak vagy hiredet halhatom.

Azt is meg vallom hogy Cleodonnak nagy része volt nyughatatlanságimban. és az a fiu, akit hozád valo háláadoságombol tettem volt a veszedelemre. szüntelen az elmémre jöt, és nem lehete. hogy meg ne bánnyam, hogy olyan veszedelmes utra küldöttem volt.

A te jó akarod, a hajos kapitány, nagyon segitett szándékomban. ate joszágod pedig módót adván abban hogy egy hajot vehessek, azt minden képen el készittem és meg rakám. a mi kivántaték oly hoszu uttra. és meg indulék india felé

vagyon immár. négy vagy ött esztendeje. hogy atengeren vagyok. az alat pedig egy nehány hajot találtam elöll indiábol jöni. a kik mind azt mondák hogy nem vagy indiában, és azt gondollyák. hogy el vesztél volna., ezt a szomoru hirt. egy nehányan meg bizonyitták nekem, azután nem is kivánék indiában menni, hanem parancsolám. hogy semmi bizonyos utat ne tartanának., hanem imede amoda járjunk atengeren., remenlvén hogy valahol fel találhatlak [fel-találhatlak], vagy valahol el veszek. őt holnaptol fogvást. egy kösziklát el nem hagytam hogy meg ne visgáltattam volna. egy sziget sem volt. a melyben ne kerestelek volna.

Az oltátol fogvást még egy holnapot tölték el., és már kéttségben kezdék esni. a midön immár annak negyed napja., rettentö szélvész jövén reánk, erre a tengerre hoza bennünket. akaratunk ellen. a szél meg szünvén, tegnap regel kezdém látni azokot a magos hegyeket a melyek mellet voltatok. és mindgyárt kezdék tudakozodni a kormányostol., a ki is felelé, hogy azok a kö sziklák. olyan föld széllyin volnának. a melyet ö nem üsméri. mindgyárt a kis hajocskát el küldém három emberel, hogy keresnének olyan helyt. a hol ki lehetne szállani., a három ember visza jövén mondák. hogy a két hegy közöt. olyan folyo viz menne el. a melyen könnyü volna fel menni. és ha még más kis hajot akarnék vélek el küldeni. a kiben fegyveres emberek legyenek, hogy meg segittsék. ha kivantatik. ök azon a folyo vizen bé mennek abban atartományban. erre tanácsot tartánk. mind azon altal. valamely belsö indulat vont engemet arra. hogy el ne távozam attol a helytöl; a hajomot a hegyék felé forditatám. és azokrol el nem vehetém szemeimet., ma regel jól meg visgálván azokot. ugy tettzet mint ha valamit láttam volna egyiknek a tetején. azutan perspectivával nézetém. és ugy találák, hogy volna valaki a ki jeleket mutogatna, arra mindgyárt el küldém a kis hajocskát., meg parancsolván hogy hoznák el mind azokot, a kik segittségünket kérik.

A többit már magad is tudod kedves timántom. mondá agenor. de azt nem tudhatod. mitsoda örömmel látom én azt. hogy a meny azért vezetet engemet ide hogy meg szabadittsam eleteket azoknak. akik leg drágábák elöttem evilágon. és hogy azal meg is hálállyam egy részit annak., amivel tartozom néked. agenor el végezvén beszedit., és az ölelgetéseket ismét el kezdék.

A szép félida. meg értvén. hogy azatyám báttya volna azö attyának. igen nagy örömét, és tiszteletét kezdé hozája mutatni, a még mind ennek az nagy örömnek köszönetnek és tudakozodásnak vége lön, addig a mi hajonk sokat haladot, minden kedvezet nékünk. az idö. atenger, a szél, és szerencsés tsendes utat igérheténk magunknak., a midön kezdék kiáltani. fegyverre mindnyájan.

Mindgyárt ki futánk. és látok hogy tolvaj hajo volna utánnunk, lehetetlen volt el kerülni. azért meg kelleték véle verekedni., el lehet itélni hogy ágénor. timánt. és én mitsoda gondolatban valánk., ágenor kész volt életét le tenni azokért. a kiket meg szabaditot tímant szaszor is meg holt volna hogy meg menthesse leányát arabságtol. ez a három személy pedig olyan drága volt elöttem. hogy tsak azö veszedelmekre kelletet vigyáznom

Agenor és timant. rendelést kezdének tenni. és olyan bátorságal várok az ellenséget, hogy azon mások meg ijedtek volna, ezeken a tolvajokon kivül. elsöben álgyukal. azután flintákbol egymáshoz lövénk. a hajok egymáshoz horgolák egymást. és akor kezdödék el a hartz. és mindenikünknek. egy egy ellenségel volt baja.

Én leg inkáb az ellenség kapitányára vigyázék. a ki is már a mi hajonkba akart volna ugrani. és közelitvén hozája, sokáig hartzolánk egymásal, egy máson egy nehány sebet ejténk, de az utolso a melyet ejték rajta., ugyan el is végezé életét., és le esék halva. a kor a hajojában ugrám,. és utánnam jövének timánt és agenor., a kik is sokat meg öltek volt. az ellenség közül.

Az ellenség hajojában menvén. kiáltok. hogy egyet se hagyanak meg életben., de a kapitányok halála igen meg rettentette volt öket. és tsak nem nagyob része halvais feküt. a többi kegyelmet kérvén töllünk, meg kegyelmezénk nekik.

A hajot meg visgálván igen drága predát találánk benne; agénor egy reszit el osztogatá a tolvaj hajon lévö raboknak akiket is a mi hajonkban hozatá, részt ada belölle. a tolvajoknak is. akiknek a hajot is viszá adá. olyan szabadságal. hogy oda mehetnének. a hová szeretik és a töb nyereségel a hajonkban viszá térénk. addig amég az atyám ebben foglalatoskodék., és timánt pedig abban, hogy a holt testekröl., és a sebesekről rendelést tegyen, én addig a házban futék, ahová zárták volt felidát. ki sem mondhatom mitsoda állapotban találám. és szüntelen tsak azon igyekezet. hogy meg szabadulhason kezek közül azoknak. kik mellette voltanak., áh kedves Cleodonom. mondá. mihent meg láta. lehetétté neked azt meg engedni., hogy ate felidádot bézárják. a midön veszedelembe forogsz. ágénor, és timánt. tsak olyan keveset tartanaké azén bátorságom felöl. gondollyáké hogy en nem verekedtem volna ugy mint ök.? hogy meg oltalmazam az ö életeket. és a tiédet.

Felida ollyan nagy hirtelenségel mondá ezeket hogy nem felelheték néki. gyönyörüségel látván abban a haragjában. hozám valo szeretetit., bennem is fel indulvan ugyan azon hozája valo szeretet., olyan nagy haborodást tselekedék bennem. hogy a sebeimböl valo vér egészen el lepe., és az ajulás miat. melléje le esém, erre nagyot kiáltván. agenor és timánt oda jövének. és eszemre térék. azután bé köték sebeimet. és egyiket sem találák halálosnak, agenor. és timánt. azután meg tsendesitték. mondván néki,. hogy mind a szokás. mind a hozája valo szeretete. nem engedte meg. hogy veszedelemre tegyék. Agenor meg szálla aleg elsö portusban. hogy hamaréb meg gyogyulhassak., mihent jól kezdék lenni onnét meg indulánk. és szerencsésen galliában érkezénk. agenor ki rakatván minden joszágát a hajobol. a hajot is tsak hamar el adá. ót keveset mulatván a házunkhoz érkezénk. ahol. tellyeségel meg vigasztalok az anyámot

De mitsoda örömel, és szeretettel fogadá félidát. a kit is kevés idö mulva meg tanitván mind arra a mire kivántatot, meg keresztelteté., és a kereszttséget tsak hamar követé. a mi esze valo adásunk. Agenor meg akarván timánthoz valo igasságat mutatni., számot ada néki mindenekröl, valamit küldöt volt néki. kérvén. arra. hogy azt arra forditaná a mire néki tettzenek. timánt annak a joszágnak egy kis reszecskéit magának meg tartá. és a leányával. bövségel valo joszágot ada, arra kénszeritté ágenort. hogy a meg maradot részt., venné el. a gyermekei számokra mivel ö néki az a szándéka. hogy velünk együt tölttse életét.

Ezt a szép historiát alig végezé el hilária. hogy mindenek igen igen kezdék dicsérni. a kis aszonyok sok jót mondának felidárol. azö együgyü jó erkölcseiröl de a férfiak az égig magasztalák. a két atya finak egymáshoz valo nemesi baráttságokot, ki tettzik ebböl. mondá julius hogy a jó erkölcs nélkül. se atyafi szeretet. se valoságos baráttság nem lehet. és hogy a jó erkölcs nélkül agazdag is szegény. de azal. a szegény is meg gazdagodik. valamint agenor. és timánt. ez a nemes társaság még több ditséreteket is mondot volna. de honoria meg izenvén hogy egy ora mulva az el indulásnak ideje lészén, azért leg elöbször is. hilária kelvén fel helyéböl mondá. azt tudom hogy rövid nap mulva. mind Eleonorák. mind felidák lesznek közöttünk, de azt nem tudom ha leszneké. dom sebastienek. és Cleodonok. azon igyekezünk mondá válerius. hogy legyenek

Azután ez a nemes társaság tsak hamar el indula, és el hagyá azt a kies lako helyt. a hol oly gyönyörüsegel töltötték volna el a hét napot és a városban érkezvén a honoria házához,. a hol mindnyájan meg köszönék honoriának, az ö hozájok valo jó akarattyát. jó szivel valo látását. azután el butsuzván honoriátol és a vig hilariátol. két napok mulva jószágokban ki menének., a hol, az el végezés szerént alakadalmok. egy nap ment végben.

Vége

