Magas rizikófaktorú deviáns-veszélyeztetett fiatalok iskolai kötődései

Szerzők

  • Barbara Nász

DOI:

https://doi.org/10.31074/gyntf.2016.2.1.10

Kulcsszavak:

iskolai kötődés, kötődéserősség, deviáns-veszélyeztetett fiatalok, másodlagos kötődési tárgy, pót-kötődési tárgy

Absztrakt

A kötődés alapvetően az anya és a gyermek kapcsolatának ismérveit feltáró viselkedéses rendszer, melyet Jonh Bowlby definiált a hatvanas évek végén. Azóta a kötődés már nem csak ebben a klasszikus viszonyrendszerben értelmezhető: számos alterülete bontakozott ki, melyek közül az egyik, napjainkban igen nagy jelentőséggel bíró, az iskolai kötődés. Az alábbi tanulmányban egy magas rizikófaktorú deviáns-veszélyeztetett fiatalok kötődésvizsgálatával foglalkozó pilotkutatás második része kerül bemutatásra. A vizsgálat során deviáns-veszélyeztetett és nem veszélyeztetett fiatalok iskolához fűződő kötődéserőssége került feltárásra, kérdőíves módszerrel. A kutatás fókuszában voltaképpen az állt, hogy megjelenhet-e az iskola másodlagos, illetve pót-kötődési tárgyként a fiatalok esetében, hatványozva ezzel védőfaktor-funkcióját.

A tanulmány első felében a normától való eltérés ismérvei és annak következményei, a többszörös kötődés Bowlby-féle elképzelése, illetve az iskolai kötődés különböző aspektusai kerülnek bemutatásra. A második részben pedig az empirikus vizsgálat eredményei olvashatóak, külön hangsúlyt fektetve az iskolai kötődés intenzitásának különbségeire, a tanárokhoz fűződő viszony analízisére, illetve, a korábbi vizsgálati eredmények összefűzésével, az iskolai és az anyai kötődés koherenciájára.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

##submission.downloads##

Megjelent

2016-04-01

Hogyan kell idézni

Nász, B. (2016). Magas rizikófaktorú deviáns-veszélyeztetett fiatalok iskolai kötődései. Gyermeknevelés Tudományos Folyóirat, 4(2), 1–10. https://doi.org/10.31074/gyntf.2016.2.1.10