Beszédes Kálmán digitalizált hagyatéka az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

Rajzok, kéziratok és megjelent írások

  • Melinda Mátyás

Absztrakt

Beszédes Kálmán neves festő, rajzoló volt a 19. században, sokat tett a rodostói magyar emlékek megmentéséért, sokat utazott, és élményeiről, tapasztalatairól beszámolt a különböző magyarországi napilapokban. Korai halála után a hagyatékát Budapestre szállították, és a Törökországból ránk maradt életművét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtár és Levéltár őrzi a G691-es jelzet alatt. Dolgozatomban ismertetem, amit a festő életéről tudunk, kiemelve a tanulmányait, mivel az életrajzi lexikonokban nem térnek ki rá részletesen, majd szólok a törökországi tartózkodásáról, és bemutatom az integrált könyvtári rendszerben feldolgozott hagyatékát is. A ránk maradt művei közt háromféle dokumentumot találunk: művészeti alkotásokat, kéziratokat és a saját összegyűjtött cikkeit. Az újságokban megjelent írások és egy kétkötetes rajznotesz kivételével a hagyaték teljes egészében elérhető digitalizált formában az ELTE intézményi repozitóriumában, a megtekintés módjáról is szólok. A tanulmány végén röviden ismertetem a Beszédes Kálmán hagyatékában rejlő kutatási lehetőségeket.

Megjelent
2018-08-01
Hogyan kell idézni
Mátyás, M. (2018). Beszédes Kálmán digitalizált hagyatéka az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. Hagyományok és Kihívások, 89-98. https://doi.org/10.21862/HagyKihiv_2017.89
Rovat
Zöld utat a jövőnek. Könyvtárak a fenntarthatóságért