Nevek, névterek, névadatbázisok – névkutatói megközelítésben. Gondolatok és észrevételek a Nemzeti Névtér programjának kapcsán

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.21862/HagyKihiv_2019.125

Absztrakt

A tanulmány a névtan, azaz a tulajdonnevek kutatásával foglalkozó – nyelvészeti alapozású, de interdiszciplináris meghatározottságú – szakterület nézőpontjából közelíti meg témáját. Szól a tulajdonneveknek az ember, a társadalom és a kultúra szempontjából egyaránt meghatározó fontosságáról, lexikográfiai és enciklopédikus feldolgozásuk eltérő lehetőségéről. Bepillantást nyújt a magyar nyelv névkincsének főbb típusaiba, illetve az ezeket feldolgozó – elektronikus – szótárak, névtárak, névadatbázisok körébe, lehetőségeibe, reflektálva a Nemzeti Névtér programjára is. Kitér röviden a névtér alapvető összetevőinek és értelmezésének problematikájára, majd részletesebben tárgyalja az egyes névállományok feldolgozásának néhány gyakorlati kérdését. Kiemelten szól a nevek és a névviselők összekapcsolásának (az egy vagy több név, illetve egy vagy több megnevezett lehetőségeinek), a nevek és a névváltozatok kezelésének, valamint a névadatok és az információk teljességének és pontosságának a Nemzeti Névtér projekt kapcsán felmerülő kérdéseiről. A tanulmány a Nemzeti Névtér nyilvánosan elérhető, béta verziója alapján fogalmazza meg észrevételeit, s konkrét példaanyaggal illusztrálja megállapításait.

The paper looks at the given topic from the perspective of onomastics – the linguistically based but interdisciplinary field of the scientific study of proper names. It addresses the vast social, cultural and individual importance of proper names and the different possibilities of their lexicographic and encyclopaedic processing. It gives insights into the main name types and the possibilities of the (digital) name dictionaries and onomastic databases, reflecting on the project of Hungarian National Namespace
as well. It briefly discusses the problems of the basic components of the namespace and their interpretation, and then looks in more detail at some of the practical questions of processing certain name pools. It takes special interest in the following questions: connecting the names with the name bearers (one or more names vs one or more named entities), dealing with names and their variants, and the completeness and accuracy of onomastic data (and information attached), as raised by the Hungarian National Namespace project. The paper concerns itself with the currently available beta version of the Hungarian National Namespace (http://abcd.hu), illustrating its points with relevant examples taken from there.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

##submission.downloads##

Megjelent

2020-12-14

Hogyan kell idézni

Farkas, T. (2020). Nevek, névterek, névadatbázisok – névkutatói megközelítésben. Gondolatok és észrevételek a Nemzeti Névtér programjának kapcsán. Hagyományok és kihívások, 125–144. https://doi.org/10.21862/HagyKihiv_2019.125

Folyóirat szám

Rovat

Tartalmi feltárás a Google árnyékában